A poltavai Elektromechanikai gyár

Valamikor 1977 nyarán a maga szokásos stílusában, nagy lihegve berontott hozzám Erika, az igazgató titkárnője, s mondá: Pista, azonnal gyere, hívat a diri. Én, mint jófiú, ha a diri hívatott, azonnal mentem. Hamar odaértem, mert az irodáink között alig volt nagyobb távolság 25 méternél. Fogarasi Károly igazgató a tárgyaló asztal mellett ült, ahol a szokásos igazgatói értekezleteket tartotta, de ezúttal egyedül volt irodájában. Már a belépéskor láttam, hogy egy A0-ás összeállítási rajz van kiterítve az asztalon. Leültetett magával szemben. Ekkor már láttam, hogy egy cirill betűs feliratú, nyilván orosz (szovjet) mérnökök által tervezett gép főösszeállítási rajza.

Nem sok felvezetés volt.

Megkérdezte: Csarno, le tudjuk mi ezt a gépet gyártani? (Mindenkit felhatalmaztam, hogy Csarnozzon, mert a nevemet, a Csarnogurszkyt senki nem tudta kimondani. Pistázni meg nem nagyon Pistáztak az Erikán kívül.) Mivel a rajzról lényegében hosszas vizsgálattal sem lehetett volna megállapítani semmit, rávágtam a kérdésre, hogy: IGEN.

A rajzon ugyanis más nem látszott, mint egy váz asztallal, aminek a tetején nagyítóval is nehezen lehetett volna kideríteni, hogy mi van. Állt rajta valami erre is, meg arra is. Itt egy kör, ott egy kör.

Mindezek után jött a "mese" a diri részéről.

- OK, csak úgy mondom, hogy erről a gépről már a VTG-ben, aztán Gyöngyösön, mi több Pécsen is megállapították, hogy legyárthatatlan.

- Felkészületlen gyárak - tréfás megjegyzéssel próbáltam helyzetemen javítani, de már nem volt visszakozz.

Másnapra már Győrben voltak a rajzok, mivel kiderült, hogy 1 db prototípusra plusz 50 darabra szól a szerződés, de további rendelések is várhatók. Mivel a dokumentáció orosz nyelvű volt, rám maradt a feldolgozás/honosítás nagyja. 100-as egységekre osztottam az egyébként nagyon precíz dokumentációt, s kollégáim készítették el a honosított rajzokat SZ254 rajzszámon.

Attól azért dobtam egy hátast, hogy saját gyártású pneumatikus hengerek sokasága volt a dokumentáció része, nyilván azért, mert az orosz mérnökök nem fértek hozzá az akkor nálunk már járatos FESTO, MECMAN és egyéb pneumatikus hengerekhez. Azt a későbbi tárgyalásokon kerek perec megmondtam az orosz (szovjet) tárgyaló félnek (mérnököknek), hogy pneumatikus hengereket nem gyártunk. Szívták a fogukat, hogy mi lesz, ha meghibásodnak, de megnyugtattam őket, előbb törik el a gépváz lába, minthogy a hengereket cserélni kelljen.

Akkor viszont én szívtam a fogamat, amikor a gépen lévő számtalan, gyártott közelítés érzékelőt nem engedték BALLUFF-ra cserélni, de a valamit valamiért elv alapján belementem. Lett is ebből később baj.

A fél életemet 1978-ban a Szovjetunióban, leginkább Poltavában éltem le.

A gépben volt nem jelentéktelen számú olyan gyártott alkatrész is, melyek legyártását gyárunkban lehetetlennek tartottam. Ezek legyártását és beszállítását a Poltavai Elektromechanikai Gyár vállalta, melynek szakembereivel nagyon jó kapcsolatunk alakult ki. Közülük is kiemelem Eduárd Birint, a gyár főmérnökét, akivel volt olyan időszak, hogy heti rendszerességgel beszéltem telefonon, s ha két hónapig nem látott Poltavában, már reklamált. A géphez ezen kívül speciális próbaanyagra is szükség volt - persely, gyűrű, végdarab és aranyozott ezüsthuzal -, amit ugyancsak a poltavaiak biztosítottak.

A prototípus valamikor 1978 áprilisában készült el, s átvételére népes ukrán (szovjet) delegáció érkezett a már említett Eduárd Birin vezetésével Győrbe, de tagja volt Döncző Zoli későbbi "nagy barátja", Szerjózsa is. Legrosszabb álmaimban se jöjjön elő. A prototípus nagyon tetszett a megrendelőknek, de lényegében nem csinált semmit, amit kellett volna.

Ennek oka pedig az volt, hogy a persely nevű alkatrész az istennek sem akart a helyére kerülni. Szerencsére a poltavaiak némi gondolkodás után rájöttek, rossz technológiával gyártottuk le a fészkét. Elrohantam a Csöndes Pistihez a műszerfúrós szobába, s mondám neki: Ide kell befúrni egy 1,2 H7-es furatot. Némi "aranyapámozás" és erőszak után befúrta. A gép ettől kezdve tette a dolgát, s a jó fene tudja mennyit, de több százat legyártottunk belőle. Az igaz, hogy eleinte csak a Szilvási Tibi (Gatya) tudta a szerszámüzemben beállítani, de aztán mások is belejöttek, például a Csuti Jóska, meg a Kocsis Jóska, akik aztán emiatt velem együtt Poltavába jártak nyaralni meg nősülni.

A Poltavai Elektromechanikai Gyár jelenleg is működik, igaz, privatizálták, s ahogy néztem, a profilja is változatlan. Az akkor általunk gyártott fészekszerelő automaták haditechnikai berendezéseknek számítottak, mert a hadászati berendezések többpólusú elektromos csatlakozóinak alkatrészeit szerelték össze. Emiatt aztán minden titkosítva volt annak ellenére, hogy később kiderült, francia licence alapján gyártódtak.