Emlékek dr. Horváth Lászlóról 3. VTG-s kollégák írták

Döncző Zoltán  

Igazgató 

(VTG-s évek: 1996-1999)

Sok élményem volt Horváth doktorral (leginkább az örökös és klasszikus gépész-villanyos "vetélkedés" a szakmai viták kapcsán), de ezek inkább átlagosak.

Van viszont egy korabeli élményem, ami máig megmaradt bennem, és amikor a VTG-s gyárigazgatói székbe ültem, többször eszembe jutott, hogy Ő megrögzött "magázó" volt…

A '80-as évek elején egy 5 fős delegáció nagy fogásra indult a Szovjetunióba megrendelésekért (a moszkvai kereskedelmi kirendeltségből többfelé, lámpagyár,

óragyár, stb.)

A Gépfejlesztési Intézetet és az átfogó gépész tudományt Horváth doktor és Himber Sanyi képviselték a csapatban, a gyártást Fogarasi Károly - akkori győri gyárigazgató - a kisebbségi villamos-elektronikus szakmát pedig – nem is tudom hogyan(?), nagy megtiszteltetésként jómagam. A kereskedőktől Darabos Rozika jött velünk, úgy is mint a tolmácsunk.

Poltava is ott volt az úti célok között, és mivel pl. a fészekszerelők kapcsán többször is kellett arra kalandoznom, így már jól tudom, hogy ez egy 14 órás vonatút (volt) Moszkvából.

A vezetők rengeteget beszélgettek, én, mint kispályás, ittam a szavaikat, meg sem mertem szólalni.

Aztán valahogy feltűnt a számomra, hogy Horváth doktor olyanokhoz is magázva szól vagy emlegeti őket, akikkel évtizedes ismeretség, kapcsolat köti össze.

Egyszer aztán összeszedtem minden bátorságomat, és megkérdeztem:

Horváth doktor úr, Ön miért magázva beszél mindenkivel?

"Dönczőkém, maga mekkora egy marha, még ezt sem tudja? Hát magázva még leszúrni is könnyebb az embereket!"

Ha jól emlékszem, Himber Sanyi mintha elnyomott volna egy mosolyt…

30 év multi után mostanság a 20. tanácsadói évemet taposom a szervezet- és vezetésfejlesztés, coaching /mentoring területén, így van némi rálátásom a szakmára.

A poltavai kaland óta a vezetői "skill-ek" terén sokat változott a világ, de nekem ez a világos útbaigazítás máig megmaradt.

1966-70-ben én az újpesti Landler Jenő Gépipari Technikumba jártam iskolába.

Édesapám irányított ide, mivel ő is gépészmérnök volt a VTG szerkesztésben, ahol tagja volt, a nagyteljesítményű lámpagyártó sor fejlesztésének. (FEJLESZTÉS 2). Nekem, mivel inkább humán tárgyakat kedveltem (történelem, földrajz, biológia) nehezen volt érthető a műszaki mechanika, tele voltam rossz jegyekkel.

Apám ezért jó kollégájához Horváth Lászlóhoz irányított korrepetálásra, mivel ő ekkor már a technikum esti tagozatán oktatott (gyári munkája mellett).

Ezután többször átmentem a lakására, hiszen egész közel lakott hozzánk. Nagyon érthetően és érdekesen magyarázott, kitűnő tanári képességgel rendelkezett, persze meglett az eredménye, ugrásszerűen feljavultam, sőt, meg is kedveltette velem a gépészetet. Nekem ezután Horváth László lett a tanár úr, én pedig az ő tanítványa. Ez a különleges viszony végig megmaradt köztünk, még a VTG igazgatói korszakában is.

Öröm volt vele együtt tanulni, dolgozni.