A Főmérnök

Többször szerepelt már Tungsramos történeteimben a VTG volt főmérnöke, Holló Imre. Hosszú éveken keresztül volt lehetőségem, mint a Gépszerkesztés mérnökének, tapasztalni vezetési stílusát, és életének utolsó négy évében - közvetlen munkatársaként - pedig, nap mint nap, részese voltam a "Holló féle" húzásoknak.

Munkaszeretete és az az elve, hogy mindig mindent meg kell tenni a feladatok sikeres végrehajtása érdekében, példaértékű volt. Az, hogy nem egyedül akart mindent megoldani és figyelembe vette mások véleményét, ötleteit, nagyon hasznos volt a gyár eredményessége szempontjából.

Szokása volt, ha adódott valami komolyabb megoldandó feladat, összehívott néhány szakembert, előadta miről van szó és minden alkalommal elmondta, hogy azért fordult az asztal körül ülőkhöz, mert őket tartja a vállalat "eszének". Mindenki részletesen kifejthette, hogyan képzeli el a probléma megoldását. Néha vita alakult ki, de Ő csak hallgatott és figyelt. Mielőtt a vita elérte volna az "egyhelyben topogás" szintjét - ezt mindig jól megérezte - véget vetett a megbeszélésnek. Másnap összehívta ugyanazt a csapatot és elkezdte:

• Tegnap este, otthon gondolkodtam a témán és a következőt ötlöttem ki......

Az ember, ahogy hallgatta és visszaemlékezett az előző napi megbeszélésre, sok ismerős megoldási javaslat köszönt vissza. Magában megállapíthatta, hogy ezt a Sternád mondta, ezt a Móréh, ezt a Nagy Sanyi, ezt én, ezt a Móréh és így tovább. Nagyon ügyesen összeszedte az elhangzott javaslatokat és természetesen kiegészítette saját ötleteivel .

Egy kis "finomítás" után, megvolt a megoldás, tudtuk mit kell tenni, elhárult a munkát akadályozó probléma.

(Próbáltam - amikor vezetői beosztásba kerültem - ezt az utat követni. Nagyon sokszor eredményre vezetett, azonban ahogy a Holló Imre csinálta, nekem soha nem sikerült.)

O O O O O

Amikor betöltötte a hatvanat, Dienes Béla vezérigazgató úgy döntött, hogy felmenti főmérnöki beosztásból és felkérte, hogy hozzon létre egy fejlesztési egységet, melynek a nagyteljesítményű lámpagyártó sor kifejlesztése lesz a feladata. Megbízott, írjam össze azokat, akikben van fantázia és akikkel szívesen dolgoznék, majd ő elintézi, hogy a VTG vezetése elengedje őket. (Nagyrészt sikerült is neki) A kiválasztott mérnököknek, szerkesztőknek, rajzolóknak, szerelőknek részvételével és Holló Imre vezetésével alakult meg a Nagyteljesítményű Lámpagyártó-sor Fejlesztés, az NLF.

Jó vezető volt. Összefogta a társaságot és elhárított minden akadályt, ami gátolta volna a munkánkat. Nekünk csak tervezni és kísérletezni kellett, hogy elkészüljön a világ első folyamatos mozgású, normállámpa-gyártó sora. Biztos, hogy nélküle is elkészült volna, de nem a kitűzött rövid határidőre!

O O O O O

Abban az időben - a szocialista táboron belül - minden jelentősebb fejlesztés, nemzetközi "együttműködés" keretei között valósult meg. Nekünk a szaranszki VNyIISz jutott.

Az első szaranszki látogatásunkon meglepődtünk, hogy a szovjet elvtársak már elkészítették - az általuk elképzelt - konvejor rendszerű beforrasztó gép kísérleti modelljét. (Az alapgépet ötvennégy pozíciós lánccal és három beforrasztó fejet.) Nem kellett azonban sok idő ahhoz, hogy kiderüljön, nem egy sikerült konstrukció. Minden indításnál csak egy fejet helyeztek fel, de azok mindegyike valamibe elakadt és összetört.Így három "bemutatót" láthattunk! Végül csak arra volt jó, hogy megtudjuk, milyen buktatókat kell elkerülni, ha nem körforgó gépet tervezünk.

A "közös" munka azonban elkezdődött. Megvizsgáltuk, hogy mit kell a kísérleti modellen okvetlenül változtatni, ha továbbra is kísérletezni akarnak. Megegyeztünk, hogy a prototípus sor valamennyi gépét - a szovjet "tapasztalatok" figyelembevételével - a Tungsram tervezi és gyártja le. A szaranszkiak kérésére, hogy a jegyzőkönyvbe a jövőben felhasználható valamilyen információ is bekerüljön, meghatároztunk néhány fő paramétert, illetve méretet.

Ennek során, az egyik szovjet kollégával közösen, Kiszely Gyuri méretezte a közös hajtóművet és a gépet összekötő tengelyt. Közölték, hogy a számításaik szerint a szükséges átmérő: 55 mm.

• Egy ilyen nyiszlett vacakkal akartok egy gépet hajtani? Kérdezte a Holló.
• De ennyi jött ki, még 1,5-ös biztonsági tényezővel is számoltunk.
• Ennek a tengelynek legalább ilyennek kell lenni. Ezzel felgyűrte az inge ujját és odatartotta a karját a Gyuri orra elé. Mérd le!
• Hol mérjem? Kérdezte Gyuri, vonalzóval a kezében.
• Simán a csuklómnál, biztonsági tényezővel a könyökömnél.

Gyuri mért, így lett az áthajtó tengely átmérője 96 mm.

Volt egy másik adat is, ami ezen a találkozón - hasonló módon - került eldöntésre. Minden hozzászóló elmondta, hogy az 54 pozíció kevés, de, hogy mennyi legyen, azt senki sem tudta. Mint ilyenkor mindig, most is végelláthatatlan vita kezdődött. Ennek volt némi létjogosultsága, mert folyamatos mozgással még senki sem forrasztott be normállámpát. Mindenki azzal kezdte, hogy "úgy gondolja", vagy "úgy érzi", de elfogadható indoklással senki sem tudta alátámasztani az általa javasolt számot.

• Na, okos Tóbiás - fordult felém főnököm - most vedd elő a tudományod. Még a mai nap szeretném lezárni, ezt a még nyitott kérdést.
• A jó beforrasztáshoz, hogy hány pozíció szükséges, sajnos azt én sem tudom, csak abban vagyok biztos - a budapesti kísérleteink alapján - ahányat a modellen kialakítottak, az kevés. Viszont azt tudom, hogy a konvejor lánc "lengése" akkor minimális - és erre kell törekedni az egyenletes mozgás érdekében - ha páros fogszámú lánckerekeket és páratlan számú lánctagokat alkalmazunk. Javaslom, fogadjuk el a szovjetek által tervezett 18 fogú lánckereket. A pozíció számmal kapcsolatban pedig, következő az ötletem: Abban az évben, amikor a Tisza sor fejlesztése - a terv szerint - befejeződik, Holló elvtárs 65 éves lesz. Javaslom, hogy az ő tiszteletére, legyen 65 a pozíció szám.

Ez mindenkinek megfelelt, sőt amikor a gép elkészült, a beforrasztás "technológiájának" is.

Mivel a tervezés során a szaranszki jegyzőkönyv megállapításait figyelembevettük, Holló Imre "adatai", örökérvényűen beépültek a konvejor rendszerű Beforrasztó automatákba, mint I. Henrik angol király orra hegyétől, előre néző arcnál, (kinyújtott karral) a hüvelyujja végéig mért távolság, az angolszász mértékegységek közé. (Egy yard)

O O O O O

Az 1960-as években, a Tungsram, fényforrásgyártó gépek tervezésével foglalkozó mérnökei, csak hallomásból értesültek arról, hogy hol tart a Philips, az Osram és a többi világcég. Ezek az információk azonban - egy gép megtervezéséhez - nagyon kevés adatot tartalmaztak.

Ritkán megadatott, Holló Imrének - KGST ülések, vagy "magas szintű" gyárlátogatások alkalmából - hogy a "tábor" valamelyik gyárában látogatást tehetett és ott találkozott olyan megoldással, amit munkánk során hasznosíthattunk. Nem tudom miért, de amit látott, azt titokként kezelte, csak a "kiválasztottakat" avatta be.

Legtöbb esetben, amikor külföldi útjáról hazatért, örömmel közölte:

• Figyelj! Megfogtuk az Isten lábát! Nincs többé gond, mindent láttam. Kezünkben van a megoldás. Pofon egyszerű! Nem is értem, hogy nekünk miért nem jutott eszünkbe. Ha valami nem világos, csak nyugodtan kérdezetek, de a részletekre ti is rájöttök.

(Az igazság kedvéért meg kell említeni, hogy nem mindig volt lehetősége alaposan megvizsgálni a számunkra újdonságnak számító részleteket, előfordult ezért olyan eset is, amikor az információ tévútra vitt bennünket.)

Az alábbi egy olyan történet, amikor nem volt sikeres a "látottak" átadása.

A sor automatizálásának egyik "rázós" feladata, a spiráladagolás volt. A Lámpagyártásban akkor, a szerelőgépek mellett ülő hölgyek, csipesszel egyenként emelték ki a spirált egy halmazból - ügyelve épségükre - és egy hornyos tálcába rakták. Ez került a gépbe, ebből szedte ki a szippantó és helyezte a már előformált elektródákra. Szemrontó és lélekromboló munka volt. Csak jószemű, fiatalok tudták ezt a műveletet elvégezni, de ők sem hosszú ideig.

A tervezés során, a sor Szerelő automatájához olyan szerkezetet kellett kifejlesztenünk, amely a 600-800 darab - fiolában érkező - spirált, emberi beavatkozás nélkül, egyenként tudja 2400 darab/óra sebességgel adagolni.

Ennek során - a sok közül - az egyik problémánk az volt, hogy a rezgőadagoló tányérjába öntött spirálokat - melyek tulajdonképpen egy "gubancot" képeztek - hogyan lehet úgy - sérülés mentesen - szétválasztani, hogy alkalmasak legyenek az adagolásra. Sok megoldást kipróbáltunk, de egyik sem volt az igazi.

Főnökünk valamilyen témában kiutazott Králikiba és ott látott egy Brückner normállámpa sort.

És jött, a megfogtuk az Isten lábát ......

Behívott a szobájába:

• Csukd be az ajtót, zárd kulcsra. Nehogy valaki most megzavarjon! Láttam hogyan választják szét a spirálokat! A rezgőadagoló tányérjában, ilyen átmérőjű körben (Mutatta a hüvelyk és mutató ujja között.)
• 20 - 25 milliméter. Mondtam.
• Ne hasalj! Tovább tartotta a két ujja közötti távolságot. Hozd a sublert és rendesen mérd le. (A két ujja közötti távolságot !!!)
• 23 milliméter.
• Na látod! Tehát ebben a körben 30 darab 0,8 (!) milliméteres furat helyezkedik el. A kör széle és a tányér széle között, két ujjnyi a távolság. (Újabb mutatás és mérés.)
• 34 milliméter.
• Valahonnan levegőt vezetnek a furatokhoz és "phhhh". Így lágyan.
• De Holló elvtárs ...
• Elmondjam még egyszer? Egy Horváthnak magyarázzam a részleteket?
• Nem! Köszönöm. Megoldjuk.

Gyorsan készítettem egy vázlatot. Sticker úr, a Kísérleti műhelyünk csodálatos kezű és ötlet dús műszerésze, egy pár szóból megértette, mit kell módosítani a rezgőadagoló tányérján. Ő elkezdett dolgozni én pedig visszamentem a szobámba.

Másnap megnyugtatott, hogy szépen halad és ahogy elkészül a munkával, rögtön telefonál. Jött is a telefonhívás és én azonnal siettem a Kísérleti műhelybe. Ott volt az asztalon a "MŰ", olyan amilyet elképzeltem. A levegővezeték rákapcsolva, a spirálok a tányérban és természetesen a műhely összes dolgozója ott állt - karéjban - a spiráladagoló körül, kaján vigyorral az arcán.

• Elkészült Főnök! Így gondolta? Nyugodtan indítsa el.

Több ízben tapasztaltam, hogy amikor a dolgozók nem maguk mutatják be munkájuk eredményét - szinte dicsekedve - akkor ott valami nem stimmel. Ezért először azt nézegettem, hogy mi lehet, amiért ilyen "előzékenyek". Az áram nem rázhat meg. (Ilyen viccet nem csinálnak.) Nem fújhat, nem spriccelhet rám semmi. Úgy nézett ki, elindíthatom a rezgőadagolót.

Bekapcsoltam és a spirálok szépen elkezdte "körözni". Na, akkor jöhet a "phhhh" (Lágyan!) A helyzet annyiban változott, hogy hallani lehetett a "phhhh-t", de a spirálok továbbra is nyugodtan köröztek. Úgy látszik kevés a levegő, erősebb "phhhh" kell. Elkezdtem finoman tekerni a szelep gombját: Semmi. Semmi. Egyszer csak szállni kezdtek a spirálok, természetesen ki a tányérból. (Röhögés! Erre vártak a jóemberek.) Bármilyen finoman próbáltam adagolni a levegőt, az eredmény mindig: Vagy semmi, vagy repülés ki a tányérból.

Jelentettem a Hollónak, mire jutottunk.

• Nem kell mindjárt kétségbe esni. Türelmes munkával meg fogjuk találni a megoldást.
• Holló elvtárs látta üzem közben, hogy így szedik szét a spirálokat?
• Természetesen! Nem mondtam, amikor hazajöttem?
• Igen, de ......
• Semmi de! Az alap megvan, kísérletezzünk.

Elkezdtünk "kísérletezni". Új - finomabban szabályozható - szelep, nagyobb furat, kisebb furat, több furat, kevesebb furat. Az eredmény mindig ugyanaz volt, vagy semmi, vagy szálltak a spirálok.

• Holló elvtárs valóban - üzemelés közben - látta, hogy ilyen furatos tányérú rezgővel adagolták a spirált a králiki Szerelő automatán?
• Hazudtam valaha neked?

Mit lehet erre mondani? A kísérleteket még egy darabig folytattuk, majd abbahagytuk. Más módszerek, megoldások után kutattunk. Meg is találtuk, igaz nem volt tökéletes, de működött.

A kifejlesztett spiráladagoló, "hála" a magyar valamint a szovjet lámpatechnológusok specifikációjának, a világ "legbiztonságosabb" és egyben a "legbonyolultabb" adagolója lett.

Holló sajnos - váratlanul - itthagyott minket.

A spiráladagoló ellátta feladatát, de tökéletesítése állandó fejlesztési téma maradt. Egy idő után sikerült hozzájutni egy Philips spiráladagolóhoz és a két adagoló jó megoldásait ötvözve, Jelinek István megtervezte az SA1 típust. Ez annyira sikeresnek bizonyult, hogy több évtized elteltével, még mindig ezt - illetve ennek variációit - használják.

SA1 Spiráladagoló.

Telt múlt az idő, leomlott a vasfüggöny és én is láthattam - Svájcban - hogyan is működik egy Brückner-sor. Már kiment a fejemből a Holló "sztori", de amikor a Szerelő automatához értem, rádöbbentem: Ilyen sort látott! Majdnem minden úgy volt ahogy a Főnök mondta: Voltak furatok és volt "phhhh", a spirálok pedig szálltak, de nem ki a tányérból, hanem a furatok felett lévő - felül zárt - üveghengerben lebegtek, majd hulltak alá.

A spiráladagoló nem működött Holló Imre látogatásakor! Az üveghenger valamilyen ok miatt, nem volt a helyén.

(Holló elvtárs, Holló elvtárs. Annyira bíztunk benned, hogy fel sem merült, van valami, ami megakadályozza a spirálok elszállását. Próbálgattunk, kísérleteztünk és szenvedtünk, pedig ha egy kicsit gondolkodtunk volna, talán megtaláljuk a megoldást.)

O O O O O

Az egyik év októberében, amikor Holló Imre már az NLF szervezetét vezette, a VTG kínlódását látva, Dienes Béla vezérigazgató megkérte, hogy vegye át az év hátralévő részében a gyár termelésének irányítását és a kiszállítások megszervezését. Vigye sikerre az év végi hajrát. Örömmel elvállalta, az volt az igazi életeleme. Újból lubickolhatott a problémák áradatában, nem kellett a "száraz", eseménytelen fejlesztéssel foglalkozni. Engem magával vitt, hogy legyen valaki, aki az általa - az irodában - kitalált "megoldásokat" a műhelyben levezényli. Ahogy ő mondta:

• Kell egy megbízható, mindenre kész "gazember", aki a gondolataimat is ismeri, nem kell mindent a szájába rágni!

Megkaptuk az igazgatói szobát és a teljhatalmat. (Meg a tervtől való jelentős elmaradást és egy zűrzavaros helyzetet.) A Holló intézkedett a szobából, én pedig "rohangáltam". Ha megakadtam a részemről leküzdhetetlen "akadály" miatt, akkor jött Ő, az ötleteivel és a mindent elsöprő lendületével. A dolgozók megérezték, hogy megváltozott és céltudatosabb lett az irányítás, mindenki a maximumot adta. Egymás után készültek el a berendezések és a Müller Tibor vezette "ládagyár", tömte a vagonokat.

Volt viszont négy darab - "kis vacak" - autólámpa ellenőrző, ami rázással vizsgálta a lámpaminőséget. Egy meóst - K. elvtársat - küldtek ki a Váci útról az átvételére. Az Istennek sem akarta jónak minősíteni a szerkentyűket, mondván, hogy a selejtnek minősített lámpák százaléka nem egyezik meg a nála lévő Fiat eredményekkel. Hiába magyaráztam neki, hogy azok a Fiatnál lévő - nem tudni milyen eredetű - lámpák vizsgálatából adódtak, ezek meg Tungsram lámpák. Csak kötötte magát a táblázat számaihoz. Az idő rohamosan fogyott. Mindenféle módosítással próbáltuk az áhított eredményt elérni, de nem sikerült. Mentem a Nagyfőnökhöz:

• Holló elvtárs én feladom! Ezek nem képviselnek jelentős összeget. Nem dől össze a világ, ha nem kerülnek kiszállításra.
• Egy frászt! Hívd ide azt a K. elvtársat.

Odahívtam. A jóember megint előadta meséjét a Fiat százalékokról. A Holló pedig hümmögött, csücsörített és szemüvegét a homlokára tolta. (Ezeket akkor csinálta, ha nagyon belemerült a témába.)

• Igen, igen. Szerintem a dokumentációval van a baj. Hozd a doksit!
• De Főnök!
• Ne okoskodj! Megvárunk.

A pipától nem láttam. A kiszállításra váró másolatokból egyet felvittem. Holló megint hümmögött, majd a darabjegyzékre - a vele szemben ülő, K. elvtárs felöl olvashatóan - kezdte írni a következőt: 600 Ft/ db.

• Na, mi a véleménye K. elvtárs?
• Rendben lesz minden! Most lemegyünk a Horváth elvtárssal és kitöltjük a kiszállítási okmányokat.

Majd szétrobbantam, de egy szót sem szóltam. Örültem, hogy megoldódott, a részemről megoldhatatlannak látszó probléma.

:/ Telt múlt az idő. Újból készült, de most hat darab autólámpa vizsgáló és jelentették Horváth igazgató úrnak, hogy a kiküldött meós - K. úr - Fiat adatokra hivatkozva, nem hajlandó aláírni a kiszállítási okmányokat.

• Gyertek fel és hozd magaddal a darabjegyzéket. Mondtam Papp Zolinak.
• Az biztos nem kell. Ellenkezett.
• Hidd el, biztosan kell!

Ugyanabban a székben ültem, mint egykor a Holló, a K. úr pedig a "szokott" helyén.

• Azt hiszem, hogy megint a dokumentációval van baj.
• Hát, igen. Meglehet.
• Sajnos én akkor nem vezettem át az eredetin a módosítást, de most igyekszem a hibámat kijavítani.

Megpróbáltam - mint egykor a Holló tette - K. úr felől olvashatóan a darabjegyzékre írni: 1000 Ft/db. (Nem ment olyan gyorsan és jól, de végül sikerült.)

• Megoldjuk. Rendben lesz minden. Most lemegyünk és elintézzük a papírmunkát. Reagált K. úr.
• Egy kicsit lassabban. Én nem vagyok olyan nagy ember, mint a Holló elvtárs volt. Az én trehányságom miatt, napokat késett a készülékek átadása, e felett nem lehet csak úgy átsiklani.

Erzsike, legyen szíves jöjjön be! Megírjuk a főnökömnek - a vezérigazgató úrnak - hogy milyen mulasztást követtem el és hogyan oldódott meg a helyzet.

• Elnézést! Nem kell semmit sem írni! Félreértés az egész! Már megyek is és lerendezem a dolgokat. Hebegett, hápogott K. úr.

Zoli, mivel nem látta, hogy mit írtam, csak nézett, mint vak a moziban,

A Holló pedig - "fent", a mennyei irodájában - biztos elmosolyodott, a "gazember" által "továbbfejlesztett" változaton./:

O O O O O

Ez az eset is az "év végi hajrá" során történt.

A VTG "műszaki előkészítő" tevékenységét - mint a legtöbb gépgyárban - a Technológiai osztályon készített Művelettervek alapozták meg. A részletes, néha több A4-es lap terjedelmű Művelettervek alapján készítette el a Normairoda a gyártás időszükségletét és ezzel dolgozott a Gyártás-előkészítés is. (A Művelettervek minden alkatrész esetében, részleteiben előírták, milyen gépeken, milyen műveleti sorrendben, milyen paramétereket kell a gyártás során követni.)

Egyik alkalommal nagyon elhúzódott a művelettervezés és ennek következtében csúszott az egész műszaki előkészítés. Referáltam Holló elvtársnak.

• A technológusok nem bírják a kért határidőt betartani. Akárhogy kérem őket, nem tudnak gyorsabban dolgozni.
• Szerencsétlenek! Nekem kell megmutatnom, hogyan kell egy alkatrész gyártását - egy ilyen kritikus időben - megtervezni? Készítsék elő egy pár "komolyabb" alkatrész rajzát. Legyen valaki, aki írja, amit mondok, ne nekem kelljen körmölni. Egy óra múlva ott vagyok.

Riasztottam technológusokat. Jön a Főnök! Megmutatja majd, hogyan kell Művelettervet készíteni. Szedjék ki néhány bonyolultabb alkatrész rajzát. Legyen két ember, akik majd írják, amit diktál és nagyon figyeljenek.

Még nem telt el egy óra sem és jött. Leült, a szemüvegét a homlokára tolta és csücsörítve tanulmányozni kezdte az első rajzot. Majd egy pár perc elteltével:

• Rajz szerint készre! Kérem a következőt.

Ismét egy rövid, de elmélyült tanulmányozás után:

• Rajz szerint készre! Tudják írni, nem vagyok túl gyors?

A két "írnok" rázta a fejét és adták a következő rajzot. Most egy kicsit hosszabb, elmélyült tanulmányozás következett, majd:

• Rajz szerint készre!
• Nagyon köszönjük Holló elvtárs! Szólalt meg bátortalanul Mészáros György, az osztályvezető. Most már tudjuk, hol van a hiba a munkánkban. Igyekezni fogunk!
• Semmi gond! Az még soha nem ártott meg senkinek, ha az öregek tapasztalatát figyelembe vette. Ha továbbiakban újból gondjuk lesz, csak bátran szóljanak.

Megveregette Mészáros Gyuri vállát és elviharzott.