Életképek 1.
Kinek ne jutnának eszébe naponta kisebb-nagyobb emlékképek a TUNGSRAM - GE világból.
Mi, akik ott töltöttük a napjainkat sok-sok éven át nem tudjuk feledni, ami ott történt. Néha egy komplett történet jut eszünkbe néha csak egy kép kicsit elmosódva, mint egy szürrealista festményen.
Most ilyen képeket gyűjtöttem csokorba, talán lesznek, akiket emlékeztetnek a régi időkre…
Műszak vége Nagykanizsán a 70-es- 80-as években. A Kinizsi utca teljes szélességében árad az "Izzóból" hazafelé tartók serege. Százával mennek az emberek a buszmegálló felé gyalog, hiszen nem nagy a távolság. Mint egy nagy folyó, áramlanak ellenállhatatlanul és én ott várok egy lányra.
Csak jönnek a szebbnél szebb fiatal lányok, ki jobban, ki kevésbé divatosan felöltözve, vidáman csivitelve, nevetgélve egymásba karolva, elmennek mellettem, visszanéznek: kire várhat ez a fiú?
Most nemrég jártam "műszakváltás" idején a Kinizsi utcán. Egyedül mentem, nem jön sem szembe sem mögöttem senki…vajon ma hol vannak azok a fiatal 16-20 éves lányok, ugyan merre járnak?
Kávéfőzés a gyárban. Természetesen a gépsorok mellett a szekrényben, gyakran 5-6 főzővel egyszerre, "kiváltságos" műszerészek bulija. Még egy fizetést kiárultak a hivatalos mellé, műszak előtt, műszak közben megjárt a dolgozónak a fekete… vették is feszt…2-3 Ft már nem is emlékszem…
Szép emlékű Kondricz Laci (alias Bivaly) aki a Kékes sor beforrasztója mellett vitte az egyik standot. Mellette persze a géppel is kellett foglalkozni, mentségére mondva az a sor (203-as) mindig az egyik legjobban teljesítő sor volt.
Kellett legyen mindig világos búra, (mindegy hogy a sor homályossal megy), mert homályos lámpaburába valamire való kávéfőző nem mérte a kávéját.
Hmmm…még az illata is itt van.
Hajtómű levétele. Elromlott a Kékes beforrasztó központi elosztó hajtóműve (négyes hajtás). Fiatal karbantartó (talán 20 éves) vagyok, egyedül mert a társak másutt vannak elfoglalva. Bebújok a gép alá, szétkötöm a csatlakozó tárcsákat, kilazítom a csavarokat. Le kellene venni a gépasztal aljáról, de hogyan? Ej, hiszen csak 25-30 kg az egész. Felhúzom a térdemet, alátámasztom, kiveszem a csavarokat és magam mellé leengedem. Persze tiszta kosz minden, olaj és üvegcserép keveréke mindenütt. Javítás után ugyanúgy vissza…
Szűzanyám hetven elmúltam, próbálom ugyanúgy felhúzni a térdem, de nem megy már még súly nélkül sem…
Éjszakás műszak. Állandó éjszakás karbantartó voltam (jó volt a pótlék +50%) de nem volt könnyű kenyérkereset - az ember esténként mégis csak az ágyban érzi jól magát – este 10-kor kezdtünk. Főleg Vasárnap este volt kegyetlen, egy szép elcsavargott hétvége után, természetesen nem egészen kipihenve, kellett bemenni. Hát néha sírni tudtam volna…Más rendes ember akkor ment aludni, mert vége lett az esti filmnek, vagy vetélkedőnek, én, meg, mint a zombi gyalogoltam a buszmegállóhoz. Beértünk megkaptuk a feladatot elkezdtünk melózni, nem is volt baj, amíg el nem végeztünk. De mindenki igyekezett az esztergályossal jóba lenni, hiszen akkor a forgácsolt alkatrész időben elkészült és így már gyakran 4 óra körül készen voltunk a javításokkal. Na, ilyenkor "hintették el az álomport" mint jó barátom Pásztori Gyuri szokta mondani. Kerestünk egy zugot, ki-ki elvonult…Csak szegény csoportvezetőnk Németh Feri (Görhes) nem mehetett el, valakinek őrködni is kellett. Panaszkodott is szegény eleget.
Kajaidő. Melósnak a kajaidő szent volt. A műszak legjobban várt eseménye. Akkor még a fű sem nőtt… A közös nagy asztalt - (satupad, hiszen a GE előtt nem volt divat a külön étkező) – körül ültük, mindenki kitette, amit hozott és természetesen szabad volt a másét is megkóstolni. Egyszer emlékszem kollégánk Czirják Peti hozott egy üveg savanyú uborkát, gyönyörű szinte kékeszöld színe volt, mintha akkor szedték volna. Nagymamám csinálta- dicsekedett. Hát mi azt gyönyörűen felfaltuk. Csakhogy a nagymama elsokallhatta benne a ként vagy valamit ??, úgyhogy reggelre sajnos sorba álltunk a mellékhelyiség előtt. Szegény Petinek még sokáig emlegettük a nagymamáját….