Kell egy csapat ... van egy csapat.
Még valamikor 2002-ben amikor én még (a mostanihoz képest…) meglehetősen fiatal voltam - még 50-en innen - akkor ment el nyugdíjba Horváth Miklós Nagykanizsai Fényforrásgyár legendás igazgatója.
Volt szerencsém részt venni a nyugdíjas búcsúztatóján, máig emlékszem örökbecsű tanácsaira, ami a magánélet és a munka egyensúlyban tartásáról, a kiégés megelőzéséről szóló elmélkedés volt, és amit akkor csak nekem mondott el jó tanácsként.
Nekem ez akkor furcsa volt, hiszen akkor javában dúlt a GE éra, teljesíteni kellett keményen nap, mint nap, nem ritkán ért a sötét este, valamint a hétvége minket a munkahelyen, néha tényleg túlvállaltuk magunkat akár a család rovására is. Azóta már én is azt vallom, hogy nem lehet senki hosszútávon sikeres, ha nem törődik azzal, hogy a stressz bankot fel is kell tölteni, hogy aztán kivehessünk belőle.
Na, akkor említette először, hogy szervezett egy csapatot a Nagykanizsai gyár felső vezetőiből, részben a már nyugdíjasok, részben a még aktívak részvételével. Rendszeresen találkoztak, elmentek egy vacsorára kötetlenül beszélgetni, lazítani.
Ő csak "Ökörkörnek" hívta tréfásan, pedig akik akkor ott voltak bizony a Kanizsai gyár krémje volt, nemcsak beosztás miatt, de a szakmai tudás és a vezetői képességek miatt is.
Hívott, hogy csatlakozzak én is majd. Én akkor még a vezetői pályám kezdetén jártam nem tartottam magam oda valónak, hiszen mint említettem sokkal fajsúlyosabb emberekből állt a társaság.
Így aztán nem csatlakoztam akkor.
Évekkel később egy borversenyen volt a zsűri elnöke ahová én is vittem bort, aztán a végén egy jót beszélgettünk, akkor megint invitált … gyere, csatlakozz!
Akkor már közeledtem a nyugdíj felé mondtam, majd ha nyugdíjas leszek.
Aztán ez is eljött. 2018. áprilisában befejeztem a munkát, hát mit ad Isten, pár nap múlva megkaptam a jellegzetesen "horváthmiklósos" e mailt, csupa nagybetűvel: VÁRUNK GYERE!
Ennek már nem mondtam ellent valóban csatlakoztam a csapathoz, de a sors iróniája és tragédiája, hogy a következő találkozó előtt Miklós hirtelen súlyos beteg lett és nemsokára eltávozott az égi lámpagyárba és már nem volt lehetőségem ilyen alkalomkor találkozni vele.
Ma már nagyon bánom, hogy nem mondtam előbb igent a meghívásra...biztosan sokat vesztettem.
De azóta töretlenül részt veszek minden találkozón, ahol remek sztorikat, kiváló történeteket osztunk meg egymás között. A csapat főleg Kanizsaiakból áll, de talán Szalai Tibi révén budapestiek – főleg a VTG-ből – is részt vesznek a találkozókon. Negyedévente mindig van egy rendezvény.
Sajnos a létszám csökken folyamatosan, sokan betegség miatt már nem jönnek, de sokan sajnos már elmentek, Miklóssal együtt gyártják a lámpát a fent említett égi lámpagyárban….
Ezért aztán úgy döntöttünk, hogy a találkozókra a feleségeket, társakat is meghívjuk, nagy társaság nagyobb jókedv…így aztán továbbra is jó hangulatú találkozók ezek, mindig feltöltődve megyünk haza.
Mellékelek egy képet az egyik legutóbbi találkozónkról, remélem sokakat felismertek még, de segítségül felsorolom a fényképen lévő volt Tungsramos vezetőket.
Újdonság, hogy elkészült egy album az "Ökörkör" történetéről, rengeteg fényképpel, alig várom, hogy a Szeptemberi találkozónkon megkapjuk.
Akkor majd a Szlovéniai Lendvára megyünk a Cuk pincészetbe. Ez a terv, legyen még sokáig így!
Szalai Tibor, Szőllősi Zsuzsa, Horváth Ákos, Kuhár László, Ormai Péter, Rudolf Sándor, Csákó József, Nagy Sándor, Teravagimov Pál, Veégh Zsuzsa, Ferecskóné Emma, Simon Miklós.
És természetesen a társak is a fényképen vannak.