Emlékek dr. Horváth Lászlóról 2. VTG-s kollégák írták
Kulin Péter
Kisérleti üzem vezető
(VTG-s évek: 1960-1998)
1967-ben Holló Imre VTG-főmérnöki pozíciójából nyugdíjba vonult, de megbízták a nagyteljesítményű lámpagyártó sor fejlesztésének (FEJLESZTÉS 2) vezetésével. Osztályvezetőnek Horváth Lászlót nevezte ki. Ekkor kerültem a csapatába.
Horváth László fiatal korában atletizált. Egész későbbi életében úgy viszonyult a munkához, mint annak idején a sporthoz, ahol versenyről versenyre igyekezett bizonyítani, hogy ő a legjobb.
A munkákat úgy osztotta ki, hogy minden egyes gépről írásban rögzített pontos elképzelést és részletes specifikációt tett a géptervezők elé.
Menetközben folyamatosan ellenőrizte a munkák haladását, és feszes határidőt követelt meg minden kollegától.
A rajzoló lányoktól megkövetelte, hogy a rajzokon minden felirat szabványos betűkkel, sablonnal készüljön. A műhelyben húsz méter távolságról meg lehetett mondani, hogy melyik rajz kézült az ő csapatában.
A 3500 db/órás TISZA sor elkészülte után, a csapat tovább fejlesztette azt, 5000db/órára.
Ez volt a KÉKES sor.
A Chukyoval együttműködve készült el a nagyteljesítményű fénycső gyártó sor az NT. Ennek piaci lehetőségei korlátozottak voltak. Igen nagy felkészültséget igényelt egy ilyen sor fogadása. Ezért Horváth László elképzelése alapján elkészült a 2000db/órás KT sor, ennek igen nagy piaci sikere volt.
Nem csak a munkában volt maximalista. Korábban volt már Trabantja, Fiatja, Ladája. Azt mondta, úgy szeretné, ha egyszer lenne egy igazi kocsija.
E célból őt és Háslinger Ferit kocsival kivittem Bécsbe. Feri jól beszélt németül. Ő segített neki a vásárlásba. Vett egy szép piros Ford gépkocsit. Hazafelé nehezen tudtam vele tartani a tempót. Élvezte az új kocsit. Bécstől hazáig padló gázzal jött.
Kolleganőnk, Babszi, aki várandós volt kisfiával, amikor meglátta Lacit és új kocsiját, odáig volt a meglepetéstől. De gyönyörű szép kocsid van, mondta neki. A válasz rövid volt, és tömör.
Annyit mondott: cseréljünk!
Valamikor a nyolcvanas évek végén szívműtétje volt. A műtét után egy budai szanatóriumban volt utókezelésen. A kezelés végeztével értesítette családját, hogy péntek délután mehet haza. Engem pedig megkért, hogy csütörtök délután menjek érte és vigyem haza.
Amikor megérkeztünk a lakásukra, feleségében az öröm és a döbbenet kavargott. Lacikám, hát hogyhogy, hát azt mondtad, hogy pénteken engednek ki. Hát miért mondtad azt, hogy pénteken jöhetsz haza?
A válasz: nem tudtam volna elviselni, hogy az egész rokonság sajnálkozva ott várjon a kijáratnál. Azután, mindenkit megnyugtatott, hogy jól van, rendbe jött. A jövőjét illetően pedig azt mondta, hogy 92 éves korában lesz öngyilkos.
Emberi kapcsolataira jellemző volt, hogy nem csak lefelé, hanem felfelé is tudott - ha szükségét érezte - nagyon keményen viselkedni.
Ez nem mindig vált előnyére.
Volt humora is. A forgácsoló szerszámkiadója egyben kávézó is volt. Többször szemrehányást tett nekem, és kérte, hogy szüntessem meg ott a kávéfőzést. Én elmondtam neki, hogy ha megszüntetem, akkor minden dolgozó a gépénél, satupadjánál fogja főzni a kávéját, és ez minden tekintetben gazdaságtalanabb lenne. Egy alkalommal a szerszámkiadónál beszélgettem kollegákkal, akik éppen kávét ittak, amikor megjelent a folyosó végén Horváth László. Már messziről láttam, hogy kezd a feje kigyulladni. Amikor odaért hozzánk, kedvesen megkérdeztem.
Horváth úr meghívhatom egy kávéra?
Egy pillanatra megállt, és morc ábrázattal azt kérdezte, mennyibe kerül egy kávé?
5Ft mondtam, mire ő kérem az öt forintot. Odaadtam, zsebre rakta, és elviharzott tovább.
1991 márciusa volt. Már GE voltunk. Összehívta a csapatot, és elmondta, hogy még soha életében munkára, határidőre nem mondott nemet, de most megtette. Azt kérték márciusban, hogy május végére készüljön el egy üvegcső hajlító gép. Tervezés, gyártás, szerelés, és sok-sok kísérlet a hajlítás technológiájának kidolgozására. Amikor nemet mondott, a vezérigazgató azt válaszolta akkor nincs szükség a Gépfejlesztés Intézetre, és akkor kirúgom magát is és a Szabó Zsigát is.
A következő megoldás látszott célravezetőnek, a dokumentáció a hagyományos úttól eltérően közvetlenül a forgácsolóba és túlórapénz számolatlanul, amennyi szükséges.
A szerelőket két műszakban, a forgácsolókat három műszakban dogoztattam, és a tervező, Kiszely Gyuri állandó ügyeletet tartott.
A gépet május harmincadikán sikeres EVP-vel átadtuk.
Ekkor Horváth László csináltatott néhány fényképet a gépről, és a rajta készült termékről, s ezeket bevitte megmutatni vezérigazgatónak. A vezér a képeket megnézte, majd a papírkosárba dobta őket.
Horváth László megdöbbenten mondta, de hát vezérigazgató úr, ezen az egész csapat hónapokon keresztül éjjel-nappal dolgozott.
Ez a dolguk, válaszolta, majd felvette a zakóját, és otthagyta őt a vezérigazgatói szobába.
1991 végén 1992 elején Kerényi Lászlóval Rashtban (Irán) egy KT sor üzembehelyezésén dolgoztunk.
Ez időben egy GE delegáció járt Iránban. E delegációnak tagja volt Horváth László is. Egy alkalommal meglátogattak minket. Horváth László egy éjszaka ott aludt nálunk. Hazamenetelük után néhány nappal kaptuk a hírt: Horváth Lászlót a vezér elküldte "nyugdíjba". Ekkor 56 éves volt. 25 évet voltam a csapatában.
Számomra öröm volt vele dolgozni.