A kiküldetések keserű   pirulái 1.

Egy dologról eddig nem nagyon "beszéltünk", ez pedig a "mindennapi betevőnk". Csak keveseknek jutott az a kiváltság, hogy a Lugosi Andor főztjét élvezhették. Nem akarom azt mondani, hogy a többiek éheztek, vagy undorral kellett megenni, amit a vendéglátók eléjük tettek, de némely esetben azért eltért a "választék" a megszokottól. Egy pár "érdekesebb" esetről írnék, amit kollégáimmal, illetve személyesen "átéltem".

Sokszor irigylik azokat, akiknek sikerült hosszabb időt - kiküldetésben - külföldön eltölteni. Ritkán kerül azonban szóba, hogy - némely esetben - milyen körülmények között és milyen minőségű ételt kellett nap mint nap a "szerencsésnek" elfogyasztani. Sok esetben, már az étel tálalásakor gyenge undor jelezte, hogy az étkezésre váró, nem azt kapja amire vágyott. Voltak azonban olyan ételek , amelyek látványára összefutott a nyál az ember szájában, de amikor megkóstolta, erő kellett néhány falat legyűréséhez is. Sajnos gyakran az is előfordult, hogy egy európai számára szokatlan körülmények, a kétes tisztaság, valamint a "szagok", riasztóan hatottak a kiküldöttre.

A "csúcs" az volt, ha a két negatív hatás egyszerre jelentkezett!

Általában a látvány "győzött" az ízzel szemben.

Természetesen az is előfordult, hogy luxus körülmények között, helyi különlegességek kerültek a "szerencsés" elé, de ő mégsem élvezte - maradéktalanul - a vendéglátást.

Volt egy speciális "pirula" is, amelyik lenyelése a Szovjetunióban tárgyaló kollégáinknak okozott gondot. A parttalan tósztok után, de a tárgyalások közben is, inni kellett és nem akármit, vodkát, konyakot és egyes helyeken 96 %-os szeszt.

A következőkben nem olyan eseteket szeretnék bemutatni, amikor az ember szinte rettegve ment az ebédlőbe, közben azon elmélkedve, hogy ma megint milyen rémséget hoztak össze a konyhások, (Rózsahegyi Laci is megemlíti, hogy Ashabadban a magyar gyerekek elkezdtek sírni, ha a gyári ebédhez hívták őket.) hanem olyan eseményekről próbálok beszámolni, amelyeket a nem mindennapi élmények közé sorolok.

O O O O O

Saint-Étienne-ben a vendéglátóink nagyon "kedvesek" akartak hozzánk lenni és felajánlották, hogy elvisznek egy "erre alkalmas" házba. Heves tiltakozásunkat nevetve fogadták:

• Jó. Ha félnek a tüzes francia nőktől, akkor csak a környezetet mutatjuk meg.

Zegzugos utcában lévő, "lerobbant" kocsmában kötöttünk ki, amely egy félelmetes strici tanyának tűnt. (Szerintem, ez olyan "csikós, gulyás" bemutató, francia megfelelője volt.) A füstöt vágni lehetett, az amúgy is sötét ívóban. A zenét egy félszemű harmonikás szolgáltatta. A mi asztalunk közepébe - a hatás kedvéért - egy méretes konyhakést vágtak. Nem féltem, de egy kicsit szorongtam.

• Kezdjünk vörösborral és füstölt sonkával, de mi legyen a következő fogás? Nagyon finoman készítik itt a békákat. Tudjuk ajánlani.

Már - korábban - annyi mindenre mondtuk, hogy nem, gondoltam én megpróbálom. Nagy vész nem lehet. Az Édesapám többször kínálgatott Pesten békával - ha elmentünk kedvenc vendéglőjébe - de soha nem kértem belőle. Úgy nézett ki, mint a paprikás csirke, csak a husikák voltak kisebbek. Nem lesz gond, véltem. Egy kis körettel le fog csúszni.

Alig telt el pár perc, máris hozták a brekuszokat, de meglepetésemre, nem a várt falatkák voltak a tányéron, hanem hat darab, "terepgatyás", deréktól lefelé "komplett", ép úszóhártyás, díszpéldány. Nem vagyok egy finnyás fajta, de a látványtól a gyomrom összerándult. Nézegettem, nézegettem, azonban nem lehetett az időt a végtelenségig húzni. Erőt vettem magamon, vágtam egy darabkát és bekaptam. Finom, brassói aprópecsenye íze volt - amit nagyon szeretek - és puha omlós állaga, de amikor a tányéromban lévőkre néztem, a gyomrom egyből üzent: Stop !

Azt a "technológiát" dolgoztam ki, hogy egy pár szeletet előkészítettem, majd elmerültem a társalgásba, illetve a kocsma berendezések tanulmányozásába. A lényeg az volt, nem nézni a tányérba, majd: Hamm!

A végén egész jól belejöttem, de a "technológián" nem mertem változtatni.

O O O O O

A Corning céggel közös Ribbon program wellsboro-i egyeztető tárgyalásának egyik hétvégéjére, vendéglátóink szerveztek egy kétnapos kirándulást Washingtonba. Mi, már jó előre - a napidíj spórolása okán - "rákoplaltunk" az útra. Így amikor - megérkezésünk után - este, végre elvittek vacsorázni, mindenkinek "kopogott" a szeme. A hely szuper volt. Egy dzsungelnek kialakított polinéz étterem, gyönyörű felszolgáló lányokkal. Ahogy leültünk, azonnal, hoztak egy aperitif-et és kis tálakon "cukrozott gyümölcs szeleteket".

Egy hosszú asztal végén ültem, velem szemben az Urbán Jancsi. Vendéglátóink nem kínáltak, nem mondták, hogy vegyünk, mi meg nem akartunk bunkók lenni. Már majdnem legyőztük a jómodort, amikor megjelent egy méregzöld ruhájú polinéz szépség, kezében egy égő gyertyával. Egy vékony pálcikával "meggyújtotta" a "cukrozott gyümölcsöt", ami pillanatok alatt lángra lobbant.

• Basszus! Ezek spiritusz kockák, cukrozott gyümölcsnek álcázva.

Majd elénk tett egy kis tálkán nyolc darab husikát, egy kis tálban sötétzöld krémszerűséget, meg egy hosszú tűszerű valamit. A tűre rá kellett szúrni a husikát, a lángon kicsit megpirítani, a mustárhoz hasonló csípős "zöldbe" mártani és már lehetett is enni. Finom volt! Jancsival a mi négy - négy darabunkat, pillanatok alatt befaltuk.

• Kérnek még a "csigu - csigu"-ból ?

Kértünk. Nemcsak az éhség volt az oka, tényleg nagyon jó volt. Három tálkára valót kivégeztünk. Azonban felmerült a kérdés: Mi is az a csigu - csigu.

Az amcsik elmondták, hogy az egész kicsi, pár napos borjúból vágnak vékony csíkokat és azt pácolják, meg különleges dolgokat csinálnak vele. A lényeg az, hogy nagyon finom volt.

Majd hoztak egy vastag, bőrkötésű étlapot és az asztalfőn ülő, delegációvezetőnk, Jermendy Karcsi kezdte felsorolni, mi minden finomság közül lehet választani. Csak arra emlékszem, hogy mindegyiknek - számunkra ismeretlen - dupla neve volt, mint például: Lököm - bököm, vagy sim - sum,....

• De mi van a nevek mögött? Miből készülnek?
• Ehhez például ide van írva: Butterfly.
• Tudjuk, lepke. Ez csak olyan fantázia név, mint a "Jóasszony módra".
• Nem. Ez valódi éjjeli lepke. Erősítette meg az egyik amerikai. Ez az étel alapanyaga.
• Úristen! Van ott csigu - csigu?
• Várjatok csak. Igen, van. Caterpillar. Hernyó!
• Mérnököm - szólalt meg a Jancsi - mi milyen idióták vagyunk. Hogy lehet kör keresztmetszetű csíkokat vágni?
• Most te rosszul vagy?
• Nem, de többet nem kérek.
• Ezzel egyetértek. Igazán finom volt, de azt hiszem egy életre "behernyóztam"!

Természetesen volt az étlapon "normális" - nekünk való - étel is. Végül, egy jó nagy adag, beefsteak-kel sikerült biztosítani életbe maradásom.