Exodus,félvezetősök a fényforrás fejlesztésen

Az eseményt, amelynek rövid története alább következik, nem teljesen jogos exodusnak nevezni. Az "Exodos" (=kivonulás) Mózes második könyve az Ószövetségben és azt írja le, hogyan menekültek el ("vonultak ki") a zsidók a rabszolgaság elől Egyiptomból. A félvezetősök "átvonulását" a Fényforrás Fejlesztésre viszont semmiképp nem lehet menekülésnek tekinteni...

1979-et írtunk. Fejlesztés-vezető helyettes voltam és éppen csak hazatértem Londonból, az Imperial College-ből, (lásd a 2022.08.13-i dr. Balogh Béla web történetet, Baracskai Ferenc) a posztdoktori, UNIDO-s ösztöndíjamról. Már talajt fogtam újra itthon, amikor egy furcsa felkérés érkezett. (Felkérés... Hát, ahogy vesszük... Miután Dienestől érkezett, nyugodtan lehetne utasításnak is értelmezni. Én mégis felkérésnek vettem, mint sok mást is hasonló helyzetben az életem során - nem éreztem ugyanis, hogy nem mondhatnék nemet. (A következményeivel együtt, persze...)

Az is igaz, hogy bármelyik felkérésnél most is, máskor is percek alatt felderítettem magamban, hogy az mennyire érdekes, izgalmas és fontos, és ezért a felkérésekre általában - de messze nem mindig - igent mondtam. A Dienes - Demeter-féle feladatot meg csak úgy lehetett értelmesen végrehajtani, ha felkérésnek veszem és teljes tudásommal és lelkesedésemmel igyekszem megvalósítani. Meggyőződésem, hogy ezt ukázként végrehajtani nem lehetett volna.

A feladat teljességgel váratlan, szokatlan és párját ritkító volt. Át kellett vinnem harminc (!) mérnököt (műszakit) a Félvezető Fejlesztésről a Fényforrás Fejlesztésre. A félvezetősök "nyomják Krahácsot" - életérzése éppen a Fényforrás Fejlesztés ellen, mint az Izzó legfontosabb ágazatának fejlesztése ellen irányult, a "megtűrt rokon" meglehetős kisebbségi (ellen)érzésével és irigységével vegyesen - és most pont innen és pont oda...

Az akció célszerűségét és szükségszerűségét többen többféleképpen is; kimondva is, érzékeltetve is indokolták. (Jellemző, hogy nem a Fényforrás Fejlesztés vezetői...) A céljáról minden esetre sokat elmond, hogy az átvitt csapatot egyben kellett tartani, nem került szétosztásra a Fényforrás Fejlesztés különböző egységei között. Ez meglehetős értetlenséget okozott a fogadó félnél - de itt még nem tartunk, még csak a felkérés hangzott el.

Én ízig-vérig félvezetős voltam; szerettem a munkámat - mitévő legyek most...?! Mondhatok nemet is, de átéreztem a feladat mögötti hosszú távú, a Tungsramnak hasznos felső vezetői szándékokat és azokat elfogadtam; indokoltnak és végrehajthatónak tartottam. Nagy volt a dilemma a Félvezető Fejlesztés vezetői (Zanati Tibi, Telegdy Gyuri, Bauer Béla) körében is - jóval több, mint száz műszaki dolgozott a Főosztályon, de azért harminc ember elvesztése mégis jelentős érvágás. Volt ugyan fogak csikorgatása, de végül is az általuk ukázként felfogott feladatot nem lehetett nem végrehajtani. (Jellemző, hogy később az akciót az Izzó félvezető elleni támadásának, az én ügyködésemet meg árulásnak tekintették.)

A feladat végrehajtásán sokat gondolkodtam. Több dolog is kézenfekvő volt:

• A feladatot úgy kell végrehajtani, hogy a Félvezetőt elhagyó szakemberek meg is érkezzenek a Fényforrás Fejlesztésre. Azzal senki se nyer, ha a kiválasztott szakemberek lemorzsolódnak, kilépnek - ha ez lett volna a cél, egyszerűbb lett volna mondani, hogy a Félvezető bocsásson el harminc műszakit. De tényleg nem ez, nem a Félvezető gyengítése, hanem a Fényforrás Fejlesztés erősítése volt a cél.
• Nem vihettem el a harminc legjobb embert, mert ezzel kiheréltem volna a Félvezető Fejlesztést; márpedig én az "Óhazát" mindenképpen - a lehetőségekhez mérten - óvni akartam;
• Értelemszerűen nem vihettem el a legrosszabb harminc embert se, mert ezzel meg magam alatt vágtam volna a fát. Az átvitt csapatnak ütőképesnek kellett lenni.
• El nem tudtam képzelni, hogy az emberek parancsszóra kerüljenek át velem. Nekem "hívők" kellettek; a (meglehetősen homályosan megfogalmazott) célokat elfogadó és azért dolgozni és lelkesedni hajlandó és képes, bennem bízó emberek, akikre bízvást számíthattam. Emiatt azzal számoltam, hogy akit meg tudok győzni, viszem, de akit nem (bármennyire is szeretném, ha jönne) a helyén hagyom a Félvezetőben.

A legelső lépés az volt, hogy Zanatiékkal megegyeztem: a Félvezető Fejlesztés működőképességének megőrzése érdekében állítsák össze az "érinthetetlenek" csapatát, névsorát. Ezeket meg se környékezem; ha ők jelentkeznének (többen is voltak ilyenek), lebeszélném: rájuk a Félvezetőben van szükség. Közben én is összeállítottam egy listát: ki az, akit nem vinnék, ha jönne se. Bizony voltak ilyenek is, ha nem is sokan; közülük is többen jönni akartak, de hajthatatlan voltam. (Nem kellettek a lógósok, a pesszimisták, a hitetlenek, az apatikusok, az intrikusok, a klikkezők, a megszállottan félvezetősök.) A két lista között volt a "szabad a gazda" - a merítési, meggyőzési kör.

Az első fázis a Félvezető Fejlesztés vezetőivel folytatott folyamatos egyeztetés volt; most jött a második: az egyéni meggyőzés. Mindenkivel hosszú órákat töltöttem kettesben és megvitattuk az akció célját és az adott személy elképzelt tevékenységét. (Amit persze én magam se tudtam abszolút pontosan meghatározni; az akció "mozgó célpontú" volt.) Nyilván sokkal több, mint harminc emberrel beszéltem; volt, akit nem tudtam meggyőzni, pedig vinni szerettem volna - ezekről fájó szívvel lemondtam. Ahogy alakult a csapat (az akció nem volt titkos), egyre nagyobb lett a "menő" csapat vonzereje, mind többen szerettek volna bekerülni. (Meg talán bennem is egyre inkább bíztak.) Itt bizony gyakran kényszerültem fordítva ülni a lovon: én bizonygattam, hogy az adott személyre miért van nagyobb szükség a Félvezetőn, mint a Fényforráson. (Miközben evett a fene; dehogynem vittem volna, de hát a Félvezetőnek nagy szüksége volt rá és megállapodtunk Zanatiékkal...)

Ez a meggyőzési időszak igazán embert próbáló volt és eltartott néhány hétig; úgy kellett embereket meggyőznöm, hogy nyilván magam se láttam tökéletesen az előttünk lévő cél minden mozzanatát. Végül összeállt a csapat; a vezetőik, az alvezérek Nagy Andris, Marton Pali, Kozma Feri voltak. Büszke vagyok mindenkire, akivel összeálltunk: egy nagyon ütőképes csapat jött össze.

Aztán elbúcsúztunk az "Óhazától" és átvonultunk a Fényforrás Fejlesztésre. A kiválogatás-meggyőzés folyamata miatt jó, bár fájó szívvel kerekedtünk fel; minden esetre, semmilyen korábbi kötelék nem sérült; bármikor mehettünk "haza", jó szívvel fogadtak; érdeklődtek, mit csinálunk, hogy megy a sorunk. A fogadás már nem volt ilyen egyértelmű - a Fényforrás Fejlesztés vezetői közül sokan akkor tudták meg, hogy megyünk, amikor már ott is voltunk. Szóval - sok meghökkent, értetlenkedő arcra, gyanakvó pillantásra emlékezem; némelyek sanda hátsó szándékokat véltek felfedezni... Az exodust nem a Fényforrás Fejlesztés kezdeményezte, ez tény és ez érződött - itt-ott még a NIH - effektus is... (Not Invented Here = Nem Itt Találták ki; NIT).

Szervezetileg mi lettünk a Fényrendszer (=Világítástechnikai) Fejlesztés. Egy korábbi üres, nagy raktár-területet jelöltek ki a számunkra; ezt aztán mi kicsinosítottuk, saját tervezésű, mozdítható térelválasztókkal kisebb területekre szabdaltuk, otthonossá tettük - így együtt is maradtunk egy közös légtérben, de a két-háromfős fakkok elmélyült munkára is alkalmasak voltak és esztétikailag is szépen néztek ki. Volt előadó-tér, étkező hely, illetve megbeszélések helye ("tárgyaló") is kialakítva - szóval funkcionált a dolog, jól éreztük magunkat. Persze mindez iroda volt; a kísérletekre - gyakorlati munkára az adott fejlesztő egységnél nyílt lehetőség. Csodájára jártak a területnek, amit kialakítottunk magunknak.

Rendhagyó volt az is, ahogyan a beilleszkedést, a szakmai felpörgést menedzseltük. Heteken keresztül formálisan tanultuk a fényforrásokat; konstrukcióját, kémiáját, fizikáját, gépeit. Hálás szívvel gondolok vissza főleg Oldal Bandi bácsira - ő volt talán a legtámogatóbb a talajfogásban, de előadásokkal, oktatással, tanácsokkal rengeteget segített például Ugrósdy Laci, Tordai Tamás, Nágel Feri, Várkonyi Laci, Székács Gyuri, Poppe Magdi és még néhányan mások - a Fényforrás Fejlesztés csupa nagy lumenje, akik mind meg akarták könnyíteni, segíteni akarták és segítették is beilleszkedésünket az új helyzetbe. Közben én sorban felkerestem az Újhaza összes egységét és gyűjtöttem az adott területen felmerült problémákat, megoldásra váró kérdéseket. Összejött vagy ötven; ezeket aztán felosztottuk egymás között, két-háromfős teameket hoztunk létre az adott témára (kinek melyik témához van affinitása alapon; egy fő több teamben is szerepelhetett) és az érintett szakembereink bekapcsolódtak a fejlesztés előtt álló feladatok megoldásába. Saját témáink is voltak, de bedolgoztunk más fejlesztő egységek munkájába is - így együtt is maradtunk meg új és erős szakmai kapcsolatok is szövődtek. Ezen kapcsolatok mentén aztán volt, aki át is ment az adott egységbe - én ezt támogattam, mert ezzel az egész Főosztály erősödött és minket is egyre inkább befogadtak. Büszke vagyok arra, hogy ahányan elindultunk a Félvezető Fejlesztésből, annyian meg is érkeztünk és munkába is álltunk a Fényforrás Fejlesztésen; egyetlen szakember se kallódott el, lépett ki.

Saját fejlesztési eredményeink közül kiemelhető például a főleg Marton Pali és Kozma Feri által kifejlesztett elektronikus előtét vagy a stadionvilágítás, illetve utcavilágítás addig nem létező számítógépes programjainak - tervezésének kidolgozása - ebben Major Gyuszi és Lux Gyuri (nomen est omen...) volt a fő szakember. Más: korábban sokszor szidták az utcai nátrium-lámpáinkat, mert több is "kiégett" és ez a foghíj nagyon is látható volt az utcán - mígnem aztán szakembereink - köztük Benyovszky Győző és Tóth Miki - (az Elektromos Művekkel közösen) darabonként végig nem vizsgálták a Szentendrei út összes nátrium-lámpáját és armatúráját. Bebizonyítottuk, hogy egyetlen esetben sem a fényforrás a probléma okozója - hol a gyújtó, hol az előtét, hol kontaktus-hiba, hol más okozta a "kiégést" - nem is égett ki a lámpa, csak nem világított. Ettől a pontosan dokumentált és publikált, részletes vizsgálattól kezdődően senki nem reklamálta többé az Izzó nátrium-lámpáinak minőségét. Vagy: már a mi éránkban prototipizáltuk a Tungsram valóban nagyon sikeres és esztétikus beltéri fénycsöves lámpatestjét - ennek konstruktőre-formatervezője Csatlósy Laci volt; korábban is fényrendszeres, akik belénk olvadtak.

Hogy a hosszú sztorit rövidre zárjam: a nyolcvanas évek elején kineveztek a Kutató vezetőjének. Ekkor minden egyes csapattagomat felkerestem és felajánlottam, hogy aki velem akar jönni, jöhet velem a Kutatóba, viszem. Többen jöttek, mások maradtak. (Érdekesség, hogy fényforrásosok is jelentkeztek, hogy jönnének velem..!) Aztán 1984-ben kineveztek a Mikroelektronikai Vállalat következő vezérigazgatójának és akkor át is kerültem a Tungsramból az új cégbe - átmenetelem előtt megint csak minden egyes, a Félvezetőből elvitt szakemberrel-kollégámmal leültem és felajánlottam, hogy aki vissza akar jönni velem a Félvezetőbe, visszaviszem; a Fényforrásról is, a Kutatóból is. Újfent voltak, akik visszajöttek velem az Óhazába, de sokan voltak, akik bedolgozták már magukat egy-egy új témába, beilleszkedtek egy-egy szakmai csapatba, ők maradtak. Örültem mindkét fajta döntésnek, mert ez azt bizonyította, hogy az exodus menedzselése ugyan embert próbáló, de végig sikeres volt.

A MEV megalakulásával egyébként a félvezető kikerült az Izzóból - és a Jóisten a megmondhatója, mi lehetett volna - vagy mi lehetne ma - a félvezetős LED - világítás-technikával a Tungsramban, ha a félvezető nem kerül kapun kívül... de a történelem nem tűri a volnákat.