A poltavai fészekszerelő automata

a 2020.december 12-i történet folytatása

Az Sz254 rajzszámú Fészekszerelő automaták és Poltava mély nyomot hagyták életemben.

1978-at követően a fél életemet Poltavában töltöttem. Nem tudom, hányszor jártam abban az 5-6 évben Poltavába, de nagyon sokszor, és nagyon sok ilyen gépet gyártottunk - nagy volt a hadiipar csatlakozó igénye - általában 50 darabos szériákban. Annak okát, hogy az összes többi gépgyár miért húzódozott ennek a szériában gyártott berendezésnek a gyártásától, nem tudom. Az viszont kiderült a dokumentáció honosítása során, hogy van benne jó néhány olyan alkatrész, amit gyárunk nem tud legyártani, s benne jó néhány olyan kereskedelmi árú, amelynek a beszerzését nem tudjuk megoldani.

Így olyan megállapodás született, hogy ezeket a Poltavai Elektromechanikai Gyár fogja biztosítani franco gratis a már nem emlékszem rá milyen minisztériumon keresztül. Ebbe a körbe tartozott a speciális próbaanyag, mely aranyozott ezüsthuzal és három - gyűrű, hüvely, végdarab - ezüstözött vörösréz alkatrész volt.

Igazi miniatúrák. Az egyik 50 darabos megrendelés szállítási határideje nagyon közeledett, de a beszállítás késett. Kétnaponta beszéltem telefonon Eduard Birinnel. A poltavai telefonos kisasszonynak elég volt, ha beleköhintettem a telefonba, s már kapcsolta is. A végén azt találták ki a nagyokosok, hogy Tóth Nándor kollégám és én utazzunk ki Moszkvába a "cuccért", ott vegyük át, s hozzuk haza repülőgéppel.

Gyanús volt nekem ez a megoldás, de a parancs az parancs. Kiutaztunk. Azt már nem tudom, hogy a több ládányi alkatrészt hol vettük át, de dokumentum az nem volt hozzá. Azt mondta a poltavai "bácsi", hogy majd a minisztériumban adnak. Taxiba vágtuk a ládákat és magunkat.

Irány a minisztérium. Ott csak tátogattak, fogalmuk sem volt róla, hogy miről beszélek. Sok idő nem volt a meditálásra, mert a gépünk hamarosan indult Seremetyevóról.

Otthagytuk a minisztériumot, s ezzel a több ládányi holmival, benne sok kilónyi nemesfémmel, bevágódtunk a repülőtér csarnokába. Az "árut" a taxiból egy sokak által ismert reptéri "tulikocsira" raktuk. Pontosabban kettőre, mert még személyes holmink is volt, igaz, csak néhány napig voltunk Moszkvában. Éppen csak, hogy tudtam venni füstölt lazacot meg a gyerekeknek konfettit a GUM-ban, és egy Spartak-Dinamo hokimeccs is belefért a Luzsnyikiban, no meg a Kreml.

Eddig rendben, de hogy megyünk át a VÁM-on? Tanácstalanul jártunk körbe-körbe, pedig időnk nem volt. Egyszer csak a kollégám meglátott egy üresen tátongó diplomata bejárót, melyik mögött egy tányérsapkás hivatalosság ásítozott. Kuncsaftja nem volt.

Mondá nekem a Nándi: Csarno, itt betoljuk a taligáinkat. Vagy Budapest, vagy Szibéria. Mondd, te mit választanál? Felvettük a pléhpofát, és nekiindultunk ennek a bejáratnak. Mire a tányérsapkás hivatalosság felébredt már túl voltunk hét határon. Feladtuk a poggyászt, becsekkoltunk. Jó rálátásunk volt a MALÉV gépre. Az egyik ládánkban a sok közül volt 25 darab kis elektromotor, darabja egy kiló. Szépen beládázva, mint a lőszeresláda, még a két oldalán fogantyú léc is volt. Összesen lehetett úgy bruttó 30 kg. Egy "Szerjózsa" - nem a poltavai - minden pakkot behajigált, egy másik a gépben elkapta - vagy nem, nem tudom -, de gondolom elrakta, elrendezte. Jött a mi ládánk. A Szerjózsa ugyanúgy, mint a többit felkapta, behajította. Hogy a benti elkapta-e, azt nem láttuk. Drukkoltunk neki: Na, ezt kapd el, Ecsém!

Sajnos nem tudom elmondani sikerült-e neki talpon maradnia, de Ferihegyen megkaptuk a ládáinkat. Hogy a magyar vámosnak mit hordtam össze, mit hoztunk, arra már nem emlékszem, de kiengedett bennünket Ferihegyről. Így lettünk mi nemesfémcsempészek.

S akkor még a füstölt lazacról.

A Nándinak ugyan nem annyira tetszett, de a szállodai hűtőszekrényben tároltam. Otthon meg ugyancsak a hűtőszekrénybe tettem. Másnap, hazamenvén a munkából, keresem a füstölt lazacomat. Sehol. Kérdezem a feleségemet: Hol van a füstölt lazacom? Válasz: Nagyon büdi volt, kidobtam. A továbbiakat nem részletezem.

Munkatársaim arra emlékeznek, hogy igazi orosz gorscsícát és vodkát hoztam nekik.

Egyik sem volt a kedvencem.