Eltért a megszokottól

A magyar vendéglátás - legalább is szerintünk - világhírű. Ettől nem akart a Tungsram sem elmaradni. Azonban nem mindenki számára jutott egyformán a jóból, mert partnereinket - az illetékeseink - két csoportba sorolták. Az egyiket a "kemény valutások" alkották, akik az "ENSZ palota" első emeletén kialakított "repi" ebédlőben ebédeltek és a vacsorákra, városnézésekre, ajándékokra, jelentősebb összeg állt rendelkezésre, mint a másik - "baráti" országokból érkező - csoport vendéglátására. A "barátokat" a gyárban ebédeltettük - természetesen nem a gyári ebédlőben - és a gyáron kívül is, bár szerényebb körülmények között, próbáltunk mindent megtenni, hogy kellemes emlékekkel távozzanak Budapestről.

Az évek során volt egy-két eset, amely eltért a megszokottól, de úgy gondolom, hogy ezekre a vendégek ugyan olyan derűvel és jó szívvel emlékeznek, mint én.

O O O O O

A Corningtól érkezett amerikaiak, a "repi" ebédlőből visszafelé, a VTG ebédlőjén jöttek keresztül. A mindenre kíváncsi Lauden úr rákérdezett:

• Mi az a fekete, amit nagyon sokan esznek?
• Mákos tészta.
• Ez az a mák, amiből az ópiumot előállítják?
• Nem hiszem, hogy ebből a fajtából, mert ennek nagyon alacsony az ópium tartalma.
• Azért elbódul tőle az ember?
• Olyanról még nem hallottam. Ahhoz rengeteget kellene belőle enni.
• Kóstolónak kaphatnánk, mi is?
• Természetesen.

Lauden úr és még egy kollégája benevezett a "próba"evésre. Mi a többiekkel pedig lementünk a műhelybe. A vállalkozó amcsiknak titkárnőm - Gazsiné Klárika - megterített a szobámban és két jól megmákozott adagot hozott fel a konyhából. Mintegy öt perc múlva Klárika telefonált.

• Főnök! Bementem hozzájuk, hátha szükségük van valamire. De csak ülnek, a tésztához hozzá se nyúlnak. Valamit mondanak, de én nem értem.
• Adja őket a telefonhoz, majd valamelyik "angol tudós", kideríti mi a baj.

Kálmán átvette a telefont, majd nevetve közölte.

• Arra várnak, hogy mikor kapnak kenyeret, mert anélkül nem kezdenek hozzá.

Kaptak két - két szelet szép fehér kenyeret, amit jóízűen befaltak a nagytányér mákos tésztával együtt. A nap hátralévő megbeszélésein, a két "kíváncsi" nem nagy hatékonysággal vett részt, bódulni ugyan nem bódultak el, de a plusz ebéd, "kiütötte" őket.

O O O O O

A Gépágazat legnagyobb partnere a Szovjetunió volt. Az onnan érkező kereskedők és műszakiak részére egy "kicsi nyugatnak" számítottunk, de azért jólesett nekik, hogy a tárgyalások során, ugyanúgy jelen volt a "keményebb" ital, mint a "hazai pályákon".

Túl azon, hogy nem vagyok egy nagyivó, az autóval való közlekedés sem tette lehetővé, hogy a tárgyaló partnereimmel tartsak a pohár emelgetésben. Kimaradni viszont nem lehetett.

Klárika (A titkárnők gyöngye.) azt találta ki, hogy részemre nem szeszt, hanem teából készített "konyakot", illetve barackpálinka helyett tiszta vizet szervíroz. Üveg nem volt az asztalon, mindig tálcán hozta be az újabb fordulót, így nem volt lehetőség az utántöltésre. Az "én poharam" mindig ott volt, ahol ujjával a tálcát fogta. Én vettem elsőnek, így biztosítottuk a szeszmentességemet.

Tökéletesen működött a "rendszer". Olyan nagyszerűen készített "konyakot", hogy közelről nézve sem lehetett megkülönböztetni az eredetitől. De egyszer beütött a "krakk". Biztos én nyúltam mellé.

Nazdarovje! Nazdarovje! De amikor felhajtottam - ahogy illik - éreztem a barackpálinka torokégető izét. Meglepődtem. Nálam jobban csak az egyik "tovaris", aki ijedten nézett körbe, mert olyanból húzott egy nagyot, amire nem számított. Hosszas magyarázkodásba kezdtem, de úgy éreztem nem sok eredménnyel. Nem voltak ilyenhez hozzászokva az elvtársak.

A "kárvallottat" egy üveg barackpálinkával igyekeztem kárpótolni. Aki boldogan megbocsátott.

O O O O O

A közös fejlesztésű fénycsősor váci telepítésén résztvevő japánokat meghívtuk - a Kőrszállóba - vacsorára. Ahogy mi Japánban, ők is a nekik ismeretlen specialitásokat akarták megkóstolni. Ennek szellemében végig tanulmányozták a teljes menüválasztékot. Minden egyes fogásnál, részletesen el kellett magyaráznunk, miből készül és hogyan néz ki. (Ha lett volna olyan képes étlap, ami nekünk Japánban sokat segített, könnyebb lett volna a helyzet.) Sok egymás közötti hosszas vita, mivel mi sem voltunk tisztába a konyhaművészet minden alkotásával, és a megfelelő angol kifejezések megtalálása után - sikerült őket - úgy ahogy képbe hozni.

Majdnem mindenki mást választott, a szálloda, magyaros konyhájának remekművei közül. Hajakawa főmérnök úr, a séf által ajánlott: "Főtt csülök torma kazalban" elnevezésűt választotta. Ehhez szerintem az is hozzájárult, hogy amikor válogatott, valaki megjegyezte, ez "embert próbáló" kaja.

Kihoztak neki egy jókora csülköt és tényleg egy "kazalnyi" tormát. Hajakawa úr úgy kezdte, hogy egy csipetnyit megkóstolt a tormából, majd vágott egy szelet csülköt és felvett a villájára egy hatalmas adag tormát. Hiába mondtuk, hogy ez sok, nagyon erős, csak egy kicsit vegyen a hús mellé. Leintett minket, hogy ő ezt ismeri, evett már ilyet és a hatalmas adagot, betömte a szájába. Rettenetes, ami ezután következett. Köhögési roham fogta el. A feje elvörösödött. Kapkodott a levegő után. Kétségbe estünk. A pincér - akit segítségül hívtunk - azon kívül, hogy a hátát ütögette, komolyan segíteni nem tudott. Azt nem tudom, hogy pontosan mennyi ideig tartott a főmérnök úr kínszenvedése, de nekünk is egy örökkévalóságnak tűnt, míg végre rendesen tudta venni a levegőt.

Hajakawa úr, egy kis idő múlva, először csak elkezdte csipegetni a csülköt, majd - mindenki örömére - majdnem az egészet elfogyasztotta. Úgy láttam azonban, hogy a tormát nagy ívben elkerülte.

Több nappal később bevallotta, hogy összetévesztette - egy általunk nem ismert - ázsiai növénnyel, ami alig csípős édeskés ízével, kedvence volt.

O O O O O

A pakisztáni Peshawar-ból jött cégünkhöz Sajjad Ahmed úr, használt, kisteljesítményű fényforrásgyártó gépek vásárlása céljából. A "repi" ebédlő "lepasszolta", nem tudom azért, mert mint iszlám hívő tartózkodott a sertéshús fogyasztástól, sőt közölte, hogy semmiféle hússal kapcsolatos készítményt nem hajlandó elfogyasztani, vagy túl kicsi "hal" volt, ezért nem érdemelte ki azt a kegyet, hogy ott étkezzen.

A lényeg az, hogy három napig a VTG gondoskodott az ebédjéről. A konyha kitett magáért. A lehetőségükhöz képest mindent megtettek, hogy vendégünk jól érezze magát. Minden fogás előtt - mivel azt látta, hogy nincs hús a tányérján - többször rákérdezett, használtak-e készítésénél valamilyen állati eredetű anyagot. Látszott, hogy hithű muzulmán és biztos, hogy a Paradicsomba fog jutni.

A jó húsban lévő úr - bár meg volt elégedve a feltálalt ebéd minőségével és mennyiségével - a tárgyaló asztalra kitett édességekből és chips-ekből feltűnően sűrűn csipegetett. Legjobban a sonka ízű chips ízlett neki. Lehet, hogy valamelyik gonosz dzsinn hatására, mi nem világosítottuk fel, hogy mi az, amit ízlelőbimbói annyira megkedveltek.

A probléma akkor jelentkezett, amikor a búcsúzkodáskor kérte, hogy adjuk meg annak a chips-nek a nevét, amelyiken három csík van, esetleg egy üres tasakot, ami megkönnyítené a vásárlást, mert mindenkép szeretne ebből hazavinni. Először úgy nézett ki, ez nem gond. De amikor kimentem a titkárságra egy tasakért és megláttam, hogy nem csak az van ráírva: SONKA IZŰ, hanem az is, SMOKY BACOM. sőt a biztonság kedvéért, egy szép sonkaszelet képe is díszelgett a csomagoláson, kétségbe estem.

A "titkárnők gyöngye" mentette meg a helyzetet. Pillanatok alatt elővarázsolt egy jókora díszdobozt. Négy vagy öt tasak chips-et egy zárható műanyag tasakba öntött, azt pedig ügyesen a díszdobozba tette. Tökéletesre sikerült. Nekem csak át kellett adni.

• Nem szeretnénk, ha az utazásig hátra lévő kevés idejét, a chips keresgélésével töltené. Fogadja ezt a csekély ajándékot, amihez jó étvágyat kívánunk.

Remélem, hogy amikor eljön az ideje és Sajjad úr a Paradicsomban elfoglalja méltó helyét, a hurik nem fogják éreztetni vele ezt - az önhibáján kívül elkövetett - botlását