A cserebogár

1961. április 12-én Gagarin, a világ első űrhajósa körberepülte a Földet. Mi, a műszergyártás ifjú titánjai, ebből merítettük ihletünket. December végén elkaptunk egy - az ablakon betévedt - cserebogarat. Műhelyünkben kifeszítettünk egy vékony drótszálat, amire felkötöttük "Bogarin"-nak elnevezett póruljárt foglyunkat. Felszereltük őt a műhely hosszán végigvonuló drótra, cseppfolyós levegőbe jól beáztatva, amit aztán meg is gyújtottunk. A keletkező gőz nagy sebességgel indította útjára Bogarinunkat, elképzelésünknek megfelelően. A bogár sebesen haladt a kifeszített dróton, amikor váratlan esemény történt. Kinyílt a műhely oldalán lévő ajtó, és várandós kolleganőnk lépett be rajta. A váratlan huzathatás miatt Bogarin hirtelen irányt változtatott, és kolleganőnk haját borzolva távozott köreinkből az ajtónyíláson át.

Állapotos kolleganőnket azonban annyira megrémítette a nem vár esemény, hogy a január 1-jére "tervezett" szülése 3 nappal előbb bekövetkezett, így fosztva meg munkatársnőnket attól, hogy január 1-jén ő hozza világra elsőnek gyermekét.

Szilvási tanár Úr

Technikumi oktatásunkban volt egy nagyon jó fejű, Szilvási Béla nevű tanárunk is, aki egyébként főállásban a Telefongyár fejlesztő mérnökeként dolgozott. Az egyik óráján azt kérdezte, hogy ki tudná elmondani, milyen elven működhetnek a piráni vákuummérők. Az engem, de a saját szereplésüket talán még annyira sem kedvelő osztálytársaim az én nevemet kiabálták. A tanár úrnak sem lehetett jobb ötlete, ezért szólíthatott fel engem, ismertessem e mérés lényegét. Miután a Műszergyártásban mi is használtunk ilyen eszközt, ismertettem a mérés elvét. Tanár úr azonban elégedetlen volt magyarázatommal. Kifogásolta, nem említettem, hogy stabil feszültséggel kell végezni a mérést. Amire én azt találtam mondani, hogy: "tanár úr, ez természetes." Ő: "magának természetes, mert maga szakember, de nekem nem, mert én nem vagyok az." Mire én: "akkor miért tetszik beleszólni?" Azonnal válaszolt: "mert ösztönösen éreztem, hogy itt valami még szükséges lehet ehhez." Kénytelen voltam belátni, hogy nem csak én vagyok az egyetlen, akinek állandóan kéznél van az esze.

Szilvási tanár úr nem volt híján a rugalmasságnak sem. Egyik órán bejelentette, hogy a következő alkalommal egy kis felmérő dolgozatot akar velünk íratni. Nekem volt még elmaradásom műszaki rajzból, ezért két osztálytársammal a nagyszünetben is a tanteremben maradtam. A többiek pedig kimentek valami közeli "ivódába", ahonnan némileg kapatosan, kissé megkésve értek vissza a dolgozatíráshoz. Tanár úr már várta őket. Vági Vendel lépett be elsőként, és azzal kezdte, hogy: "Tanár úr! Ne írjunk ma dolgozatot! Inkább menjünk el valahová, és rúgjunk be úgy, hogy azután letegezzük még a muraközi lovat is!" Meglepetésünkre tanár úr becsukta az aktatáskáját, és azt mondta, hogy mehetünk. Iskolánkhoz legközelebb a Kolibri néven ismert eszpresszó volt, oda mentünk be, elsőként a tanár úr. S az egyik asztalnál - mit tesz Isten -, ott ült egyik osztálytársunk Szekeres Évával. Kávézgattak és beszélgettek. Tanár úr pedig odalépett, kezében egy tiszta papírlappal, odatette asztalukra és megszólalt: "Balog elvtárs! Essen csak neki! Már írhatja is a dolgozatot, diktálom a kérdéseket..." Béla barátunkat mi már hallottuk egy alkalommal gyönyörűen énekelni, azt, hogy "Mi muzsikus lelkek, mi bohém fiúk...", de akkor ott a szó bennszakad, hang fennakad, a Béla se köpni, se nyelni nem tudott.