Délutáni teázás Torontóban

Közismert volt, hogy a Tungsram tagja (volt?) az Észak-amerikai Világítástechnikai Társaságnak (röviden: IES-nek) és mint ilyen, rendszeresen meghívót is kapott az éves beszámoló - tisztújító - tudományos tanácskozásra. Ezzel aTungsram ritkán szokott élni, de - részben az én kezdeményezésemre - most bekerült az utazási tervbe és láss csodát, jóvá is hagyták. Oldal Bandi bácsi és jómagam utaztunk Torontóba, ahol a soros tanácskozást szervezték. Oldal Bandi bácsit sokan ismerték a résztvevők közül (ő mirákulum volt a világ fényforrás-tudományában) én pedig, a züldfülű, újdonsült fényrendszeres (világítástechnikus) fürödtem a Tungsram jó hírében. Addigra én már sok országot megjártam, keleten is, nyugaton is, de hogy a Tungsram és a félvezető - na ez általában nóvum volt mindenkinek. Most meg belekerültem a "fősodorba" és vadul élveztem a Tungsram közismertségét. Mert a Tungsram a fényforrásiparban - világítástechnikában valóban világszerte közismert volt és én Oldal Bandi bácsi mellett, mint egy világító fárosz mellett fürödtem a visszfényben. Nem is úgy néztem már rá, mint az apámra, hanem mint a kisunoka néz áhitatos szeretettel a nagyapjára. Én mindig nagyon tiszteltem a tudást és most megtapasztaltam, hogy az Állami Díjas Oldal Bandi elismertsége messze-messze meghaladja a Váci út 77-et vagy akár Magyarországot és Európát. Szégyenkezés nélkül vallom be, hogy a hozzá való viszonyom okkal és joggal levetkőzött minden objektivitást. Egyszerűen szerettem meg bámultam őt és kész.

Szabad időnkben jártuk és élveztük Torontót. Ez tényleg egy nagyon szerethető város és Bandi bácsinak - mint gondolom, az egész világon - természetesen itt is volt ismerőse, jóbarátja. Találkoztunk is vele; egy Bandi-korú férfi lobogó hajjal, széles taglejtésekkel és millió sztorival; a nevét nem jegyeztem meg. Emigráns magyar volt; gyönyörű magyar beszéddel. Ő volt akkor a Torontói Egyetem könyvtárának vezetője, ahová el is vitt bennünket és büszkén mutatta a magyar könyvek hatalmas gyűjteményét. Engem, mint vad Jókai-rajongót, természetesen Jókai összes művének gyűjteménye ragadott meg, de volt ott minden; a középkori magyar irodalomtól a kortársig; próza és vers egyaránt.

Vendéglátónk - Bandi bácsi révén - hozzám is teljes bizalommal és közvetlenséggel fordult. Olyannyira, hogy miután megtudta, hogy én még soha nem vezettem autót Amerikában és pláne nem olyan országúti cirkálókat, mint amilyenek akkor még divatban voltak, odaadta slusszkulcsát, megmutatta a kocsiját és mondta, hogy nyugodtan menjek el egy körre vele. A kocsi akkora volt, hogy kétszer kellett ránézni, mire megláttam az elejét... Nem is mertem vele menni, de aztán engedve a kedves erőszakolásnak, gurultam vele a parkolóban vagy öt métert... (Akkor vezettem életemben először automata sebváltós kocsit. Ezt aztán később annyira megszerettem, hogy azóta is csak olyanom van.)

Bandi bácsi ismerőse meghívott bennünket magához egy teára. Elmentünk, sokat beszélgettünk - bár ez részemről inkább csak hallgatás volt; ittam Bandi bácsi és a vendéglátónk szavait, sztorizását. Mint kiderült, utóbbinak tényleg elég vadregényes élete volt; emigrált a fasizmus elől, aztán hazajött - utána mindjárt Recskre került az internáló táborba, úgy hogy újfent csak emigrált. Volt boxedző meg ki tudja mi nem még - most a Torontói Egyetem könyvtárosa.

Az ötórai tea ideje sajnos már hosszúra nyúlt és így búcsút vettünk vendéglátónktól. Hazafelé még sokat beszéltünk róla Bandival; még sok történetet mesélt róla. ----

---- És most ugrunk vagy negyven évet. Évekkel ezelőtt vettem egy Faludy György kötetet (Test és Lélek; Faludy vagy 1400 műfordítása) és teljesen véletlenszerűen elolvastam a szerző prózai bevezetőjét, rövid életírását. És akkor döbbentem rá: Torontóban én Faludy György teavendége voltam...! Elképesztő... És az ő autóját vezettem...! És hát innen az az elképesztő mennyiségű magyar könyv az Egyetem könyvtárában..! És akkor döbbentem rá arra is, hogy én Faludy (egyes) verseit tinédzser korom óta ismertem és szerettem... Mert Villon verseit (amiket én nagyon szeretek) ő nem is fordította, hanem újraírta; ezek Faludy versei, Villon-parafrázisok...! Hej, ha én erre akkor ott rájövök... Elszavaltam volna neki a saját verseiből (Villon-versként) egyet-kettőt...

Íme egy "Villon-vers" Faludy átköltésében:

Francia vagyok Párizs városából,

mely lábam alatt a piszkos mélybe vész,

s most méterhosszan lógok egy nyárfaágról

és nyakamon érzem, hogy seggem mily nehéz.

Ezt a verset (ti. az eredetijét; vagyis inkább az ihletőjét) Villon saját írásos halálos ítéletének margójára írta...

Vagy egy "Villon-útmutató" a lázadó szegénylegényekhez, hogy mit csináljanak gyűlölt uraikkal:

"Verjétek nehéz vasbunkókkal rántottává a képüket...!"