A KÉKES sor
KÉKES sorok (3db) üzembehelyezése a 80-as évek elején Nagykanizsán
A VTG vezetői úgy gondolták, hogy itt az alkalom tapasztalatszerzésre és a szerelésvezetői tanfolyam résztvevőit leküldték Nagykanizsára.
Az első KÉKES az első gépsor volt a 20-as csarnokban.
A csarnok első fele volt, úgy ahogy készen, a második felén még folyt az építkezés.
Néhány emlék az első KÉKES sor üzembehelyezésről.
A szerelésvezető tanoncok egyik feladata volt a sepregetés és a poros beton aljzatot bekenése olajjal. Ezt nevezhetnénk "TAPASZTALATCSERÉNEK"
Magamban megfogalmazódott egy fontos, egész szerelésvezetői korszakomra egy tapasztalat, hogy mindennek az ellenkezőjét fogom tenni, amit itt tapasztaltam.
Szerszámok és alkatrészek elhelyezése, közvetlenül gépsor mellett egy üvegfallal elkerített terület volt, (később MEO) aminek nem volt teteje.
Így a helyiek éjszaka ki-be másztak és vitték, amire szükségük volt és olyat, is amire nem volt szükségük.
Szerelésvezető Kostyák Laci VTG-Szerelde csoportvezetője volt.
Összesen kb. 30-35-en lehettünk (köztük szerelők és leendő szerelésvezetők)
Az üzembehelyezés kb. 3,5 hónapig tartott sok túlórával
Összekötő Pióker Gyula volt, aki egy mikrobusszal hozta és vitte a javítandó egységeket és alkatrészeket a VTG és Nagykanizsa között.
A második és a harmadik KÉKES szerelésvezetője én lettem, aminek nagyon örültem, de hogy miért pont én erre nem tudtam a választ.
Korábbi tapasztalataimat figyelembe véve, úgy döntöttem, hogy kevés, de a VTG legjobb, a gépeket jól ismerő szakember lesz a csapatomban és jól megfizetve.
Borsi János (VTG)
Heincz Ferenc (VTG)
Kovács László (VTG)
Neuser András (VTG)
Bakos Tibor (VTG)
Kerezsi Sándor (NFG)
László Sándor (NFG)
Szégyellem, de nem emlékszem, ki volt ott Győrből.
Az első sornál a szerelők a több és több túlóra összegyűjtésére hajtottak.
KONVERTA vezetői 3-4 szakembert küldtek le Nagykanizsára.
Nagyon szigorú határidőben egyeztünk meg a Márfi úrral és egy hét múlva még egy gép se volt működőképes, ezért a szakembereket hazaküldtem.
(Zárójelben, döntésemet, Kerezsi Sanyi és László Sanyi kanizsai villamos szakemberek véleményére alapoztam, akik garantálták, hogy egy hétvégén és két hét munkaidő utáni munkával befejezik az üzembehelyezést) SIKERESEN megtették!
Salgó Román KONVERTA főmérnök, magához rendelt a szakembereik hazaküldése miatt. Én ragaszkodtam a döntésemhez, ő pedig a jogaimat vonta kétségbe, sikertelenül.
Kértem egy konténert a gyárban, amiben külföldre szállították a csomagolt lámpákat, hossza kb. 6m volt.
Volt benne világítás, hűtőszekrény, satupad és polcok.
Most már bevallhatom, hogy tudtommal, csak a Pepe egy üveg hideg sört ivott meg minden nap.
Mit vállaltam én:
- az üzembe helyezés 6 hétig tart sikeres átadással
- túlóradíjazás nincs
- minden hét csúszás után 10% csökken a kialkudott összeg
Mit vállalt Márfi úr (VTG - főmérnök helyettes)
- kiválaszthatom a csapatomat
- rendelkezésemre bocsátja az első gépsor túlóra költségét és én döntök arról,
hogy ki mennyit keres Nagykanizsán.
Magamnak mégse határozhattam meg a díjazásom, ez nem lett volna etikus részemről, erről a Márfi úr döntött.
Én kerestem a legkevesebbet a csoportban 600 Ft-to, mind a két alkalommal.
Az egyik gépsort Ághné Ibi a másikat Mészáros László gyáregység vezető vette át.
Köszönet a nagykanizsai kollégáknak még egyszer utólag is, akik segítették a munkánkat:
Büki László
Horvát Ottó
Kerezsi Sanyi
Kun Attila
Kuzma Jóska
László Sanyi
Tóth Feri
Tóth Péter

