A vezérigazgatók

Azalatt az évtizedek alatt, míg én a Tungsramban tevékenykedtem, hat vezérigazgató - Natonek Imre, György Gyula, Dienes Béla, Demeter Károly, Gábor András és George F. Varga - váltotta egymást a vállalat élén. Natonek elvtársat leszámítva, mindegyikkel volt - hosszabb vagy rövidebb személyes kapcsolatom. Ezek közül két olyanról szeretnék írni, melyek mély nyomot hagytak bennem.

Az EGYIKRŐL ezért, mert "ilyen" volt, a MÁSIKRÓL meg azért, mert "olyan" volt.

Az EGYIK. A zalaegerszegi gyár igazgatója bepanaszolta a Vezérigazgatónál a Gépfejlesztési Intézetet, hogy a leszállított vitrit gyártó automatát - bár prototípus - ki se próbáltuk. Nem lehet vele dolgozni! Ha nagy keservesen el tudják indítani, csak selejtet gyárt! Raportra lettem berendelve, az "ENSZ palota" első emeleti nagy tárgyalójába.

Ami a kipróbálást illeti, nyugodt voltam és arról is volt elképzelésem, mi a bajuk valójában a zalaegerszegieknek.

Haslinger Ferenc volt az automata konstruktőre. Szakított az addig használt "pálcás" módszerrel - amelynél, mint a hagyományos üvegfúvásnál, cseppenként adagolják a vitritüveget - és folyamatos mozgású berendezést tervezett. A vékony sugárban folyó vitritüveg és az állandó sebességgel forgó koszorún elhelyezkedő formák mozgásának összehangolásával elérte, hogy a teljesítmény - a "pálcáshoz" képest - a nyolcszorosára növekedett. A szinkron biztosítása volt a kritikus pont. Nemcsak a mechanizmus mozgását kellett a szinkronnak megfelelően pontosan beállítani, hanem a megolvasztott vitritüveg "folyékonyságának" ingadozását is ki kellett küszöbölni, illetve a mechanizmust ehhez hozzáállítani.

A Gépfejlesztési Intézetben, az elkészített prototípust először hidegen járattuk, majd heteken keresztül meleg üzemi próbák sorozatát végeztük el. Csak a sikeres próbák után szállítottuk a gépet Zalaegerszegre. Azt tehát nem lehetett mondani, hogy nem próbáltuk ki!

A gond az volt - mint általában a prototípusok üzembeállításánál - hogy a gyártás nem biztosított megfelelő, betanítható munkaerőt és azt szerették volna, hogy még hosszú ideig a fejlesztők dolgozzanak az átadott gépen. Mivel nem sajátították el a gép üzemeltetésével kapcsolatos ismereteket, amikor a fejlesztők levonultak, egymás után jelentkeztek a különböző problémák.

Próbáltam elmagyarázni, miért nem tudnak az automatával folyamatosan, megfelelő szinten dolgozni és tulajdonképpen mit kellene megtanulni az üzemeltetőknek.

De csak próbáltam!

Az asztal körül ülő igazgatók és felső szintű vezetők - valamennyien "született" vitritgyártó szakemberek - állandóan közbeszóltak. (Többen közülük csak azt tudták a vitritgyártásról, hogy Zalaegerszegen van és amikor odautazik az ember, útközben príma velőscsontot lehet vásárolni.) A gép ismerete nélkül sorolták, hogy mi a hibája és természetesen jobbnál jobb ötleteket adtak, hogyan lehet azokat kiküszöbölni. A "szakszerű" ötletellésbe egyre többen bekapcsolódtak. Vezérigazgatónk - szokásától eltérően - hagyta, hogy a káosz kialakuljon.

Láttam, hogy ennek a megbeszélésnek, így nincs semmi értelme.

Kértem, hogy hagyjuk abba a vitát. Az ügyet csak az fogja majd előre vinni, ha szakembereink újból leutaznak Zalaegerszegre. Egy nap alatt üzembe állítják az automatát és két hétig - napi nyolc órás műszakban - üzemeltetik. Közben - amennyiben lehetőségük lesz - betanítják az ottani dolgozókat az automata beállítására, üzemeltetésére és az esetleges javítások elvégzésére.

• Ennél többet nem tehetünk! Mondtam, majd félhangosan megjegyeztem: Jó lenne, ha egyszer akadna legalább egy mérnök, akit valóban érdekel az automatával kapcsolatos probléma. Megérti a műszaki összefüggéseket és nem ötletel, össze - vissza.

Jó egy hét telt el. Az irodám ablaka a parkolóra nyílt. Látom, hogy begördül a Vezér autója és Dienes száll ki belőle. Biztos a VTG igazgatójához jött, gondoltam.

De nem! Hallom az ajtó nyitását, majd

• Jó napot! Hogy vannak?

Klárika még válaszolni sem tudott, máris benyitott hozzám a Vezér.

• Jó napot! Dienes Béla okleveles villamosmérnök vagyok. Na mondja Horváth Lacikám, mi a helyzet Zalaegerszegen azzal a prototípussal?

És egy másfélórás beszélgetés következett a prototípusról, meg egyéb fejlesztéssel kapcsolatos témákról.

A MÁSIK. Az első berendezés, amit General Electric "színeiben" készítettünk, az a byax kompaktfénycső üvegtestét gyártó gép volt. Január utolsó napjaiban kezdtük el a GE dokumentáció honosítását. Kiszely Gyuri és csoportja nagy lendülettel fogott az amerikai szabványok szerint készült dokumentáció "magyarításához". Két hét telt el, amikor megjelent Hakett úr és ellentmondást nem tűrő hangon közölte:

• A gépnek április végére a kipróbált állapotot el kell érni!
• Mi mindent meg fogunk tenni, hogy elkészüljön, azonban egy ilyen prototípus dokumentálásától a kipróbálásáig, a három hónap egy kicsit kevés. Természetes, hogy ezt a gépet a meglévő feladataink elé helyezzük és megpróbálunk külső cégeket is bevonni......
• A Vezérrel akarok beszélni!
• Tessék. Itt a telefon.
• Nem. Én személyesen akarok vele beszélni.
• Semmi akadálya. A gépkocsi vezető, azonnal beviszi a törzsgyárba.

Negyedóra múlva csöngött a telefon.

• Varga! Ha nem lesz kész a gép a kért határidőre, repül maga, repül a Szabó Zsiga, repül az egész ágazat! És katt.

Az érintett szerkesztőket, a legtapasztaltabb technológusokat, a Forgácsoló csoportvezetőit és Kulin Pétert a Gépfejlesztés Szereldéjének vezetőjét egy rövid megbeszélésre a tanácsterembe hívtam.

• Olyan feladatot kaptunk, amit normál viszonyok között nem tudunk a kért határidőre elkészíteni. Az a mondás lett most időszerű, hogy "lehetetlen nincs, a csodákra pedig egy kicsit várni kell". El kell térnünk a megszokottól, a szabályostól. Ebből nem fogunk rendszert csinálni, de most a rendkívüli feladat, rendkívüli intézkedéseket követel meg! A rajzokat - ahogy egy mappa elkészül - kontroll nélkül gyártásba kell adni. Műveletterveket nem készítünk, normázás nem lesz, bízzunk a dolgozók szakmai tudásában és becsületes hozzáállásában. A technológusok a műhelyben ügyeletet tartanak. Túlóra nem számít!

Minden jelenlévő - és rajtuk keresztül mindenki, aki e témában érintve volt - megértette miről van szó. A vezetők - önszántukból - áttértek a kötetlen munkaidőre: Az is többször előfordult, hogy Kiszely Gyuri és Steinrichter Gábor - a szerelők csoportvezetője - késő este jött a lakásomra és mivel ott nem jutottunk dűlőre, együtt mentünk vissza a gyárba.

A lényeg az, hogy április 29-én, a gépen legyártottuk az első - elfogadható minőségű - üvegtestet.

Nagy volt az örömünk. Sikerült a normál viszonyok között teljesíthetetlent, teljesíteni! Boldogan fotóztuk le a gépet és a terméket. Kutas Péterék, a két fénykép részére egy nagyon szép piros műbőr borítót készítettek, amivel másnap bementem a Vezérhez.

Az amerikaiak bevezették, hogy nem csukták be szobájuk ajtaját, így láttam, Varga vezérigazgató úr újságot olvas. Kértem a titkárnőjét, jelentsen be, szeretnék egy pár percet a Vezérrel beszélni. Leültetett, bement és szólt a főnökének.

Jó! Volt a reakciója és tovább olvasta az újságot. A titkárnő odajött hozzám és súgva mondta: Negyven perc múlva elmegy.

Az idő, rohamtempóban fogyott!

Ő olvasta az újságot, én meg ültem.

Már több mint egy félóra eltelt. Féltem, hogy elmegy, mielőtt beszélnénk. Vettem a bátorságot és bementem.

• Tiszteletem Vezérigazgató úr!
• Mit akar?
• Csak azt szeretném jelenteni, hogy a byax gép elkészült és átadni a róla készült fotót.

Kinyitotta, vetett rá egy pillantást, majd a mellette lévő papírkosárba dobta.(!)

• Elnézését kérem Vezérigazgató úr! Hogy ezek a képek még áprilisban elkészülhessenek, egy egész gyár - szinte éjjel-nappal - ezen a gépen dolgozott.
• Az a dolguk! Mondta. Felállt és elment.

A titkárnő bejött, meglátta a papírkosárban azt, ami nemrég még a kezemben volt, kivette és kivitte.

Én meg csak álltam és bámultam az üres papírkosarat.