Gyöngyösi bemutatkozásom

A Gyöngyösi Félvezető- és Gépgyár a Tungsram egyik legkiemelkedőbb teljesítményű és eredményességű gyára volt, mivel azonban szinte semmivel nem kapcsolódott az Izzó fényforrásos-vákuumtechnikai fő vonulatához, mindig - és minden eredménye dacára - egy kicsit "kivülálló" volt a vállalaton belül. (Ehhez persze Gyöngyös hol rejtett, hol nyíltabb önállósodási szándékai is hozzájárultak.) Kiemelkedő minőségű gépgyártása volt, ahol lényegében a teljes vertikum, tehát a fejlesztés is történt; a félvezető gyártás meg aztán de pláne kívülálló, kakukktojás volt az Izzóban. Hogy a helyzet még árnyaltabb legyen: a gyöngyösi vezérkar szíve csücske a gépgyártás volt; a félvezető szinte - némi túlzással - csak azért kellett, hogy (bérszínvonal-gazdálkodás lévén) a gépes szakiknak magas bérét a félvezetős asszonyok alacsonyabb bére kompenzálhassa. (Közismert technika volt akkoriban, hogy ha valaki fel akart venni egy nagyon jól megfizetett szakit (tipikusan férfit), fel kellett vennie egy jóval átlag alatti fizetésű betanított munkást (tipikusan nőt) is és ezzel az átlagbér a helyén maradt.) A gyöngyösi gépesek abszolút zöme férfi volt, a félvezetőben meg tipikusan nők dolgoztak.

A gyöngyösi gépágazat szinte teljesen önjáró volt, a félvezető azonban - csak tömeggyártás lévén - a budapesti fejlesztésen és kisérleti gyártáson "lógott". A kifejlesztett félvezető típusok előbb a Félvezető Fejlesztési Főosztályhoz tartozó újpesti kisérleti gyártásba kerültek, a technológia véglegesítése és beállítása itt történt meg és amikor - esetleg hosszú hónapok vagy év után - a helyzet arra megérett, a kisérleti gyártás szakemberei átadták Gyöngyösre a típust, betanították az ottani létszámot, átadták a gyártás-technológiát. Egy-egy ilyen átadás és próbaüzem több hónapig is eltarthatott, míg aztán a gyártás flottul beindult és ment, mint a karikacsapás. Ekkor a pesti szakemberek levonultak és folytatták Pesten a fejlesztési tevékenységet; de az átadás során természetes volt, ha egy-egy adott terület technológusa akár hetekre le is költözött Gyöngyösre. (Ha a tömeggyártás folyamán később problémák merültek fel, a budapesti fejlesztés általában mindig belefolyt a probléma megoldásába.) Csipgyártás Gyöngyösön nem volt; azt vagy Pestről, vagy importból kapta a gyár. (A félvezető gyártás három alapvető fázisa: elemgyártás - vagy "idegenül" csip (chip)gyártás - szerelés és mérés. Gyöngyösön mindig csak a két utóbbi fázis folyt.)

Az Izzó által akkoriban gyártott legmagasabb frekvenciájú (majd gigaherzes) tranzisztorokat a mesa tranzisztorok jelentették. Ezek germániumból készültek (és aztán lettek is a germánium-eszközök hattyúdala. Később már kiszorította őket a szilicium; ami máig a mikroelektronika legalapvetőbb alapanyaga.) Én akkoriban a Mesa Tranzisztor Kisérleti Gyártás vezető technológusa voltam és miután átadóban voltunk a gyártásra érett típuscsaládot, szinte minden technológus kollégám Gyöngyöst járta - én is sokszor voltam lenn, de nem maradhattam ott, mert közben a soron következő mesa típusok kisérleti gyártása továbbra is futott Pesten .

Az átadás folyt, de probléma mutatkozott a mennyiségi felfutásnál. A hiányzó darabszám egyre nagyobb gondot okozott és ezért végül Horváth Pál egy értekezletet hívott össze magánál. Itt részt vett Gyöngyös és a pesti Félvezető Fejlesztési Főosztály teljes vezérkara; legalább húsz ember. A meghívottak között én voltam a Nemecsek, a legkisebb rang.

Horváth Pál kérdésére, hogy mi az elmaradás oka, Skultéti, a gyöngyösi igazgató előhúzott egy jóval korábbi feljegyzést, ami a felfutás feltételeit tartalmazta. Skuli -ahogyan mindenki becézte - elmondta, hogy mindezeket nem kapta meg Pesttől, ezért nem megy a gyártás.

A megbeszélés megfagyott; mindenki lesújtó szemmel nézett ránk, pestiekre - és bizony, főnökeink is csak lapítottak; várták az ezek szerint jogos irgalmatlan leszúrást. Én, a zöldfülű Nemecsek azonban szót kértem...

Háttér-információul el kell mondani, hogy az egyik, mesa tranzisztorokkal foglalkozó technikus munkatársamat (Bartók Bélát) azzal bíztam meg, hogy költözzön le Gyöngyösre és nekem minden reggel diktálja be telefonon a mesa gyártásra vonatkozó összes létező és összegyűjthető adatot: indított darabszámok, műveletenkénti selejtek, fő selejtfajták és okok, anyagok, gépek állapota, problémák, intézkedések, dolgozói létszám - mindent, amit csak össze lehetett szedni, nap mind nap. Ezek az adatok nekem minden reggel rendelkezésre álltak - még az aznap indított darabszámok és műveletenkénti aznapi dolgozó létszámok is. A rengeteg adat segítségével tulajdonképpen legalább annyira képben voltam, mint maga a gyöngyösi mesa üzem vezetője, és nyilván jobban, mint Skuli, a gyárigazgató...

Hozzászólásomban ismertettem az adatokat és a belőlük levonható következtetést: az elmaradásért nem Budapest, hanem Gyöngyös a felelős. Még az aznapi indított darabszámot és aznapi létszámot is hozzáfűztem mondván, hogy minden adottság rendelkezésre áll a tervezett darabszám legyártására és nem Pest hibája, ha a darabszámok nem jönnek...

A megbeszélés újfent megfagyott. Horváth Pál: "Na mi van, Skulikám...?!" Skultéti hanyatt vetette magát a székében : "Engem becsaptak..." És ezzel a megbeszélés szét volt robbantva; mindenki felállt és ment haza, a gyöngyösiek Gyöngyösre, a pestiek a 17. épületbe...Útközben kérdeztem a főnökeimet, hogy baj volt-e, amit elmondtam. "Dehogy volt baj, sőt... Végre valaki kimondta az igazságot..."-volt a válasz. (Hogy ők miért nem merték kimondani, azt nem kérdeztem...)

El lehet képzelni a gyöngyösiek indulatát velem szemben... Fortyogott a düh; és aznaptól Skuli előírta, hogy naplózni kell, ki jön Pestről, kihez, kivel tárgyal, mit csinál és mettől meddig... Ha én lementem, minden alkalommal Skulinál kellett a napot hazautazás előtt befejeznem: mit néztem meg, mit láttam, kivel tárgyaltam, mik az észrevételeim, mi a teendő... Ez a rend a "pestiekkel szemben" mindaddig fennmaradt, amíg Skultéti élt.

Ez a "bemutatkozás" örökre rányomta bélyegét a gyöngyösiek hozzám való viszonyára. Aztán persze "összebarátkoztunk" meg később a MEV-ben és a Vishay-ben főnökük is lettem, de mindig maradt egy picurka gombóc a mi viszonyunkban, máig is...