Ahogy én láttam Őket I.

Giber János és Zanati Tibor, a félvezető fejlesztés főnökei

Közismert, hogy egy adott egység első számú vezetője ad "fazont" a szervezete számára - ha tudja, ha nem; ha akarja, ha nem. Ha a főnök sokat dolgozik, nem ejti ki a kezéből a tollat 16:00-kor, akkor a szervezete is hajtós lesz, különösebb lökdösés nélkül. Ha a főnök nyámnyila és kudarckerülő, az egész szervezet is csak a legszükségesebb, kötelező minimumra lesz hajlandó. Ha a főnök vevő a mószerolásra és az árulkodásra, az egész szervezete megtelik pletykákkal és elvtelen helyezkedéssel.

Amikor 1967-ben az egyetem elvégzése után munkába álltam, a félvezető fejlesztés vezetője dr. Giber János volt. (A szervezet Félvezető Fejlesztési Főosztály néven rövidesen önállóvá vált az egységes fejlesztési szervezeten belül.)

Giber (ahogy valamennyien emlegettük) hallatlan energiával rendelkezett és gyakorlatilag minden nap este 8-9-ig vagy még későbbig a munkában maradt és dolgozott. A hivatalos munkaidő letelte után gyakran sétált végig a területén, benézett minden laborba, elbeszélgetett az ott lévőkkel. Nem tartott távolságot; bárki bármilyen - szakmai, egyéni - ügyben hozzá fordulhatott. Ezek a délutáni-esti sétálásai először csak "helyezkedésileg" hatottak ránk ("hadd lássa Giber, hogy én is benn maradok munka után") de aztán gyorsan vérünkké vált: a munkaidő vége nem fontos, a feladat elvégzése a fontos.

Giber nagyon jó szervező volt és fantasztikusan értett beosztottai motiválásához. Kitűnően megérezte, kinek mi a "gyenge pontja" (vagyis a motiválhatósága) és azzal nagyon sikeresen élt is. (Az egyik félvezető termékcsalád technológiai vezetője voltam, és nyugati licencet vásároltunk. Már gyakorlatilag minden beosztottam külföldön volt betanuláson, csak én vártam hiába a kiküldetést, pedig akkor egy nyugati tanulmányút fantasztikusan sokat ért - főleg szakmailag, de anyagilag is.

Érezte ezt az értetlenkedésemet Giber is és anélkül, hogy rákérdeztem volna, az egyik esti sétája alkalmából átölelte a vállamat és azt mondta: "Béluskám, téged nem küldhetlek ki, mert nélküled megáll itt az élet." Én vagy két hétig a felhők között röpködtem. Dehogy állt volna meg az élet, dehogy állt volna meg... Egyszerűen Giber tudta, hogy engem az énképemen, a becsvágyamon, az önmegvalósításon, (a hiúságomon..?) keresztül lehet motiválni...) Gibert beosztottai - vagy 700 ember, köztük vagy 100 mérnök - szinte osztatlanul tisztelte, ha nem is mindenki szerette. "Házon belüli" ellenségéről - inkább csak irigyéről, ellenlábasáról - mindössze kettőről tudok a 700 emberből.

Giber koncepciózusan építette saját karrierjét, bárha ezt a Főosztályon nem is igazán láttuk. A műszaki tudományok kandidátusa volt és rendszeresen publikált szakfolyóiratokban - ennek érdekében tevékenykedett a Főosztály egyik szervezeti egysége, aminek szinte nem volt köze a nálunk folyó tevékenységhez. Őket "Glóriafényesítő Labor"- nak csúfoltuk - egyébként nagyon képzett fizikusok és vegyészek dolgoztak ott, csak éppen a Fejlesztés nem profitált semmit a tudásukból. (Giber bukásakor egy részük követte őt a Műszaki Egyetemre, más részük hozzám került. Kiemelkedő (elméleti) szakmai tudásukat jól tudtam hasznosítani - persze nem glóriafényesítésre...) De a pletykák szerint Giber kapcsolatépítéséhez tartozott az is, hogy a 17. épületből az ENSZ-palotába járt WC-re, hátha ott összefut Dienessel vagy Horváth Pállal.

Giber úgy érezte, hogy ő legalább két számmal nagyobb, mint a ruhája. Emiatt meglehetősen nehezen tudták kezelni őt a főnökei (leginkább sehogy...) és ez volt az oka annak is, hogy az Izzón kívül gyakran viselkedett úgy, mintha ő lenne a cég vezetője. Hatáskörén messze túllépő vállalásokat tett a KGST-ben is, ami aztán végül a bukásához vezetett. Akkoriban védte meg a tudományok doktora disszertációját, így bekerült a Műegyetemre, professzori címet kapott és ő lett az Atomfizika Tanszék vezetője. (Azé a tanszéké egyébként, amelyet 1936-ban Aschner Lipót adományai, vagyis a Tungsram hozott létre) Nyilván tudományos képzettsége is kiemelkedő volt (rendszeresen hívták meg félévekre az NSZK óriási tudományos tekintélyű Fraunhofer Intézetébe vendégprofesszornak) de igazán nagyot ő a tudományszervezésben alkotott. Kiváló szakembereket csábított maga mellé, szervezte munkájukat és segítségükkel emelte folyamatosan a Tanszék (és persze saját) presztízsét.

Furcsa volt a helyzet. Az ügyek, amiért Gibert menesztették, mind a Főosztályon kívüliek voltak és ezért azokból a szervezet dolgozói egyáltalán semmit nem láttak és nem éreztek, vagyis ez Giber belső megítélését egyáltalán nem rontotta. Ellenben Giber pozitív tulajdonságait - szervezőkészségét, motivációs módszereit, hallatlan energiáját - mindenki látta, vagyis Giber elmozdítása meglehetős értetlenséget és sajnálatot keltett a Főosztályon.

Gibert Zanati Tibor követte a főosztályvezetői székben. Gibernek vitathatatlan tekintélye volt a Félvezető Fejlesztési Főosztályon, viszont szinte nulla rokonszenv övezte az izzós főnökségben, ezért kézenfekvő volt, hogy lojális, simulékony, irányítható és a felső vezetői elvárásoknak szinte alázatosan megfelelni akaró utódot kerestek.

Zanati Tibor, a Főosztály egyik üzemének vezetője tökéletesen beleillett ebbe a képbe. Eredetileg a Konvertában kezdett, mint Dienes is és a fáma azt rebesgette, hogy jelentős szerepe volt abban, hogy Dienes mérnöki diplomát szerzett. Minden esetre, közismert volt, hogy Dienes pozitív véleménnyel van róla és támogatja.

Tibit (ahogyan szinte mindenki hívta; és már ez is jellemző volt a két személyre: "a Giber" és "a Tibi") igen vegyes érzelmek fogadták a Főosztály vezetőjeként. Gibert mindenki tisztelte és sajnálta, hogy elmegy; Tibit inkább szerették, mint tisztelték. Giber egyedül volt a főnök (szinte nem is emlékszem, volt-e neki helyettese) Tibi ellenben csapatjátékos volt. Erre legalább két oka volt: egyrészt ilyen volt a habitusa, másrészt jelentősen kisebb kaliber lévén Gibernél, szüksége is volt a vezető - társai támogatására. Giber volt "a nagyfőnök", Tibi egy volt közülünk; "első az egyenlők között." Tette a dolgát, vezette (de nem irányította!) a Főosztályt és ha lehet, került minden konfliktust házon belül és kívül. Hajlékony és lojális volt főnökeivel és megértő, baráti kolléga volt házon belül. Tekintélye nemigen volt, és egyetlen főnökeivel vívott csatájára sem emlékszem. Ő bezzeg nem maradt benn este kilencig, bár - szerencsére - a korábban vérünkké vált hajtás azért nagyon nem csökkent - minden esetre, a belső motiváció jelentősen alábbhagyott.

Ha Giberre a "management by walking around" volt a jellemző, Tibire inkább a "laissez passer". Igaz, ezzel a helyi kis főnökök fontosság-érzete jelentősen megnőtt, mert - irányítás híján - sokkal önállóbbak lettek. Végül is, a fejlesztési tevékenység - ugyan sokkal alacsonyabb hőfokon, de azért sikeresen - folyt tovább Zanati vezénylete alatt is. Ellenben simák voltak a Főosztály felső kapcsolatai; Tibi senkivel se ütközött; bele simult a vezetési láncba, a felső döntéseket zokszó nélkül elfogadta.

Zanati messze nem volt olyan jó szervező, mint Giber és nyomába se léphetett a motiváció terén - viszont "hagyott mindenkit élni", a légkör a Főosztályon nyugodt és kiegyensúlyozott volt.

Tibinek tudományos ambíciói nemigen voltak (másmilyenek se nagyon, legalább is nem tudok róluk) - bár tanított a Műegyetemen; címzetes docens volt. Belső ellenségei vagy ellenlábasai sokkal többen voltak, de palotaforradalomig sose jutott el a helyzet. Helyettese, Telegdy Gyuri (a híres izzós Telegdy Árpád fia) lojális volt Tibihez (bár nem sokra becsülte) és minden látványos ellenállási akciónak útjába állott.

Tibi egyben haladta meg Gibert: a szakma szeretetében. Élt-halt a félvezetőért; figyelemmel kísérte a nemzetközi trendeket; ő főosztályvezetőként is szakmát csinált -míg Giber szerintem egy szimpla ugródeszkának tekintette a félvezetőt és az ottani beosztását. Nem is maradt a szakmában, míg Tibi végig félvezetős maradt, még akkor is, amikor a mikroelektronikát leválasztották a Tungsramról 1982-ben. A MEV-ben elvállalta a kereskedelmi igazgatói posztot úgy, hogy a MEV-nek külkereskedelmi joga sem volt és Tibi kereskedelmi ismeretei is a nullával voltak egyenlők.

Én mentettem őt fel ebből a semmilyen beosztásból, de nem hagytam őt megalázni: szakmai ismereteire, szakmaszeretetére nagy szükségem volt; vezérigazgatói tanácsadónak neveztem ki és végig, nyugdíjba vonulásáig együtt dolgoztam vele.

Igen, ők Giberrel tűz és víz voltak: Gibert tisztelték és becsülték, ellenben nemigen szerették; Tibit viszont ugyan nemigen becsülték, ellenben szakmaszeretetéért és emberségéért mindenki szerette.