Kelet-európai árnyak

A GE-Tungsram akvizícióról széles körben használt szöveg az volt, hogy ez a General Electric első beruházása Kelet-Európában. Kelet-Európa, de persze elsősorban Magyarország minden GE alkalmazott számára egyszerre a legizgalmasabb és legérdekesebb hely tett. Aki tehette a Lightingon belül, de más üzletágaktól is - kreált valami alibit, hogy Budapestre látogathasson. Voltak hetek kezdetben, amikor minden napra jutott GE-s vacsoravendég, egymásnak adták a kilincset. Kaphattak valami központi tájékoztatást, mert majd mindenki ugyanazt a menüt kérte az éttermekben: gulyás leves, paprikáscsirke, somlói galuska. A jobbétkűek esetleg még hortobágyi palacsintát is.

1991. végén résztvettem a GE továbbképző programban szereplő egyik háromhetes kurzuson (BMC) Svájcban. Az utolsó hét előtt három napos szabadságot kaptunk, amit eltölthettünk bárhol Európában, költség nem számított. Mikor kiderült, hogy én hazautazom Budapestre, a tancsoportom - öt amerikai, egy japán - egyöntetűen határozott, hogy elkísérnek. Nem Párizsba, Londonba vagy Rómába mentek, hanem Budapestre, a mágikus Kelet-Európába! Az volt a legszexibb.

Nem tudom, mire számított a sok látogató. Hamar észrevehették, mi sem a földről eszünk, sőt az evőeszközöket is ismerjük, ráadásul szakmailag is kompetensek vagyunk. Persze emellett találkozhattak a 90-es évek jellemző kelet-európai tüneteivell is.

Chuck Pieper 1992-ben érkezett, mint európai GE Lighting CEO és 1995-ben váltotta őt Mike Zafirovski. Mind a ketten erősítették a GE jóhírét, nagyon rendes vezetők voltak és igyekeztek a megismert GE-s fennhéjázást, lekezelést tompítani. Az utánuk következő európai főnökök már nem ezt a színvonalat képviselték.

Chuck Piepert is érdekelte Kelet-Európa, ellátogatott több országba. Kiváncsi volt például a történelmileg nagy vetélytársnak tartott oroszokra. Forgalmunk szépen fejlődött velük, így indokolt volt egy moszkvai látogatás. A helyi GE javaslatára a KIjev pályaudvar közeli kíváló Radisson szállóban laktunk. Kellemes volt, meg voltunk mindennel elégedve. Az amerikaiak különösen otthonosan érezték benne magukat, az atmoszféra hasonlított nekik a hazaira. A pár napos látogatás után Chuck elégedetten tért vissza. Két nap elteltével érkeztek a hírek, hogy a moszkvai Radisson szállóban fegyveres összetűzés alakult ki rivális orosz bandák között. Az eredmény: halottak és sebesültek. Pieper köriratban tiltotta meg, hogy a továbbiakban bárki a Radissonba foglaljon.

Chucknak a GE európai irányítása még akkor adatott meg, amikor a világcég "ide nekem az oroszlánt is" hangulatban volt. A Tungsram és Thorn akvizíciók után további fényforrásgyártókat környékezett meg és kívánt megszerezni, akár keleten is. Egyik ilyen volt a poltavai lámpagyár. Kijevben minisztériumi fejesekkel találkoztunk, akik szívesen vettek volna egy GE-s tőkeinjekciót, de a privatizációt úgy képzelték, hogy a részvényaránytól függetlenül az ukrán fél rendelkezik a jövőben is a döntési joggal. Így aztán nem lehetett sok esély.

A londoni karácsonyi party után repültünk Poltavába Chuck-kal, majd onnan Kijevbe. A hivatalos program után a GE általános ukrajnai country menedzserével és a Tungsram időből átmentett menedzserünkkel, Jevgenyij-el vacsoráztunk egy kijevi étteremben, ahová a GE gépkocsijával mentünk. Vacsora után azonban hiába kerestük gépkocsinkat. A gépkocsivezető hazaugrott vacsorázni és annak ideje alatt elkötötték az autót. Szép. nagy, drága autó volt. Kijevben kellemetlen a decemberi hideg, erről meggyőződtünk az egy óra alatt, míg a helyieknek sikerült taxit hívni.

De a nagyon kelet-európai történet ezzel még nem ért véget. A GE-s gépkocsivezető történetesen a kijevi rendőrkapitány fia volt. Mire Chuck-al hazaértünk Ukrajnából, értesítettek, a rendőrség "megtalálta" és visszaszolgáltatta a gépkocsit! A tolvajok nem akartak kikezdeni a rendőrkapitánnyal.

Varsóban tartottuk az épp soros kelet-európai Sales Meetinget. Résztvett minden country menedzser, termékmenedzserek, pénzügyes, marketinges. Voltunk vagy 15-18-an. Az értekezlet után Varsó első számú látványosságához, az újjáépített Óvároshoz igyekeztünk vacsorázni. A szűk utcákba nem engedték be a gépkocsi forgalmat, ezért gyalogosan mentünk az étteremhez. A társaság kisebb csoportokban, szétszóródva haladt az Óváros határánál, amikor hirtelen női sikoly és gyorsan utána futó léptek hallatszottak. Aki sikított, Pieper felesége volt, kinek egy gyorsléptű rabló lekapta a válláról táskáját és elrohant vele. Pieper és még páran a rabló után vetették magukat. Feszült várakozással teltek a következő percek. A járókelők egy része, akik látták a történteket, körénk gyűlt, várta a kibontakozást.Úgy 8-10 perc múlva feltűntek a pandúrok és Chuck boldogan lengette a visszaszerzett táskát. Jó futó volt a rabló, nem tudták utolérni, csak követni egészen addig, míg egy civil járókelő, felfogva mi ez az üldözés, hirtelen előkapta pisztolyát (mint egy amerikai akciófilmben), kiáltott valamit lengyelül, - mire a rabló elhajította a táskát és anélkül menekült tovább. Így kár nem, csak egy kelet-európai élmény keletkezett.

Tárgyilagosan el kell ismerni, hogy a kelet-európai kellemetlenségeket katonás fegyelemmel vették tudomásul az amerikaiak. Még Kevin Gallimore aljas megtámadását és súlyos sérülését sem emlegették soha nyilvánosság előtt. (Az erőszakos rablótámadás budai lakásában történt.)

Chuck Pieper-nek is kijutott néhány élmény a régióból. Ő nem volt szakember a világítástechnikában, Európában is nehezen ismerte ki magát, - de korrekt, jószándékú vezető volt. Az átgondolás nélküli, központilag erőltetett növekedési politikának esettt áldozatul, - megfelelési kényszerből olyan akvizíciókba is beleugrott, melyek feleslegesek voltak, s csak veszteséget okoztak.

A BMC tancsoport magyarországi látogatása

Chuck Pieper egy vállalati hajókiránduláson szakmázik Szabó Zolival.