Az én amerikai kalandom, 1993

Circleville-ben a Biax kompakt fénycső soron befejeztük a munkát, Várszegi Janival még pár napig ott maradtam, felügyelve az üzemeltetést. Hazafelé egyedül indultam, Jani még maradt. Columbusban leadtam kölcsönzői autót, majd irány a reptér.
Az útvonal tervezete: Columbus - Cincinnati - New York - Frankfurt - Budapest.
Colombusból késve indultunk, a személyzet kérdezte ki hová akar átszállni, mondom hogy New Yorkba igyekszem. Ahogy leszállt a gép előre engedtek, mondván "B17-es kapu" siessek. Siettem, elértem, a kártyámat meg sem nézve betereltek a gépbe, üljek le, mert azonnal indulunk.
Na, jól van, semmi gond.
Kigördül a gép, közben mondja pilóta, hogy szebb idő vár ránk Washingtonba, mint itt...
Azonnal felpattantam (közben a hajtóművek már elkezdtek visítani) mondván:

ÉN NO WASHINGTON, ÉN NEW YORK!!!

Azonnal előkerült egy steward, és egy jelvényes légi marsall, lenyomtak az ülésbe, easy...easy!!!!
Már a levegőben voltunk, amikor megkérdeztek, hogy mi a gondom. Elmondtam, és megnyugtattak, hogy minden rendben lesz.

OKÉ, mondom.
Washingtonban utolsónak engedtek le a gépről, és már várt egy civil reptéri biztonsági felügyelő, aki személyautóval vitt be a központi épületbe. Ott másfél órai nyomozás után sűrűn elnézést kérve mondták, hogy az hibázott, aki nem nézte meg a beszállókártyámat a beszálláskor...
Semmi gond, át kell mennem egy másik reptérre, onnan tudok New Yorkba menni.
Mondom: no taxi, no busz, vigyenek át engem.
Eltelt egy óra, még semmi, csak ülök a Delta légitársaság várakozójában.

Közben körbenéztem, és megláttam, hogy a szomszédban van a Lengyel LOT irodája. Átmentem, és ott végre el tudtam rendesebben magyarázni mi a gondom (lengyelül jól megy a társalgás tolmács voltam pár évig lengyel szereléseken, de az angol gyengén). Visszakísértek a Deltához, és tíz perc múlva már vörös nyakba akasztós kártyával egy Cessna kisrepülőn találtam magam, ami átvitt volna a másik repülőtérre.
Hogy ne legyen egyszerű, a gép meghibásodott a kifutón, de átszállítottak egy másikra, amivel gond nélkül eljutottam a célba. A pilóta tudván, hogy a Delta légitársaság hibájából élvezhetem a különjáratot, tett egy szép kört megmutatta a város látványát. (DELTA egy amerikai légitársaság)

Két órai várakozás után, amit egy biztonsági szolgálatos emberkével töltöttem, és közben vendég voltam egy étkezésre is, csak a kártyámat kellett megmutatni a pénztárnál, elérkezett az indulás ideje. Elkísért a kapuig, átadott a stewardessnek. Amikor meglátta kártyámat utána kiabált az engem kísérőnek, hogy jöjjön már vissza, és vezessen egy másik kapuhoz, mert ez a gép Canberrába megy...
Rövid rádiózás után futásban (még a mozgójárdán is szaladtunk) elértük zárás előtt a New York járatot.
New Yorkban is várt már egy őr, és el nem engedett maga mellől egy pillanatra sem. Persze vele is ettünk egy menüt....
A New York-Frankfurt járat valami szolgálati üresjárat volt, összesen hatan voltunk a gépen, úgy hogy a steward megkért, ha bármilyen óhajom van, csak szóljak.
A Frankfurt-Budapest járattal már nem volt semmi gond.
Viszont a csomagom csak egy hét múlva került meg, de házhoz hozták, igaz sérülten, hiányosan, de kártalanítást kaptam.
Az egyébként 24 órás út, így 57 óráig tartott!
Feleségem nem tudván miért nem érkeztem meg időben, felhívta Kárpáti Zolit, majd Zsuzsikát az utaztatási osztályon, aki mint később elmondta, másfél órányi telefonos nyomozás után tudta kideríteni hol, és merre járok, mikor érkezek meg. Még neki is kalandos nyomozása volt...
Mindez a 93-as februári World Trade center mélygarázsi robbantás után pár héttel volt, tehát a helyzet kissé káoszos lehetett.
Azért Canberrába még elmentem volna......
Hazajutottam!