Kína a családdal és egy kis idegenvezetés

Kína érdekességeivel, látnivalóival, átélnivalóival először kezdő Kínába-látogatóként találkoztam. Későbbi kintléteim alkalmával, amellett, hogy mindig "kaptam" meglepő újdonságokat, az idegenvezetés kellemes szerepében tudtam mutogatni dolgokat az újonnan kilátogató kollégáknak.

Ennek a csúcsa az volt, amikor Ágnes, a kedves, kilátogatott, és egy hónapot töltött velem ott. Ezalatt közösen újra végigjárni, végignézni helyeket, átélni dolgokat sokszorosan nagyobb élmény volt, mint nélküle azelőtt. Nagyon élvezetes "idegenvezetés" lett volna a dolgom akkor is, amikor családom néhány fiatalabb tagjával voltam Sanghajban. De nem voltam százszázalékosan felkészült idegenvezető, dacára a korábbi több huzamos kintlétemnek. Ugyanis az utolsó kintlétem és e között nyolc év telt el. Ennyi idő alatt a dolgok egy része már nagyon más lett...

Mielőtt valóban Kínáról írnék, először Ágnesem kintlétével kapcsolatban néhány információ:

Vízumát a kínai-amerikai cég közbenjárására soron kívül megkapta. A repülőjegy árát természetesen a családi kasszából fedeztük. Én a Canadian Gardenben villában laktam, éppen egyedül. Később, Ágnesem kintléte alatt még két győri kollégával bővült a létszám, de még így is kényelmesen "lötyögtünk" a villában. Mivel a villa bérleti díja független volt attól, hogy mikor hányan lakják, így nejem elszállásolása (úri körülmények között!) nem került pénzbe. Az étkezések megoldásában annyi változás volt, hogy amikor nem étteremben, vagy "hozatva" ettünk, akkor, - és gyakran, - Ágnesem főzött a villa jól felszerelt konyhájában. A hozzávalókat ő szerezte be a piacon, meg a boltokban, ahol napok alatt megismerték és valami módon megértették egymást. Ilyenkor biciklivel járt. A nagyon finom kis biciklijét érkezése előtt vettem neki. (Két férfi-kerékpár már volt.) Mindez természetesen Jiadingban, a mi kis városunkban.

A belvárosba, Sanghajba vagy buszon mentünk be, vagy a hivatali kocsinkon, Iannal, a sofőrrel. (Egy-egy hivatalos tárgyalást kombinálni lehetett egy magánprogrammal.) Vidéki kirándulásokra Ian vitt bennünket.

Ágnesem Kínában töltött egy hónapja élete nagy élménye volt. Utána itthon évekig nosztalgiázva emlegette Kínát, (sokszor könnyezve...)

Ugyancsak ide kívánkozik, hogy a fiatal családtagokkal történt évekkel későbbi magánutazásunk körülményeit leírjam:

Amikor megpendítettem 2006-ban, utolsó hivatalos kintlétem után nyolc évvel, hogy jó lenne Kínába menni, mind a családom itthon, mind a kínai barátaim odakinn ezt rögtön komolyan vették. Olyannyira, hogy azonnal beindult a dolog: kínai barátaim a kiküldött adatok alapján eljártak, hogy a vízumainkat gyorsan megkapjuk. A repülőjegyeket megvettük. A kiutazók: a kisebbik lányom, Zsuzsa, az ő férje: Tibor, a nagyobbik lányom embere: Kálmán, és jómagam. (A nagyobbik lányom itthon maradt; vigyázni a dolgokra és ellátni az állatokat.)

Sanghajba érkezésünkkor a repülőtéren (amit én még nem láttam, mert azóta épült) várt bennünket Ian, a régi sofőrünk, hatalmas ölelkezésekkel, és egy általa újabban birtokolt finom, kényelmes hétszemélyes Buick gépkocsival. Csak a csomagjainkat pakoltuk be hozzá, mert mi kipróbáltuk a nagysebességű mágnesvasutat, a Maglev-et. (Mágneses levitációval cca. egy centire elemelve a pályájától, lineáris villanymotor elvén mozog.) A Maglev az új repülőteret köti össze a város egyik metrómegállójával. A kb. 30 km-es távot kevesebb, mint 8 perc alatt teszi meg, egy gyorsulási és a végén egy lassulási szakasz között 430 km/óra utazósebességgel. Nagy élmény!

A belső végállomásánál átültünk Ian kocsijába, aki kivitt minket Jiadingba, a Canadian Gardenben lévő villához, ami a szálláshelyünk volt. Akkor négyünkön kívül egy győri kolléga lakott ott, így az öt hálószobából még egy lakatlan is maradt. (Zsuzsi-Tibor pár egy szobában lakott, természetesen.) A kintlétünket szállásköltség nem terhelte.

Az étkezéseink:

"Otthon" reggeliztünk, de az ebédjeinket és vacsoráinkat éttermekben, vendéglőkben, büfékben költöttük el, sokszor keresve az egzotikumokat. Időnként egy-egy alkalommal a kínai barátaink rendeztek vacsorát. Egyetlen alkalommal főztünk otthon, amikor vendégségbe hívtuk a kínai barátokat egy füstölt húsos bablevesre és túrós csuszára.

Jiading és Sanghaj belvárosa között vagy autóbusszal, vagy a vállalati kocsival közlekedtünk. A Shanghaj "by night" program csak a vállalati kocsival ment. Néhány felejthetetlen vidéki kirándulásunk szintén.

Meg kell még említenem a kínai barátaink közül Ian-on, a sofőrön kívül kettőt, akik minden kintlétemkor és így természetesen Ágnesem, majd a fiataljaim esetében is lehetővé tették a magánprogramokat:

Jiang Shenhua mérnök, műszaki fejlesztési dolgokkal foglalkozott, inkább csak hivatali formákban. Amikor dolgozni kezdtem, egy csomó dologban ő volt segítségemre, ő vitt el különböző gyárakba, ahol gyártási kooperációt szervezhettünk, részben a Magyarországra történő gyártásra, részben pedig az általam ott készített konstrukciók gyakorlati kivitelezésére. Ez utóbbira nagyon figyelt, és nagyon rajta volt, hogy mit csinálok. Gyerekeimmel való kintlétem második napján velük együtt végig kellett járnunk a lámpagyárakat, ahol megmutatta nekik, hogy mit csinált az apjuk. És elmondta nekik, hogy tőlem tanulta, mire képes egy mérnök: látja a problémát, kigondolja a megoldást, leírja és lerajzolja, gondoskodik a kivitelezésről és a dolog működik!

A másik Zheng DongLin, de Tony-nak kellett szólítani. Ő foglalkozott a Magyarországra menő kooperációs szállítások adminisztrációjával, a konstrukcióim kivitelezésének diszpécselésével és mindezek elszámolásával.

Nemrég tudtam meg, hogy ezek ketten olyan jól megtanulták a szakmát, hogy otthagyták a General Electricet, nyitottak egy mérnökirodát és vállalkoznak lámpagyártó gépek és gépegységek tervezésére és gyártására.

Sanghaj

A városnézést (megmutatást) minden esetben az Óvárosban kezdtük. A Jiadingból bejövő busz végállomásától metrón, vagy taxival jól megközelíthető.

Az Óváros "kapuja" az "én időmben" három-négy háztömb kicsi utcácskáiban nyüzsgő "bolha" piac volt. (A legutóbbi, családos magán kintlétemkor ez már nem volt itt. Valahová áttelepítették, gondolom valami "korszerű" megoldásban.) Ezen az ütött kopott bolhapiacon nem voltak ruházati áruk, élelmiszer cikkek, műszaki eszközök, hanem csak régiségek, emléktárgyak, faragványok, képek, cserép, porcelán, jáde-tárgyak, öreg órák Mao-képpel, meg ilyesmik. Okvetlenül végig kellett nézni! És nem lehet ellenállni, venni is kell valamit. Hosszú-hosszú alku után elhozol egy porcelánvázát, (antik, vagy nem? ,de tetszik), egy Buddhát, (faragvány, vagy ipari öntvény?,de tetszik.) egy szép evőpálcika-készletet, (elefántcsont, vagy marhalábszárcsont?,de tetszik).

Az Óváros bevezető utcái járművekkel még járhatóak, de beljebb már nem. Az épületek antik hatásúak, nagyon szép fa-szerkezetű erkélyekkel, díszítésekkel, jellegzetes kacskaringós tetőkkel. Nagyon rendben tartva. Beljebb az épületek stílusa ugyanilyen, de már csak sétáló utcák és sikátorok vannak, sok-sok üzlettel. Ebbe a környezetbe jól illeszkednek az apró egy-két négyzetméteres boltocskák és a nagyobb üzletek és áruházak is. Nagyon sok a kisebb-nagyobb étkezőhely és teázó.

És hemzseg a nép, helyiek és turisták.

Középen egy négyszögletes tó, díszítőelemekkel és rengeteg piros "aranyhallal". A tavat átlósan átszeli egy cikk-cakkos híd. Középen egy klasszikus faépület, ez állítólag a város legrégebbi teaháza.

Átsétálva a cikk-cakk hídon, elérünk egy kapuhoz, ami a YuYuan-ba, az Örömök Kertjébe vezet. Ide be kell menni és végig kell járni.

A kínai kertnek ugyanaz a feladata, mint bármilyen kertnek: a szemet gyönyörködtetik, pihenőhelyet jelentenek és érzékeltetik a természet közelségét.

(Díszkertekről lévén szó, itt nem terem élelmiszer.)

A kínai kert alatt hagyományokon alapuló, művészi kertet kell érteni. A YuYuan egyike a híres klasszikus kínai kerteknek. Az 1500-as években épült. Területe cca. 20 000 m2 . Zegzugos utak között pavilonok, tavak, sziklák, növények. Ott járva, az ember pillanatról pillanatra új és új, művészien komponált, festői látvánnyal találja magát szemben. Ha az ember nem siet, hogy mihamarább kipipálhassa ezt látványosságot, hanem átengedi magát a hangulati, érzéki és érzelmi hatásoknak, akkor feledhetetlen élményt könyvelhet el.

Az Óvárosból ki kell sétálni a folyópartra. A folyó, a Huangpu, nem messze torkollik a Jangcébe. A nagy hajók feljárnak a városig. A belváros felőli partmentének egy nagy szakaszát Bund-nak, vagy Waitan-nak nevezik. Ez a hatalmas európaias kőépületeivel az angol "uralom" maradéka. Hajózási, igazgatási, pénzügyi középületek. Előttük a part mentén egy nyüzsgő sétány. Az "én időmben" volt itt egy épület, ahol az ötödik emeletén lévő steak house teraszáról szépen végig lehetett látni ezen az épületsoron, meg a parti sétányon. Ugyanitt nagyon jó sört is mértek. (A városnéző program ezen szakaszán egy korsó sör - ülve - már erősen időszerű.)

Legutóbbi kintlétemkor ez az épület már nem volt meg. Lebontották. (Tényleg nem illett a szép városképbe.)

A folyón apró bárkáktól tengerjáró hajókig van jövés-menés. És a túlsó parton Pudong. Ez egy új, rohamosan fejlődő városrész. Tévétorony, világmárkák székházai, koncentrált üzleti élet, mágnes vasút. Kelet-Ázsia "közepének" szánják. De most ide nem megyünk át, maradunk a Waitan-sétányon.

Sétálva eljutunk a folyóra merőleges Nanjing road (Nankingi út) betorkolásáig. Itt áll a Béke szálló. Hatalmas, eklektikus kőépület a 19-ik század végének európai stílusában. Megtestesítője a "Sanghaj, a Kelet Párizsa" kifejezésnek. És még ma is nagyon elegáns! Konzervatív szolíd eleganciája vetekszik a modernekével.

Az egyik dolog, amiért érdemesbemenni, az a jazz-klub helyisége. Az 1920-as - 30-as évek New Orleans-i stílusában berendezve, falakon hírességek képeivel, autogramjaival. Az a szóbeszéd, hogy azokban az időkben a nagyvilágban nem volt igazi jazzmuzsikusnak tekinthető az, aki nem játszott ebben a klubban.

És végig kell menni a Nanjing road-on. Ez Kelet-Nyugat irányban szeli át a belvárost. Elegáns bevásárló utca. Az "én időmben" trolibuszok és taxik próbáltak közlekedni a hömpölygő emberáradatban, de már akkor híre ment, hogy átalakítják. Legutóbb már az új arculatát élvezhettük. Az útburkolat fényes, csiszolt kőlapokból van. Sétáló utca, sok virágággyal, ülőhelyekkel, szobrocskákkal. Járművet kettőt láttam: egy gumikerekü, háromkocsis, villamos "kisvonat"-ot gyerekeknek és turistáknak, valamint egy kis fehér golf-autót, amiben egy csinos egyenruhájú, pörgekalapos rendőrlány jött-ment, segített, informált, és vigyázott.

Az utat Shanghaj legelegánsabb üzletei szegélyezik. A legnevesebb külföldi és kínai márkák, a svájci óráktól a japán elektronikáig, a kínai selyemtől a porcelánig. Ékszer és divat. Kínai csemege és McDonalds, meg Pizza Hut. Nem kell folyamatosan talpalni, mert lépten- nyomon talál az ember kis italpavilonokat, ahol a doboz sört, vagy lónyálat kézbe veheti és leülhet vele egy padra.

Kerüljük a fentebb említett gyorsbüféket, befordulunk az egyik mellékutcába és beülünk egy kínai vendéglőbe ebédelni. (Ehhez az újonc városnéző segítséget kap a gyakorlott kollégától, mert tudni kell, hogy hogyan kell a kínai vendéglőben jól ebédelni, vagy vacsorázni.)

Térjünk vissza a folyópartra, a Waitan-ra és nézzünk át a túloldalra. A folyón túli városrész neve Pudong. Új és rohamosan fejlődik. Huszonöt évvel ezelőtt mocsarak és káposztaföldek terültek ott el, ahová ma Ázsia kereskedelmi központját mondják a kínaiak. Először néhány modern irodaház épült és a TV torony, ("Kelet Gyöngye"), majd hatalmas iramban egy nagy, új városrész, világcégek, nagyvállalatok székházaival, szállodákkal, lakónegyedekkel, mágnes vasúttal, metróval, repülőtérrel. (1. és 2. kép). (A hivatkozott képek a számozott képekkel teli három oldalon.)

Az 1. képen a TV-toronytól jobbra látható magas épület, a Jin Mao, a "legmagasabb épületek" egyike, 420 méteres. A legfelső néhány szintje egy Hayett szálloda. Ide fel lehet menni és körülnézni. Magad alatt látod a toronyházak erdejét, és sokkal magasabbról nézel körül, mint ha a TV torony kilátó gömbjéből tennéd.

A folyó két partját alagutak kötik össze. Egyik alagútban többsávos autópálya fut. Van egy érdekes "gyalogos" átkelő alagút is, melyben kis villamoskocsik ingáznak a két oldal között, szállítva az átkelőket. Természetesen kis átkelő-hajók is működnek. Épült két híd is. Mivel a folyó széles, és tengerjáró hajók is mennek rajta, a hidak nagyon hosszúak és magasak.

A 3. képen látható az északi híd és annak az egyik fel-lehajtó út-rendszere. A 4. képen ugyanaz, éjszakai megvilágításban. Ha már a hidaknál tartunk: 2005-ben épült egy híd a tengeren Shanghaj és egy szomszédos sziget között, 32 kilométer hosszú, mondják, hogy akkor ez volt a világ leghosszabb hídja.

Este is érdemes kimenni a folyóhoz. Az 5. kép a Waitant mutatja esti kivilágításban, a 6. 7. és 8.-on pedig a folyó túloldala látható. Természetesen a belváros is tartogat esti, éjszakai élményeket. És nem csak vizuálisakat! Egy-egy régi, nagymúltú hely mellett megtalálhatjuk az újabban kialakított szórakozó negyedeket. Találunk autentikus ír kocsmát, bajor sörözőt, francia mulatót, de abba is érdemes belekóstolni, hogy hogyan szórakoznak a kínaiak kínai módra.

Sanghaj nevezetességei között előkelő helyet foglal el a "Jade Buddha" kolostor. Terjedelmes épületegyüttes, stílusos, díszes épületekkel, udvarokkal. (10.-11.kép) Buddhista szerzetesek lakják és rengetegen látogatják. Turisták és ájtatoskodók. Meghatóan szép a sok fiatal látogató, kezükben füstölő, és imádkoznak. A kolostor névadó attrakciója a 12. képen látható Buddha szobor, ami (ahogy mondják) egyetlen jade kőből van kifaragva.

Szép!!!

A fekvő Buddha is szép. (13. kép.) Műtárgy-gyüjtemény is van itt, egyik míves darabja a 14. képen mutatott aranytárgy.

Sanghajból több nagyszerű kirándulást tehettünk: az első Szucsou. Ez a város a Nagy Csatorna mellett fekszik, és maga is csatornákkal , viziutakkal szabdalt. (ma már csak egyes részein.) Több, mint ezer éven át Kína egyik kulturális központja volt. Sok emlék maradt a történelmi időkből. Később a főhivatalnokok kedvenc visszavonulási helyévé vált, akik elegáns, finom ház együtteseket, kerteket építtettek, drága bútorokkal, festményekkel megtöltve. Ezekből sok ma is megtekinthető. A kulturális emlékek mellett a mai Szucsou a selyemgyártás egyik központja.

A Zhuzhang nevű kisváros a másik úticél. A látogató a városkapuban vált egy belépőjegy-csomagot, és belép a kisvárosba, melynek minden utcája vízből van. A szárazföld-négyszögek a háztömbök, teraszokkal, gyalogjárdákkal, szűk sikátorokkal, rengeteg ajándék-boltocskával. A háztömböket szép formájú kőhidak kötik össze. A belépőjegyek birtokában megnézhet a látogató egy-két buddhista templomot, elegáns, gazdag lakóházat, eredeti, régi berendezéssel. Okvetlenül beszállunk egy csónakba is, hogy a csatornákon hajózva is bejárjuk a várost, miközben az evezőt hajtó asszony érzelmes kínai dalát hallgatjuk. (Velence, gondola, barcarolla...)

A fenti két város hangulatát a mellékelt képek felső és középső sora próbálja felidézni. Zhuzhang egyik specialitását az oldal közepén láthatjuk. Ezen a képen egy nagyon ügyes, hihetetlenül jó kezű leányka hegyes ecsettel miniatűr képeket fest üvegtárgyak belső felületére. A képek legtöbbször aprólékos tájképek, vagy mozgalmas életképek "kínai stílusban". A képen látható munka éppen egy egyszerűbb fajta, mert az üvegtárgynak bő szája van. A dolog működik szűk nyakú dugós üvegben is! A másik specialitás pácolt fűszeres, omlós sertéscsülök. Zhuzhangban ezt kell ebédelni.

A Nagy Csatorna déli végén van Hangcsou városa. Ennek látnivalóit elsősorban természeti szépségek adják, de az épített emlékek is jelentősek. És itteni dombokon termesztik Kína egyik leghíresebb teáját, a Lung Csing-et (Sárkánykút).