Az orosz kapcsolat és a tungsramos éveim 1967 és ’87 között

Az első találkozásom és ismerkedésem a Tungsrammal 1967-ben kezdődött Budapesttől 2000 km-re, Moszkvában. Ebben az időben magyar ösztöndíjasként a Moszkvai Műszaki Egyetemen tanultam. Szabad időmben sokat dolgoztam a Tungsram Moszkvai Kereskedelmi Képviseletén, amit akkor Gyebroszki András /Bandi/ vezetett, majd Lévai István ill. Szép Lukács. Én egészen prózai munkát végeztem, a Budapestről Moszkvába érkezett Tungsram gépeket és berendezéseket kipakoltuk a ládákból, és a kiállítási standokra helyeztük Pongrácz Lajosné és Dodó bácsi reklámfőnökök vezényletével. Ezen kívül a gépek műszaki leírását oroszra fordítottam és tolmácsoltam a kiállításokon a Tungsram mérnökeinek és az orosz vevőjelölteknek. /Elektrotechnikai Minisztérium, Elektronikai Minisztérium, Üvegipari Minisztérium, Gyógyszeripari Minisztérium/. A kiállítások végén persze vissza is kellett pakolni a gépeket a ládákba, majd felrakni a kamionokra.

Később, /miután kiderült, hogy van jogosítványom, ismerem Moszkvát és környékét/ béreltek nekem egy Volgát - és azzal fuvaroztam a Tungsram kiküldetésben lévő vezetőit, szakértőit.

Az első vezetőkre még jól emlékszem:

dr. Vámbéry Lőrinc, az elektroncső gyártás nagy tudósa,

Horváth Pál, műszaki igazgató, vez.ig.h.

Pongrácz Lajos gépfőkonstruktőr,

Takács István a gyöngyösi Félvezető és Gépgyár főmérnöke.

Mire Moszkvában elvégeztem az egyetemet, megismerkedtem a Tungsram szinte összes termékével, és 1970. szept. 1-től elhelyezkedtem a VTG gépszerkesztésben Schlachta György osztályán a Vas Gábor vezette csoportban.

Az első munkám a régi német Danner üvegcsőhúzó sor modernizálása és átalakítása chemorezisztens üvegcsövek gyártására, amiből gyógyszeripari ampullákat, fiolákat , kémcsöveket készítettek a Gyöngyösön kifejlesztett ÜO-18 ampullagyártó gépeken.

1971-ben részt vettem az amerikai Ribbon nagyteljesítményű ballonfúvó automata honosításában Horváth László és Fleischer Bertalan vezetésével. Utána egy ideig a fekete-fehér és színes tv -képcsőgyártó berendezéseket fejlesztettük. 1974-től a VTG szereldéjében dolgoztam a kész gépsorok külföldi szerelésvezetőjeként /SZU, Bulgária, NDK/. 1976-ban Gyebroszki András gépértékesítési főosztályvezető áthívott a Kereskedelmi Igazgatóságra a Szovjet Gépexport Osztályra üzletkötőnek azzal az ígérettel, hogy 2-3 év itthoni kereskedelmi munka után én lehetek majd a Tungsram moszkvai irodájának vezetője.

Nagyon mozgalmas évek következtek a gépexportban: a Tungsram gépgyárai ezekben az években bővültek a Gábor Áron Öntöde és Gépgyárral, az Élelmiszeripari Gépgyárral, Pécsen a Sophiana Gépgyárral, Győrben a Kisalföldi Gépgyárral. Ezeket a gépgyárakat el kellett látni géprendelésekkel és magas nyereséget tartalmazó munkával.

Dienes Béla vezérigazgatón kívül viszonylag kevesen tudták, hogy a szocialista országokba eladott gépekből származó nyereség többszöröse volt a millió számban gyártott fényforrások nyereségének. Kőrösi Péterrel megszerveztük a prototípus gépek kipróbálását különböző szovjet gyárakban gyári körülmények között, szovjet villamos energiával, gázzal és kiszolgáló személyzettel a Tungsram fejlesztő mérnökeinek részvételével.

1980-tól 5 évig a Tungsram moszkvai képviselője voltam. A beilleszkedés egy kicsit nehezebbre sikerült a vártnál, mert az Olimpia után Moszkvában is eltűnt az élelmiszerek nagy része. /Vidéken már korábban sem volt./ Az élelmiszer beszerzése egy 4 tagú családnak naponta 1-2 óra sorban állást jelentett. Az első év végére sikerült megszervezni a beszerzéseket a sokat tapasztalt szovjet emberek módszereivel. /Kapcsolatokkal, több pénzzel, kevesebb időráfordítással /

Az első években nem kis munkával és az itthoni vezetőkkel és kollegákkal együttműködve sikerült kétszeresére emelni a Tungsram termékek exportjá­t és a szovjet importot is. Ebben kiemelkedő partnerek voltak: Kőrösi Péter főosztályvezető, Nagy Sándor VTG főmérnök, Fleischer Bertalan főkonstruktőr, Takács István főmérnök Gyöngyös, Salgó Román Konverta főmérnök, és a 3 vezérigazgató Dienes Béla, Demeter Károly és Pálosi József. Ha szükséges volt, kiutaztak Moszkvába, onnét éjszakákat/napokat vonatoztunk különböző szovjet városokba, ahova gépeket, berendezéseket szállítottunk.

Csak egy érdekesség: Pálosi József vezérigazgatóval kiutaztunk Rigába, és az ottani Főpostának eladtunk egy TOSHIBA levélosztályozó gépsort, ami nem volt kimondottan Tungsram termék. Ez a gépsor 12-szer annyi levelet osztályozott, mint a korábban használatos gépek. /Abban az időben a szoc. országok közül csak Magyarországon volt egy hasonló Toshiba levélosztályozó./

Ezekben az években a SKÁLA-COOP tulajdonosával, Demján Sándorral, a Temaforg vezérigazgatójával, Kozma Jánossal és a KERAVILL-lal sok érdekes és hasznos barter ügyletet hoztunk össze. /Mikrohullámú sütő, hordozható színes TV, autóba szerelhető elektronikus visszapillantó tükör, órák importját Tungsram termékek ellentételezésével/

Közben a "Mikroelektronika" kivált a Tungsramból, és én 1985-től a MEV képviselője lettem Moszkvában. Az 1987-es hazatérésem után a MEV-ben lettem külkereskedelmi főosztályvezető majd ker. ig.helyettes csaknem a MEV megszűnéséig.

1990-től egy német-magyar vegyesvállalat kisebbségi tulajdonosa és ügyvezetője lettem. A SZU-ból importáltunk fémet, félgyártmányokat és értékesítettük Nyugat-Európában. A SZU felbomlása után szinte az összes utódállammal kereskedelmi kapcsolatban tudtunk maradni, de forgalmunkat kiegészítettük magyar termékek exportjával. A 2000-es évek elején sikerült eladnom 4-5 kamion GE fényforrást a 7000 km-re lévő Kazahsztánba. A folyamatos kiszállítás akkor szűnt meg, amikor a GE Nagykanizsa betiltotta a kamionos kiszállítást Záhonyig, csak magyar vasúti vagonba rakva volt hajlandó kiadni az árut. / A magyar vasút magas költségei annyira megdrágították a fényforrások árát, hogy a kazahoknak gazdaságosabb volt OSRAM, Philips fényforrásokat vásárolni, amelyeket kamionokkal elvittek az ukrán vagy belorusz határra és onnan széles nyomtávú orosz vagonokban szállítottak tovább. /

De munka nélkül nem maradtam. Kb. 15 évvel ezelőtt megkerestek az orosz Tujmazi és az ukrán Poltava városokból, hogy szállítsak tartalék alkatrészeket az 1971-ben általam is tervezett, majd 1977-79-ben eladott üvegcsőhúzó sorokhoz.

A feladat nem volt könnyű, mivel a korábbi gépgyárak már megszűntek, rajzok, technológia sehol. Misuta János volt gyöngyösi Anyagbeszerzési főosztályvezető felkutatott egy Gyöngyös melletti faluban néhány talicskányi rajzot, technológiai leírást, aminek alapján újra szerveztük az alkatrészek gyártását Miskolcon és Csepelen. A 3 m hosszú pipatengelytől az 50 mm átmérőjű kúpkerékig gyártatom az alkatrészeket és exportálom az utódállamokba.

Nyugdíjas éveimben foglalkozom még orosz és ukrán importtal: Uljanovszkból importálok UAZ terepjáró dzsipeket, kisbuszokat és teherautókat.