Kínai napló 4.

Utazások, a mindennapok élményei

Dolgozik mindenki, de amikor eljön az ebédidő akkor már senki nem használható semmire. Szinte megvannak halva és a gyomrukat mutogatják, hogy enni kell. Az ebédidő kb. tizenegy tizenkettő között van. Mi is ilyenkor mentünk haza majd egy órakor vissza. Az ebédet hamar belapátolják, vagy inkább besöprik. Ez rendszerint egy tál étel. Nagyon sok esetben az utcán eszik meg járás közben. Több ilyen kifőzésszerű hely van kisebb nagyobb méretű. Szövetkezeti és egyszemélyes magán. Ez mindig valamilyen egyfajta ételt csinál és több helyen teát. A tea cukor nélkül készül, úgy nevezett zöldtea. Ezt beteszik egy kis csészébe, ami fedővel lezárható, erre öntik a forró és minden szűrés nélkül isszák. A vendégeket is mindenütt ezzel kínálják meg. A forró víz hozzá minden helyen nagyméretű termoszban kb. 2-3 literes állandóan készen van. Az ételt egy kis lavor szerű tálból eszik meg. Ez vagy zománcozott vagy porcelánból készül.

Mindent fapálcával esznek, bár többen használnak kanalat is. Az ételeket külön most nem írom le, mert már előbbiekben részünkre felszolgált ételeknél leírtam.

Ez természetes hétköznap nem olyan változatos és sokrétű, mint a részünkre adott. Egyébként mi mindig kaptunk rendes evőeszközt. Különféle evőedények az első zománcozott, a második porcelán legtöbbször mintás, a harmadik pedig a pálcika egyik oldala négyszögletes a másik gömbölyűre faragott ezzel a végével esznek. Természetes az itt leírtak a mi általunk ismert tartományokra és paraszti vidékekre vonatkoznak, de sok más vidéken is így van. Legalább is igen hasonló.

Ruházatuk igen szegényes egyforma. Legtöbbször a munkaruha is egyben. Valamiféle egyenruha, szürke, sötétkék, esetleg zöldes katonai anyaghoz hasonló meglehetősen vékony. Alatta hordanak meleg alsót. A férfiak és nők egyaránt nadrágot és ugyanazt a formaruhát hordják. Néha látni egy-egy színes ruhadarabot. A nők hajviselete általában sima rövid-re vágott haj. A legtöbbé fekete színű. Elvétve látható volt a hajviseletben némi változás göndörítés vagy más hasonló. Szoknya viselését mi itt egyetlen esetben sem láttunk. Kivéve a színésznőket a színpadon és a bemondónő hosszú estélyi ruháját. Ennek persze valószínű nem csak pénzügyi, de a mindennapi élet számára más praktikus oldala is van, mert itt egyszerűen mindenki dolgozik és így nyilván kényelmesebb a viselete. Ezen a vidéken igen ritka a nagykabát. Télen nincsen olyan hideg, mint nálunk. Nincsen fagy, de természetesen azért hideg van. Sőt a mi számunkra igen hideg a nyolc vagy tíz fok közötti vizes párás időjárás. Az is igaz, hogy dél felé a nap viszonylag elég meleg. De, ami azért igen sokat fázunk a nagy műhelybe is, ami igen hideg. Ezeknél a legtöbb helyen nincsen fűtés. Itt, ahol vagyunk új szálloda részt építenek, ahová központi fűtést is tesznek. Visszatérve még a konyhára egy alkalommal diós tésztát akartunk csinálni, daráló kellett. Hoztak is valahonnan egy kőből készült diódarálót, valószínűleg rizs darálásra őrlésére lehet esetleg használni. De az ilyen olajos magvakra, mint pl. a diót nem.

A végén a szakács vágta igen apró darabokra és így tudtuk megenni. "Két kőhenger egy fatengelyen forog. Az oldalán elhelyezett nyéllel forgatható. A kövek belső felületén csigavonalban elhelyezett rovátka van. A felül látható kis nyíláson tehetők be a szemek majd a forgatás által egymást csiszolva és a kő között őrlődve haladnak a csigavonalon kiömlő nyílás felé. Ezen kihullva az alatta lévő háromlábon álló kőtálba hullanak. Említésre méltó itt még a kínai mérleg. A mérték-egység az egy dzsin, ami megfelel fél kilónak a nemzetközi mértékegységben. Ismeretes az internacionális egy kiló is de természetes nem mindenütt. Az üzletekben a mi általunk bejárt részeken legalább is mindenütt a kínai mértékegységet használták. Ugyanígy van a méter is, ahol szintén a kínai méter fele a nemzetközi méternek. Éppen ezért tűnt minden olyan olcsónak az első pillanatban.

Az általában használt mindennapi mérleg igen egyszerű. Egy hosszú kónuszos rúd, az egyik végén egymáshoz közel két kampó kis kötél darabon. Egy súly hosszabb zsinóron, amit a rúdon ide-oda lehet húzni kiegyensúlyozni vele a mérni kívánt dolgot. 

A rúd végig be van osztva erről olvasható le az árú mennyisége. Kétféle akasztó horog: 1 Kínai 2 Nemzetközi mérő-rendszerre! A horgokra kell a mérendő súlyt helyezni és a kötélen lógó súllyal kiegyensúlyozni és a rúdon lévő osztásokon leolvasni. A súlyon lévő számnak meg kell egyezni a rúdon lévővel mert ezzel van kiegyensúlyozva. Az eleje és vége réz-lemezzel van borítva valamint a felfüggesztések helyei. A méretek kis fém pontocskákkal vannak jelölve a rúdon. Maguk a kampók, horgok a kis háromszögek mind kovács munkával készülnek. A súly öntött vasból van.

Akasztó horogból 2db van A teher legnagyobb részét vállon átvetett bambusz rúd darabon viszik Ezen a rúdon viszik a vödröket kosarakat, stb. Ezen hordják igen nagy távolságra a földeken az öntöző vizet is. Ez rendszerint egy vastag bambusz rúdnak kb. az egy harmada. A gömbölyű része fekszik fel a vállon és a végén lévő két bevágásba van feltéve a teher elég hosszú kötélen.

Az árú szállítására a több féle mód közül itt is alkalmazzák a taligát úgy mint nálunk de ez itt ez egész más formájú. A kereke sokkal nagyobb így az egész alkotmány sokkal magasabban áll. A nálunk kialakított rakodótér helyett itt Két egymás mellett elhelyezett fonott sajátságosan kialakított kosarat alkalmaznak.

A.) keret

A sok elkészített taliga közül az egyik fajta kerete erre jön a fedőlemez a két kosárral, majd előre egy bicikli kerékhez hasonló nagyobb méretű küllős kerék.

B.) A teljes taliga

Ezek a taligák persze a gyakorlatban nem ilyen szépen néznek ki. Már meglehetősen megviselt toldozott foltozott alkotmányok.

Ebből a kosárból két darab van egymás mellett a taligán.

Most, hogy karácsony napjára érkeztünk meg kellene emlékezni az ünnepről. Ez bizony itt igen nehéz, mert itt karácsonyi ünnep nincsen. Egyszerűen itt semmilyen ünnep nincsen. A TV-ben láttuk egyedül a buddhista papok gyülekezetét, de azon kívül semmit. Se vallás, se ünnep, itt minden nap egyforma. A tolmácsot kérdezve azt válaszolta, hogy neki semmilyen vallása nincsen. Itt nincsen vasárnap sem. Csak úgynevezett pihenőnap. Ez pedig mindig máskor és mindenkinek máskor van. Talán csak egy ünnepre emlékszem, az valami forradalmi évforduló volt ezenkívül semmi. Karácsonyfát állítottunk az úgynevezett társalgóba, ahová én meglehetősen ritkán megyek, mert itt fűtés nincsen, nagyon hideg van. Az igaz, hogy erre az alkalomra a már régebben leírt kínai kályhával sikerült némi meleget csinálni. Karácsony este valami nyávogó színdarab volt, amit nem lehetett hallgatni. A felállított fát megcsodálták, valószínűleg még nem láttak soha ilyet. Nem egész olyan volt, mint az otthoni, mert díszek nem voltak. Azért lényegében jó volt hasonló volt. Az egyik parkból hozták. Gyökerestől lett kiásva és egy hatalmas edénybe téve, vagy egy mázsa földdel. Japán fenyő féleség volt. Ünnep után visszakerül a parkba. Így nézett ki a karácsony. A leveleket mindenhonnan megkaptam. Sajnos a követségről elküldött rádiónk még nem érkezett meg. Azt mondták egy hét kell. Az már régen eltelt, de még semmi nem történt. Igaz, hogy itt sok minden megtörtént. A régebben Pestről elküldött füles újságok közül a későbbi elküldöttet is régen megkaptam már mikor végre megérkezett az egy héttel előbb feladott is. A késés oka az volt mondták nekem, hogy valaki letépte a borítékról a két nagy bélyeget. Ezt kezdték el keresni, hogy ki lehetett. Persze, hogy nem találták meg. Viszont az igazán nem izgatta őket, hogy a két fülest csak egy héttel később kaptam meg. Ami ez esetben nem számított, függetlenül attól, hogy lehetett volna egy fontos levél is. Ha már a levélnél tartunk, akkor néhány szót kell a kínai postáról is szólni. Nagyjából az épület megfelel egy vidéki postahivatalnak úgy, mint nálunk. Legalább is a berendezés a pult az asztalok a mellette lévő padok és a levelek bedobására szánt beépített levélszekrényeket nézve. A többi viszont igen eltérő. Az a szemét, ami itt uralkodik az itt megszokott, függetlenül, hogy az ember a postán, bankban, kórházban vagy pedig az üzemi orvosi rendelőben jár az ember az ember, ami szintén úgy néz ki, mint egy elhanyagolt külvárosi közös mosókonyha. De folytatva a postát. Egy levél feladása is igen körülményes, ha nincsen rajta bélyeg és ajánlott küldeményként kell továbbítani. Ha bélyeg van rajta nagyobb probléma nincsen, be lehet dobni és megy a maga útján. Egy távirat feladása múltkor kb. egy óra hosszat tartott és a végén az egész posta azon dolgozott. Elölről hátra megszámolva a szavakat legalább harmincszor. Az érte fizetett összeg rendszerint nem stimmel, úgy hogy a következő feladásnál mindig bevasalnak valamit. Sűrű bocsánat kérések között, hogy rosszul számoltak. A csomagok szállításának ideje elképesztően lassú. Peking és ShaShi között kb. három hét. Az utcán egy pár helyen láttam levélládát ez a miénktől eltérő. Öntött vasból készült. Hogy levelet dobnak be, vagy sem azt nem tudom. Postakocsit egyszer sikerült látnom. Egy ütött-kopott zárt teherautó féleséget, olyan zöld színűt, mint nálunk, de postai jelzés nélkül. Egyébként a szállodában megfelelő rendszerességgel most már megkapjuk a leveleket. Ez kb. két hét, de volt olyan is, hogy 23 napig jött egy levél. Ládáink Budapestről is rendbe megérkeztek, igaz, hogy nagyon hosszú idő alatt. A későbbiekben meggyőződtünk, hogy a postaládába nem levelet, hanem szemetet dobnak városszerte. A csomagjaikat az itteni szokás szerint természetesen a kisebbeket és közepes méretűeket valamilyen anyagba zsákba berakva adják fel. Meglehetősen sok filmet is megnéztünk és két ízben színházi előadást is. Ennek kapcsán meg kell emlékezni a színház és moziról is. Mi a jegyeket minden esetben az üzemben lévő jegyelosztótól, szervezőtől kaptuk. A mozi helységek egyúttal színházak is. Általában kisebb-nagyobb kivételtől eltekintve hasonlóak a nálunk is ismert régebben épített mozikhoz. Rendelkezik, földszinttel és erkéllyel. A belső kiképzés is megfelel az európai színvonalnak az új burkoló lapokkal. Rend az nincsen, jönnek-mennek beszélgetnek egész előadás alatt, mindegy, hogy mozi vagy színház. A színészek rendületlenül játszanak. Látszólag ők se törődnek a közönséggel. A teremben meleg van, ha kint is meleg van, hideg, ha hideg van. Télen ezért. ha túl hideg van nem lehet moziba menni. A teremben óriási szemét. Rengeteg mogyoróhéj, napraforgó és dinnyemaghéj narancshéj papír. Krákognak és köpködnek rendületlenül mindenütt. A moziban az előtérben pénztárt nem láttam, nem tudom jegyet lehet e külön venni. A tömeg az itt is megcsodál bennünket csak úgy, mint máshol. Nem mozdulnak és nem indulnak el körülöttünk, míg mi nem indulunk. De azután mindenki egyszerre akar kint lenni. A filmek általában színesek. Kínai és külföldi vegyesen, ebben volt francia, angol, amerikai és japán film is. Nagyon szép volt egy kínai mesefilm, nagyon szép színekkel. Egyik alkalommal a különböző népi kisebbségek bemutatóját láttuk a színházban, táncok és kisebb műsorszámokkal igen érdekes volt. A következő alkalommal egy régi színdarabot láttunk. Ezt a pekingi opera stílusában adták elő. A ruhák nagyon szépek. Az előadás módja kimért a régi hagyományokhoz alkalmazkodik, de a nők éneke csak egy rövid ideig bírható ki. Mikor hárman énekeltek, mint a megvadult macskák miákoltak. Ilyen a beszédük is a színdarab egész ideje alatt. Itt úgy mondják, hogy ezt a stílust inkább az öregek szeretik, mint a fiatalok. Külön érdekessége ennek a színháznak, hogy a beszéd is nehezen érthető. Az ének meg egyáltalában nem. Úgy, hogy a szöveget egy sztereo diavetítővel két oldalra a falra vetítik és innen olvasható le. A tolmács is többször említette, hogy ő sem ért mindent, pedig több nyelvjárást ismer. Ez talán Magyarországon ismeretlen fogalom, bár egyes vidékeken némi eltérés tapasztalható. Egy érdekes epizódot kell megemlíteni, ami még előző tolmácsunkkal történt, aki a külügyminisztériumból volt nálunk. Hosszabb együttlét után megmagyaráztuk neki, hogy amit Magyarországon nem értenek arra azt mondjuk "hogy ez nekem kínai". Egyszer egy filmet nézve egyszer csak megszólal, hogy ez még nekem is kínai. Így néz ki a birodalmon belül a nyelv kérdése, és nem kevéssé az írás is. Igen nehezen képzelhető el ezeknek a jeleknek a megérthetősége az amúgy is elég műveletlen parasztság körében. Nem beszélve a moziban gyorsan elhaladó (betűk) jelek sokszor pacává mosódott oldalakról. Egy alkalommal egy Kínába hazatérő kínaival készítettek interjút. A riporternek, aki szintén kínai volt tolmácsra volt szüksége, hogy megérthesse a kantoni nyelvjárásban beszélő honfitársát. A szakácsnak, aki általában mást csinált, mint amit rendeltünk, vagy legalább is nem egészen úgy ahogy kértük sűrű bólogatás között kivallotta és kivallották mikor megkérdeztük a tolmácsot, hogy értik-e egymást, hogy bizony néha többször el kell mondani, míg megértik egymást. Úgy látszik igen nehéz a közlekedés egymás között. Bár azt hiszem a pekingi nyelvjárás a hivatalos. Ez talán a legjobban elterjedt. Ugyan ilyen problémák lehetnek a könyvnyomtatásnál is bár a nyomott jelek szépek tisztán olvashatók. Könyvüzletet elég keveset láttam. Nem tudom könyvtár van-e ebben a városban ShaShi-ban ahol állandó helyünk volt. Viszont a könyv olvasásnak egy érdekes módját láttuk. Az utcán elhelyezett kis fa állványokra vannak téve a már ronggyá olvasott könyvek. Körülötte kis lócákon ülnek gyerekek és öregek egyaránt és ott olvasnak kis olvasási díj lefizetése mellett. Ezek a könyvek hasonlítanak, ami régi filléres regényeinkre kivitelben. Minden lapot egy teljesen kitöltő kép foglal el alatta a felirattal. Nagyobb méretű könyvet itt kint nem láttunk. Persze a hideg esős időre ezek a könyvtárak is eltűntek az utcáról.

Ezeken a kis könyvtárakon kívül a nálunk ismert újságárussal sehol sem találkoztunk.

A velünk lévő gyerekek kezében a mi színház újságunkhoz hasonlót láttam, erre azt mondták ezt meg kell rendelni. A mozival a néha rendezett színi előadással és az utcai könyvtárral azt hiszem a kulturális élet ki is merült. TV és rádió, sőt színes TV adás is van. De, hogy hány embernek van hozzá készüléke azt nem lehet tudni. Színes biztosan nagyon kevés. Fekete-fehér sem sok, bár az üzletekben lehetett kapni. Igaz főleg kínai gyártmányú, kis képcsöves készüléket és egy néhány japán készüléket is. A nálunk ismert nagy képcsöves készüléket nem láttam. Február 4-étől 9-ig tartott a tavasz ünnepe, vagy ahogy másképpen a hold újév. Tulajdonképpen most kezdődik az év. Ez az egy hosszabb szabadságunk, mikor végre elszabadulhatunk a munkahelyünkről és a városból is. Ilyenkor keresik fel a hozzátartozójukat, már aki teheti. Ez családi ünnep, úgy mondják és ezt együtt kell megünnepelni. Így kerül sor a háromnapos vendéglátásra, amitől szívesen eltekintettünk volna a kínai ételek miatt. Azt hiszem ez nekik jó ürügy volt az evésre, a vállalat pénzén. Mert nem vitatható enni azt szeretnek és tudnak is szép mennyiséget. Nekünk különben ez az öt nap megint csak szobafogságot jelentett. Az idő sem volt megfelelő és máskülönben sem volt kedvünk az utcán több száz emberrel kisérve felvonulni. Így nagy nehezen befejeztük az öt napot a hold újévet. Mint előbb említettem ezeknek az embereknek ilyenkor van lehetőségük valóságban "rabszolga" helyüket elhagyni, mert az üzemben szabadságuk nincsen. Úgy tudom, hogy nyugdíj is csak most kezd bevezetésre kerülni. Gondolom ez se mindenütt. Ezeknél a szó szerint földhözragadt embereknél állítólag még az is előfordul, hogy van olyan, aki nem tudja, hogy milyen városban lakik. A posta oldalára kiragasztott újságokat olvassák, természetesen nincsen minden kitéve. Ezt a tolmácstól tudjuk, aki ezeket olvasta és megjegyezte, hogy most a külpolitikai rész hiányzott. Kiragasztott plakátokon tanítják őket a faszámoló gépen számolni. Ezt nem tudom, de valószínűleg sok lehet az írástudatlan. Vannak, akik itt élnek születéstől halálukig, talán anélkül, hogy egyszer is eljutnának tovább a következő tartományig. Nem tudni, hogy itt hol születik az ember, a rizs-földön? a bambuszfedelű házban? vagy a kórházban. A kórházban többször is megfordultunk. Láttuk kívül belül, ha nem is minden részét. És most keservesen csalódna az, aki igazán olyan kórházra gondolna, mint nálunk, akár csak egy nagyon régi intézmény. A kórház kapun átjutva az udvarra jutunk, ami még nem okoz különös meglepetést. Innen az egyik épület szűk kis folyosóján át jutunk a rendelőbe. Es itt már megdöbbenünk. A szoba berendezése bár újra festett bútorok két író-asztal két szék, egy szekrény, egy hosszú pad és valami fiókos szekrényféle. Az íróasztalon tintatartó, rossz tollakkal. Rögtön hozzák az elmaradhatatlan teát és hozzá a termosz forró vizet. Nemsokára előkerül a környék legjobb orvosa így mondták, majd később egy másik is. Az orvosi köpenyek egy kicsit gyűröttek és már nem egészen fehérek, de a szakmájukat értik. Receptet kell írni. Sajnos ez egy kis nehézségbe ütközik. Sokáig keresgélnek. A zsebekből előkerül minden. Végre a sok limlom közül egy két papír is előkerül. Kisimogatva kiderül ez a recept. Némi tanácskozás után megírják. Az, hogy rendetlenség volt nem lehet mondani, de a piszok az orvosi rendelőbe ugyanolyan, mint az utcán. Ez inkább hasonlít egy "TÜZÉP" telep bódéjához, mint orvosi rendelőhöz. De ilyen az az üzemi rendelő is, mint valami régi mosókonyha, rémesen piszkos kőpadlóval és még piszkosabb mosdókagylóval. Ami nem porcelán tál, hanem az itt használt betontartó csempékkel borítva. A röntgengép is egy fáskamrához hasonló helységben található. A betegeket különböző tolókocsikon, taligákon és még ki tudja milyen járműveken szállítják be és viszik haza. Mentőautót, beteget szállítani nem láttunk. Ezek csak ládákat árut és minden egyebet vittek. Az orvosok kedvességében szolgálatkészségében kivetni valót nem lehet találni, bármikor megy érte, hívja az ember. De egyébként úgy látszik a tömegből ők sem emelkednek ki. A Szegénység egyforma színvonalra süllyeszti őket. Jelenleg egy családnál az újabb rendelkezés szerint csak egy gyerek lehet. Állítólag, ha több van valamiféle büntetést kell fizetni, így mondták. Persze teljes igazságról meggyőződni nehéz. Ilyen óriási ember mennyiséget ellátni igen nehéz feladat. A főétkezés a rizs itt és ekörül forog minden. Persze mindig és most is hangsúlyozni kell, hogy ezek a mi általunk ismert tartományra és tartományokra érvényesek. Sajnos ez a legszegényebb mind között. Mint valójában a középkor. És talán mi is úgy jártunk, mint a regényben. Egy Jenki Arthur király udvarában. Mint bárhol a világon itt is születnek és meg is halnak az emberek. A temetést nem láttuk, de a halott kikísérése olyan formában folyik le, amiről először azt lehetett hinni, mintha esküvő lenne. Általában fehér autón viszik a halottat a temetőbe, vagy más temetési helyre. Az országban sok helyen láttunk domboldalakon csak egy két sírt külön, messze a várostól. A teherautókon a koporsóban lévő halott vékony tüll szerű anyaggal van letakarva ezt körül állják a kísérők és az erre a célra külön készített táblákat díszeket visznek magukkal melyeket valószínűleg a földbe szúrnak. Ezek papírból készülnek mindenféle színből. Levelek virágok szalagokból áll. Az úton még ki nem érnek a temetőbe különféle petárdákat robbantanak. Gondolom ez addig tart amíg ki nem érnek a temetkezési helyre. Koszorúkat vagy másfajta virágot itt nem láttunk. De még virágüzletet sem.

Természetes ezek a díszek nem mind teljesen egyformák és valószínűleg elkészítésüktől függően nem egyforma az áruk sem. Az is lehet, hogy ez a forma több helyen vidékenként változik, bár ezzel sokfelé találkoztunk. Nem láttunk gyászruhát, papot, de temetési menetet sem. Sőt külön halottaskocsit sem, vagy a karon viselt fekete szalagot. A közvetlen hozzátartozók részére biztos itt is fájdalmas a halál, de az állam részére nem. Egy vagy akár száz ember nem számít, mert az itt lévő egy milliárd borzalmas szám. Az egyiptomi múmiák annak idején ugyancsak ámulatba ejtették a világot, több ezer évvel feltárásuk után is viszonylag épségben voltak. Mindezt Kína már túlszárnyalta 1975 első felében Hupei tartományban Csaugning járásban a Cu fejedelem székhelyén Csinán városban fekvő Finix hegységben a kínai archeológusok feltárták a 168-as számú nyugati Han dinasztiabeli sírt. Az ásatások során sok értékes műemlék és egy épp férfi holttest került elő. A sírból előkerült feljegyzések szerint a halott neve "Hszui" volt. Csaugning járásból való ember a főnemesek közé tartozott. A Han dinasztia 12. évében, azaz az időszámítás előtti 167-ben temették el. Feltárásáig már 2142 éve volt eltemetve. Az eddig Kínában felfedezett holttestek közül ez volt a legrégebbi múmia. Felszínre kerülésekor a halott öreg és végtagjai bíborpirosak voltak a konzerváló folyadéktól. A magassága 167,8cm a súlya 52,5 kiló. Körülbelül 60 éves korában halt meg. A halott izomzata tapintható. Továbbra is megmaradt végtagjai ízületinek funkciója. Az orr járata tiszta. Haja és szőrzete már eltűnt a tartósító folyadékban. A boncolás megállapította, hogy agyi erei még felismerhetők és még 12 pár idege is. A 970 gramm súlyú agyvelő az egész koponyának a négyötöd részét teszi ki. Belső szervei teljesen épségben maradtak. Az izomzatának rostjai elég hasonlóak az élő szervezetéhez. A holttestben fehérje zsiradék és szénhidrát is található volt. A halott az "AB" vércsoporthoz tartozott. Életében mellhártya gyulladása, epehólyag gyulladása, továbbá epeköve volt. Belső szerveiben vérszívó és más élősdi petékre is találtak a boncolásnál. Hogy miért nem porhadt el a holttest ennek az egyik oka, hogy több koporsóban igen mélyre temetve a testet szulfit higanyt tartalmazó folyadékokkal kezelték. Ennek a régi holttestnek a felfedezése azt bizonyítja, hogy a kínai nép már több mint kétezer évvel ezelőtt is elég magas színvonalon állt a gyógyszertan az egészségügy és a balzsamozás technikája terén Jelenleg a holttest a múzeum épületében a mélybe elhelyezve üveg alatt látható teljes épségben. A belső részek és az agy külön üvegedényben konzerváló folyadékba téve látható. Észre sem véve rajta az elmúlt kétezer évet. A holttest eltemetésekor egy igen vastag (kb. 10 centiméter) falu hármas fakoporsóba lett elhelyezve így találták meg. Ebből a fából a használható részekből kis szobrokat is faragtak később. A többi része a múzeumban található. A múzeumban látható még az ásatásnál előkerült több használati tárgy és eszközök. 

De itt nem csak meghalnak az emberek. hanem élnek is. A mi általunk ismert részeken borzalmas körülmények között. Persze egyes helyeken új lakások is épülnek. Ezek főleg vagy csaknem kizárólag állami építkezés pl. üzemi építkezések. A mi tartózkodási helyünktől pár száz kilométerre épült a Jangce folyón egy hatalmas erőmű. Maga a folyó a leghosszabb folyó Kínában 6300km és ezen az erőművön 230 millió kW energiát tudnak majd nyerni. Az építkezés Hubei tartományban fekszik 3km Nanjinguan alatt Yichang városnál Xiling George kijáratában a folyó középső szakaszában. Itt a Yangzi három vízi útra bomlik a Gezhuba és Xiba szigetekkel elhatárolva. Az erőmű 2561m hosszú és 70m magas. A víztartályok befogadóképessége 1580 millió köbméter. Az erőmű 21 generátor állomással rendelkezik majd a teljes kapacitása 2710000kW lesz. Egy generátor évi kapacitása 13800millió kWh. A három hajózsilip közül kettő képes 10000 tonnás hajók átszállítására. Ez a legnagyobb vízi erőmű tervezés a 10 éves terv 120 nagy terve, beruházása közül. Ezek fognak majd áramot szolgáltatni az ipar a mezőgazdaság számára Nyugat Hubei, Henan és Hunan és Kelet Sechauban. A folyó néhol, mint tenger terül szét más helyen pedig mint az Elba hatalmas sziklák közé szorulva folytatja útját rengeteg kisebb nagyobb hajót és halászbárkát ringatva a hátán gazdag halász-zsákmányt ígérve az ott élő lakosoknak. A folyó, mint előbb már írtam rendesen szabályozva nincsen. Ha történnek is építkezések végtelen lassúsággal megy, mint az egyik kínai mondta, Kína években, sőt évtizedekben számol, de mégis, mint a Yangzi vize.