A volt szovjet lámpagyárakról 1.

Sokakat érdekelhet, mi lett valamikori nagy gép vásárlóink, partnereink, a volt szovjet lámpagyárak sorsa. Működnek még? Élnek-halnak a valamikori partnerek? Hogyan "muzsikál" ma a szovjet lámpagyártás?

Nem kívánok úgy tenni, mint aki egyedüli nagy ismerője az orosz lámpaiparnak, de tény, hogy mivel viszonylag sokáig maradtam Moszkvában, mint GE-s, azután pedig mint családi cégem önmagát képviselő kirendeltség-vezetője, én lettem az, akihez az érintett orosz és nem orosz gyárak tartalék alkatrészekért vagy egyedi gépekért fordultak. Rendszeresen felkerestem a lámpagyárakat, sokat utaztam. Egy időben emiatt - mint kiderült – néha többet tudtam a posztszovjet világításipar egészéről, mint az egymástól, mint konkurensektől elzárkózó egyes gyárak vezetői. Szűk szakmai körökben arrafelé is édes a pletyka. Sokat megtudhattam egy vacsora közben az egyes gyárak valódi helyzetéről.

Számos volt tungsramosnak jelentettek életre szóló élményt a Szovjetunió-béli kalandok. Elsősorban gépgyáriakról van szó, telepítő brigádokról.

Még valami: a lámpagyárakról írva sokszor nem fogom tudni megállni, hogy érintsem az általános oroszországi helyzetet. Azt mondom, amit láttam, tapasztaltam és hallok onnan. Aki nem hiszi, járjon utána, és írja meg azt, amit talált és ahogyan ő tudja.

Kezdjük!

Tomszki Lámpagyár (Oroszország). Szibéria közepe. Télen nagy hideg (-25 - -35 fok), nyáron ún. fekete legyek tömege, amelyek tömör testű igen agresszív szúnyogokként jellemezhetők. Szibéria az bizony Szibéria. Nem csak azért száműzték és száműzik oda azokat, akik nem viselkednek jól, mert messze van, hanem hogy lehetőséget teremtsenek számukra, hogy "élvezhessék" Szibéria egyedi természeti különlegességeit.

A második világháború alatt telepítették oda a moszkvai lámpagyárat, a város központjának meglévő épületeibe. 1992-ben a Tomszki Lámpagyárat privatizálták, a kétezres évekig ez a gyár viszonylag csöndben elketyegett kb. évi 100 millió normállámpát gyártva lengyel sorokkal és magyar üveggyári (Danner, IFA) berendezéseivel, egy kedves és rendes ötvenes hölgy vezetésével, amíg meg nem jelent a VAVS.

Ez egy magáncég, a név egy úriember és felesége neveinek kezdőbetűiből áll össze. A cég vezetője egy a pöffeszkedő nagyképű alak, igazi parvenü, aki Jelcin elnök kancelláriájához kötődött. Ő kapta a feladatot korábban, hogy építési vállalkozóként újítsa fel a moszkvai Kreml épületét, a félig leégett kormányépületet, a "Fehér Házat" az 1993-as puccs után, az elnöki repülőgépet, stb.

A tárgyalásait mindig azzal kezdte, hogy a partnerének szegezte, hogy "tudod, ki vagyok én?". Szeretett nagy előleget adni, ezzel csalva lépre a vállalkozót, igyekezett elérni, hogy az nyitva szállítson /pénzbeni ellenérték vagy pénzügyi biztosíték nélkül/, a fizetés utolsó, beüzemelés utáni részletét pedig mindenféle ürügyekkel elhúzta, hogy végül ne fizesse ki. Egy primitív, nagytestű, de ravasz kupec volt, akinek nagy örömöt okozott a kiszolgáltatott beszállítók megkopasztása. A külföldiek kijátszása a szokásosnál is nagyobb örömöt okozott neki: az orosz felsőbbrendűség és erő jelét látta és láttatta benne.

A VAVS a kétezres évek elején az erőszakszervezetek vezetői klubjának képviseletében és megbízásából zsarolással, erőszakkal elkezdte lenyúlni az orosz lámpaipart. Nem tudták, hogy ez az iparág akkor képes jelentősebb nyereséget termelni, ha tud fejleszteni, folyamatosan faragni a költségekből, modernizálni. Mondanom sem kell, mindez a kétezres években a volt szovjet lámpagyárakban hiányzott. Az üvegolvasztó kemencék felújítása volt az egyetlen elkerülhetetlen beruházás, amit nem lehetett nem kiizzadniuk.

A tábornokok csapata (volt köztük fővámos, volt KGB-s, a hadsereg vezér-ezredese stb.) gigakölcsönt vett fel egy állami banktól, elzálogosítva az olcsón megszerzett gyárakat. A kapott pénz nagy részét gondosan elosztották egymás közt, majd hagyták a fenébe az egészet: a megszerzett működő gyárakat odaadták kvázi haszonbérletbe bizonyos erre jelentkezőknek, akiknek egyet kellett megtenniük havonta: egy csínos összeget betenni egy táskába, s azt a tulajdonoshoz eljuttatni. Amíg ezt sikerült megtenniük, azt csináltak a gyárban, amit akartak.

Ez volt a helyzet a Tomszki Lámpagyárban is. Miután a VAVS erőszakszervezeti ráhatással semmi pénzért megszerezte, egy fiatal embert, G-t. tették az élére. Később a bank, mivel egy fillért sem látott a hitelből, rátette a kezét a gyárra, csakhogy addigra az ügyes G. már egy részét a saját nevére íratta: a továbbiakban pedig bérelte a bank részét.

Volt G-nek egy érdekes oldala: eltérően az üzleti élet közegétől, amelyben mozgott, erősen vallásos volt, amit büszkén kimutatott. Ráadásul szorosan kötődve az Orosz Ortodox Egyházhoz. A gyár területén az egyik nagyobb helyiségben templomot alakított ki. Mindez – gyakran van így – nem akadályozta abban, hogy ne síboljon ki pénzt a gyárból minden módon. Ez persze akadályozta az adóbefizetéseket, ami miatt folyton üldözték. Volt egy adóhatósági tiszt, aki végül keményen rászállt: le akarta tartóztatni.

G. elmenekült. Grúziában telepedett le, ahol korábban már előkészítette a terepet. Ott máig beszélnek oroszul. A kincseket rejtő orosz kultúrát levetkőzni nem könnyű, meg aztán minek? Az orosz nyelv még sokáig lesz a "linqua franca" - a közvetítő nyelv - az angol mellett Észtországtól Izraelig.

G. azóta is Grúziában él, bort termel, azzal meg világítástechnikával kereskedik. Hamarosan magát az adóhatóság kemény emberét tartóztatták le zsarolásért és okirathamisításért, de akkorra G. már gyökeret eresztett új hazájában. Távolból irányította a gyárat. A gazda szemének hiánya és a tartozások hamarosan elkerülhetetlenül a gyár bezárását okozták.

Grúziában többnyire oroszellenes hangulat van azóta, hogy 2008-ban bevonultak az oroszok, bombázták őket, területeket vettek el tőlük. 2022. február 24-e, az ukránok megtámadása és a mozgósítás után orosz fiatalemberek tömege lepte el Grúziát, amit szintén nem fogadott grúz részről egyértelmű lelkesedés. Ukrajna lerohanására felhorkant az egész volt szovjet térség: ki lesz a következő? Az Orosz Ortodox Egyház hűen szolgálja Putyint: mozgósít a háború mellett, üti-vágja a Nyugatot, ahogyan tudja. Az ortodoxiában az egyház Bizánc óta az államhatalom része szokott lenni. G. - től tudom, hogy nagyon nem tetszett neki a grúzok és ukránok elleni orosz katonai akció. Szégyellte. Az Orosz Pravoszláv Egyház viselkedéséről azonban mélyen hallgatott.

UFA (Oroszország)

Ufában (a Baskir Köztársaság fővárosa, mely még az Uralon innen található) lényegében ugyanaz történt, mint Tomszkban. Bekebelezte a VAVS, odaadták egymást váltogató bérlőknek, akik addig rágták a csontról a még rajta lévő húst, amíg bele nem döglött szegény pára. Még Tomszk előtt bezárt a konkurencia nagy örömére.

Lemberg (Ukrajna), Iszkra

Lemberg városában található, a Kárpátok túloldalán. A háború ellenére máig üzemel! Havi kb. egy millió normál lámpát gyárt. Valamikor ebben a gyárban üzemeltek be tungsramosok Ribbon gépet. A cég ma magáncég. A tulajdonos 10-15 éve megvásárolt egy lengyel kis gyártót néhány gépsorral, melynek termékeit Magyarországon is árusítják. A két gyárat egymást kiegészítve működteti. Sok alkatrészt szállítottunk korábban az Iszkrának, de vettünk is tőle.

Az összeszerelő sorok elkopnak, velük együtt a szakik is. Hamarosan új termékre áll át a vállalkozó. Lembergben is nagyrészt véget ér a lámpagyártás.

Az ukránokban én merész, erős vállalkozókat, kemény küzdőket, hozzáértő, fifikás embereket ismertem meg (oda kell figyelni). Személy szerint biztos vagyok abban, hogy amikor véget érnek a mai zűrök, s magára talál az ukrán nemzet, előre fognak törni. Nagy jövő áll előttük.

Breszt (Belarusz)

Belarusz fura egy világ, s benne Breszt még furább. Valamikor lengyel terület volt (ugyanúgy, mint az ukrán Lemberg). Oroszországot ismerők csak kapkodják a fejüket, ha Bresztbe vetődnek, a meglepő tisztaságot, a színes falakat, rendezett utcákat látva. Egy kultúrát nem lehet levetkőzni. Egy 1954-ben született populista, nagypofájú diktátor vezeti az országot immár 1994 óta megdönthetetlenül, hátában az oroszokkal, aki ugyanakkor ellent tudott állni annak, hogy Oroszország bekebelezze, egyik megyéjévé tegye az országot. Bárki, aki fellép a diktátor ellen, az vagy ült, vagy ül, vagy ülni fog. És akkor még szerencséje is volt. Bármi megtörténhet bárkivel, senki és semmi sem független. A külföldre menekülés sem segít feltétlenül. Utolérnek. Igazat beszélő média kizárt. Szóval nagy kövér kuss van.

A Kedves Vezető ugyanakkor megvédte a breszti gyárat a VAVS fenekedésétől. Az oroszok eluralkodása elé gazdasági akadályokat is igyekezett gördíteni. Nem hagyta a VAVS-nak megszerezni a gyárat.

A tulajdonviszonyok Belaruszban vegyesek, de végső soron mindenki a diktátor környezetéhez van bekötve. A Breszti Lámpagyár egy fővárosi korporáció részeként üzemel. Fővárosi (minszki), magas beosztású ismerősökkel jól ellátott igazgató működtette a gyárat sokáig, akivel regnálása vége felé teljesen elszaladt a ló. Vámszabad területen kavart (Breszt határváros), vásárolt hitelre felújított KT sort, meg használt négyezres normállámpa sorokat, amelyeket volt magyar tungsramosok üzemeltek be, sőt aztán folyamatosan üzemeltettek is. A sok kavarásnak az lett a vége, hogy egyszer csak elvitték a palit. Valahogy kivásárolhatta magát, mert jelenleg az egyik orosz gyárban dolgozik. Normállámpát a breszti gyár már alig gyárt. A fénycsősor régen áll. Főként LED lámpákat szerelnek össze meg TV-ket.

Folytatása következik…