Izzós kutatósok FONYÓDON

A hetvenes évek végén-nyolcvanas évek elején a Tungsram gazdasági mélyrepülésbe került. Az ok ismert - az Izzó előnye lett az Izzó hátránya: mint az ország legnagyobb pozitív nettó devizahozamával rendelkező vállalatát, a politikai vezetés belehajszolta a bármi áron való dollárszerzésbe - súlyos veszteség lett a vége. A korábban büszke izzósok között eluralkodott a rossz hangulat, a hogyan-tovább érzés. "Rosszkedvünk tele" tekintetében külön bugyrot képviselt a Tungsram Kutató Intézet: ott az általános hangulattól függetlenül is kilátástalanság volt tapasztalható.

Az Izzó Kutató Intézete az I. Világháború után Magyarország első ipari kutató intézete volt, világhírű nevekkel, világhírű eredményekkel, mint pl. a Hold-radar. Tevékenysége jelentősen hozzájárult a Tungsram naggyá válásához. Aztán jött a II. Világháború majd a Kutató ide-oda szervezése és már ez sem tett jót a kutatósok önbizalmának. Közben létrejött a Tungsram Fejlesztés, amiből önálló Fejlesztési Főosztályok nőttek ki, jelentős mértékben átfedve a Kutató korábbi tevékenységét. A folyamat betetőzéséül ezek a Fejlesztési Főosztályok vagy maguk is folytattak a kutatással határos tevékenységet, vagy/és sorra kialakították saját külső kutatási kapcsolataikat egyetemi tanszékekkel, Kutató Intézetekkel (pl. HIKI) - tipikusan nem az Izzó saját Kutató intézetével... Olybá alakult a helyzet, hogy a Kutató lényegében kenyér nélkül maradt, tevékenysége szinte majdnem okafogyott lett.

Emiatt egyáltalán nem csoda, hogy a kutatósok hangulata, a jövőbe és a Tungsramba vetett hite, saját létének-jövőjének megítélése egyre romlott. Ez a rossz hangulat kölcsönössé vált: a kutatósok nem bíztak a Tungsramban, a Tungsram vezetői meg nem bíztak a Kutatóban. A helyzet kézenfekvő következménye az egyre gyorsabb, a végén zuhanás-szerű hangulatromlás - és az utóbbi következménye meg a hadrafoghatóság gyors csökkenése volt. A pozitív visszacsatolás működött; a Kutatót hovatovább már a visszaemlékezései, a "hősi múlt" emléke se igazán éltette. ( "Amikor az ember a visszaemlékezéseiből él" - Rippl-Rónai József képe...) A legkomolyabban felmerült, hogy a Kutatót meg kell szüntetni, fel kell számolni.

Közben vezérváltás történt a Tungsramban; Demeter Karcsi lett a mindenki által természetes utódnak tartott új vezér. Ez, ha lehet, még lejjebb lökte a Kutató pesszimizmusát: Karcsi közismerten nem tartozott a Kutatót harsányan éltetők csapatához... Nem csoda, hogy Barla Bandi, a kutatósok korábbi vezetője a helyzetet már nem tudta kezelni. Az azonnali döntést - hál'Isten - elodázta, hogy közben folyt a Tungsram teljes körű átvilágítása, az új, hosszú távú stratégia megfogalmazása (az ún. "ÁTB-anyag" összeállítása) és a vezetőség úgy gondolta, hogy a kialakítandó koncepció majd automatikusan kijelöli a Kutató helyét is - az Izzóban vagy a nihilben... Végül aztán "a sas nem kapkodott a legyek után" - a Tungsram generális, megoldandó problémái jóval nagyobbak voltak, mint az, hogy mi legyen a kutatókkal. A Kutató sorsa lebegett a levegőben, mint Mohamed koporsója. A szervezet - Kutatási Főosztály néven - egyelőre maradt a Fejlesztési Műszaki Igazgatóság kötelékében.

Ebben a szituációban nevezett ki Demeter Karcsi engem a Kutató élére. A fentiek alapján gondolhatni, hogy nem ez volt életem legnagyobb kitüntetése - se legkisebb feladata. Mindössze csak azt az aprócska hamleti kérdést kellett megválaszolni, hogy: "lenni vagy nem lenni, ez itt a kérdés..."

Bár nem ismertem a kutatósok mindegyikét, de igen sok jó koponyát ismertem ott. Emiatt a legeslegelső, egyelőre megalapozatlan válaszom a hamleti kérdésre a "lenni..!!" volt. Rombolni mindig könnyű, de próbáljunk építeni! És tudtam, hogy - mint az a fentiek alapján elképzelhető - az építés nem nulláról, hanem - képletesen - mínusz 270 fokról kezdődik.

Ha kezdődik... Mert az átnevezéssel a kutatósok hangulata és a vállalat vezetőinek bizalma egyáltalán nem változott meg. Nem is lehetett elvárni, hogy megváltozzék - mitől változna meg; magától..?! Vagy mi magunk meg tudjuk változtatni (magunkat is meg az irántunk táplált bizalom-hiányt is) - vagy nincs jövő. Ide senki a jó égből nem ereszkedik alá megváltó gondolatokkal, egy zsák pénzzel, dagadó bizalmi tőkével. Vagy mi vagy senki; vagy most, vagy soha. Innen szép nyerni... Világ életemben imádtam a nagy kihívásokat. Ha valaki azt mondta, hogy "azt nem lehet megcsinálni" - én azonnal belekezdtem. (Persze, ha nem volt valami egetverő hülyeség... Nos, a Kutató sorsa nem volt egetverő hülyeség.)

Világosan láttam a helyzet gyorsuló romlását okozó pozitív visszacsatolást, a lefelé haladó spirált, de tudtam - lám, a nyugati vezetőképzők haszna! - hogy ahogyan a lefelé haladó spirált pozitív visszacsatolás okozza, úgy utóbbi felfelé haladó spirált is képes generálni. Ha mi, a kutatósok nem bízunk magunkban, hogy várhatjuk el, hogy vezetőink megbízzanak bennünk?! A legelső feladat tehát a százegynéhány ember önbizalmának visszaszerzése volt. A következő időben átalakultam lelkipásztorrá...

Az önbizalom persze nem csak úgy egyszerűen lesz; annak alapja a hasznosság. Hasznossá kell tehát magunkat tenni itt és most, a Tungsramban. Azért nem mondom, hogy ez sziszifuszi munka volt, mert Sziszifusznak nem sikerült (ti. a követ felgörgetni a hegycsúcsra) - de nekünk igen! IGEN!

Hetekig tartó, mindennapos, kisebb és nagyobb közösségekkel folytatott megbeszélés-sorozat kezdődött. Engem egyáltalán nem érdekelt a múlt; előre néztem - és a példa nyomán egyre alább hagyott a sebek nyalogatása. Mi a közös jövő? - ez itt a kérdés; és ezt fokozatosan elfogadta mindenki. A múltra a végén ügyet se vetettünk. Gondolatok, elképzelések, ötletek - hol tudunk hasznosak lenni a Tungsram műszaki életében? Nagy a cég, sok a lehetőség. Folyt a műszaki brain-storming hetekig. Ezzel párhuzamosan persze nem feledtem (vezetőképzők...!): "a vevő az úr" - a mi vevőink pedig a fejlesztések meg a gyártások voltak. Mit kíván tehát a piac, hol tudunk segíteni, hol szorít a cipő? Ebből meg külső, az ágazatokkal lefolytatott kérdezz-felelek megbeszélések sorozata született. A külső és belső gondolatgyűjtés végül gondolat-heggyé nőtt. Ebből kellett a "szükséges - fontos - képesek vagyunk rá" hármas szempont szerint kialakítani az elképzeléseinket, legalább nagy vonalakban.

Az elképzeléseinket véglegesíteni kellett és elfogadtatni minden egyes kutatóssal-meg persze főleg partnereink, az ágazatok egyetértését is meg kellett szerezni. Úgy döntöttem, hogy erre Fonyódon kerítünk sort. Minden kutatóst meghívtunk és mindenki el is jött az emblematikus Fonyódi üdülőbe egy hosszú hétvégére - önköltségesen; mindenki fizette a saját költségeit, az utolsó szelet kenyérig. itt aztán alaposan, még egyszer, mindenki előtt (a szintén meghívott "vevők", a különböző ágazatok hangadó műszakijaival együtt) végig vitattuk az elkövetkező tevékenységünket, beleintegrálódásunkat a Tungsram műszaki problémáinak megoldásába.

Fonyód csúcsa az volt, hogy a záró fél napra meghívtam Demeter Karcsit is. -------"Üss, de hallgass meg" - mondta az athéni Themisztoklész a vita hevében rá botot emelő spártai tengernagynak, a közös hadsereg vezérének, Eurübiadésznek. Eurübiadész meglepődött, meghallgatta és igazat adott neki. A csata Szalamisznál zajlott le és a görögök tönkreverték a perzsákat. Demeter Karcsi is meglepődött, de meghallgatott bennünket: lejött közénk egy fél napra Fonyódra. Előadtuk neki, hogy mik a terveink, hogyan állítottuk össze, hogyan leszünk hasznosak a Tungsram egésze számára (a múltról egy szó se!) és ő is előadta, mit vár a Kutatótól. A gondolatok tökéletesen egybecsengtek.

Ezzel az egész erdőt levágtuk magunk előtt. Karcsit meglepte - először meglepte, majd meghatotta, végül föllelkesítette - a Kutató élni akarása és gondolatmenete, hogy hogyan akar és tud hasznos lenni - és hogy ezt az ágazatok is támogatják, visszaigazolták. Külön elképedt, hogy mindenki a saját zsebéből fedezte a fonyódi utat - és innentől kezdve a negatív spirál megszakadt, a pozitív beindult. Igen sokszor hallottam, amikor Karcsi pozitív példaként hivatkozott a Kutatóra. Megjött saját önbizalmunk és megjött vezetőink bizalma és támogatása is. A Kutató feljött a víz alól. Ez Fonyód eredménye volt; tönkrevertük a magunk "perzsáit": saját pesszimizmusunkat, kishitűségünket és vezetőink bizalmatlanságát. És a bizalmat a Kutató igyekezett meg is hálálni - hiszen olyan kiemelkedő koponyák dolgoztak ott, mint Ádám János (akit utódomul jelöltem, amikor átmentem a MEV-be), vagy Antal Kálmán vagy Körös Vera, hogy csak néhányat említsek. De mindenki húzta az igát, dolgozott és a sok okos ember újra lelkesedett. Vera a háromsávos fényporok és általában a fényforrás-kémia, Kálmán meg a lézerek - általánosabban: a felület-fizika - elismert szakembere lett/volt.

(Utóirat: még egy személyes "találmányom" volt a Kutatóban: Tőkés Gizi. Akkor még egy kislány, egy majdnem-még-tini, egy higany-mozgású "fityfiritty" (ez nálam nagyon pozitív töltetű szó!!) volt a Kutató anyagbeszerzésén. Azért figyeltem fel rá, mert mire főnökei elmagyarázták, hogy az adott anyagot vagy eszközt miért nem lehet beszerezni, Gizi beszerezte azokat. Innentől kezdve a kedvencem lett és bárhová mentem, vittem magammal. Ő volt a MEV vállalati anyagbeszerzés-mintaképe ("csak úgy csináljátok, ahogy Gizi csinálja") majd később átképezte magát könyvelői vonalra. Kiemelkedő gazdasági vezető lett (gimnáziumi érettségivel!!) és mindenki dicsérte; az amerikai anyavállalat (mert persze, hogy Gizit neveztem ki magam mellé Gazdasági Igazgatónak) vagy az Ernst & Young, könyvvizsgálónk, aki szerint Gizi az összes partnerük közül a legjobb! Gizinek csak egy hibája volt: végzettsége miatt kisebbségi érzéssel küzdött - teljesen alaptalanul.

Bevallom, vezérigazgatóként elhatároztam, hogy VESZEK Gizinek egy diplomát. Igen, kimegyek az Ecserire (vidékieknek: ez egy zsibvásár volt Pesten) és veszek egyet. Ott nyelvvizsga-bizonyítványt is vehetett akárki, aki pedig egy kukkot nem beszélt idegen nyelven - Gizi meg profi könyvelő volt, a közgazdasági gyakorlati ismeretekkel és szabályokkal a kisujjában. Végül erre nem került sor, pedig máig is bánom... Gizi végig a vezérkar általánosan tisztelt és szeretett tagja volt - az egyetlen, akinek szövegét nem mindig értettem. (A műszakin kívül külker diplomám is van.) Ezért elhatároztam, hogy inkognitóban, saját titkárnőm elől is eltitkolva, elvégzek egy mérlegképes könyvelői kurzust... Csupa munkanélküli hölgy között én, az egy szem férfi - aki végig eltitkoltam, ki vagyok és hol dolgozom... Mit szóltak volna...?! Tán ki is néztek volna maguk közül... "Én egy halmozottan hátrányos helyzetű személy vagyok" - volt a szabvány szövegem.

Mindenesetre, utána már Gizivel is szót tudtam érteni, bár könyvelő sose lettem, soha nem is akartam lenni...