Egy elfelejtett sikertörténet.

Félvezető integrált áramköri beruházás a Tungsramban

A Tungsram tevékenységének zömét, már csak történelmi okok miatt is, a fényforrások jelentették; a céget "lámpagyárként" ismerték világszerte. Árbevételének döntő hányadát is ez az ágazat adta, nyugati export bevételt pedig lényegében csak a fényforrások hoztak. Emiatt önmagában is, a korabeli magyar dolláréhség miatt meg különösen is a fényforrás-ágazat volt csak szem előtt. (Jó, meg a lámpagyártáshoz kapcsolódó gépek.) Egy ilyen környezetben a félvezető csak megtűrtként, "úri passzióként" létezhetett az Izzóban. A vezetők zöme nem is értette, miért kell egyáltalán a cégnek ezzel az ágazattal foglalkoznia, "nincs elég bajunk anélkül is...?!"

A félvezetőt az ág is húzta: míg a lámpások nagy nemzetközi ismertséggel és elismertséggel rendelkeztek (itt-ott komoly konkurensnek is számítottak), a Tungsram félvezető jelenléte nem érte el a nemzetközi észlelési küszöböt. (Most a mérvadó, nyugati körökre/cégekre gondolok, bár nem volt sokkal láthatóbb a Tungsram félvezető a szocialista világban sem: saját szememmel-fülemmel láttam-hallottam, amikor Kolesznyikov, a nagyhatalmú szovjet elektronikai ipari miniszter rálegyintett a magyar állapotokra - bár másokra is; szerinte a szocialista országok közül komolyan vehető mikroelektronika csak a Szovjetunióban és az NDK-ban volt - esetleg még egy kicsi a cseheknél, a többi nulla, értéktelen. Büszke vagyok rá, hogy amikor a rendszerváltás után már nyugdíjasként meglátogatott bennünket Pesten és megnézte, mit csinálunk, a teljesítményünket elismerve ezt a kijelentését visszavonta.)

A helyzetet tovább nehezítette, hogy Magyarországon a mikroelektronika nem kapott állami támogatást (beruházási forrást), míg más országokban dőlt a kormányzati pénz a félvezetőbe. És hogy a helyzet még reménytelenebb legyen: miután a mikroelektronika katonai alkalmazása látható és kézenfekvő volt, az USA (lényegében a NATO) "karanténba zárta" az iparágat; megtiltotta a nyugati cégeknek, hogy számottevő mikroelektronikai műszaki kapcsolatban legyenek Kelettel (vagyis a Varsói Szerződéssel), meghatározott alkatrészeket és/vagy berendezéseket adjanak el ide. Így jött létre a COCOM (= Coordination Comittee; ez a szervezet döntött arról, hogy egy adott alkatrész,berendezés vagy berendezés-fajta eladható-e a szocialista országoknak.) "COCOM-listás" termékek beszerzéséről csak álmodozhattunk...

Ilyen körülmények között az Izzó legfelső vezetői részéről kifejezett bravado, kurázsi volt, hogy elhatározták: az izzós félvezető ágazatot saját anyagi forrásokból nyugati technológiával és gépekkel kell megerősíteni. És nem holmi apró termékcsalád területén és nem harmadrendű cégkapcsolat segítségével: az akkor legmodernebb integrált áramkörök (IC-k) területét céloztuk meg és a szándék az volt, hogy az erre kiválasztandó partner a világ első tízéből, a kifejezett élvonalból kerüljön ki. Nem voltunk alamuszi macska, de nagyot akartunk ugrani... A "nagy ugrás" előkészítőjének és majdani levezénylőjének Pálosi Józsefet, a Félvezető Ágazati Főtechnológust bízták meg.

A Nyugathoz forduló elhatározás természetes volt; a Tungsram félvezető ágazatában mindig is a nyugati termékválasztékot követtük és az adott nyugati céltípus paramétereit valósítottuk meg. (Kaptunk is érte pikírt megjegyzéseket a KGST üléseken eleget...) A célkitűzés meg hallatlanul nagy volt: nem kevesebbet tűztünk ki magunk elé, minthogy a lesajnált, negligált Tungsram félvezető a "surranó pályán" Kelet éllovasa legyen. Ehhez persze egy egész kásahegyen kellett magunkat átrágni; olyan "apróságok" legyűrésén keresztül, mint a COCOM. Sokan voltak a szkeptikusok, sőt ellendrukkerek házon belül és kívül is; kevesen voltak, akik hittek a sikerben. Pálosi Jóska hitt.

Pálosi József szakmai kvalitásait senki nem kérdőjelezte meg, de mindenki úgy látta, hogy a korábban "taccsvonalon" kívülre, hatalomnélküli létre kényszerített Pálosi légüres térben mozog. Nemigen segítette helyzetét a nagyon sokak által (fogalmazzunk finoman) "érdesnek" jellemzett modora és közmondásosan negatív viszonya az akkori társadalmi szervekkel - utóbbiak pedig akkor, akár szerette valaki, akár nem, igen jelentős szóval rendelkeztek. Sokan talán arra is számítottak, hogy "nem baj, ezzel a feladattal - ti. a jósolt sikertelenséggel - Pálosi végleg leírja magát". Nem így történt; nagyon nem - Jóska tevékenysége és munkájának eredménye a Tungsram nemzetközi sikertörténetévé vált.

Az "integrált áramkörök" kifejezés rendkívül tág; sok ezer típust és több tucat termékcsoportot fed le. A világon nincs olyan cég, amelyik mindegyik típus-féleséget gyártaná. Értelemszerűen, nekünk is le kellett szűkítenünk a megcélzott típuscsaládot - részben, mert volt olyan (pl. a katonai mikroelektronika) amelyre politikai okokból egyáltalán semmi esélyünk nem lett volna, de felhasználóink nem is kértek ilyeneket tőlünk; vagy például a mikroprocesszorok (mert ilyen se kért tőlünk a piac értelmesen legyártható mennyiségben) vagy a memóriák (egyrészt mert ez részben már katonai ügy, másrészt pedig a megvalósítás utáni kötelező és logikus fenntartás - miként a mikroprocesszoroknál is - nagyon drága lett volna). Technológiai - konstrukciós - alkalmazástechnikai részletekbe bele nem menve: mi a bipoláris lineáris (analóg) áramkörök családját céloztuk meg. Ezeket főleg közhasznú (és "békés") berendezésekben használják: TV, rádió, háztartási gépek, video-magnók, és hasonlók. Ez is óriási család; a világon sok milliárd darabot állítanak elő belőlük és az árbevételük is évente tízmilliárd dollárokban számolható. Ilyeneket kért tőlünk a mi piacunk és ennek megvalósítására esélyünk is lehetett, hiszen ezek "békés", nem katonai eszközök. (COCOM!!!) Ezekkel mindenesetre letaroltuk volna a keleti piacot, sőt nyugati piacképes termelést céloztunk meg. A beruházási cél: ilyen áramkörök gyártóbázisának létrehozása élenjáró nyugati technológiával, nyugati berendezésekkel, nyugati minőségben. Miután a félvezetők gyártása három nagy fázisra bontható: elemgyártás - szerelés - mérés, a beruházást két lépcsőben terveztük megvalósítani: előbb a szerelés-mérés, majd az elemgyártás, kompletté téve a gyártó vertikumot. Az első fázis önmagában is működőképes (a piacon könnyen vásárolható nekünk szükséges félvezető elem, a chip; vásároljuk, mígnem a második fázis megvalósításával már majd mi is tudjuk gyártani). Az IC gyártást az Izzó Gyöngyösön, a Pipishegyen szándékozta megvalósítani - az első fázist legalább is mindenképpen.

Pálosi és kis csapata intenzív tárgyalásokba kezdett a világ legjobb, legnagyobb cégeivel. Szakmai hozzáértése és nyelvtudása miatt Jóskát Nyugaton mindenütt elfogadták tárgyaló partnernek - sőt, az itthon sokszor kárhoztatott rámenőssége (néha tán erőszakossága...) odakint még imponált is: a szakmai tárgyalásokhoz nem kellett az itthoni vezetői "hármas követelmény"... A tárgyalások során kiemelkedő partner maradt fenn a rostán: az amerikai világcég, a Fairchild a kaliforniai Palo Alto-ban, a Szilicium-völgy közepén.

A Fairchild a világ legjobb-legnagyobb tíz mikroelektronikai cége közé tartozott; az IC-k "feltalálása" is az ő nevükhöz fűződik. Világszínvonalú cég, világszínvonalú gyártóeszközök, világszínvonalú gyártástechnológia és gyártás, világszínvonalú gyártott eszközök. Megfogtuk az Isten lábát. Pálosit elfogadták teljes jogú tárgyaló partnernek - sőt, mert az is kellett, ezt a pozíciót az amerikai kormányszervek is elfogadták és tudomásul vették, jóváhagyták. Egyenrangú tárgyaló partnere a Fairchild műszaki igazgatója, Harry Sello lett. Ilyen minőségében Jóskát a Fairchild belső emberének tekintették és bárhová beléphetett, bármit megnézhetett. Ez egészen hallatlan dolog volt: a hetvenes éveket írtuk; a KGST, KGB, CIA, Varsói Szerződés, FBI, NATO idejét éltük.

A tárgyalások során Pálosi minden célkitűzést elért. Azt is, hogy tucatjával mehessenek izzós mérnökök betanulni - akik szintén belépési engedélyt kaptak...! Jóska hallatlanul válogatós volt; csak a legjobbak mehettek ki. A dokumentumokat (és katonai szabványokat!) nem engedte magyarra fordítani - aki nem értett eléggé angolul, az nem mehetett ki. Azt is elérte, hogy a betanuló magyarokat normál ottani tevékenységbe osszák be és az ottaniakkal egyenrangú feladatok megoldásába vonják be. A betanulás kiváló eredményeket hozott és a mieink derekasan helytálltak: a Fairchild mindannyiukat alkalmazta - befogadta volna mérnöknek, ha nem tiltotta volna ezt az aláírt megállapodás. A betanulás után a gyöngyösi honosítás következett (ezt is Pálosi menedzselte) és ez is óriási sikerrel ért véget. A gyártott félvezető eszközök megfeleltek a Fairchild military-előírásainak is, vagyis az egész világon kiemelkedő minőségűnek számítottak. Előkészítette Jóska a második fázis vagyis az elemgyártás - megállapodását is, amivel a vertikum teljessé vált volna és ezt a megállapodást parafálták is - lényegében tehát a célul kitűzött feladat "adó" (=Fairchild) -oldalról teljesült és teljesült a "fogadó", (az Izzó) szemszögéből is - minden esetre mindabból a szempontból, amely az Izzótól függött. A gyöngyösi szerelés mérés beindult és kiválóan teljesített; vártuk a második fázist. Azonban -

Azonban... "there is many a slip between the cup and the lip" - mondja az angol közmondás (vagyis nagyon szabad fordításban a csésze és az ajkunk között még kilöttyenhet a kávé - "még az utolsó pillanatban is becsúszhat valami malőr"...) Nos, becsúszott... A magyarországi (megérthetetlen és megbocsáthatatlan, hazafiatlan) ellenlábasoknak sikerült elérni, hogy a szovjet kapcsolatok felé forduljunk (holott, négyszemközt és bizalmasan, az oroszok maguk is bevallották, hogy nekik is érdekük a Fairchild teljes vertikum létrejötte Magyarországon és semmi ahhoz foghatót ők adni nem tudnak; inkább ők is tanulni jönnének hozzánk) majd Szovjetunió bevonult Afganisztánba, a politikai (és ezért gazdasági) kapcsolatok végletesen lehűltek - aztán a Fairchild-ot is megvette egy francia cég, a Schlumberger, aki már nem volt annyira elkötelezett a kapcsolatunkban - vagyis, a második lépés ellehetetlenült...

Az Izzó és Magyarország, a magyar mikroelektronika legnagyobb veszteségére és kárára... Nem malőr, katasztrófa csúszott be. Soha nekünk, magyaroknak jobb esélyünk nem volt a kiugrásra. (Egyszer, később, a MEV-utód Intermos-os koromban adódott még egy ilyen, még a Fairchild-nál is jóval nagyobb-jobb falat; azt már Intermos elnök-vezérigazgatójaként a korábban szintén izzós Szakács Benővel, műszaki helyettesemmel én tárgyaltam - de ez már nem a Tungsram korszak, legfeljebb a magyar mikroelektronika történetéhez tartozik...)

A gyöngyösi félvezető szerelés-mérés önmagában is nagy siker-sztori volt; csodájára is jártak (volna, ha beengedtük volna) a KGST-partnerek. Pálosi József méltatlanul kevés elismerést kapott sikeres munkájáért. Hívták pedig több kiemelkedő nevű, nagy, nyugati mikroelektronikai céghez (elsősorban persze a Fairchildhoz) felső vezetőnek, de ő hazajött. Közben eljöttek a nyolcvanas évek és a Tungsram mélyrepülése: a vezérváltás - és akkor Pálosi csillaga újra felívelt: Demeter Karcsi maga mellé vette műszaki vezér-helyettesnek (az akkor már félvezető nélküli Tungsramban a félvezetős Pálosit; az összes lámpás szakember ellenére, mérgére és dacára..!) Karcsi jól látta, hogy a Tungsramnak abban a helyzetében éppen nem bársonyos - simuló modorra van szüksége, hanem akár erőszakos rámenősségre - ráolvasással és simogatással nem lehetett a cég szekerét éles fordulatra bírni és Jóska az IC- beruházás sikeres menedzselésével bizonyított már. Aztán Karcsi betegsége idején Pálosi de facto a Tungsram vezére lett - és aztán állt félre, ment nyugdíjba a Tungsram privatizációjakor.

Az integrált áramköri beruházás azonban önmagában, a megvalósított formájában is siker volt és azt a Tungsram maga, önerőből, jelentős ellenszélben hajtotta végre. És a siker egyértelműen és elhallgathatatlanul Pálosi József nevéhez kötődik. Természetesen voltak munkatársai, segítői - de az érdem az övé. Az Izzó integrált áramköri beruházást ő hajtotta végig és ő hajtotta sikerre. A sors nagy igazságtalansága, hogy a teljes siker betetőzését, a feladat tökéletes és maradéktalan lekerekítését a hazai (nem Tungsramos) és a nemzetközi helyzet akkori alakulása nem tette lehetővé. A beruházás első, önmagában is működőképes fázisának sikere az övé, a záró lépés ellehetetlenülése a világpolitikáé.

Pálosi József egyébként ma is él és 94 évesen jó egészségnek örvend.