A mi kisvárdai kalandunk

A munka csak egy volt a sok hasonló közül, de a szállás annyira extrém volt, hogy sosem felejtem el.

Abban az időben még szőlő ültetvény volt a kisvárdai kórház mögött és ott a szőlős közepén volt egy nagyon fura épület. Valószínűleg régen valami borospince lehetett, abból alakítottak ki egy panziót. Kétszintes ház volt és egy domboldalon állt, a tőkék közötti földútról lehetett megközelíteni. Az alsó szinten volt a tulajdonos lakrésze, meg egy helyiség a kiszolgáló pulttal és pár asztallal, mint egy mini borozó. Itt lehetett (volna) reggelizni. A felső szint csak az alapterület kb. 1/3 részében volt beépítve, volt ott négy egészen kicsi ~4 m² körüli szoba és két fele ekkora wc/zuhanyzó. Az alsó szint födémjének beépítetlen része egy nagy teraszként szolgált a felső szinten, amelyet színpadként használhattak valaha, ugyanis a ház mögötti meredek domboldalon egy erre a "színpadra" néző amfiteátrumra emlékeztető félköríves nézőtér volt kialakítva. Volt egy házon belüli lépcső, amin fel lehetett menni a felső szintre, de mint kiderült szerencsére a ház mögötti domboldal olyan meredek volt, hogy kis ügyességgel onnan is fel lehetett jutni a felső teraszra. Áram természetesen volt, de víz csak saját szivattyúval.

Munka után odaérve a tulajdonos közölte, hogy neki el kell mennie, de itt lesz a ~20 év körüli lánya, aki helyettesíti őt. Már megbeszélte vele, hogy reggel 7-re készítsen nekünk valami reggelit, de ha bármi más gondunk van csak szóljunk neki.

Este Gyuri ment először zuhanyozni, amikor végzett bekopogott, hogy mehetek én is. Beálltam a zuhany alá, beszappanoztam magam, a hajam is besamponoztam, erre egyik pillanatról a másikra eltűnt a víz a csapból. Se hideg, se meleg, semmi. Nekiálltam törölközővel letörölni magamról a habot. Derekamra tekertem a törölközőt, le akartam menni, megkérdezni, hogy mi van ilyenkor, de a lejárat be volt zárva, nem lehetett lemenni az emeletről!

Végül úgy feküdtem le, félig szappanosan. Reggel ébredve mondtam a Gyurinak, hogy óvatosan használja a WC-t mert annyi víz van, amennyi maradt a tartályban... Mosakodni és fogat mosni sem tudunk, ja és fel vagyunk zárva az emeletre.

Sikerült átugranunk a meredek domboldalra, így szerencsésen lejutottunk a felső szintről. Természetesen a reggelinek semmi nyoma nem volt, lent is minden be volt zárva. Otthagytuk volna a francba az egészet, de arról volt szó, hogy a számlát is reggel kapjuk meg, anélkül meg nem mehettünk el. Vagy 20 perc dörömbölés után egyszer csak előkerült egy fickó - a tulaj lányának az udvarlója.

A fiatalok kihasználták, hogy nem volt otthon a lány apja, kisebb gondjuk is nagyobb volt annál, hogy nekünk reggelit, számlát készítsenek. Mondtam nekik, hogy OK, egymást szórakoztatták egész éjszaka, reggel meg elaludtak, de miért kellett lezárni a vizet?

Ők nem zártak le semmit! Aztán kiderült, hogy a srác este kiment pisilni és amikor befejezte, minden kapcsolót lekapcsolt a lenti fürdőszobában, többek között a vízszivattyú kapcsolóját is.

Így sikerült aznap mosdatlanul, reggeli nélkül, jócskán 8 óra után beérni a kisvárdai gyárba. Örök emlék!

Mondjuk akkor annyira nem nevettünk, de ha nem ilyen lett volna, nem is emlékeznék rá.