Angliai kocsma

1966 és 1995 között viszonylag gyakran voltam Angliában. Tizenegyszer hívatalosan, kétszer magánúton. Szerettem ott lenni, érdekes világ volt. Eleinte még látszott rajta a konzervatív, gazdag, gyarmattartós "viselkedés", (a világbirodalom kipukkadását nehezen tudták tudomásul venni), de már a Piccadily-t birtokba vették a tarka rongyokba öltözött hippik. A hatvanas években még látni lehetett este a zsakettes, szürke cilinderes, vagy szmokingos urakat és estélyibe öltözött hölgyeket a taxiból kiszállni a klubnál, a színháznál, vagy a Soho-ban egy jó varietéműsor és vacsora céljából. (Az ódivatú tágas Bentley taxikban lehetett cilinderben-zsakettben-estélyiben utazni, beleértve a keresetten elegáns ki-beszállást is!). Aztán a hetvenes- nyolcvanas-kilencvenes évekre Anglia egyre inkább rájött, hogy dolgozni kell, (rosszmájam nem hallgathatja el, hogy London utcáin ezért több a színesbőrű, mint az angol), és a külsőségekből egyre kevesebb maradt.

Az útikönyvek rengeteg megnéznivalót írnak elő a Londonba látogatónak. British Múzeum, Tate Galéria, Tower, Westminster Abbey, stb... (Könyvtárnyi olvasnivaló!) Tessék ezekből abszolválni annyit, amennyit lehet. De kedves barátaim, egyet tartsatok szem előtt: aki délutánonként nem látogatta a kocsmákat az nem volt Londonban, hiába utazott oda! (Vannak éttermek, kávézók, bárok, rozsdamentes -neilon snack bárok, McDonald's is, de én az eredeti angol kocsmáról (pub) beszélek!)

A kocsma:meleg hangulatú, faburkolatos, kellemesen, nem túlságosan megvilágított helyiség, melybe belenyúlik a rendszerint patkóalaku pult, emögött a csapos. A pultot körbe lehet állni. A falak mellett néhány kisebb asztal, székekkel.

A kocsma egyik legfőbb tulajdonsága a sör. A kitűnő angol sör. Én legalábbis nagyon szeretem. Ízes, erős, és a pintes korsóban egy pint a sör! A kevéske hab e fölött van. Nincs nagyon hűtve. Többféléből lehet választani, legalább 3 - 4 csap kell legyen a pulton, ilyesféle nevekkel: Common Bitter, Special Bitter, Duble Diamond, Guiniss, stb.stb. Lehet olyan söröket is kapni, mint a mifelénk, ezeket lager-nek hívják, üvegben vannak. Biztosan a látogató csehek és németek miatt tartják. Ilyent inni Londonban - szerintem -olyan lehet, mint amikor Olaszországban a presszóban a legfinomabb kávé helyett a turista neszkávét kér. Mindent a maga helyén! A fent említett "lager" típusu söröket is szeretem a maguk helyén; például Münchenben, vagy Prágában nem keresnék angol sört.

A másik fő jellegzetesség a pult körül folyó klubélet. Itt kell átfutni az újságot, megbeszélni a focit, tippet hallani a lovihoz, netán értékelni a General Szójabab részvények várható esését, vagy csak könyökölni, lelazulni haza útban a munkából, a korsóba kapaszkodva. A társalgás nem csak az egymás mellett állók között zajlik, hanem szélesebb körben és átlósan átszólva, zéró intimitással, és nem nélkülözheted a saját véleményed mellé két-három másikét.

Négyfős csapatunk délutánonként egy-egy órácskára beült a szállónkhoz közeli "Korona és Jogar"-hoz egy sörre, elmerülve a miliő hangulatában. Már a második alkalommal ismerős volt egy idősecske asszony, aki az egyik asztalkánál ült, kötögetett, előtte tea, a széke alatt feküdt a kutyája. Egymás között elismerve nyugtáztuk a "humánum"-ot, mely megtűri e helyt a kutyát. És ez semmi! Megszólal csendben az asszony: "Sally, kérhetsz magadnak egy kolbászt!" És a kutya a pulthoz ballag, befúrja magát két vendég közé, mellső lábaival a pulton támaszkodik, és néz a csaposra. És a csapos egy tálkáról a fogpiszkálókra szúrt kolbászkarikákból néhányat a kutya szájába ad. Megütközés nincs, meglepődés is csak mi négyünknél. A többi vendéget csak az lepte volna meg, ha a kutya sört is kap. (Vagy még az sem?)

Mindemellett az embert egy kis snack-bárban is érhetik meglepetések, mint például ez:

Magányos esti sétámon betértem egy kis ilyenbe, kértem egy szendvicset és egy sört. Leültem egy asztalkához. Egyetlen vendég voltam. Nem meglepő módon a pult túloldaláról társalgást kezdeményezett a vendéglátóm. Beszélgetésünk során kiderült, hogy övé a bolt, nemrég vették, rengeteg adósságuk van, a feleségével ketten működtetik. Nem mindig ilyen üres, ebédidőben többen jönnek, stb. stb., emígyen társalogtunk.

Helyenként kérdéseim és hümmögéseim angolsága egy idő után gyanakvóvá tette:

"You are not a Londoner!"

"No, I'm not. I'm Hungarian."

"Hát akkor mit gyötrődünk angolul? Szevasz! Józsi vagyok."

"Lajos. Szervusz."

"Te mikor jöttél ki?" kérdezi.

Mondom:"Negyed háromkor, délután"

"Micsoda? Ma? Hát akkor te egy csomó dolgot tudsz otthonról! Muszáj kérdeznem!" -mondja, én meg megállapítom magamban, hogy egy régen kivándorolt hazánkfia is éhes az Óhazából érkező hírekre! Csak résen kell legyek az információkkal, mert mit tudom én...

" Kérdezz!"

"Hogy tudod: kell a fasírtba hagyma?"

"Kell."

Ordít: "Katíííí! Nincs elb...va a fasírt! Egy pasi, Pestről, mondja, hogy kell bele a hagyma!"

Józsinak ekkor ez volt a legfontosabb hír az Óhazából.