Hogyan táplálkoztunk Európában és az USA-ban

Egyesült Királyság-Enfield (2001)

Reggeli a szállodában, ebéd nincs, vacsora egy sörözőben.

A vacsorát a VTG fizette.

Németország-Bamberg (1998)

A bezárt gyárban a munka beindítása után elindultam, hogy valamilyen kaját vegyek ebédre - csak nekem volt hitelkártyám (American Express) - a kollégáknak, akik a "bőséges" szállodai reggeli után még a munka befejezése előtt biztosan megéheznek. Az automaták a bankok és élelmiszer boltok nem fogadták el a kártyámat, így tértem vissza a gyárba, hogy a mai ebéd elmarad, de majd este pótoljuk. Munka után vissza a szállodába, majd gyalog nekivágtunk a belvárosi éttermek felfedezésének. A nappali tapasztalatok után egyedül mentem be és rövidesen ki a soron következő étteremből, amíg a többiek az utcán várakoztak.

Első, második, harmadik…tízedik étteremben is sajnálattal közölték, hogy a kártyámat nem tudják elfogadni. És ekkor támadt egy mentőötletem! A következő étteremben az elutasítás után megkérdeztem, hogy hol van a város legdrágább étterme? - Nem messze a Malom étterem. Könyörögtem a srácoknak, hogy a lincselést halasszák el, a mostani próbálkozás utánra, ha ez a próbálkozás is sikertelen lesz.

A Malom étteremben a megkérdezett pincér büszkén válaszolta a kérdésemre, hogy elfogadják a kártyámat. Most már csak az volt számomra kérdés, hogy a számlákat elfogadják-e, amikor hazatérünk. Elfogadták.

Törökország-Isztambul (1994)

Ebéd a gyárban, a szakács nagyon jól főzött. Ami emlékezetes volt számomra, hogy a tálca és az evőeszközök rozsdamentes acélból készültek, amikor még a VTG-ben alumíniumból. A reggeli és a vacsora a szállodában a gyár (GETAS) költségén. Csak szuperlatívuszokban tudok emlékezni.

Kis kitérő. Jó néhány alkalommal túlóráztunk, aminek az volt a következménye, hogy gyalog mentünk haza a gyárból kb. 20 perc kellemes séta. Az egyik ilyen alkalommal a Moammer Antinoluk vezérigazgató helyettes javasolta, hogy ilyenkor hívjam meg a magunkat a szálloda bárjába és igyunk meg valamit. Az volt Antinoulok úr döntése, hogy minden számlát a gyár fizet, amelyik számlán az én aláírásom szerepel.

USA-Mattoon (1996)

A gyárban együtt dolgoztunk a VTG-ben is járt a clevelandi Barth Industries Co. LP-től jött kollégákkal.

Két lényegre törő kérdésük volt.

Az egyik: beleléptetek már a RAMADA HOTELS BUSINESS CARD klubba?

• Nem!
• Miért kellett volna?
• Ha beléptek, akkor ingyen fogtok reggelizni!
• Hol lehet belépni és mennyibe kerül a tagsági díj?
• A recepción és a kártya felmutatásával ingyenes a reggeli

Mivel kétségeim voltak, ezért csak magam léptem be a klubba és ideiglenes papír kártya felmutatásával egyedül reggeliztem.

Másnap mindenki belépett!

Néhány nap múlva kaptam egy műanyag kártyát.

A másik: részt vesztek a szálloda HAPPY HOURS programján?

• Nem
• Akkor, menjetek le munka után a hotel éttermébe (meghatározott időben) és ami ott találtok, tálakban kaját egyétek és kötelező egy dollárért igyatok egy pohár sört, vagy kólát.

A gyárban ebédeltünk és mi fizettük! –de néhány nap után kihagytuk az ebédet, mivel a reggeli szokatlanul bőséges volt (sült sonka, sült kolbász, rántotta stb.)

USA-Ravenna (1995)

Reggelit és a vacsorát mindenki maga oldotta meg

Délben szendvicset kaptok, mondta a VTG-ben is járt Marie Sasala

• Minden reggel döntsétek el, hogy a szendvicsben milyen felvágott legyen (disznó, marha, vagy pulyka)?
• Megtörtént!

És ekkor elképzeltük az otthoni szalámis zsemlét, hát ezzel nem fogunk jóllakni, gondoltuk mi.

A helyi szendvics zsömle minimum kétszer akkora volt, de talán még nagyobb, mint az itthoni, de ami letaglózott minket az a felvágottak mennyisége volt kb. 10mm vastag réteg és kaptunk még süteményt (cookie-t), vagy gyümölcsöt és egy doboz kólát.

(a gyár vendégei voltunk, ahogy mi is megetettük a vendégeinket a VTG ebédlőjében)