Ahogy Japánban dolgoztak

Jurisits János élvezetes beszámolói, melyekben bemutatta milyen "meglepetések" érik az európai körülményekhez szokott embert Japánban, nagyon sok kellemes és érdekes emléket idéztek fel bennem.

Nekem, a CKD - japán gépgyárral - közösen fejlesztett fénycsősorral kapcsolatos tárgyalások adtak lehetőséget, hogy a felkelő Nap országába utazhattam. Az első utam 1978-ban Nagoyába, illetve a komaki gyárba vezetett. A tradicionális japán épületek, a mindenütt jelenlévő színes, írásjelek, a meghajlással köszöngető emberek, ünnepnapokon a sok színes kimonóba öltözött nő és természetesen a táj, (Ottlétünk alatt virágzott a cseresznye) igen nagy hatással volt rám. Ezektől azonban egy cseppet sem maradtak el a gyárban tapasztaltak. A munkamorál, a gyárhoz való hűség megnyilvánulásai, ugyan úgy megdöbbentettek, mint Jánost, a rendőr bemutatkozó látogatása, illetve a KRESZ vizsga japán módra.

A következőkben, néhány jellemző történet arról, hogyan dolgoztak és hogyan viszonyultak a munkához Japánban.

A CKD hasonló nagyságú gyár, mint abban az időben a VTG volt. Mint minden japán gyárban, itt is mindenki - az elnöktől a takarító személyzetig - egyenruhát, egyensapkát (!) viselt a munkaidő alatt. Az egész gyárban lehetett látni, hogy a szervezettség, a munkafegyelem és a tisztaság, jelentősen magasabb szintű, mint az akkori közép európai átlag. Nagyon sok olyan - főleg szakmai - dolgot láttam, amit próbáltam nálunk is bevezetni, de sajnos a "magyaros hozzáállás" miatt, azok egy része megvalósíthatatlan volt.

A forgácsoló műhelyben, minden dolgozónál, a munkagép mellett, volt egy - hálós beosztású - tábla. Erre a dolgozó (!) felírta, hogy milyen munkák vannak nála. Amelyik munkán dolgozott, annak a rajzszámára egy zöld színű lapot helyezett. Ha úgy érezte, hogy a megadott határidő veszélybe kerül, akkor a zöld lapot pirosra cserélte le.

A művezető a gépek között járva, látta a helyzetet (Fejből tudta, mi van a géphez kiadva és ezek közül melyiket takarja a piros lap!) és csak annyit mondott, miközben rosszallóan ingatta a fejét:

• Matatakakiba szan. Hmmmm, hmmmm !

A dolgozó - aki eddig is igyekezett - nemcsak jobban ráhajtott, hanem esetleg tovább bent is maradt. (Ilyenkor túlóra "természetesen" nincs, mert a lenormázott munka úgy van programozva, hogy azt a megadott határidőre el lehet készíteni. A japán szaki a programot Szentírásnak tartja és mindent megtesz annak érdekében, nehogy az ő "hibájából" gond adódjon.)

Pályafutásom során többször tapasztaltam, hogy ez hazai viszonyok között egy kicsit másképpen működik. Például, egyszer - nálunk - egy 50 darabos tételt megreklamált a dolgozó a normásoknál, mert 6 milliméteres alumínium lemezt kellett 4 milliméteres fúróval át(!)fúrni, azonban anyaghiány miatt, "vastagabb", 6,2 milliméteres lemezt kapott. Kérte, hogy több időt adjanak a munka elvégzésére. Aki valaha dolgozott fúróval, az tudja mennyi "plusz idő" szükséges a 0,2 milliméterrel vastagabb alumínium lemez átfúrásához. Több mint két órát vitatkoztak. Végül az igazgató előtt kötöttek ki, akinek a Szakszervezet bevonásával sikerült az "ügyet" lezárni.

Gyárlátogatása CKD-nál, Horváth Pál műszaki igazgatóval.

A CKD-ban, a gépgyártás mellett - egy külön részlegben - mágnes szelepeket is gyártottak. Amikor ezt a tömeggyártást megmutatták, Horváth Pál műszaki igazgatónk - akit minden részlet érdekelt - megkérdezte, mit jelentenek a "V" alakú csíkok, egyes dolgozók karján.

• Akinek egy "V" jelzés van a zubbonyán, az az "ötperces" ember.
• Ötperces, az mit jelent?
• Mivel a gyártás egymást követő fázisai szorosan összefüggenek, ha bármelyik műveletnél elakadás van, az az egész folyamatra kihat. Ezért akármelyik munkahelyen probléma adódik, jeleznek az ötperces embernek, aki megnézi, hogy eltudja-e hárítani a hibát öt perc alatt. Amennyiben ennyi idő alatt elvégezhetőnek tartja, azonnal elkezdi és elvégzi a javítást. Ha véleménye szerint a hiba elhárítása több mint öt percet vesz igénybe, nem kezd hozzá - mivel nem rendelkezik a megfelelő eszközökkel és felkészültséggel - hanem szól a "tizenöt perces" embernek. (Nem próbálkozik, nem piszkálgatja!) Az fog hozzá - vita nélkül - azonnal a javításhoz. (Neki két V" van a karján) Ritkán előfordul, hogy a hiba elhárítása meghaladja a negyedórát, abban az esetben, bekapcsolódik a munkába a csoport főnöke is, (Ő három"V" tulajdonosa) de akkor már értesítik a gyár főmérnökét.

Elképzeltem, hogyan működne ez nálunk. Lenne aki dolgozna? Vagy mindenki csak tovább hárítaná a munkát?

Masanari elektrómérnök. Josida elnök úr. Hajakawa főmérnök

Az együttműködés területen is volt, amin lehetett csodálkozni. A közös fejlesztés során a szivattyú automatát a japánok tervezték és gyártották le, a Tungsram által kifejlesztett technológiának megfelelően. Azonban egyes kritikus részeket mi terveztünk meg, kísérleteztünk ki és modelleztünk le, majd a modellt átadtuk a japánoknak. Ezek közé tartozott - többek között - a visszarobbanást gátló szelep. Ebben az esetben is a kialakult munkamegosztást követtük. Az általunk alaposan kipróbált modell alapján - a komaki gyárban - elkészítették a gyártási dokumentációt, legyártották az alkatrészeket és összeszerelték a szelepeket.

Amikor a szivattyú automata elkészült, megkezdték a próbáját. Mint ilyenkor gyakran előfordul, több "gyermekbetegség" is jelentkezett. Az egyik gondjuk az volt, hogy nem működtek megbízhatóan a modell alapján elkészített szelepek.

Kérésükre Rimay Bélával és Dr. Antal Kálmánnal - kalandos körülmények között - kiutaztunk Komakiba, hogy a felmerült többi témával együtt, ezt is próbáljuk lerendezni.

Megérkezésünk után, mindjárt levittek a szereldébe, hogy bemutassák mi a gondjuk. Behelyeztek - a koszorún lévő szelepbe - egy szívócsöves félkész terméket és amikor abba a pozícióba ért, ahol már jelentős értékű volt a vákuum, egy szaki kalapáccsal ráütött, így törve össze a burát. A szelep - feladatának megfelelően - zárt. A következő három eseten viszont nem, majd újból zárt. Igazuk volt, a szelepek bizonytalanul működtek, így nem feleltek meg a célnak.

Mivel én voltam a "delegáció" gépész tagja, kérdően néztek rám.

• Mi a teendő? Ilyen bizonytalanul működő szelepet nem alkalmazunk a gépünkön. Jelentette ki, Hajakawa főmérnök úr.
• Ez amit csinálnak, nem ugyanaz mint ami a valóságban történik. A bura - egyes esetekben - magától robban fel. (Próbáltam menteni a mundér becsületét) Az ütés, károsan befolyásolhatja a szelep működését.
• Igaz, igaz, mondták és ahogy a japánokhoz illik, sűrűn bólogattak. De hogyan tudjuk felrobbantani a burát?
• Fel kell hevíteni és hirtelen lehűteni. Ötleteltem.
• Megpróbáljuk.

Hajakawa főmérnök úr, nem több mint tíz percre elvitt egy másik műhelybe, hogy mutasson valamit és mire vissza értünk, már egy szerelő hegesztőpisztollyal hevítette a burát, a másik meg jeges vizet öntött rá. A burák robbantak, a szelepek viszont továbbra is bizonytalankodtak.

Elmentünk a tárgyalóba, hogy megbeszéljük mi a teendő. A főmérnök úr előre közölte, hogyha nem tudjuk üzembiztossá tenni a szelep működését, akkor majd a CKD tervez egy új szelepet. Természetes, amit eddig ráfordítottak, azt a Tungsramnak fel fogják számolni. (Túl az anyagiakon, ez nagy "égés" lett volna!)

Abban egyetértettünk, hogy a gondot a szelep alkatrészeinek illesztése és a szelepben lévő rugó okozza.

• Milyen elv (?) alapján határozták meg az alkatrészek tűrését és milyen erőhatásra méretezték a rugót, mert a kiküldött modell jól, üzembiztosan dolgozott. Tették fel a jogos kérdést.

Azt nem mondhattam, hogy a Kerényi Pista - akinek az ötlete volt a szelep konstrukciója - addig csiszolgatta az alkatrészeket, meg addig cserélgette a rugókat, míg a modell megfelelően nem működött. Inkább arra mutattam rá, hogy ha szigorú tűrést is írunk elő, az alkatrészek akkor sem egyformán illeszkednek egymáshoz, és különböző erőhatásokra fog a szeleptű elmozdulni. Ezzel egyetértettek.

• Egy kicsit lazább tűrést alkalmazzunk és a rugókat válogassuk hozzá. Volt a bátortalan javaslatom.
• Arról szó sem lehet. Mi japánok dokumentáció alapján dolgozunk! Nem csiszolgatunk és nem válogatjuk egymáshoz az alkatrészeket. Oktatott ki Hajakawa úr.

Végül abban maradtunk, határozzam meg, milyen illesztés legyen a szeleptű és a szelepház között. Rajzoljak olyan rugót, amilyet jónak tartok. Arról lehet szó, hogy több féle rugót rajzolok és kipróbáljuk, hogy melyik a megfelelő, de a végén csak egyfajta kerülhet a szelepekbe.

H5 /g4 tűréspárt írtam elő és rajzoltam három féle rugót.

Mi hárman elmentünk Josída elnök úrhoz beszámolni, hogy hogyan látjuk a helyzetet, Hajakawa úr pedig ahhoz a céghez ment, ahol a rugókat gyártották. A szerelők, előkészülve a várható módosításra, elkezdték leszerelni a 36 pozíciós szivattyúról a szelepeket.

Mire végeztünk az elnök úrnál, már este lett és ahogy a japán kollégák "betervezték", elvittek egy Karaoke Pub-ba, ahol mérsékelten beszeszeltünk és jól kiénekeltük magunkat. A mi lesz holnap kérdésre, megnyugtattam kollégáimat, hogy nyugalom lesz, "termékeny" beszélgetéssel, mert mire legyártják a másik cégnél a rugókat, módosítják az alkatrészeket, összeszerelik a szelepeket és felrakják a koszorúra, addig még egy párszor eljövünk a Pub-ba.

Másnap - 10 órakor - amikor bementünk a gyárba, meglepetéssel láttuk, hogy a koszorú forog és a japánok "robbangatják" a fénycsöveket. Rimay Béla szóvá is tette, miért "gyakorlatoznak", hiszen tegnap már kiderült, hogy a szelepek nem jók.

• Ezek nem azok! Ezekben már az a rugó van, amit a Horváth szan rajzolt. Sőt most kezdtük el a második garnitúra próbáját, mert az első, ugyanolyan megbízhatatlan volt, mint a régi.

Azt is figyelembe véve, hogy a három rugóvariációt egy másik gyárban gyártatták le, a mai napig nem tudtam megfejteni, hogyan csinálták!

A lényeg az, hogy a második garnitúra valamennyi követelménynek megfelelt. (Azt mondanom sem kell, hogy a harmadik rugótípust is alapos próbának vetették alá.) Be kell vallani, mindhárman megkönnyebbülten vettük tudomásul, hogy végül a Kerényi Pisti ötlete és konstrukciója alapján készült szelep került a gépre és ha szükség volt rá, védte a vákuumrendszert.

Az CKD által készített gépek "megáldása"

A többi témában is sikeresen egyeztettünk és már nem akadályozta semmi sem, a CKD és a Tungsram fejlesztőit a munka folytatásában. Josída elnök úr olyan elégedett volt a munkánkkal, hogy meghívott hármunkat egy búcsú vacsorára. (A japánok szerint, ez nem volt szokása) A vacsorán szintén résztvevő Hajakawa úr és Kubuóka úr csak ámult, amikor az elnök úr a pezsgősüveg dugóját, nekünk ajándékozta. Ez állítólag igen nagy megtiszteltetés Japánban. Rimay viszont - aki, mint legidősebb, az ajándékot átvette - útközben, valahol elhagyta.