Colorion Saga
A korombeliek biztos emlékeznek a Colorion nevű tévére. A hetvenes - nyolcvanas években talán a legkedveltebb magyar gyártmányú készülék volt, az Orion gyár büszkesége. Képernyője nem volt túl nagy, 20 zoll, de akkoriban jól beleillett a többségében 50-60m2-es lakásokba.
Váratlanul botlottam egy velük kapcsolatos, nagyon magyar, de Dániában játszódó történetbe. Ez is Koppenhága-i kiküldetésem jellemző epizódja.
1979. augusztusi kiérkezésemkor a fiók addigi igazgatója eltűnt a színről. Tudta, hogy a Tungsram le akarja váltani az elkövetett hibák és szabálytalanságok miatt, de úgy gondolta, távollétében fejre állnak az ügyek és a megoldást ismét ő fogja jelenteni. (Telefonon "jószándékúan" figyelmeztetett, öngyilkosság, ha elvállalom a fiók vezetését.) A cégnél sem tudtak róla semmi biztosat. Ő maga azt kommunikálta, a Dániához tartozó Faroer szigeteken tartózkodik, rendkívül fontos üzleti tárgyalások céljából. Namármost könnyen utána lehetett nézni az adatoknak, amik mutatták, a Faroer-i forgalom két napi tárgyalást sem érdemel, nemhogy kéthetest. A gyerekes hazudozás azzal zárult le, hogy Falus Gabriella az előd édesapjától, aki történetesen a német Tungsram fiók igazgatója volt, megtudta, az ifjú a család Frankfurt közeli otthonában, Spessart-ban tartózkodik.
Az ügyekkel való ismeretségem ilyen formán önállóan, a fiók alkalmazottainak segítségével kezdődött. Nem telt bele sok idő, amikor rábukkantam a Colorion dossziéra. Az iratok azt mutatták, 560 db Colorion készülék fekszik a koppenhágai vámszabadraktárban, melyet az Elektroimpex/Orion kettős 1978. utolsó napjaiban szállított ki a Tungsram dániai érdekeltségének, de amelyet a DEMKO minőségi elutasítása miatt nem lehetett Dániában értékesíteni. A Tungsram rendelése szerencsére feltételül szabta a DEMKO approbációt.
Nyolc hónap telt el úgy, hogy az Elektroimpex/Orion nem intézkedett az áru visszaszállításáról és Tungsram Koppenhága egyszerűen nem vett tudomást a megoldatlan ügyről. A hibát az Orion/Elektroimpex oldal követte el, mert DEMKO approbáció nélkül indította a szállítmányt. Hacsak nem kaptak bíztatást elődömtől... Mindenesetre az évvégi kiszállítás indokait az olvasó fantáziájára bízom.
A Tungsram igazgatója abban volt ludas, hogy ezzel is saját premizált forgalmát kívánta növelni és természetesen ezt is az anyavállalat engedélye nélkül. - miközben már gyűltek feje körül a viharfelhők. A megoldás Dániában nem volt lehetséges. Az áru késedelmes hazaszállítása az Orion/Elektroimpex páros számára kellemetlen következményekkel járhatott.
Első hazalátogatásomkor - Falus Gabi egyetértésével - azt ajánlottam az Elektroimpex ügyintézőjének, Feketénének, megkísérelném a vámszabadraktáron fekvő készletet exportálni kis tételekben külföldön dolgozó magyaroknak.
Így elkerüljük a hazaszállítás kockázatait és Elektroimpex/Orion is hozzájut pénzének nagy részéhez. A javaslat tetszett és rövid idő múlva, japán útjukat megszakítva, meglátogattak Koppenhágában az Orion vezetői, a vezérigazgató és a kereskedelmi igazgató, Feketéné társaságában. Ismertettem a feltételeket, az exporttal együtt járó kalkulálható terhek ismeretében megállapított Tungsram átvételi árról, - de az urak kedvezőbb kondíciókat kívántak az Orion számára.
A vezérigazgató és a kereskedelmi igazgató beosztásuk súlyával kívántak hatni, mire közölnöm kellett, az ajánlat szívesség a részünkről és az én részemről is (mivel dolgoznom majd nekem kell) a Tungsram és az Orion otthoni jó kapcsolata érdekében. Nem vállalhatunk át veszteséget az Orion hibája miatt. Kisebb lélektani hadviselés is folyt, tovább indulásuk előtt Feketéné még felhívott azzal a rossz hírrel, hogy az urak nagyon elégedetlenek merev magatartásom miatt, de hát ez sem segített. nem mentem bele alkuba. Így végül a delegáció Japánból hazatérte után gyakorlatilag azonnal megkaptam a beleegyező jelzést.
A Koppenhága-i vámszabadraktárban árválkodó 560 db Colorion készüléket végül két év alatt sikerült értékesíteni. Gyakorlatilag az összes külföldi Tungsram kiküldött, valamint a dollár relációkban dolgozó szerelői csapatok tagjai vásároltak a készülékből, mert egyéb beszerzési forrásoknál kedvezőbb árat ajánlottunk, a tv első és második készüléknek is megfelelt - és a Colorionok Magyarországon ténylegesen kedveltek voltak.
Gondolkodtam, vajon küldjek-e ajánlatot a kubai lámpagyár szerelésén dolgozó csapatnak, akik a fizetésük egy részét kapták csak devizában. De kiderült, alábecsültem őket. Míg valóban minden relációból ráugrottak kollégáink a lehetőségre, a kubai vezető, Varga Misi balladai tömörséggel válaszolta: nem kérjük, mert kicsi. Akkor mégiscsak volt deviza...
A készlet nagyobb hányada azonban nem a Tungsram dolgozókhoz jutott, hanem a különböző országokban működő követségek, kereskedelmi kirendeltségek, vállalati irodák, kulturális intézetek állományához. Átlagosan napi egy órát töltöttem a Colorion-krimi rendbetételével.
Őszintén szólva, az utolsó szállítmány után elégedettséget éreztem, hogy valamennyire kiköszörülhettük más magyar vállalat mégiscsak az országot is károsító hibáját!
Persze nem vártam érte kitüntetést.
De tévednek, akik arra gondolnak, az Orion vagy az Elektroimpex végül megköszönte, hogy kihúztuk a slamasztikából.
El ne felejtsem! Az Orion vezérigazgatója három év múlva az ipari miniszter gépipari helyettesévé, s ezzel a Tungsram közvetlen felettesévé emelkedő Köteles Zoltán volt, míg a kereskedelmi igazgató Bánd Béla.