Latin-Amerika

'75 kora tavaszán kijelölt a Vállalat egy kis csapatot arra, hogy az felderítse, milyen gépeladási lehetőségeink lennének Dél-Amerikában. A résztvevők: Gyebrovszki Bandi, a Gépexport Főosztály vezetője, aki a delegáció vezetője lesz, azután Komáromi Jancsi, egy viszonylag kezdő gépexportos, és harmadikként én, hogy legyen olyan is, aki ismeri a gépeinket. A tervezett állomások: Argentina - Buenos Aires, Peru - Lima, és Kolumbia - Bogota.

Gyebróról előljáróban egy pár szót kell szólnom, mivel a turnénk néhány eseménye ezt szükségessé teszi: A SzU-ban végzett egyetemet, Moszkvában "otthon" volt, de kereskedelmi jellegű képzettséggel és gyakorlattal nem rendelkezett. Vezérünk ennek ellenére a gépexport szervek élére állította, mivel a gépexportunk zöme a SzU-ba irányult, ahol valójában nem kereskedni kellett, hanem az államközi megállapodásokban szereplő kontingenseket kellett kitölteni, viszont minden egyeztetés, vita, (minőség, határidő, stb.) a "konyak-diplomácia" síkjára terelődhetett, ahol Gyebró verhetetlen volt.

Nemcsak, hogy értett a partnerek nyelvén, de asztal alá is tudta inni őket. (Azokban a relációkban pedig, ahol a kereskedés rutinja kellett, természetesen megvoltak a képzett munkatársak.) Mindemellett kellemes, jó kolléga volt, és a légynek sem akart ártani. A latinamerikai turnéra természetesen benevezett, hiszen mikor juthat el az emberfia ilyen helyekre, és egyébként is, itt csak ismerkedni és felderíteni kellett.

K. Jancsi készült az útra: egy hónap alatt "megtanult spanyolul". (A nyelvtudása hézagait csak olyasmikben vettük észre, hogy például egy alkalommal a vendéglőben várnunk kellett, hogy a kitálalt húsokhoz hozzák már a megrendelt sültkrumplit, ám ahányszor csak reklamálta Jancsi a krumplit, mindmegannyiszor kihozott a pincér még hat tükörtojást.) Én is készültem, hiszen olvasmányélményeimnek köszönhetően már fiatalkorom óta élt bennem a nosztalgikus (ez ide helytelen szó, de nem tudok kifejezőbbet) vágy a Világ néhány tája: Afrika, Távol-kelet, és nem utolsó sorban a most meglátogatandó országok iránt. Lázasan elolvastam még egy csomó dolgot az út előtt.

Az élmények nagyszerűek voltak. Motorcsónakkal a Paraná mellékvizeinek őserdejében, indián-kreol mise a límai székesegyházban, (előtte a hegyekről jött vezeklők térden vánszorognak a téren keresztül), indián ünnep az Andokban, inka múzeum, a spanyol-koloniál épületremekek, Buenos Airesben egy fél éjszaka autentikus argentin tangó, nagy mafla marhahúsok parázson sütve, stb,stb.

De ezekről máshol.

Itt most inkább néhány "felejthetetlen" Gyebrovszkiáda:

• Gyebró, a tudományos:

Gyebró oktatja a vevőt: "A termelőkapacitást sokféle módon lehet számítani. A Tungsram ezt egységesítette, és kérjük, hogy a partnereink is ezt fogadják el. Az első szabványosított adat: a Tungsramnál most egy hét az százhatvannyolc óra."

• Gyebro, az ínyenc:

Az egész turnén jobbnál jobb, érdekesebbnél érdekesebb ételeket ettünk, akár vendégként, akár "magánúton" étkezve. Ennek dacára Gyebró naponta ábrándosan elismételte: gyerekek, ha most Moszkvában lennénk, elvinnélek benneteket kajálni egy olyan helyre...!

Kalmár Gabi, aki Peruban, a límai a követségünk munkatársaként segítette a hivatalos munkánkat, szombaton elénk állt azzal, hogy az ő felesége szeretettel látná az urakat vasárnap délben, hozzájuk, ebédre. Egy kicsit "szabódtunk" az illem kedvéért, hogy igazán nem akarunk terhére lenni, meg elrontani a pihenőnapjukat, meg ilyesmi, de magunkban már előre örültünk a várható gasztronómiai kalandnak.

Egyszercsak megszólal Gyebró: Nem bánom, Gabikám, köszönettel elfogadjuk a meghívást, egy feltétellel: Főzzön nekünk a kedves feleséged egy jó magyaros paprikáskrumplit. Gabinak arcizma nem rándult, mi ketten meg mit mondhattunk erre?

Vasárnap délben megjelentünk Kalmáréknál. Ismerkedés, aperitif, majd asztalhoz ültünk. A kecsua indián szakácsnő behoz egy lábast és a háziasszony intésére leteszi Gyebró tányérja elé az asztalra, majd a ház asszonya igen kedvesen a következőket adja elő:

- Én, otthon, leánykoromban, főleg egyetemre jártam, meg egy kicsit szórakozni is, de főzni nem tanultam meg anyukától. Most itt van nekem a konyhában ez a mucsácsa, aki spanyolul is alig tud, és akinek elmagyaráztam, hogy kell paprikáskrumplit főzni. Továbbá, - és ez már mellékes körülmény, - itt nem olyan a krumpli, a hagyma, a paprika mint otthon. Mégis, Gyebrovszki úr, kívánsága szerint elkészült az ön ebédje, ott van ön előtt, fogyassza jó étvággyal, ha nem is olyan, mint amilyennek képzelte. Mi, többiek azt kapjuk, amit eredetileg terveztem, ha kedve van, ezekbe is belekóstolhat.

• Gyebró, a bátor:

A Kalmáréknál elköltött vasárnapi ebéd után felvittek bennünket a hegyekbe, egy indián folklór "vásár"-ba. Népviseletek, népi ipar, népi muzsika, stb. Lehetett ottkészített dolgokat vásárolni: lámaszőrből szőtt poncsót, gyönggyel kivarrt tokban macsatét, rézből domborított inka izéket, meg még ezerféle echte perui érdekességet. Gyebró mit vett: egy tölcsér vanilia fagylaltot.

Nem figyeltünk rá, meg is ette.

Két napig nem mehetett hat méternél messzebbre a klotyótól. A kúra rengeteg gyógyszerünkbe került, (a viszkit is beleértve), de végülis sikeres volt. Közben folyton dünnyögött, hogy Moszkvában ez nem fordult volna elő...

• Gyebró, a gyáva:

Egyik nap Buenos Airesben, a kereskedelmi kirendeltségen jelezték, hogy tárgyalásunk lesz. Kisvártatva meg is érkezett két jólöltözött kreol úr, akik Corrientes tartományból jöttek. Elmondták, hogy a tartományban állami beruházással félvezetőgyárat akarnak létrehozni. Ennek megvásárlása - kedvező ajánlat esetén - a Tungsramtól is lehetséges lenne. Mi elmondtuk, milyen berendezéseket és technológiát tudnánk ajánlani. Ahhoz, hogy az ajánlatunkat kidolgozzuk, - mondták - holnap előadnák részletes elképzeléseiket, valamint megmutatják a létesitmény tervezett helyét és az ottani környezeti körülményeket. Ebből a célból a tartomány kormányzója szeretettel vár bennünket az ugyancsak Corrientes nevü székhelyén. Holnap reggel hétkor beülünk a külön repülőgépébe, (amit értünk küld), délelőtt elintézzük a dolgok hivatalos részét, ebéd után még elrepülünk megnézni a hatalmas, páratlanul gyönyörű Iguazu vízesést, estére visszaérünk Buenos Airesbe.

A javaslat fantasztikus élménnyel kecsegtetett, rábólintottunk. ("Köszönjük, úgy gondoljuk, hogy tudunk rá időt szakítani...")

Kora este Gyebró összehívott bennünket a szobájába:

"Gyerekek, most beszéltem a Kirendeltséggel, kértem, mondják le a holnapi repülést. Majd írásban bekérjük az indiánoktól az elképzeléseiket és írásban elküldjük az ajánlatunkat."

"Gyebró, de mééér? Észnél vagy?"

"Nagyonis észnél vagyok. Ez a turnénk már a program szerint is tizenegy felszállást és legalább ugyanennyi landolást tartalmaz. Ne kisértsük az Istent. Ha a dzsungel felett lezuhanunk azzal a nem tudom, milyen tragaccsal, meg se találnak bennünket. Ennyi."

És azóta sem az jut időnként az eszembe, hogy nem adtunk el félvezetőgyárat Argentínában, hanem az, hogy csak képen láthattam az Iguazu vízesést, pedig ott volt karnyújtásnyira az igazi.