A fejkendő

2020.08.09

Közismert volt, hogy gyárunk - Kisalföldi Gépgyár, Győri Gépgyár - főmérnöke, Kovács Róbert és a Gépfejlesztési Főosztály vezetője, majd később, már a GE-s időkben a VTG igazgatója Dr. Horváth László mennyire "szerették" egymást.

Egyszer, amikor éppen az NA8 típusú fejkenő Kerényi Pisti által rajzolt főösszeállítási rajzát bámultam kerek szemekkel, odalépett mellém. A fejkenők a főmérnök urat nem nagyon vonzották, viszont azonnal kiszúrta, hogy a rajz szövegmezejébe valamelyik rajzoló hölgy, szerintem szándékosan, azt írta, hogy FEJKENDŐ. A rajzon további három nyelven - angol, német, orosz - egyébként helyesen szerepelt a gép megnevezése.

Azonnal kérek erről egy másolatot - mondta, s távozott. Tudtam, hogy ennek a kérésnek köze lehet a másnapi VTG-ben tartandó vezetői értekezlethez, de egyebekben sejtésem sem volt, mire kell neki a rajz. A kérést természetesen teljesítettem, s a titkárságon Erikánál hagytam a rajzot azzal, hogy adja oda a főmérnök úrnak. Utóbb aztán fény derült mindenre. Főmérnökünk odasomfordált a Lacihoz, s az orra alá dugta a rajzot, mutatván neki, hogy mi van a szövegmezőben. Az egyébként nagyon jó humorú Dr. Horváth azonnal rávágta: Rossz a fordítás!

Ezzel a téma le is volt zárva. Mindkét fél elégedett volt. A fejkenőkről még annyit megemlítenék, hogy Kerényi Pista nagy konstruktőr volt, de az NA8, ND8, NFK1 rajszámokon szereplő fejkenők összeállítási rajzain eligazodni igazi művészet volt. Erről nem csak Szalayné Éva, a győri tervezés fejkenőket pesztráló, s számos típusváltozatra átdolgozó munkatársnője, hanem a szerelő kollégák is regélhetnének.

A végén aztán összeálltak a gépek, s többnyire még kenték is a fejeket. Azt viszont nem tudom, talán valaki tudja, hogy az alapötlet a Pistáé volt, vagy "parancsra" találta ki ezt a fejkenő típust az UF fejkenő család helyett, amiből szintén sokat gyártottunk.