Életképek 2.

Ezek az emlékek már a GE időkben játszódnak. Itt már én sem karbantartó lakatos voltam lépegettem előre a szamárlétrán és immár a Management tagja lettem.

Családi nap. 

Focimeccs, hagyományos Management-Szakszervezet mérkőzést rendeztek a családi napon. Általában mindig a Szakszervezet nyert, tele voltak "profi" megye I. és megye II. osztályú játékosokkal. Na, de abban az évben nagyon köptük a markunkat, hogy itt az idő visszavágni. Annyira komolyan vettük, hogy a csapatkapitányunk Bali Tóni, közös edzést hirdetett a mérkőzést megelőző s zerdára. El is mentünk, és ahogy kell, bemelegítés nélkül elkezdtünk esztelenül rugdosni kapura, meg meccset játszani. Mondanom sem kell, hogy a keret 85%-a lesérült. Nekem egy ágyékhúzódásom lett, amit aztán kb. fél év alatt sikerült kihevernem, de a többiek sem jártak sokkal jobban. Szombaton meg ki kellett állnunk a meccsre. Nahát, a mohácsi vert sereg az nem jó kifejezés, ahogy kinéztünk…

Annak rendje-módja szerint el is vertek bennünket, mint jég a határt.

"Bürkepörkölt". 

Gyáregységi főzőversenyt rendeztünk. készültek a különböző egytálételek a bográcsokban, fenséges illatok terjedtek szerte szét. Én, mint a gyáregység vezetője mindet végig kellet kóstoljam, mint egyfajta zsűri. Aki ismer, tudja, hogy ez nekem egyáltalán nem esett nehezemre, soha nem vetettem meg a jó falatokat. De itt még engem is meglepetés ért.

Gyere, főnök ezt kóstold meg- szólt Vadász Gyuri kollégánk, kiváló műszerész egy bogrács mellől.

Mi ez Gyuri, mit alkottál - kérdeztem.

Hát bürkepörköltet - mondta.

Aki nem tudja Zalában a sertésbőrt "bürkének" hívjuk, ebből főzött Gyuri egy bográcsnyi pörköltet. Hát mit mondjak…képzeljétek el.

Abban az egy bográcsban szerintem, egy ember egész életére elegendő kollagén és zsír volt,

a zsír úszott a kollagén tetején és benne gusztusos bürke csíkok….

Hősiesen ettem belőle, meg is dicsértem, de mondtam a Gyurinak, jövőre főzzön tejbedarát…

Paintball. 

Csapatépítő rendezvényen egyik évben paintball volt az egyik program.

Voltam katona – egyesek szerint "csak" határőr – de nem nagyon lelkesedtem a hasonló eseményekért akkor sem és ez nem változott mostanra sem.

Valami elcseszett, bozótos részen voltunk, megmutatták a fegyvereket, kipróbálhattuk őket, bele nem haltál a lövésbe, de kellemetlenül tudott csípni, ha úgy találtak el. Kaptunk zubbonyt, álarcot, meg ami kell és indult a harc. Az én álarcom kb. egy perc múlva bepárásodott, semmit sem láttam, de levenni nem mertem, mert hátha egy kóbor harcos éppen akkor lőné ki a szememet… Azt sem tudtam hol vagyok, úgyhogy, gyorsan kilőttem az összes lövedéket és felemeltem a fegyvert, kisétáltam a tűzből.

Jól is jártam, mert Horváth Miklós a legendás igazgatónk kitalálta, hogy Ő megkerülő hadműveletet hajt végre és hátulról közelről hátba lövöldözte az ellenséget. Másnap szép piros foltokkal büszkélkedhettek az így legyőzöttek. Hogy a csapat ettől jobb lett-e azt nem tudom, de én az óta sem lettem ennek a sportnak a fan-ja.