Emlékezés Horváth Pálra

Amilyennek én láttam.

Száz éve született Sátoraljaújhelyen.

Huszonegy éves korában, mint egyetemi gyakornok lépett be a Tungsramba és hatvan éves volt, amikor mint vezérigazgató helyettes, a vállalat műszaki igazgatója nyugdíjba vonult, elbúcsúzott a cégtől. Más vállalatnál soha nem dolgozott. Egész életében Tungsramos volt! A Gépszerkesztésben kezdte és végig járva a vezetői beosztások lépcsőfokait, negyvennégy éves korában már a vállalat második embere.

Személyiségéből következett, hogy magabiztos, körültekintő, jó vezető volt. Én a gépészek "védőszentjének" tartottam. Soha nem vett részt az egyes ágazatok közötti adok-kapok vitában, valamint a nagyobb elismertségért és az ezzel járó nagyobb "koncért" folyó harcban. Nyugodt, csendes, szakmai alapossággal vezetett értekezletei, példaértékűek voltak. Minden szempontból elütöttek a hasonló szintű megbeszélésektől.

Műszaki igazgató volt!

Nem a tervteljesítés volt az "istene". Tudta, hogy a Vállalat jövőjének érdekében minden területen fejleszteni kell és amennyire lehetősége engedte, ezért mindent megtett. Azon kevés vezetők közé tartozott, akik tudták, hogy a fejlesztési tevékenység nem luftballon, nem lehet pillanatok alatt felfújni. Megértette a fejlesztők esetleges nehézségeit és nem hangerővel, hanem saját javaslataival esetleg "külső" erők bevonásával, segített a problémák felszámolásában.

Nem hivalkodott a múltjával.

Nagyon kevesen tudták - én is csak akkor hallottam először, amikor nyugdíjba vonult - hogy a háború vége felé fogságba esett, majd jelentkezett abba az ellenálló csapatba, mely Budai Önkéntes Ezred néven került be a történelembe. Mint ennek az ezrednek a tagja, részt vett a Budapestért folyó harcokban.

Pedig nagyon jó ajánló levél volt abban az időben, ha valaki "ellenálló" múlttal rendelkezett. Lényegesen kisebb tettekkel - sőt egyesek tettek nélkül is - sokan dicsekedtek a nácizmus ellen folytatott "harcukkal" és élvezték az érte "járó" előnyöket.

(Édesapám mondta: Ha csak annyi ellenálló lett volna, ahány méltatását eddig olvastam az újság elhunytak rovatában, a németek még mindig Sopronkőhidánál topognának.)

Én úgy gondolom, hogy Ő életének ezt a szakaszát belügyként kezelte, nem a Budapest ostromakor szerzett érdemeire hivatkozva igyekezett – melldöngetve –a "ranglétrán" előbbre jutni, hanem szorgalommal, tanulással és becsületes munkával.

Nem beszélt sokat és feleslegesen.

Egyszer vonattal utaztunk Zürich-be. Az indulás előtt megkérdezte:

• Nem zavarja, ha a menetirányba néző ülést választom?

Természetesen nem zavart. A következő(!) mondata így hangzott:

• Ezek az osztrák vámosok sokkal precízebben és gyorsabban dolgoztak, mint a Keletiben felszállt magyar kollégáik.

Más alkalommal - négyesben - Kerényi Lacival és Susits Bélával, Nagojából, kuvaiti csatlakozással repültünk haza. Laci - az útimarsall - úgy választotta meg a járatokat, (Az "útleveles lányok" segítségével, természetesen Horváth Pál tudta nélkül) ha egy kis szerencsénk van, lekéssük a csatlakozást. Szerencsénk volt!

Kerényire várt a feladat, hogy közölje Főnökünkkel, hogy "sajnos", másfél napot kell - a repülőtársaság vendégeként - a kuvaiti 41 fokos hőségben, egy három úszómedencével rendelkező, ötcsillagos szállodában eltöltenünk. Ilyen esetekben a vezetők, általában - őszinte nemtetszésük okán, vagy "hivatalos feladatként" - elmarasztalták a "bűnöst". (Miért ilyen "kihegyezett" csatlakozást választott? Megkésve fogunk hazaérkezni!) Ehelyett, a következő hangzott el:

• Akkor kell vennem egy úszónadrágot.

Jó volt Vele utazni.

Az együtt utazásnak nagyon sok előnye volt.

• A legtöbb esetben szuperszállodában laktunk és szuper ellátásban volt részünk.
• A gyárlátogatásokon a részletek is érdekelték. A vendéglátók pedig nem rázhattak le olyan könnyen egy vice-presidentet, mint az

A részletek is érdekelték. (Horváth Pál, H.L., Kerényi László)

egyszerű tungsramost. Nem "rohanhattak" Vele, csak úgy végig egy egy gyártósor bemutatásakor. Nekem ez nagyon jól jött, mert lényegesen több idő állt rendelkezésemre, az egyes berendezések, illetve technológiák alaposabb megnézésére, megértésére.

Ezt a lehetőségét az "illendőség határain belül" maximálisan kihasználta!

• A hivatalos elfoglaltságok utáni szabadidőt - a vendéglátók - legtöbbször kitöltötték különleges programokkal, melyekre a Vele utazókat mindig magával vitte. Ezek során olyan helyeken járhattam, ahová "egyszerű kiküldöttként" soha nem jutottam volna el. (Így volt alkalmam többek között eljutni a Fujiyama - vagy ahogy a japánok mondják a Fudzsiszan - hóhatáráig. Az első tenyésztett gyöngyöt létrehozó Kokichi Mikimoto Gyöngy-szigetére, ahol láthattam a gyöngyhalász lányokat munka közben. Egy igazi Teaházba, ahol "saját"gésa foglalkozott velem, valamint egy drága Fugu étterembe :/Az ilyen éttermek ritkák, mert a Fugu szervezetében előforduló halálos méreg miatt, feldolgozása speciális szakácsot igényel./:, de láthattam a bécsi Hofburg, császári kincstárának - a nagyközönség által nem látogatható - kis kamráját is.)
• A "együtt utazásnak" azonban volt két - az előnyeihez képest jelentéktelen - "hátránya".

Amikor megérkeztünk, általában a követségről valaki, vagy a Tungsram ottani kiküldöttje fogadta. Alelnökünk egy előre elkészített cédulán átadta az illetőnek, hogy mit szeretne az ottani akármikből megvásárolni. Így ezzel a továbbiakban nem volt gondja. Bezzeg nekünk - akiknek az egész napos programok miatt alig volt (saját) szabadidőnk - komoly nehézséget okozott az "otthoni megbízatások" teljesítése.

Többször előfordult, hogy este, a szállodába visszatérve, Főnökünk javasolt - gyors felfrissülés után - egy könnyű vacsorát. A szuperszállodák szuper ellátásában a vacsora nem szerepelt. Nem illett a javaslatot kihagyni - az "egy kis rosszullétre" való hivatkozásból pedig nem lehetett rendszert csinálni - ezért igyekeztünk a szuperétterem szupervacsora kínálatából - a napidíj "óvása" érdekében - a "legkönnyebbet" kiválasztani.

Megtiszteltetés volt számomra, hogy néhány külföldi útján a "csapata" tagja lehettem, valamint, hogy az általa javasolt Gépfejlesztési Intézet vezetését rám bízta. Jó volt az irányítása alatt dolgozni! Mindig jó érzéssel gondoltam és a jövőben is ugyan így fogok emlékezni Horváth Pálra a Tungsram vezérigazgató helyettesére, a Műszaki igazgatóra.