Gyorshajtás Japánban - IBUSZ-nál nem befizethető program 

1987 utolsó napjaira terveztük első nagy kirándulásunkat Japánban: Úti célunkban Hirosima, Nagaszaki és a Kyusú sziget további nevezetességei szerepeltek. Sok-sok előkészület után - akkor még nem volt Google, amivel szállást és további hasznos információkat szerezhettünk volna - pontos útitervvel, részletes kinyomtatott térképekkel indultunk.

Minden rendben ment az első kb.800 km-en (kb. 12 órányi autópálya), amikor már közel jártunk Hirosimához.

Ekkor 8-10 rendőr csatárláncot alkotva valamennyi autót konvojban leterelte az autópályáról. Közlekedési baleset miatti elterelésre gondoltunk, de tévedtünk! Az autópálya melletti - láthatóan rendszeresen közlekedésbiztonsági ellenőrzésre használt - üres forgalmi sávban 5-6 hosszú asztal sorakozott. Az egyik oldalán 10-15 rendőr ült, a másikon a kiterelt autók vezetőit kínálták hellyel. Hosszú sor alakult ki, meg kellett várnunk, amíg sorra kerülünk, mert az asztaloknál időigényes adminisztratív munka folyt.

Kiderült, hogy valamennyien elkövettük a gyorshajtás vétségét. Az autópályákon általánosan érvényes 100 km/óra sebességet mind túlléptük (kollektív bűn). Engem speciel 116 km/órával mértek. A többiek is hasonló tempóban utazhattak.

Nagyon érdekes "beszélgetés" kezdődött a rendőrökkel: ők nem voltak hajlandók idegen nyelven megszólalni, csak japánul. Mivel akkor még nagyon keveset értettem a japán nyelvből, süketek párbeszéde folyt, japánul ugyanis semmit nem beszéltem. A leírt számokból megfejtettem, hogy a kritikus helyen az autópályán 80 km/h-ra csökkentett sebességhatár volt érvényben, amit én rendesen túlléptem, mivel egy rövid előzés során a belső sávon igyekeztem még nagyobb tempóban hajtani és világosban eljutni a hirosimai szállásunkra (nem volt még GPS, csak térkép - ez nehezítő körülmény volt a cél elérésében.)

Kíváncsian vártam, mi következik.

Kiderült, hogy:

• a jogosítványomat nem veszik el - első nagy kő leesett,
• Helyben nem kell büntetést sem fizetnem - ez már sziklaomlás volt.
• Elővettek viszont egy táblázatot, amiben megmutatták, hogy a törvények szerint az én 36 km/órás teljesítményem 80 ezer Yennel egyenértékű. (Ez több volt, mint a havi rezsink!)

Ennek ellenére már-már boldog voltam: ennyi jó dolog nem is történhet velem az imént még reménytelennek tűnt helyzetben. Megúszom büntetlenül az egész balhét!

Volt egy nagy tévedésem, de ez csak utólag derült ki. Követségi és kirendeltségi barátaim ugyanis azt mesélték, hogy a japán rendőrség nem bünteti a hivatalos kiküldetésben ott élő külföldi autósokat.

Apró pontosítás hiányzott: az én feladatom ugyan hivatalos kiküldetést jelentett, de rendszámom egyértelművé tette, hogy sem követségi, sem kirendeltségi állományban nem vagyok

Erről az információról a kirándulásról visszaérkezvén világosítottak csak fel, amikor felkerestem a cég jogászait. Előadtam a történteket és vártam a megnyugtató reakciójukat. Sajnos ők ugyanazt a táblázatot vették elő a szekrényből, amit a rendőrök kezében láttam pár nappal korábban, és a sebesség/büntetés grafikon itt is 80 ezer Yennél metszette egymást!

A jogászoknak sikerült tovább rontani a közérzetemet, amikor elmondták, hogy a büntetésen felül részt kell vennem egy KRESZ tanfolyamon és a végén vizsgáznom is kell a japán hatóságoknál, egyébként elveszik jogosítványomat és többé ott nem vezethetek. Kész katasztrófa, autó nélkül nem tudom ellátni feladataimat Japánban, mars haza Magyarországra!

Pár nap múlva az ügyvédek időpontot egyeztettek az ügyészséggel (!), hogy a további teendőimet pontosítsuk.

Az Ügyészségen

A kijelölt napon reggel 9 órakor benyitottam a főügyészi irodába. Elegáns úr fogadott, aki kedvesen kényelmes hellyel kínált (fotel - ilyet eddig irodában itt nem láttam!), teát hozatott és barátságosan érdeklődött angol nyelven, hogy mi szél hozott engem Japánba és hogy érzem itt magam. Elmondtam, hogy egy bizonyos gyorshajtási eseményig minden a legnagyobb rendben volt, de ez kizökkentett a békés hétköznapok "nyugalmából". (A mai napig nem tudom, ez a fogalom honnan jutott eszembe ott, mert a nyugalom állt legtávolabb napjaim jellemzőitől.)

Kb. fél órás beszélgetés után tértünk rá a " forró krumpli" témára, miután kellően feldicsértem mindazt, amit Japánban tapasztaltam. (Nem esett nehezemre a munkahelyi és kirándulási tapasztalataim alapján.)

Az ügyész úr ezután lehetőséget adott arra, hogy elmeséljem a gyorshajtás okait és körülményeit.

Az elmúlt napokban elég időt szakítottam arra, hogy a japán lélekre építő, hihetően szomorú történetet adjak elő a hibámat előidéző körülmények magyarázatára, ami segít enyhíteni a kilátásba helyezett büntetést. Így a nyelvtudás hiányában fellépő nehézségek sorát vázoltam az adott helyzetre: már sötétedni kezdett, nem tudtuk, hogy találjuk meg a szállást, kislányunk erős hasfájása miatt egy orvos sürgős felkeresése látszott indokoltnak, így valóban túlléphettem az autópályára előírt sebességhatárt.

Két ügyészi kérdés következett:

1. Nem tűnt fel a 100 km/óránál fellépő riasztó hang az autóban? (Nem mondtam el, hogy azt már sikerült korábban kiiktatni, mert ezzel újabb bűnt vallottam volna be!) Helyette arra hivatkoztam, hogy egy szülőben ilyen helyzetben a gyerek iránti aggódás felülírja a riasztó hangját! (Ez nagyon jó válasz volt!)

Az ügyész meglágyulni látszott erre a szülői reakcióra.

- Maga nagyon becsületes embernek látszik - mondta. Ekkor éreztem, hogy nem lesz itt büntetés, csak ki kell tartanom!

1. Nem figyeltem a 80 km/óra korlátozást? Erre azt mondtam, hogy számomra megdöbbentő módon a gyorsító sáv oldalán nem láttam a táblát. Magyarországon a közlekedési táblákat mindkét sáv mellett kiteszik az autópályán, így nem fordulhat elő, hogy nem veszed észre!

Ez olyan jó válasz volt, hogy az ügyész így reagált:

- Tényleg? Ezt felírom, és javasolni fogom a hatóságoknak, hogy ezt nálunk is vezessék be.

Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy itt akár jutalmat is kaphatok zseniális észrevételemért - a büntetést felejtsük el.

Kicsit felbátorodva, mint a kis veréb, akit felolvasztott a hóban a lovas szekér által hátrahagyott puha, meleg csomag, rákérdeztem:

- Ezek után mi vár rám?

Az ügyész szekrényében is volt egy példány abból a táblázatból, amiből a 80 ezer Yenes következményt ki lehetett olvasni. Ez vár tehát rám.

- A körülményekre való tekintettel azonban - itt jött az elismerés - különleges eljárás keretében tehetem le a KRESZ vizsgát: én választhatom meg azt a napot, amely számomra megfelel!

(Folytatása következik vasárnap)