Különleges feladatok

2023.09.30

Ha valami távol állt tőlem az a TV és a film világa. Nem vágytam sem a kamera elé, sem mögé, de a tungsramos életem során kétszer is úgy alakult, hogy közelébe kerültem. Egyik alkalmat sem én kerestem, egyikért sem lelkesedtem.

Először egy film forgatásánál voltam a rendező "segítője". (A "nevére már nem emlékszem" rendező hívott így.) A VTG-ben akartak leforgatni pár jelenetet és Molnár igazgató elvtárs engem jelölt ki, hogy egy szombat délután - az üres gyárban - álljak rendelkezésükre és teljesítsem, még a lehetetlen kérésüket is. Felhívta azonban a figyelmem, hogy nagyon vigyázzak, nehogy valami galibát csináljanak, de főként, nehogy valami bajuk essék.

A stáb 15 - 20 főből állt. Jól emlékszem a két főszereplőre, Rajz Jánosra és a fiatal Hegedüs D. Gézára. Az volt a meglepő számomra, hogy mindketten milyen idegesen várták a pár perces felvételt. Volt idejük idegeskedni, mert nem kis idő telt el, míg elkezdődhetett a forgatás.

Először a rendező azt kérte, hogy egy olyan modern műhelycsarnokot szeretne színhelyül, ahol nagyon sok korszerű szerszámgép van. Ezért elvittem őket a Forgácsoló üzembe.

  • Jó, jó, de olyan elrendezésre lenne szükségem, ahol a gép mellett van egy kis satupad, melyen lehet reszelgetni. A Rajz művész úr a napi munkája közben fusizni fog. Így a Rendező úr.
  • Olyan modern Forgácsoló üzem nincs, ahol a gépek mellett kis satupad van. Ott nincs rá szükség és gépek elhelyezkedése miatt el sem férne.
  • De ez nagyon fontos. Ezek a gépek nagyon jól néznek ki, csak át kell egy kicsit rendezni a helyszínt. Van velünk egy pár markos legény, segítünk a gépek tologatásában.
  • Az nem nagyon fog menni, ugyanis le vannak betonozva.
  • Akkor menjünk át egy másik műhelybe. Ahol - most már tudja mit akarok és aszerint - maga ki tudja alakítani a helyszínt.

Átvittem őket a Szereldébe, a nagy radiál fúrógép mellé. Nagy vonalakban elmondtam hogyan működik. (Azt hiszem teljesen nem értették meg, de a lényeg az volt, hogy elnyerte a tetszésüket.)

  • Ha megfelel, ide tudunk hozni egy satupadot - mondtam - melyen reszelgethet a művész úr.
  • Nem lehet egy másik gépet is ide tolni? Jó lenne a háttérben több gépet, nyüzsgést látni, nem csak az üres teret.
  • Itt is le vannak betonozva a gépek.
  • Majd én megoldom. Szólalt meg az Operatőr. Majd a világítással játszunk. Csak az a kérésem - mivel mondta, hogy ez elforgatható,

mutatott a kinyúló konzolra - 90 fokot fordítsuk el.

  • El lehet fordítani, de csak akkor szoktuk, ha olyan nagy alkatrészt munkálunk meg, amely nem fogható fel az asztalra. Az ilyen méretű - amit most akarunk "megmunkálni" - az asztalra van erősítve. Az asztal rögzítve van, nem tudjuk a konzollal együtt mozgatni. A fúrófej viszont, amiben a fúró van, a konzolon helyezkedik el és azzal együtt elfordul. A semmit fogjuk fúrni!
  • Nem baj. Csak, ami forogni tud az forogjon és ami még nagyon fontos, a hűtőfolyadék mennyiségét maximálisra állítsa.
  • Ha ezt egy műszaki meglátja! Sopánkodtam.
  • A nézők nem a gép működését fogják figyelni, hanem a reszelgető Rajz művész urat, meg a fusizást lebuktató Hegedüs művész urat. Higgye el kiválóan meg lesz komponálva és nagyon életszerű lesz.

Szívtam a fogam, de eszembe jutott az igazgató elvtárs utasítása, hogy minden kívánságukat teljesítsem és mivel sem galibát nem okozhattak, a baleset veszély sem növekedett, mindent elrendeztem óhajuk szerint.

A "megmunkálásra váró" alkatrészt felerősítettem az asztalra és elindítottam a gépet. A 90 fokkal elfordított konzol végén lévő fúró forgott, (fúrta a levegőt) a hűtőfolyadék folyt a fúróra (onnan a földre helyezett vödörbe). A kis munkapad a satuval, közvetlenül a gép mellé került és a befogott alumínium darabot Rajz művész úr lelkesen reszelte. A Jupiter lámpák vakítóan világítottak, az Operatőr pedig "berregtette" a masináját. Szerintük tökéletes volt minden és a Rendező úr repesett a boldogságtól.

A jelenetet kétszer vették fel, így is egy fél óra alatt végeztek.

Közreműködésem gyümölcséből azonban nem láttam semmit sem, mert nem mutatták meg, amit felvettek és a filmhez sem volt szerencsém.

A pénzügyeket intéző asszisztens szerint viszont nagyvonalúak voltak, mert a fél délutánért kifizettek, egy egész napra járó napidíjat:

Kaptam 32 - azaz harminckét - magyar forintokat.

A másik esetben, már szereplővé léptem elő. 1988 őszén Gábor András vezérigazgató úr felhívott telefonon, hogy úgy készüljek, másnap egy riporter fog a TV-től felkeresni.

  • A gyárba ne enged be őket! Old meg, hogy a riportot a gyáron kívül készítsék el.
  • Ezt hogyan gondolod? Vigyem el őket a Brunovszkihoz, vagy a Harangvirág cukrászdába?
  • Dehogy! Nincs olyan helység, ami a gyárhoz tartozik, de még sincs a gyár területén?
  • Van, a KISZ Klub, de nem valami épületes látvány.
  • Nem baj. Biztos meg fog felelni a célnak. Megmondom, hogy oda menjenek. Az a kérésük. hogy a Párttitkár és egy melós is vegyen részt a beszélgetésen.
  • Honnan fogják tudni, hova kell jönni?
  • Valaki a VTG-ből jön velük. Okos és ügyes legyél. Csak semmi lényegeset! Közlöm velük, hogy 12-kor várod őket.

Valaki a VTG-ből? Megkérdeztem a párttitkárt, Vansláger Lajost, de neki sem volt fogalma, ki lehet a "Valaki". Abban maradtunk, hogy majd meglátjuk és másnap egy esztergályossal kiegészülve, kíváncsian vártuk a tévéseket.

Pontosak voltak, a Riporter, az Operatőr és a "Valaki". (A Szervezési csoportunk vezetője Sz. F. és mint a beszélgetés során kiderült - a számomra akkor ismeretlen - MDF tagja.)

Sz. F.-et jól ismertem. Az igazgatói kinevezésem másnapján megkeresett, hogy szeretne velem beszélni. Akkor arra kértem, hogy halasszuk el a beszélgetést a következő évre, mert minden percemet lefoglalja az éves terv teljesítésével kapcsolatos tevékenység.

Januárban, már az első napokban, újból felkeresett.

  • Igazgató úrnak, megfelel, ha minden reggel fél nyolckor jelentkezem?
  • Nem hiszem, hogy a szervezéssel kapcsolatos dolgok minden napos megbeszélést igényelnek. Majd én szólok, ha szükségesnek látom.
  • Nem arról van szó. A Fogarasi igazgató úr naponta igényelte a jelentést. Azzal kezdte a reggelt, hogy én jelentettem.
  • Mit jelentett maga naponta?
  • Hát, hogy milyen a hangulat és mi történt a gyárban.
  • Hangulat? Azt maga honnan tudja?
  • Kialakult már az egyes területek figyelése, én azt összesítem.
  • Kedves Sz. úr. Hívja össze még ma az "embereit" és közölje velük, hogy holnaptól csak a munkájukra kell figyelni. A gyárban lévő hangulatot, meg történéseket pedig bízzák rám.

Ilyen előélettel rendelkezett nálam a "Valaki". Most azzal a céllal, hozta ki a TV-t - eredetileg - a Tungsramba (Vezérünk szépen lepasszolta nekem), hogy bemutassák a pártok helyzetét a gyárban.

  • Hány szervezet tevékenykedik a VTG-ben? Így a riporter.
  • Egy Szakszervezet van,
  • A pártokat is ide értem.
  • Egy párt van az MSZP, ezenkívül még egy szervezet - a fiataloké - a KISZ, de egyikük sem a gyárban folyó munkával foglalkozik, hanem élik a maguk életét.
  • De ezt a munka rovására teszik.
  • Eddig nem vettem észre. A gyűléseiket munkaidő után tartják. A függetlenített vezetők a szobájukban dolgoznak és fizetésüket nem a VTG-től kapják.
  • De a gyűlésekre a gyár helységeit veszik igénybe.
  • Igen. De akkor, amikor már nem dolgozik ott senki sem.
  • Mi a helyzet a többi párttal?
  • Mint mondtam, itt csak egy van. Miért, több párt is van?
  • Igen, most alakulnak. Például az MDF. Szólt közben a "Valaki". Azok is igényt tartanak mindenre, amit az MSZP-nek biztosítanak.
  • Ha majd olyan döntés születik a Parlamentben, hogy a többi párt vezetőinek is kell külön szobát biztosítani, meg fogjuk oldani. Ha azt írja majd elő a törvény, hogy a pártok a gyárban gyűlésezhetnek, mindegyiknek szorítunk helyet. Viszont, ha olyan törvény születik, hogy a pártok a gyárakon kívül éljék az életüket, akkor azt fogjuk tudomásul venni és az MSZP-vel sem fogunk kivételezni.

A Riporter többször visszatért, hogy miért "tűrjük" meg az MSZP-t a gyár területén és miért nem "karoljuk" fel az újonnan alakuló szervezeteket. (Legnagyobb sajnálatára, nem nagyon tudott tőlem - az előbbiektől eltérő, számára kedvező - kiselőadást kicsikarni. Nem tudom, hogy akkor, a Tungsram vezetői közül ki adott volna olyan, komolyan vehető választ, amire a Riporter és a "Valaki" várt.)

A párttitkárunk és az esztergályos szaki meg sem mukkant, igaz nem is kérdezték őket. A riport témája - akár csak nekem - mindkettőjük számára újdonság volt, jobbnak látták, ha hagyják, hogy a Riporter velem kínlódjon.

Pár nap múlva - a Vanslágerrel együtt - behívtak a TV székházába és ott lehetőségünk volt az adásra kész riportot megnézni. (Meg kell mondani, hogy jól sikerült, ami a látványt illeti. A beszélgetésből viszont az derült ki, hogy a Riporter erőlködése nem sok sikerrel járt.) Nyilatkoztunk, hogy nem ellenezzük az adásba kerülését. Amikor kifelé jöttünk, párttitkárunk megjegyezte:

  • Sejtem, hogy ezek mit szerettek volna tőled hallani, de akárhogy vágták az anyagot, sokra nem mentek veled.

Azt, hogy mikor kerül adásba, arról nem volt szó. Így nem volt lehetőségem, szereplésünket a TV-ben megnézni. Lehet, hogy nem illet be a "koncepcióba" és nem is adták le. Ha így volt, akkor mi hiába csinosítgattuk a KISZ Klubot, ők pedig feleslegesen vonultak ki a VTG-be.