A volt szovjet lámpagyárakról 2.

Kalasnyikovo (semmi köze a Kalasnyikov gépkarabélyhoz, a falut nevezik így, ahol a gyár található Oroszország Tver megyéjében)

Ez a gyár annak a példája számomra, hogy mennyire egészségesek a tiszta tulajdonviszonyok. Amikor a dolgozók tudják, hogy akkor jó neked is, ha a gyár jól működik. Valaha egy kövérkés gyorsbeszédű alak szerezte meg a gyárat, aki nem sokat értett a technológiához. Sokáig főként az volt a gondja, hogyan űzze el a gyárat pumpoló rendőröket, adóhatóságiakat, tűzoltókat, politikusokat. Végül úgy döntött, hogy bevesz az üzletbe egy fiatal adószedőt, aki képes leszerelni a gyárat szipolyozókat.

A VAVS-ot azzal sikerült megúsznia a gyárnak, hogy a kétezres évek elején kicsinek és jelentéktelennek számított, valamint nehezen elérhető volt, mivel egy faluban található a nagy orosz róna közepén, igaz, orosz szemmel a földrajzi központban, valahol Moszkva és Pétervár között. Akkoriban (és még sokáig) nem volt köves út a falu és a járási székhely között. Moszkvába eljutni tőlük autóval 5 óra ma is. A VAVS legyintett. Békén hagyta őket.

(Az előző bevezető történetből magyarázat: a VAVS egy magáncég, a név egy úriember és felesége neveinek kezdőbetűiből áll össze. A cég vezetője egy a pöffeszkedő nagyképű alak, igazi parvenü, aki Jelcin elnök kancelláriájához kötődött. Ő kapta a feladatot korábban, hogy építési vállalkozóként újítsa fel a moszkvai Kreml épületét, a félig leégett kormányépületet, a "Fehér Házat" az 1993-as puccs után, az elnöki repülőgépet, stb. )

Időközben az öreg igazgató meghalt (németországi gyógykezelését a gyár fedezte), a fiatal üzlettárs kifizette a családot és átvette a gyár vezetését. Rendbe szedte az alapszolgáltatásokat, a kemencéket, a sorokat. Egyszerre sok cég lett az egyből: külön entitás lett a beszerzés, a kereskedelem, a gyártás stb. Így tette a gyár megfoghatatlannak magát a rosszindulatú felvásárlásokkal és a hiéna hivatalnokokkal szemben.

Az új fiú kihasználta Moszkva és Pétervár közelségét: beette magát a nagy kereskedelmi hálózatokba, nagykereskedőkhöz. Követte az igényeket. Vett gépeket a leállított gyárakból. Gyárt ma a kispénzűek számára megfizethető normállámpákon kívül infralámpát - egyedüliként Oroszországban -, főként állattenyésztők számára és más speciállámpákat. Nagy keletje van a 200-300-500 W-os izzólámpáinak. Hidegben fűtenek is és világítanak is velük egyszerre. LED lámpát nem szerel össze: nyomja azt Kína csőstül.

Most fejezték be két sok tíz éve Jerevánba (!) szállított Р25 típusú Tungsram gyártmányú búragyártó telepítését, melyet Tomszk felszámolásából vásároltak ki. Jól működnek!

Oroszország is kezdett odafigyelni az energiafogyasztásra: az izzólámpát lényegében betiltották ott is. Ezt úgy kerülik ki a gyártók, hogy a lámpákat hősugárzónak nevezik, s mint ilyet forgalmazzák. Működik!

Manapság a legnagyobb gond az összes orosz gyárban, hogy megdrágult a munkaerő. A hadiipar és annak összes beszállítója megállás nélkül robotol, felszívva a használható munkaerőt. Kalasnyikovónak ebben is kezére játszik elszigeteltsége: ez a gyár az egyetlen nagy munkaadó a faluban és környékén.

A kalasnyikovoi gyár ma az egyik legjobban működő lámpagyár oroszföldön. Kicsi, kompakt, rugalmas és ütőképes.

Szaranszk Lisma (Oroszország)

A legnagyobb szovjet gyár volt. Több, mint tízezeres dolgozói létszámmal két telephellyel, melldöngető büszkeséggel. Szaranszk a finn-ugor Mordvinföld / Mordvin Köztársaság / fővárosa, egy éjszakányi vonatútra Moszkvától dél-keletre, ahol máig igen erősek a kommunisták. Mordvinföld is nagyon büszke volt a Lisma cégre (helyi nyelven "forrás"-t jelent a cégnév). Három dolog jutott eszébe egy Szovjetuniót ismerő embernek Mordvinföldről: a büntetésvégrehajtási intézetek nagy száma, a fegyvergyártás és a világítástechnika. A helyi egyetemen máig van világítástechnikai mérnökképzés.

Szaranszkban is megjelent a VAVS, és nagy pusztítást végzett. Miután gyalázatosan kifosztotta a céget, elvonult, az állam visszavette a gyárat, és egy olyan embernek adta oda vezetésre, aki körömszakadtáig próbálta megtartani a régi szovjet formájában, elkerülve az újabb magánosítást. A Tungsramot ez az ember igen nagyon sajnálta, hogy az a karvalytőke GE karmai közé került. Amikor a GE Hungary igyekezett közeledni a szaranszki gyárhoz, szó szerint keresztbe feküdt.

A gyár valójában képtelen volt fenntartani magát, folyamatosan dotálni kellett, hogy ne merüljön alá a kétezres évek elejének oroszországi vadkapitalizmusában. Amikor elege lett az államnak a pénznyelőből, ismét privatizálták. Újabb nekibuzdulás és újabb lécleverés. Minden egyes menet alatt újabb és újabb részek szakadtak le a gyárból, mára egészen kicsire zsugorodott. Először keményüveg kemencéjüket állították le, a Ribbon soruk és a nagykemencéjük az utolsókat rúgja. Korábban tudtuk – ezeket mutogatták nekünk -, gyártottak higanylámpát, nátriumlámpát, halogént, fénycsövet, normállámpát (5 Kékes soron), viszont sohasem meséltek nekünk hadiipari részlegükről. Gondolom, máig gyártanak lámpákat katonai eszközökhöz. Lehet, hogy ez tartja bennük a lelket.

A helyzetet ismerők szerint nem sok ideje maradt hátra a Lismának, míg elmerül a hagyományos világítástechnika hullámsírjában, hogy a telkén bevásárlóközpont vagy szálloda épüljön.

Majli Szaj (Kirgizisztán)

A szovjet állam 1964-ben alapította egy korábban bezárt ércfeldolgozó helyén. Kirgizisztánban található, a fővárostól, Biskektől messze, 10 órányi autóútra. Itt is megjelent annak idején a VAVS, s magáévá tette a gyárat. Nagy kölcsönfelvétel és bankok köztörvényes lóvátétele után a nem fizetett közterhek ellenében hosszú idő után a gyár újra állami vállalat lett. Hogy hogyan úszta meg mindezt a VAVS keresztapja, azt a volt Szovjetuniót és annak utódállamait ismerők értik: nincsenek egymástól független hatalmi ágak. Azt vádolják meg és ítélik el, aki vagy valakit zavar, vagy van valamilye, amit más szeretne megszerezni, és nem része – kliense - olyan erőt kifejteni képes struktúrának sem, amely megvédhetné. A rendőrök, KGB, bírók, ügyészek a legfelsőbb, politikai szinten összeérnek – egy csapat: az történik, amit a rendszer gazdái akarnak. A bíróság feladata lényegében a politikusi döntések legitimizálása. Egy ilyen rendszerben, ha megfelelően magas polcon ülő támogatóid vannak, gyakorlatilag megúszhatsz bármit, csak az a kérdés, mennyibe kerül.

Kirgizisztánban is ez van, egy különlegességgel: klánok léteznek, amelyek időnként egymásnak feszülnek, s újra osztják az országot. Egy ilyen "forradalom" söpörte ki a VAVS-ot is Kirgizisztánból. (Közrejátszott, hogy Oroszország időközben valamelyest meggyengült).

Új vezetők kerültek mindenhová. A lámpagyárba is, amelyet működtetniük kell, ha fenn akarnak maradni. Átgondolva helyzetüket, úgy gondolták, hogy folytatják a lámpagyártást a még meglevő igényeknek megfelelő szinten, ugyanakkor más profilt is felvesznek: a csomagolóüveg gyártást. Mindezeknek megfelelően lényegében a kirgizek voltak eddig az egyetlenek, akiknek sikerült gépet kivásárolni a Tungsram felszámolásából: a Ribbonokat.

A gépek leszerelése során a kirgiz szakemberek igen jó oldalukról mutatkoztak be: miután nehézségekbe ütközött a nagy méretű és súlyos gépek kivitele a kanizsai üveggyár emeletéről, fogták, és egyszerűen szétszedték azokat, majd otthon a darabokat alaposan megtisztítva összerakták: úgy mennek, mint a svájci óra. Le a kalappal!

Szmolenszk (Oroszország)

Ez az a gyár, amelyikhez talán a legtöbb köze volt a Tungsramnak. Minden gépét a Tungsramban gyártották egykoron. Fénycsőgyárról van szó, amelynek csőhúzó sorai, tárcsagyártói, összeszerelő és egyéb gépei mind Magyarországon készültek. A kilencvenes évek elején Oroszország a padlón hevert. A boltok kongtak az ürességtől, a tanárok, katonák, orvosok fizetése nevetséges volt, a nyugdíjak folyton késtek. Öreg nénik álldogáltak az út szélén, otthonaik kis kopott kincseit árulva. Élelemre kellett.

Ekkor volt az, amikor a gyárak jobb híján termékkel fizették ki az alkalmazottakat. Fogd a lámpát és fuss! Állj ki a piacra, add el te magad! Vagy konzervekkel és vodkával fizettek az alkalmazottaknak. Mert pénz az nem volt.

A szovjet gyárak egy része el volt adósodva, eladták volna magukat is szívesen. Például a Tungsramnak, amelynek tartoztak. Csak lehessenek valakié! De akkor nem volt, aki lehajolt volna értük. A Tungsram a GE éra kezdetét élte, nem ennek volt akkor ideje. Később már indultak GE delegációk Szmolenszkbe, Poltavába (korábban bezárt nagy ukrán fénycsőgyár), de az Európához legközelebb eső, az oda vezető főútvonal mellett elterülő szmolenszki gyárat végül az Osram kebelezte be.

Kezdetben német mérnökök hada lepte el a gyárat, aztán – miután minden szempontból beillesztették az Osram rendszerébe - hazamentek, az igazgatói és a pénzügyi vezetői posztokat tartva meg maguknak. Az Osram egyik felének eladásakor a szmolenszki gyár kínai fennhatóság alá került. A 2022. február 24-én kitört háború (Ukrajna megtámadása) után a kínaiak úgy érezték, hogy nincs nekik erre szükségük – eladták a gyárat egy orosz vállalkozónak, aki gépkocsi fényszórókat gyártott korábban.

Ez a vállalkozó ma mindent megtesz azért, hogy megteremtsen egy versenyképes autólámpa gyártást Szmolenszkben. Ahhoz azonban fejlett ipari háttér kell az országban és sok jó tapasztalt szakember. Szmolenszkben több jól fizető hadiipari üzem van, melyek elszívják a műszaki kádereket.

A szmolenszki tulaj próbálta kivásárolni a Tungsram felszámolásból a kanizsai stoplámpa-sorokat és a budapesti halogén gyártást – a szankciók azonban közbeszóltak.

Ismét növekszik ugyanakkor a fénycsőgyártás Szmolenszkben. A háborús körülmények közt zárójelbe kerül sok korábbi tiltás. Nehéz azonban a megfelelő alapanyag beszerzés. A gyárat a háború kiszakította egy komfortos szimbiózisból Európával. Ezzel együtt a szmolenszki gyár az egyik lehetséges túlélője - Kalasnyikovo és Majli Szaj mellett – a hagyományos világítástechnika apokalipszisének.

Sahovszkaja (Oroszország)

A VAVS miután hozzájutott az állami bank gigakölcsönéhez, zálogba téve a bekebelezett gyárak részvényeit - hogy mutathassa a bankosoknak, hivatalnokoknak, újságíróknak micsoda szuper-projektet indított -, Moszkvától kb. 70 km-re új gyár építésébe fogott. Volt benne egy új 400-as Ribbon (Bishkekből), három normállámpa sor, egy Vello csőhúzó sor, egy KT fénycső-gyártó sor. Magyarok szállították ebből a Ribbon utáni temperkályhát, a Vello-t, a normállámpa sorokat, a KT-sort, amelyet a Tungsram valamikor Poltavába szállított. A keverőházat németek szállították. Magyarok üzemelték be a Ribbont. Amikor sikerült "bepöccenteni", nagy riadalmat okozott, mert hirtelen tele csinálta a gyár egész területét burával, mozogni sem lehetett.

A gyár legelegánsabb és legeredményesebb része a konyhája volt, ahol mesterszakács főzött a helyi- és országos politikusoknak, pártvezetőknek és újságíróknak. Vodka behűtve.

Amikor a VAVS és a tábornokok úgy döntöttek, hogy sok a vesződség a lámpagyártással, vannak ennél sokkal jövedelmezőbb tevékenységek, a gyárat egy gyors mozdulattal bezárták. Az lett a dolga, hogy néma létével igazolja: gépekre költötték a hitelt, csak sajnos nem jött be a számítás... Talán máig csend honol a gyár falai között, lassan 15 éve.

Összefoglalás

Kun Miklós remek történész mesél a YouTube-on a Tungsram gépeinek leszereléséről és Szovjetunióba szállításáról a második világháború végén, az orosz megszállás alatt. Elmondja, hogy úgy tudni, ezek a gépek elvesztek a hómezőkön, nyomuk veszett. A Moszkvai Energetikai Egyetem Világítástechnikai Szakának padjait koptatva /ott szerzett tapasztalataim külön misét érdemelnek/ egyik professzorommal szó esett a Tungsramról. Az idős úr elmesélte, hogy valamikor ő felelt azért, hogy a hadizsákmány lámpagyártó gépek a megfelelő helyre kerüljenek. Biztosított arról, hogy egyetlen gép sem veszhetett el.

Orosz gyári látogatások során ugyanakkor én nem találkoztam egyetlen hadizsákmány magyar géppel sem. Talán mire én az orosz gyárakba kezdtem járni, már kidobták, félreállították a háború után elhurcolt gépeket. Gépgyáriak talán felfigyelhettek ilyenekre – aki látott egyet is, írja meg!

Voltak lámpagyárak valamikor Moszkvában, Jerevánban, Bakuban, Poltavában is – emlékük sem él már. Nehéz egy gyárat elindítani, annál könnyebb bezárni.

Tungsramosnak lenni az orosz világítástechnikában rangot jelentett. A szovjet iparági vezetés felnézett a Tungsramra. Nagyra értékelték, hogy a Tungsramnak kereskedelmi hálózata volt Nyugaton, vegyes vállalatot működtetett az USA-ban. A Tungsram a nyugati cégeket "követően" fejlesztett, az oroszok meg sokszor bennünket követtek. A hadiiparuk és űriparuk számára külön intézetekben készültek a fényforrások. Voltak gépgyáraik – Frunze /Biskek/, Szaratov - jó mérnökökkel. Közös fejlesztés is volt.

Állítólag Viktor Csernomirgyin volt orosz miniszterelnök mondotta: "A jóslás nehéz dolog, főleg, ha a jövőről van szó". Nem megmondható tehát, mi lesz a sorsa a hagyományos orosz világítástechnikai iparnak, mi történik vele, s mikor. A háborús kényszerek az orosz ipart felpörgették. Már nem talicskázza ki a korábbi mértékben az elit a pénzt az országból, dübörög a fegyvergyártás, mely jól fizet, vásárlóerő dögivel, a piac felszív minden árut. Az import drága és nehézkes. Fejlesztés? Arra sem idő, sem szükség sincs jelenleg. Pörög, zakatol minden, ami él és mozog. Amikor pedig majd elhallgatnak a fegyverek, leáll ez az őrült rohanás, körülnéznek: hol vagyunk, kik vagyunk, és most hogyan tovább?

A jelenlegi helyzeten Kína óriásit "szakít". Miután a Nyugat elfordult Oroszországtól, az oroszok csak a kínaiakra tudnak támaszkodni, akik felé a kiszolgáltatottságuk már szinte szolgai. Hozzájuk szaladnak az oroszok az összes problémájukkal, s örülnek, ha szóba állnak velük. Ilyen helyzetben nincs ártárgyalás. Teljes kiszolgáltatottság van.

Ami biztos: az oroszok nyugati kapcsolatainak és a mi orosz kapcsolatainknak most jó időre – annyi.