Kínai napló 2.

Étkezés, szállás és szabadidő

A 2021. április 3-i történet folytatása...

Érdekes például, hogy ShaShi-ban lekvárt kerestünk és nem tudtunk szerezni, csak tőlünk száz kilométerre lévő városban kaptunk. Beszerzési nehézségek másban is előfordulnak. Kenyér az meglehetősen ismeretlen, bár valamit ők is csinálnak, de az nem felel meg a mi ízlésünknek. Megpróbáltak nekünk csinálni valamiféle kenyeret, az első elég jó volt azután a többi már meg se közelítette azt. Úgyhogy mi általában reggel olajban sült kenyeret, vagy ugyanezt tojással az úgynevezett bundáskenyeret ettük legtöbbször. Néha-néha sült tojást, vagy hideget ettünk a saját készletből. Valamennyi konzervet és teát is kaptunk a magyar követségről, amit természetesen mi fizettünk ki, de még így is igen nagy segítséget jelentett Diós István ker. titkár gondoskodása, aki ezt részünkre összeállította és elküldte.

A kínai konyháról egyrészt igen könnyű, másrészt igen nehéz hű képet adni. Egyik oldalról az irányelv az, hogy mindent ehetővé kell tenni, amit lehet, másrészről meg az ételek igen széles skálája teszi nehézzé az erről való hű kép kialakítását. Bárhol megfordultunk a kínai étkezés mindig több tálas, úgy reggel, mint délben, vagy este. Ebédnél mindig legalább 8 tál étel, ami az asztalra került. A sorrend más, mint nálunk. Először minden és a végén a leves, és a minden étkezésnél elmaradhatatlan rizs. Ellentétben azzal, amit eddig hallottam és könyvekben olvastam, hogy ezt már illetlenség elfogadni mert azt gondolják, hogy az ember éhes maradt, bizony minket mindég ösztökéltek, együk csak. Ők ugyanis nagy adagokat tüntetve el, csodálkoztak azon, hogy mi már nem kérünk.

A leves általában valamilyen híg húsleveshez hasonló tojással vagy tésztával, néha a mi lebbencslevesünkhöz hasonló. Egymásután behordva a tálakat különféle ételek kerülnek az asztalra, sült csirke, talán még a legjobban hasonlíthatna a mi ételünkre, csak minden anatómiát mellőzve szabálytalanul apró darabokra vágva, valamilyen érdekes ízű émelygős fűszerrel fűszerezve, nem egészen Európai szájíznek való. A vágástól eltekintve, ami apró csontokkal is szilánkokkal van tele. Sült hal egy középméretű hal egybesütve általában ez is fűszerezve, nem rossz, főtt hal és kirántott halszeletek kisdarabokra vágva.

Gombás disznóhús, ami megint nem volna rossz, de benne a fűszer, ami teljesen idegen számunkra. Az egyik ezek közül a németek generál szószára, vagy inkább a magyar jódra emlékeztet. Borsos hús erősen fűszerezve fokhagymával. Pirított mogyoróolajban, édes. Mogyoró sós. Szójabab, édes burgonya, paradicsom váltják egymást. Majd tengeri uborka, száz éves tojás, ami igen kedvenc és drága eledel, meg kell jegyezni nem is rossz, bár a sötét lila "fehérjével" és zöld belsejével nem nagy sikert vívott ki nálunk. Lótuszgyökér kirántva hússal töltve, igen ízletes. Apró rákok főzve, nem tudom?! Van, aki szereti.

Alma hámozva és megsütve és valamilyen édes dologgal töltve, nem rossz. Ehhez egy csészében vizet hoznak, ebben le kell hűteni és úgy lehet enni. Valamilyen csirke belsőség úgy elkészítve, mint nálunk a pörkölt persze kínai fűszerezésekkel. Valami metélt tésztához hasonló, olyan, mint nálunk a mákos tészta, de elvágni alig lehet úgy, hogy mi rágóguminak kereszteltük el. Uborkasaláta ehető jó zöldbab szintén savanyúság.

Innivaló édes bor a méreg erős rizspálinka, sör, amit meg kell jegyezni igen jó. És konyak- féleségek.

Utoljára az elmaradhatatlan kínai tea, zöld tea. Ezt bárhová megyünk, adják. Erre a célra mindenütt forró víz áll készenlétben, nagy termoszokban, nálunk a szállodában is az üzemekben is. A csészék kis fedővel vannak ellátva. Ebbe teszik először a teát, majd rá a forró vizet és minden szűrés nélkül le lehet inni róla, ha majd az aljára szállt. Mindezt természetesen cukor nélkül. Mi az igen sok féle tea közül az úgynevezett fekete teát a black tee-t isszuk, amit Európa ismer természetesen cukorral és citrompótlóval, ha van.

Az itt leírt étkezés persze nem általános, ezeket mi meghíváskor, vendéglőben stb. kaptuk. Általában egy tál ételt esznek és nem is keveset, mint azt az ember kérné. Itt a mi vidékünkön, ahol az ember fő tápláléka rizs, ennek a termesztése folyik hatalmas területen. Ez az ország éléstára itt úgy mondják. Igen sok probléma volt, mire a gyerekek segítségével megtudtuk értetni a részünkre kirendelt szakáccsal, hogy mit akarunk és hogyan elkészítetni. Természetes hosszú idő elteltével ebben némi javulás állott be bár a nyersanyag terén több probléma még mindig megmaradt.

Eddig sem időrendbeli sorrendben írtam a dolgokat, mert elég sok, nem igen érdekes, jelentős dolog is van benne, aminek a megemlítése itt felesleges és unalmas lenne.

Azért mégis meg kell emlékezni a szállásunkról. Pekingben és Wuhanban egyaránt szállodában voltunk. A Wuhani előkelőségben, kényelemben magasan a Pekingi felett volt. Kényelmes szép nagy kétágyas szoba két nagy ággyal asztal fotelek szekrény és íróasztallal és fürdőszobával. Itt tudtunk végre rendesen megfürödni mióta Magyarországról eljöttünk, mert Pekingben nem volt fürdőszobánk, csak egy nagy közös mosdó. Abban az időben itt nem volt különösebb probléma a fűtéssel, mert elég meleg volt.

ShaShiba érkezve a városi vendégházba lettünk elszállásolva, ami tulajdonképpen egy szálloda. A második emeleten vannak a szobáink egy külön folyosó részen. Mindenkinek külön szobája van. Két-két szoba van, ahol közös fürdőszoba van. A többi szobákhoz külön, mindegyikhez egy van. Én először egy olyan szobában voltam, ahol egész nap égetni kellett a villanyt és azonkívül hideg és vizes is volt. Később átkerültem a túloldalra a velem szemben lévő oldalon, ahol eddig a velünk lévő kínai kísérők voltak. Őket most a másik szárnyra helyezték át. Ez a szoba világos, néha a nap is besüt és melegebb is. A bútorzatunk egy ágy kis asztal 2 fotel egy íróasztal, egy éjjeliszekrény és még egy kis asztal, amin egy ventilátor áll. Termoszban a forró víz két csészével. Egy pohár és egy üveg forralt víz, ezt lehet inni. A fürdőszoba olyan, mint máshol, csak nem kád van, hanem helyette csempéből készített ülőkád zuhanyozó. Itt benn van a WC is. Törülközőt és szappant adnak és minden nap cserélik a vizet a termoszban. Meleg vízzel voltak problémáink, de általában volt. Fűtés bevezetve nem volt sehol úgy hogy itt valami fűtésről kellett gondoskodni. Végül is, amiről az elején írtam a kínai kályha született meg. Állítólag készül valami központi fűtés.

Az üzem ahol dolgozunk szintén ilyen. A legrosszabb a huzat, mert az ablakok rosszak, nem mindegyik zárható. November végére ígérték a szolgáltatások befejezését, talán akkor be tudunk valamit kapcsolni melegítésre. Egyelőre itt az idő még elég jó, úgyhogy még mindig palántáznak és szedik a zöldséget is és lábon áll sok helyen a rizs is még, sőt új ültetés is van. Az üzemben jelenleg még a különböző szolgáltatások kialakítása folyik, így kénytelenek voltunk nem bejárni. A végén így született meg egy kb. 6 napos kirándulás egy másik tartományba Lushan hegységbe. Ez meglehetősen távol lévő hegység, ami az itteni út és egyéb viszonyok miatt kb. 2 napi járásra van, ahogy hallottuk először Changkaishek , majd később Mao elnök nyaraló helye is volt.

Kétségtelen, hogy kb. 250 km2 kiterjedésű hegység, amely a Jangce folyó mellett fekszik, legmagasabb pontjával, amely 1400 méter magas uralja a vidéket. Több üdülő hely található itt és jelenleg több építés alatt van különböző hegycsúcsokon. A hegység több érdekes részét bejártuk. Megnéztük azt a helyet ahol Changkaishek volt meghúzódva katonáival és találkozott Eisenhower tábornokkal. Majd jártunk azon a helyen ahol a második világháborúban a japánok a sziklákon át be tudtak hatolni a területre. Innen hosszú erdei úton feljutottunk a három öreg fához melynek életkora kb. 1500 év. Megnéztük a virágpavilont a kerttel. Benne a több mint ezer évvel ezelőtt élt író kőbe vésett versével. Majd innen tovább menve a Botanikus kertet néztük meg a virágházakkal, ahol egyéb sok érdekesség mellett sok még nálunk is ismert növénnyel találkoztunk. Emellett még egy szép kaktusz gyűjteménnyel is. Az első napunk borongós, de a második nap szikrázó napsütésben másztuk a valóban égbenyúló csúcsokat.

A fennsíkon lévő tavakban gyönyörködhettünk. Az út igen hosszú idáig. A műút viszonylag jónak mondható, egy kis kb. 30 kilométeres szakaszát kivéve, ami poros kövesút. Úgy hogy itt mi is igen csak nyeltük a port a szembejövő, vagy a minket megelőző kocsikról. A hosszú úton végig a nagyon szépen ápolt rizsföldekkel és gyapotültetvényekkel és a rajta mindig szorgalmasan dolgozó kínai parasztemberrel találkoztunk.

Sok helyen rizs aratók mellett haladunk el máshol csépelik a rizst, némely helyen a legősibb módszerrel máshol pedig már a mai értelemben modernebb módszerrel. A legérdekesebb módja a cséplésnek mikor a műút teljes terjedelmében felhordott learatott rizsen a gépkocsik járnak át és így a szemeket kiverik a kalászból. Ezután a szalmát külön az itt használt kétágú villával felszedik, majd a magokat a pelyvával együtt összesöprik. Ezt azután a házuk elé egy simára döngölt területre viszik. Itt lapáttal magasra dobva a pelyvát a széllel a magok közül kifúvatják, majd a napon szárítják.

Más helyen pedig egy négyszögletes ládába, ami kb. 1m2 alapterületű és a felső része mindig négy irányba kihajlik, kötegekbe fogva a rizst a belső felülethez ütik és így verik ki belőle a szemet. Különböző módszerek terjedtek el valószínű a helyzeti adottságoktól és a közösségek vagyoni helyzetétől függően. A legtöbb helyen kézzel aratnak, bár láttunk kis rizsarató traktort is, ami hasonló a mi fűnyíró gépünkhöz, amit kis motoros kapáknál alkalmaznak. Láda a rizsszemek kalászból való kiveréséhez. A gyapotföldek is a végtelen távolságba nyúlnak mindenütt szorgalmas kezek férfiak, nők, gyerekek maguk elé kötött zsákokba szedik a gyapotot. Benépesült a határ és mindenütt a hajladozó embereket lehet látni a jellegzetes csúcsos kínai kalappal, ami a nap melegétől véd. Igaz, hogy a naptár november közepét mutatja, de a napsugár még mindig igen erős. A gyapotot hatalmas bálákba rakva, kézikocsin, vagy az itt használatos kis traktorokon viszik a begyűjtő helyre. Mit sem törődve a forgalommal még késő éjjel is lámpa nélkül eltekintve egy két ritka esettől mikor a kis traktor egy szem lámpája is világit. Mindezek mellett annyira lecsökken az országúti forgalom, hogy kb. 220km-es útra 6 órára van szükség. Több esetben láttunk árokba borult teherautótót felborult traktort vagy széttaposott kerékpárt.

Lushan felé haladva először Wuhanban éjszakázunk, itt vacsorázunk, itt a szálloda jó és az étterem is jó, mert rendelhető kínai és nyugat Európai étel. Igen finom sonkát sikerül kapni és jó kenyeret. Ezt visszük magunkkal az útra.

Még több mint 250km van előttünk.

Folytatása következik...