Hajnal a Gorkij utcán

Kis csapatunk Szmolenszkből hazairányban egy téli hajnalon fél hatkor megérkezett vonattal Moszkvába, a Jaroszláv pályaudvarra. Innen a város közepébe kellett jussunk, a Metropol szállóba, mert ott volt a MALEV iroda, és ott kellett a hazaótra a repjegyeinket okéztatni.

Taxiba akartunk ülni, de a pályaudvar előtt bő százméteres sor állt taxira várva. Mégis beálltunk. Miután cca két-három percenként tudtuk előbbre rugdosni bőröndjeinket, már a harmadiknál látszott, hogy órákon belül nem jutunk taxihoz.. Beraktuk a csomagokat a pályaudvari megőrzőbe, (hogy majd napközben értük jövünk,) és a metrót gondoltuk igénybe venni. A metró azonban ilyen korán még nem járt.

Elindultunk gyalog a Gorkij utcán, vállalva a ki tudja hány kilométeres távot.

Menetelés közben nem csak a téli hajnal hidege telepedett a lelkünkre, hanem az is, hogy egyre inkább szükségét éreztük egy WC-nek. Előző este záró bankett, evéssel-ivással, a vonaton a WC-t - állapotából kifolyólag - "nem volt kedvünk" használni, mostanra meg már erősen megérett a helyzet. Kiutat nem láttunk, és csak mentünk. Időnként Horváth Laci dünnyögve feltette magának a kérdést: "Tényleg, miért nem utaznak a fiatalok?" (Ugyanis, a minapi ifjúsági fórumon nekiszegezték a fiatalok a kérdést, hogy miért nem utaztatják őket többet külföldre.)

Egyszer csak megláttunk egy TUALET táblát! Horváth berohant a nyilvános helyre, de alig öt másodperc múltán kijött, hogy már neki nem is kell annyira ...

B. Elemér e pillanatban hangos nevetésre fakadt. "László, bocsáss meg kérlek, nem rajtad nevetek, csak eszembe jutott egy régi történet: A Don-kanyarban egy téli reggelen egymás mellett guggol a latrinán két magyar baka. Az egyik egyszer csak elkezd röhögni.

-Min nevetsz, János?

-Szegény édesanyám jutott az eszembe.

-És ezen nevetsz?

-Igen. Otthon a tanyán, mikor korareggel felkeltem és kiléptem az ajtón, anyám mindig utánam kiáltott, hogy Jancsi, ha szarni mész, eriggy el messzire a háztól!

Hát a szentségit, most jó messzire eljöttem!

Mi szintúgy."

Végezetül csak elértünk a Metropolba. Az étterem ajtaja volt nyitva, bementünk. Láttuk, hogy még nem üzemel, két takarítónő dolgozgatott. Az egyik végignéz az ajtóban tanácstalanul ácsorgó csoportunkon és anélkül, hogy megkérdezte volna valaki, odaszól:

"A toaletek a félemeleten vannak!