A beépített, magacsinálta titkos ügynök

Confiteor fratres... Az alábbi írás soha sehol meg nem jelent, a benne foglaltakat soha senkivel meg nem osztottam, azok eddig a lelkem mélyén nyugodtak - főleg, mert meg sem is valósultak. Most ideje van a gyónásnak.

Nagyon messziről kell kezdenem. Hosszú lesz.

Annak oka, hogy az Izzó félvezetőkkel is foglalkozott, szerintem ma már mindenki számára evidencia. A villamos izzólámpákhoz szükséges vákuumtechnika szülte a vákuumelektronikát (ti. az elektroncsöveket) és az elektroncsövek funkcióját a félvezetők vették később át. A "klasszikus", nagy félvezető gyártó cégek mind ugyanezt az utat járták be. (A régi, patinás félvezetős cégekről beszélek, mint pl. a Philips vagy a Siemens; a legújabb korban aztán már sok óriás cég is létrejött - mondjuk pl. az Intel-, amely ezt a szerves fejlődést átugrotta és rögtön félvezetővel kezdte a tevékenységét.)

A lámpán-vákuumtechnikán-gépeken felnőtt izzós vezetők zömének bizony kakukktojás volt a mikroelektronika. Szinte semmilyen porcikájában nem illeszkedett a "szokásos" izzós palettába: gyökeresen más technológia, zömmel hazai, diktált értékesítés ("hazai alkatrész-ellátási kötelezettség") gyakorlatilag nulla szocialista export, végképp nulla nyugati értékesítés, COCOM-mal nehezített nyugati együttműködés, nulla körüli nyereség, vagy inkább veszteség. Az egy szem hazai piac is inkább ellenséges - legfeljebb semleges - volt, mint támogató: ha nem szállítottunk mi, a vevők megvették, mert szabadon megvehették az alkatrészeket nyugatról. (Sőt, utóbbinak számos, főleg szubjektív előnye is volt: mégiscsak jobb Bécsbe utazni, mint Újpestre és milyen finom a müncheni Schweinshaxe......Az általunk előállított mikroelektronikai alkatrészek egyébként tökéletesen csereszabatosak voltak a nyugati típusokkal és minőségben sem voltunk rosszabbak.) Nagyon áttételesen ugyan, de ez a "testidegenség" is egy érv volt a félvezető Tungsramtól történő leválasztásához és a MEV megalakításához. (No meg a Tungsram gazdasági mélyrepülése...)

Közbevetőleg legyen mondva: millió egyéb oka és célja volt ugyan, de a régi nagymúltú cégek is "kitelepítették" később magukból a félvezetőt: így lett a Siemens "mellett" az Infineon, a Philips mellett az NXP, a Motorola mellett az On-Semi. Ha igen nagyképűek akarnánk lenni, azt mondhatnánk, hogy mi magyarok a MEV-vel megelőztük a világ-tendenciát...

A MEV a mikroelektronikai kormányprogram részeként jött létre. Ennek a programnak a létrejötte is tragikomikus volt: szó szerint vagy a huszadik nekifutásra fogadták el úgy, hogy már a döntéshozóknak is kellemetlen volt a folyamatos visszautasítás. Az új meg új változat lényegében ollózás volt - csak a kért forrás került mind messzebb a valóban szükségestől... A program összeállításában a Tungsram félvezetősei is részt vettek, bár ahogy az idő haladt előre, egyre hátrébb szorultak. A Tungsram a mikroelektronikai programot nyugati technológiával szorgalmazta és Gyöngyösre vitte volna, míg a szomszédvár, a Híradástechnikai Ipari Kutató Intézet (a Fóti úti HIKI) a szocialista kooperációt erőltette. Aztán jött a szovjet bevonulás Afganisztánba, a Tungsram gazdasági mélyrepülése és fokozatosan a szovjetbarát HIKI-sek kezébe került az irányítás a program összeállításában. Végül Sándory Mihály, a KFKI igazgatója kitalálta a varázsszót: "berendezés-orientált áramkörök" és mivel ezt szinte senki nem értette, a programot végül elfogadták. (Jellemző, hogy a szó rövidítése értelemszerűen "BOÁK", de a minisztériumi "szakemberek" zöme azt hitte és úgy is használta, hogy ez egy többes számú szó; van a BOA és ha többen vannak, akkor azok a BOÁK. Maga az ötlet egyébként egyáltalán nem hülyeség; a BOÁK azt jelenti, hogy nem általánosan felhasznált alkatrészeket gyártunk, hanem egy-egy specifikus berendezésbe valókat; ezeket jóval drágábban (és így több nyereséggel) lehet értékesíteni (nem Vörös Október Férfiruhagyár, hanem mérték utáni szabóság) - csakhogy a magyar elektronikai ipar egyáltalán nem kért ilyeneket (sőt, a szocialista sem) - nyugatról pedig a BOÁK-megtestesítette bizalmi viszony miatt nem lehetett piaccal számolni. Emiatt az elektronikai alkatrész-kormányprogram, amely a mikroelektronikai alkatrészgyártás drasztikus felfutásával (és BOÁK- gyártással) számolt, már a jóváhagyása pillanatában megbukott...

A jóváhagyott kormányprogram következményei ismertek. A Tungsramról leválasztották a félvezetőt és Gyöngyös (osztatlanul, gépestől) szintén a HIKI-bázisú MEV-be került. A MEV névadója, a "zászlóshajó" a mikroelektronika volt, de történelmi okok miatt a cég (hál'Isten) sokkal szélesebb termékpalettával rendelkezett. Jellegében - bármennyire is furcsa - a termékpaletta bizonyos fokon a Tungsraméhoz hasonlított: itt a fényforrások és (zömmel) a fényforrások gyártásához szükséges gépek (óriási szinergiát biztosítva); ott a mikroelektronikai alkatrészek és a gyártásukhoz szükséges speciális berendezések és gépsorok. (Hasonlóan óriási szinergiával.)

A gépágazat zömét Gyöngyös "hozománya" képezte: részben a mikroelektronikai technológiához tartozó mérő-szortírozó robotok ("handlerek"), részben pedig más iparágakhoz tartozó, rendkívül értékes gépsorok (pl. élelmiszeripari vagy gyógyszeripari csomagoló sorok.) Ideálisan egészítették ezeket ki a budapesti hibrid-áramkörök és speciális félvezető eszközök komplett, automatizált, "mechatronikai", azaz a finommechanikát és az elektronikus vezérlést ötvöző, lényegében robottechnikai gyártósorai. Ez utóbbiak a HIKI öröksége volt, akárcsak a nagybonyolultságú mikroelektronikai mérési nagyrendszerek - ehhez járult viszont újfent a Tungsram-örökség: a Félvezető Fejlesztés szintén rendkívül erős méréstechnikai-mérőberendezés fejlesztő és gyártó részleggel rendelkezett. Látható tehát a létrejött MEV végletes abszurditása: a félvezetők gyártására hozták létre, de minden ágazata lényegesen jobb volt és jobban is illeszkedett egymáshoz, mint a névadó mikroelektronikai alkatrészek...

Ugyanakkor ezzel a termékmix-szel a cég gazdaságilag menedzselhető volt; más nagy cégeknél se a félvezető volt a nagy nyereség-generátor. (A Siemens vezére mondta nekem egyszer: náluk a félvezető olyan, mint a parádés ló: nem ő húzza a kocsit, de miatta nézik a show-t.) A világon mindenütt dívott az ún. cégen belüli keresztbe-finanszírozás: az egyik ágazat gyengébb, viszont referenciául szolgál a másik ágazatnak; amelyik viszont nagy nyereségével segíti eltartani az elsőt. (Valami hasonló működött a Tungsramban is!) Ha a MEV-ben a keresztbe-finanszírozás működik, egy műszakilag-gazdaságilag igen erős céget lehet felépíteni. Idő kell hozzá, de az útja világos.

És ekkor kerültem én a képbe; és tkp. itt kezdődik a gyónásom... A MEV megalakulásakor én a Tungsramban maradtam és nem is akartam onnan elmenni. Jól éreztem magam; élveztem a munkám, büszke izzós voltam, szerettem kollégáimat és gond nélkül kijöttem a főnökeimmel is; szem előtt voltam - miért is akartam volna elmenni...?! De jött a felkérés - és abban az időben nem volt szokás az ilyetén felkéréseket csak úgy visszautasítani... Én mégis hosszan hezitáltam. Sok kollégától kértem véleményt; köztük Pálosi Jóskától, az ős-félvezetőstől és Demeter Karcsitól, a Tungsram vezérigazgatójától. Mindketten rábeszéltek, hogy fogadjam el a felkérést. Közben persze fúrtam bele magam a MEV gazdasági helyzetébe (lám, a nyugati vezetőképzők óriási haszna...!) - a műszaki annyira nem érdekelt; az az eredeti szakmám volt, azt könnyen átláttam. Mint ahogy az se érdekelt, hogy van/volt-e vetélytársam... Végül arra a meggyőződésre jutottam (nem kis mértékben Demeter Karcsi erős unszolására), hogy elfogadom a felkérést, feltéve, ha... És itt egy oldalnyi feltételt fogalmaztam meg.

A feltételek támasztásának hírére felhördült az ipar. Egy negyvenéves taknyos; az ország presztizs-vállalata; ő meg feltételeket szab... Én a vállamat vonogattam: nem én jelentkeztem, én nagyon jól érzem magam a Tungsramban; ha nem akarják, nem megyek. Kapolyi, az ipari miniszter egyébként az egyáltalán nem teljesíthetetlen feltételeimet elfogadta és én a MEV-be kerültem.

Mi volt tulajdonképpen a döntő tényező a döntésemben? Én ezt csak a lelkem mélyén fogalmaztam meg, senkivel meg nem osztottam: azt tartottam a missziómnak, hogy a MEV-et visszahozzam a Tungsramba. Ez volt a magamnak megfogalmazott "mission statement"-em. Bizony, titokban kineveztem magam a Tungsram titkos ügynökének a MEV-ben... Erről senki nem tudott és ma se tud; és miután rajtam kívül álló okok miatt a dolog nem valósult meg, ma már érdektelen, ha valaki tudná - legföljebb egy érdekesség a Tungsram öregfiúk számára... Egyedül Karcsinak vallottam színt egy mondatban a búcsúzáskor; ő nem szólt egy szót se, csak elmosolyodott és egyetértően bólintott... Lehet, hogy találkoztak gondolataink; nem tudom, milyen tervei voltak velem.

Az persze nem úgy megy, hogy a kormány dönt, én meg visszaviszem a MEV-et az Izzóba. Idő kell hozzá; miként ahhoz is, hogy a MEV-et méltóvá, kívánatos arává, szép menyasszonnyá tegyem az Izzó számára, akinek nyernie kell az újraegyesüléssel.

Lehet, hogy ma irtózatos nagyképűségnek tűnik, de világos útját láttam a "vissza-exodusnak." A nem-félvezető területnek le kell szakadni a KGST-piacról és legalább is azonos súlyú nyugati exportra kell fordulni. (Erre kellett a CIA-látogatás a MEV-ben!) Nem kevesebbet, mint az amerikai piacot céloztam meg - bár az elején a szoftabb, de fizetőképes régiók és országok jöttek inkább szóba. (Élelmiszeripari, gyógyszeripari gyártósorok!) Vietnám, Kambodzsa és hasonlók fel se merülhettek - az "elvtársi segítséget" az üzleti döntésekből kizártam. Az értékesítési láncban szerepet szántam az Izzó nyugati piaci képviseleteinek is - a végcélom úgyis az volt, hogy majd végül is úgy is izzósként értékesülnek ezek a gépek. Meggyőződésem volt, hogy a nyugatra fordulás megvalósítható - nyilván nem óriási nyereséggel, mint a KGST-ben, de ez már a világpiac, nem a mindenevő oroszok...

A mikroelektronika területén a hibrid félvezetők és a szenzorok nyugat-érettek voltak, a monolit félvezetőnél meg le kell ráznunk magunkról a hazai ellátási kötelezettséget és kemény piacokon is értékesíthető termékek felé kell fordulnunk. Erre főleg a speciális teljesítmény-mikroelektronika és nagyfrekvenciás mikroelektronika terén láttam esélyt - ki is fejlesztettük ezeket a termékcsaládokat és elképzeléseinket fényesen igazolta, hogy - már nem MEV-esként, hanem az egyik MEV-utód Intermos RT-ként (ennek elnök-vezérigazgatója voltam; a rendszerváltás után) - ezeket a termékeket az utolsó darabig el tudtuk adni a kiemelkedően igényes nyugati piacon, szép nyereséggel! Ezek a termékcsaládok ma is élnek és nyereséggel értékesíthetők.

Szóval világos volt a cél, világos - bár nyilván rögös - volt az út is. Kellett volna még öt-hat nyugodt év a keresztbe-finanszírozással és úgy kb. a kilencvenes évek második felére készen álltunk volna a "hazavonulásra" - az Izzóénál nem kevésbé lukratív termékpalettával és piacképességgel. Sikeres frigy lett volna... De nem lett, mert nem lett öt év, megfojtott az iparirányítás és a kontingens-korláttal megölte a keresztbe-finanszírozást, majd jött a rendszerváltás az egészen új világával; a Tungsram-ban is, a MEV-ben (illetve a MEV-utódokban) is... Így aztán a botcsinálta izzós ügynök dolgavégezetlenül távozott, de aktív maradt a magyarországi mikroelektronika zászlóshajójában első számú vezetőként még vagy tizenöt évet, és akkor izzós (meg félvezetős) szívvel nyugdíjba vonult.