Fülöp szigetek, Manila 1997.03.16.-03.30

Miután híre ment, hogy a General Electric Shanghai környéki kínai-amerikai közös lámpagyáraiban az öreg technika modernizálásában néhány mutatványt produkáltam, a Társaság Asia-Pacific területi főnöke elintézte, hogy járjam végig a Manilában (Fülöp szgk.), Surabaján és Yogjakartában (Indonézia), Nadjadban és Limbassiban (India) működő lámpagyárakat, tegyek javaslatot arra, hogy milyen korszerűsítéseket lehet ezeknél nagy beruházások nélkül végrehajtani, ezek mennyibe kerülnének és mit "hoznának".

A körútra segítségemül csatlakozott V. Jani.

Arról, hogy a dolgunkat hogy végeztük, nem itt írok, ez a cégnek leadott hívatalos jelentések és javaslatok témája volt. Itt csak néhány emlék-momentum:

Kiutazásunkkor Szingapurban kellett átszállnunk. Itt a repülőtéren okoztam egy kis zűrt. Ugyanis, szokásom, hogy az aktuális reptéri tax-free üzletben viszkit vásárolok az útra. Az originál viszkisüveget nem szoktam cipelni, hanem a tartalmát széttöltöm félliteres műanyag-flakonokba, melyek könnyedén elférnek az aktatáskában. Itt is ez történt. A művelet végrehajtására bementem egy WC-be, a fülkében széttöltöttem az italt és az üres üveget otthagytam az öblítőtartályon. Várakozásunk közben térülünk-fordulunk és látom, hogy a WC előtt csődület van, utasok, személyzet, még két biztonsági őr is, akiknek a takarító fiú az üveget lobogtatva rémülten közli, hogy valaki a WC-ben megivott egy liter viszkit, és a részeg barom itt kóvályog valahol a repülőtéren! El kell kapni, mielőtt bajt okoz...

Manila nem különösen szép, nem is csúnya. A belvárosa parkos, tiszta, sok modern városrész települt, és nem láttam csúf piszkos nyomornegyedeket. (Persze attól még lehetnek.) A nevek és elnevezések spanyolok. Este a színpadon spanyol ruhákban spanyol táncokat adnak elő. Ugyanis spanyol gyarmatként kezdték, innen a hagyomány. (Verdi:Don Carlos - Fülöp király - Magellan - Fülöp szigetek...)

A tömegközlekedés egy részét szolgáló hivatalos városi buszok mellett érdekes színfoltokként hemzsegnek a kis magán-autóbuszok, a "dzsipik". Ezek az amerikai hadsereg által itthagyott jeep-ekből vannak átalakítva. Ráerősítettek egy hátul nyitott lemezdobozt "utastérnek" , és harsány rikító mintákkal befestették. Az utastér, amennyire bele lehet látni, tele van, de az igazán kellemes utazás a kabin külsején körben futó trepnin állva és kapaszkodókba fogódzva esik. A dzsipik rohangálnak városszerte, rajtuk ember-fürtök.

A kulináriákat illetően voltak élményeim. Egyik este egy olyan étteremben vacsoráztunk, amelyik híres volt a konyhájáról, kellően elegáns is, de érdekessége, hogy a vendég nem kap tányért és evőeszközt, hanem a büfé rendszerű (svéd asztal) ételválasztékból pálmalevélre szedi a vacsoráját, elviszi az asztalához és kézzel megeszi. Az étteremben a falak mentén kézmosók vannak, hogy előtte, alatta és a végén kezet moshass. (A büfé rendszer ugyanúgy működik, mint Európában, egy összegben egységes díj és korlátlan fogyasztás, de itt van egy olyan szokás a felesleges pazarlás ellen, hogy azt a fogást, amit kiszedtél, de nem ettél meg, külön ki kell fizetni.)

Egy alkalommal beültünk egy bivalyok vontatta szekérbe, ami kellően ki volt dekorálva, négy sor paddal ellátva és turista-célokat szolgált. A hajcsáron kívül hozzá tartozott még egy filippínó fiú és egy aranyos filippína leány, akik gitárral kedves dalokat énekeltek az úton. Egy erdőben megérkeztünk egy kis folyó partjára. Mondták, hogy itt fogunk ebédelni. Vegyük le a cipőnket és a zoknit,(ezeket egy szatyorba gyűjtöttük), a nadrág alját hajtsuk fel, mert valami vízbe is bele kell lépni. Pár lépést téve a parton, látjuk, hogy a folyó eltűnik: egy vízesés van előttünk. A vízesés lehetett hat-nyolc méteres, majd közvetlenül utána, a továbbfolyó vízben asztalok és padok állnak, a népség térdig érő vízben ülve ebédel. Mi is ott ettünk, a vízben álló roston sütőről szerezve az ennivalót. Az ebéd így kellemes volt a trópusi meleg ellenére is, mert lábunkat térdig az áramló víz, a felsőtestünket a vízesés permetje hűtötte. A teljesen elázott nadrágunk és ingünk hazafelé megszáradt.

Aki a Fülöp-szigetekre utazik, jól teszi, ha úgy időzít, hogy Nagypéntek benne legyen! Nekünk benne volt. Hírét már hallottam, hogy ez itt egy látványos esemény, de a valóság minden várakozást felülmúlt. Vendéglátóink kocsiba ültettek és elutaztunk az egyik olyan városba, amelyik híres a ceremóniáról. A városka főútjain szakaszosan csoportok vonultak. Mindegyik elején egy félmeztelen férfi egy hatalmas keresztet cipelt a vállán. (Ahogy az a festményeken és szentképeken látható.) Őt négy-öt "katona" időnként korbáccsal üti. A csoport többi tíz-tizenöt tagja vezeklők, akik félmeztelenek és saját magukat szöges korbáccsal verik. És tényleg! Vér fröcsög! Az út szélére félreállt kocsinkon sok-sok vércseppet találtunk. A város több terén (de még üres telkeken is) kisebb-nagyobb passiójátékok. A naturalizmusnak annyi engedményt tesznek, hogy az embert a keresztre nem szegelik, hanem kötözik. De tömegesen. Egy kis téren berendezett alkalmi szentélynél folyó misén mi is részt vettünk. Az ájtatos hívők között kilenc keresztre feszített is állt. Egy közülük elájult a tűző napon. A hívek - a kereszttel együtt - lefektették a kőre, a homlokát nedves kendővel megtörölgették. Jobban lett, újra felállították. Voltak útszéli keresztek is, mint nálunk vidéken, de e zek itt "emberből" voltak.

Ezek elé is raktak virágot, meg mécsest.