A Gyár és a magyarok
(A "Gyár" a szaranszki "LISMA" fényforrásgyár.)
Egy budapesti magyar vállalatnál dolgoztam, ebben a minőségemben jártam sokszor az orosz Gyárban.
A moszkvai "Kazanyi" pályaudvarról, este kilenc felé indult a vonat, amivel utazni szoktam a Nagy Orosz Gyárba. Az út Moszkvából pont egy éjszaka, érkezés reggel 7 körül. Ezen a vonaton csak hálókocsik vannak, négyszemélyes vagy kétszemélyes fülkékkel. A négyszemélyesekben tömegnyomor, horkolás, szuszogás, nehéz vetkőzés-öltözés, a kétszemélyesekben ugyanakkora légtérben csak egy utastárs, akivel - kettesben - többnyire el is lehet beszélgetni. Ezek nagyon érdekes beszélgetések tudnak lenni, mivel alkalmi ismerősnek, akit soha többé nem látsz, olyat is elmesél az ember, amit talán még a házastársának sem. Persze a luxusnak ára van, oda-vissza kitesz egy orosz átlagnyugdíjat. Megérkezel, végig dolgozod a napot, elintézed az elintézendőket, esete megvacsorázol a gyáriakkal, meghallgatod azt a nagy rakás marhaságot, amit ők a világról gondolnak a hivatalos propagandát ismételve, kicsit pityókásan újra beülsz a vonatba (az oroszok valamikor nagyon szerették mutatni, hogy asztal alá képesek vodkázni mindenkit - ez manapság már nem annyira jellemző), és két vonaton töltött éjszaka után reggel újra Moszkvában ébredsz.
Gyári üzletkötő hölgy fogad az állomáson, vénlány arcán látszik a reggeli készülődés, a rúzs. A gyári Volga, később Audi hangszórójából ömlik a hangos gagyi lakodalmas, rá kell szólni a sofőrre, hogy kapcsolja ki. Megérkezés a gyárba vagy szállodába, reggeli, tea, aztán a munka, korábban többnyire gépek üzembe helyezése, szervize, felújítása, késztermék vétel és eladás, manapság alkatrész szállítások. A viszony a magyarok és Gyár között a hatvanas években kezdődött, s a mai napig tart! Ez a gyár volt akkoriban az iparág zászlóshajója. Dolgoztak benne néhány tízezren. Az igazgatók feje fölött a falon Vlagyimir Iljics Lenin. A szovjet propaganda azt ültette az óvodától kezdve a polgárok fejébe, hogy ők a legjobbak mindenben a világon. A gyári múzeum kiállítási tárgyai is bizonyították világelsőségüket. Akik onnan Magyarországra látogattak, persze nyeltek egyet, látva a magyarok nyugat-követő fejlesztéseit, a hozzájuk képest magas életszínvonalat.
A szocializmus idején nagyon sok magyar járt kiküldetésben a Gyárban és más gyárakban. Szerettek oda járni, többnyire fiatalabb emberek akár heteket, hónapokat is szívesen eltöltöttek ott, telepítve a magyar berendezéseket, mert otthoni fizetésük mellett jó kiküldetési pénzt kaptak, szépen kerestek, a szovjetek szemében magas volt az ázsiójuk, mint szakembereknek, s bármennyire is a "béketábor" tagjai voltunk, a magyarokat az európaiság levegője lengte körül, amit nehéz leírni, hogy miben is állt: benne volt a testi tisztaságban, öltözködésben a műszaki rajzok, a gépek minőségében, a korrektségben, de akár a nőkkel szembeni viselkedésben is.
A magyarok szavaikban, nézésükben, reakcióikban megfogalmazatlanul magukban hordozták a valamikori Osztrák-Magyar Monarchia légkörét, műszaki hátterét, a katolikus-református keresztény kultúrát, a pesti gyári humort és csibészségét. A szovjetek azonnal érezték, hogy ezek a magyarok bár a "mieink", náluk is szocializmus van, mégis mennyire mások!
Ugyanezt érezték persze a szlovákokkal, csehekkel, lengyelekkel és más európaiakkal kapcsolatban, de a magyaroknak talán volt valami, ki tudja miben eredező, az oroszok számára vonzó, egyedi bája. A magyar srácok szemtelenül felszabadultak voltak és vidámak.
A szovjeteknek az európaiakhoz való viszonya ambivalens volt. Egyrészt ők voltak a világ legnagyobb országa több százmilliós lakossággal, a második világháború egyik (propagandájuk szerint elsőszámú) győztese, amely a legnagyobb áldozatot hozta a náci Németország legyőzéséért, s mellette a tízmilliós általuk megszállt Magyarország, melynek politikai folyamatait, történéseit teljes ellenőrzésük alatt tartották. Vagyis úgy nézhettek ránk, mint kicsiny kiszolgáltatott gyarmatra, a nagypolitikai tárgyalásokon nyilván ez volt a meghatározó.
A szovjetek országában ugyanakkor, különösen az olyan vidéki városokéban, ahol a Gyár is volt, a munkatáborokétól nem sokban különböző, nyomott légkör uralkodott. Az átlagember alárendeltsége és kiszolgáltatottsága totális volt a munkahelyi vezetőknek, rendőröknek, házfelügyelőnek, a katonaságnak, a titkosszolgálatnak. Fojtogató volt a nagyvilágtól való elzártság, a lealacsonyító áruhiány, lakáshiány, a sorban állás az alapvető gyógyszerekért és élelmiszerekért. A kuporgató kispénzűség. Mindezt a nemrég lezajlott világháború veszteségeivel (a 70-es, 80-as években!) és a Szovjetunió önzetlen áldozatával magyarázták a világ dolgozói kapitalista uralom alóli felszabadításának oltárán. Oroszföldön - ázsiai módra - az Aranyhorda idejétől fogva hagyományosan csekély az értéke az emberi életnek. És mindez egy olyan országban, amelyik bődületes európai irodalommal, filmművészettel, zenével, csodálatos alkotásokkal ajándékozta meg a világot az emberi kultúra minden területén!
Mindezek miatt a szovjet átlagember felnézett a külföldire, az európaira, a magyarra. Lehet-e csodálkozni azon, hogy a szovjet lányok bármily nehéz adminisztratív akadályokat leküzdve szívesen mentek férjhez magyar fiúkhoz? A szovjet polgár irigyen és sóváran tekintett a magyarokra: így is lehet?
A magyar külkereskedelem jól teljesített a Szovjetunióban. Jól mozogtak a külkereskedők, megtették, amit az adott helyzetben meg lehetett tenni. A szovjet világ zabálta a magyar konzerveket, bort, a magyar árukat, zenészeket, színészeket, filmeket, gépeket, a magyarokat úgy, ahogyan voltak. Volt egy hatalmas, remek kereskedelmi kirendeltség Moszkva központjában magyar étteremmel, szállodával, magyar milliővel. A magyar áruért a szovjetek főként olajjal, nyersanyagokkal fizettek! Pontosan fordítva, mint ahogyan a világban megszokott volt: a gazdaország adta a nyersanyagot, a gyarmat pedig cserébe feldogozott terméket.
Később nagy változások jöttek: a magyar céget megvásárolta egy nagy világcég, amely hatalmas fejlődést hozott, integrálódást a nemzetközi folyamatokba, a fiataloknak karrier lehetőségét a világ bármely részén, nyugati vállalati kultúrát. Az oroszok nagy sajnálkozással fogadták a hírt: a gonosz imperialista tőke lenyelt benneteket! El nem tudták képzelni, hogy egy multihoz való tartozás a legmodernebb technológiák megismerését, alkalmazását, becsületes (és nem feketén kapott) fizetést jelentett, ami után rendesen megfizették a közterheket, a fiatalok számára világszínvonalú oktatást. Szociális gondoskodást.
De a Szovjetunióban is kemény változások indultak. A Gyár az egyik hétpróbás álvállalkozó gazembertől a másikhoz vándorolt, akiknek csak azon járt az eszük, hogyan lehetne kiszívni belőle a szovjet idők értékeit, életerejét. Semmi fejlesztés, csak kizsigerelés. Voltak olyan idők, amikor a dolgozók a fizetésüket élelmiszerben kapták. Akkor már sok orosz irigykedve nézett a magyarokra, akik élvezték a multiból áradó erőt és magabiztosságot. Sokan azonban bíztak a feltámadásban, melyhez a felemelő és megtartó "orosz lélek" adja majd az erőt. Ezt bele is vágták a multi képviselőjének képébe, aki velem együtt felkereste őket.
Az orosz piac a vevők piaca lett, eltűntek a mesterséges államközi korlátok és kényszerek. A fizetőképes orosz vevők számára kinyílt a világ, amelyben a magyar szállítókat a műszaki színvonal - minőség - ár - mennyiség - határidő - garancia - márka - reklám piaci erőterében értékelik. A magyarságod, az önmagadról szőt álmaid senkit sem érdekelnek. Ebben a helyzetben nagy segítség volt, hogy a multi márkájával, annak részeként kereskedhettünk.
Oroszországban jelenleg nincs áruhiány, Moszkva szép, tele jólöltözött ápolt, divatos fiatallal, akik remek éttermek és kávézók teraszain beszélgetnek, ami nem nagy mutatvány, ha figyelembe vesszük, hogy a jelcini időkben az orosz olaj hordójáért 20-30 dollárt adtak, Putyin idejében ez az ár a 140 dollárt is elérte. Jelenleg 60 dollár körül mozog. A fenti idilli kép sokakat megtéveszt.
Akiknek belelátásuk van az orosz ipar működésébe, s egy gyárlátogatáskor fel képesek mérni a látottakat, azoknak lehetőségük van értékén figyelni a dolgok alakulását, mintegy alulnézetből látni Oroszországot. Nincs ilyen lehetősége sem diplomatáknak, sem történészeknek, sem újságíróknak. Ők valamennyien könnyen elámíthatók, megvezethetők az orosz gazdaságot illetően, mert nem feltétlenül értik, amit látnak.
Amit "alulnézetből" látni lehet, az az, hogy - jelentem - a szovjet ipar nagyrészt tönkrement. Az ország a nyersanyagbevételeiből él. Vannak persze ilyen-olyan üzemek, de hol vannak azok akár a kelet-európai gyárakhoz képest! Az agyaglábakon álló (mint kiderült) óriás Szovjetunió látványos összeomlása, az erőszakkal, kegyetlen bűnözéssel teli, hitét vesztett Oroszország veszélyes útkeresése után létrejött egy erőszakszervezetek által uralt, fasizálódó társadalom, mely elveszítette valamikori ipari potenciálját, tudományát, oktatását. Ideológiája a magát már oly sokszor lejáratott és becsődölt Nyugat-ellenesség, a hősi múlt folytonos emlegetése, az ortodoxia nagyhasú gőgje.
Szövetségesei lényegében nincsenek. Azok barátkoznak vele, akik hasonló ideológiát vallanak. Meg a lihegő elvtelen haszonlesők.
Oroszország jövője ismételten egy kapitális felfordulás.
Van néhány millió ember, akik haszonélvezői a helyzetnek. Ezek közül sokan, miután lenyúltak néhány millió dollárt, emigrálnak, vagy legalábbis családjukat Európában, vagy az USA-ban, esetleg Izraelben helyezik biztonságba, amíg meg nem jelenik egyszer Oroszországban az ott még sohasem(!) tapasztalt jog- és vagyonbiztonság. Az ország urai - az erőszakszervezetek tábornokaitól felfelé - arab uralkodókat túlszárnyaló vagyonokkal rendelkeznek. Miközben tízmilliók élnek egyik napról a másikra. Nem lehet csodálkozni azon, hogy foggal-körömmel ragaszkodnak a hatalomhoz. Bármi áron. Márpedig a politikai kultúra ott kezdődik, hogy elfogadott és normális dolog az egyenlő esélyeket biztosító politikai verseny, a rendszeres, megtisztulást hozó hatalomváltás.
A valamikori magyar fiúk, ha ellátogatnak a régi orosz gyárakba, elszörnyülködnek az állapotokat látván.
Hova jutott mára a szovjetek országa, és hova a magyaroké?