Leltár a VTG-ben

1989-ben a Sajtoló és Szerszámgyárból átalakult Fejlesztő Gyáregység gazdasági vezetője voltam harmadik éve, (akkor már egy gazdasági mérnöki után megszerzett mérnök-üzemgazdász végzettséggel is) mai szememmel nézve messze nem elegendő szakmai tudással, viszont nagy lelkesedéssel és tanulni vágyással. A Fejlesztő Gyáregység valamilyen szinten a Gépágazathoz tartozott és így elég közeli és jó kapcsolatba kerültem az ottani központban dolgozó gazdasági ügyekkel foglalkozó hölgyekkel, pl. Harsányi Katival, akik jóindulatúan segítettek a különféle ügyes-bajos szakmai dolgokban.

Talán ennek is köszönhettem, hogy egyik nap felhívott dr. Horváth László, a VTG igazgatója, hogy lenne-e kedvem átmenni a VTG-be, mert ő nem elégedett a főkönyvelőjével és szeretné lecserélni.

A VTG-nek nem volt túl jól híre a Törzsgyárban, és bár Budapesten volt, mégis szinte különállónak tekintették őket, a "Doktor" kemény vezetési stílusáról pedig mindenféle legendák keringtek.

Szakmailag azonban nagy előrelépésnek tekintettem a lehetőséget, mert a Fejlesztő Gyáregységhez képest a VTG egy nagyobb és "valódibb", az önállósághoz közelebb álló gyár volt, így az ottani főkönyvelő a gazdasági munka nagyobb spektrumát láthatta át és kezelhette. Mivel ambícióban és önbizalomban nem volt hiányom, némi idő után ráálltam a váltásra, és átmentem először átmenetileg belső ellenőri pozícióba, hogy "megtanuljam" a gyárat, aztán főkönyvelőnek.

Mint kívülről érkezett idegen igyekeztem minél gyorsabban beilleszkedni az ottani rendszerbe, és mint "volt" mérnököt azért folyamatosan érdekeltek az üzemekben folyó tevékenységek is, így ott is, meg a kiszolgáló egységekben is megismertem néhány embert. Ahogy vártam, kiderült, hogy azért a VTG-ben sem emberevők dolgoznak.

Eljött az első éves leltározás ideje.

A Főkönyvelőség feladata ilyenkor a leltár szakmai előkészítése, aztán pedig a beérkezett adatok feldolgozása. A fizikai leltározás idején azonban a szúrópróbás ellenőrzésen kívül átmenetileg nincs sok tennivaló. Én is leballagtam a folyamat ellenőrzésére, és eközben eljutottam a szálanyag raktárba is, ahol már elég jól ismertem néhány kollégát. A raktárvezető rögtön elkezdett panaszkodni, hogy betegség meg egyéb okok miatt kevesen vannak, és rengeteg anyagot kell megmérniük a fizikai leltározásra megszabott idő végéig, szinte lehetetlen hogy elkészüljenek. Én akkor még 40 éves sem voltam, jó volt a kondícióm is, gondoltam, hogy beállok egy kicsit segíteni nekik. Az lett ebből, hogy a munkaidő végéig (meg még egy kicsit) ott ragadtam, hoztam-vittem én is a szálacélokat a mérleghez így aztán meg tudtunk mindent számolni. A végén a raktárvezető meg is dicsért, hogy papírozó emberből nem nézte volna ezt ki.

Én is meg voltam elégedve magammal, nem is éreztem különösebb fáradságot.

No de másnap reggel, amikor fel akartam kelni! Izomláz mindenhol! Mintha rugók ellenében kellett volna mozgatni a végtagjaimat. Két vagy három nap is kellett, mire elmúlt az izomláz, bent a gyárban persze igyekeztem azt mutatni, hogy meg sem kottyant ez a kis munkakörváltás.