Elvész a nyom

"A legjobb hely a világon az, ahol egyszer otthon voltunk", idézet Wass Albert Elvész a nyom című regényéből.

Ez jutott eszembe a mikor olvastam a cikket, hogy a VTG gyára helyén az Újpest új stadionja lesz.

Vajon mi lesz a többi telephellyel, hogyan és mikor fognak eltűnni azok a "nyomok" amelyek a Tungsramra emlékeztetnek ma még bennünket?

Épületek, gépek, termékek, emberek, történetek, emlékek, vagyis mindaz, ami minket az életünk nagy részében a GYÁR-hoz kötött és ami nagyon jó hely volt és mi Tungsramosok "egyszer otthon voltunk" benne.

Ezért is nagyszerű az a kezdeményezés, amit mindannyian, akik ebben a körben vagyunk, folytatunk, írunk, gyűjtünk, megosztunk. (köszönet a fő szervezőknek).

Már egyszer írtam arról, hogy Nagykanizsán a régi TU vezetők egy köre –sajnos egyre kevesebben –negyedévente rendszeresen találkozunk, beszélgetünk, emlékezünk és még jól is érezzük magunkat.

Ez történt most December 6-án is, azzal a kis csavarral, hogy tudomásomra jutott, hogy a Nagykanizsai gyár egyik épületében elkezdtek kialakítani egy Tungsram múzeumot.

Egy nagyon kedves lelkes fiatal hölgy - Matola Szilvia a neve - aki ezt kézben tartja, építgeti gondozza.

Nosza, gondoltam akkor nézzük meg ennek a találkozónak az apropóján.

Sajnos csak kevesen vállalkoztak rá, hogy csatlakozzanak hozzám, voltak, akik különböző "idényjellegű" betegség miatt, nem vállalták, mások nehezen mozognak már és megint mások azt gondolták, hogy szeretnék megőrizni maguknak a GYÁR régi képét, így ezt most kihagyták.

Mindössze Horváth Ákos, Csákó József és jómagam Simon Miklós mentünk el a feleségeinkkel együtt.

Most nem beszélnék arról, hogy az udvaron való séta során tapasztalhattuk a telephelyen folyó rendezést, csarnok kiürítést, gépek elszállítását, ennek a látványa azért valóban érzékenyen érintett bennünket.

Mindenesetre az élmény, hogy ott sétálsz ahol több ezerszer jártál, a környezet, amit több ezerszer láttál, az épületek látványa ahová több ezerszer bementél, különleges hatással volt ránk.

Viszont beérve a múzeumba kellemesen csalódtunk, habár kicsi még a gyűjtemény, de mindannyian találtunk rengeteg tárgyat, képet, gépet, szerszámot, amit meg tudtunk érinteni, kapcsolni a velünk történt eseményekhez, aztán jöttek elő sorban a történetek, újra rácsodálkoztunk néhány emlékre.

Budapestről is került le sok tárgy a múzeumból és a gyár egyéb helyeiről, valamint más gyárakból is vannak már emlékek.

Kicsit rövidre szabtuk a tervezett egy órát, szerintem még hosszabban tudtunk volna emlékezni, több időt kellett volna szánni rá. Na, majd legközelebb…

Kifelé menet még körbejártunk egy teljesen komplett autólámpa gyártó gépet, kicsit már rozsdás, poros volt, de azért megsimogattuk a szemünkkel és a kezünkkel, valami olyan érzésem volt, mint amikor elad az ember egy szeretett tárgyat és még utoljára megsimogatja. Igen, ez is hozzánk tartozott ….

Hiszen fiatal karbantartó lakatosként ott feküdtem ezek alatt a gépek alatt, javítottam az eltörött, elkopott alkatrészeket, aztán később nem volt olyan gépsora a gyárnak, amihez ne lett volna közöm, akár vezetőként akár beosztottként, ma is előttem van majd minden alkatrész képe, a gépet kezelő műszerészek, dolgozók emléke. (jó, azért már nem mindenki és főleg nem név szerint…)

Szóval kellemes időtöltés volt, és természetesen köszönetet mondtunk a gyűjtemény gondozójának, Szilviának és a jelenleg itt működő cég vezetőjének, hogy lehetővé tették, segítették ennek a kis múzeumnak a kialakítását.

Tudjuk, hogy a Zalaegerszegi gyárnak már akadt vevője, termelni fognak benne és a zuhanyhíradó szerint a Nagykanizsai telephely is gazdára talál hamarosan és talán a többi is…

Lehet, hogy még sem vész el a nyom egészen?

Mellékelek pár képet a látogatásunkról.