Majloo Szoo

• Szia! - hívott fel 2021. nyarán-őszén az egyik elődöm a Tungsram moszkvai kirendeltségén, Koleszár Feri. Mellesleg - szerintem - ő volt a legjobb kereskedő az összes moszkvai Tungsram képviselő között. Gyors, élelmes, lényegre törő. Előre menni, utazni, üzletet csinálni, ahol lehet, bedobva kiváló nyelvtudást, kultúra -, ember-, és helyzetismeretet. Tudta, hogyan lehet rokonszenvet kelteni, úgy alakítani a folyamatokat, hogy azok barátkozásba forduljanak, de legalábbis betyárbecsületi korrektségbe. Ki tudja, honnan van emberekben az üzleti tehetség? A kalandvágy, a kockázat vállalására való készség, csipetnyi csibészséggel fűszerezve? Nem származásfüggő, az biztos. Van, vagy nincs.
• "Kéne nekem X.Y. telefonszáma!" - mondta lelkesülten. Az egyik moszkvai, a szovjet időkben jól ismert orosz világítástechnikai beszerzési-elosztási gurut említette.
• "Ő már nem aktív - válaszoltam -, de miért kell?"
• "A Tungsram vezér érdeklődik Majli Szaj után".

Majluu Szuu egy kirgiz folyó és város neve. Korábban, a szovjet időkben mindenki Majli Szaj-nak hívta. Így ismertük mi is, Tungsram kiküldöttek Moszkvában. A kirgiz "Majloo Szoo" név "olajos vizet" jelent, a "Majli Szaj" Szovjetunióban használatos elnevezés pedig "olajos völgy"-et, mivel valamikor a völgyben, ahol a 20 ezres város fekszik, kőolajat bányásztak, ami bebarnította a hegyről csörgedező tiszta vizű folyót. Olyan tiszta volt a vize azelőtt, mondták, mint a könnycsepp. Később, 1929-ben radiobaritot találtak ott, s ettől kezdve két majli-szaji hidrometallurgiai üzemben 22 éven keresztül 10 000 tonna urán-oxidot vontak ki és dolgoztak fel.

1968-ban bezárták a bányákat és a gyárakat. Hátra hagyták azonban a kirgizeknek a világ legnagyobb radioaktív hulladéktárolóját, amely a várostól nem messze található. Az olajszennyezést tehát sugárszennyezés követte. Ennek következtében 2006-ban a várost a Blacksmith Institute környezetvédelmi szervezet a világ 10 legszennyezettebb városa közé sorolta. De van más baj is a környékkel: az üzbég határtól 24 kilométerre fekszik, a lakosság vegyes: a kirgiz többség mellett élnek itt üzbégek, tatárok, oroszok, tadzsikok. Időről időre etnikai villongások törnek ki, melyekben kirgizek, üzbégek és tádzsikok nagy kedvvel irtják egymást. A kirgiz-üzbég határ sem egyértelmű: a határőrök, ha gyanúsat észlelnek, átlőnek a másik országba.

Nagy nehézség az is, hogy a város igen messze van a fővárostól, Biskektől, és nehezen érhető el. Kirgizisztán egész területe hegység, ezért igen nehéz szárazföldön eljutni a fővárosból Majloo Szoo-ba. Van helyi légi közlekedés, de az is nehézkes. A szovjet időkben motoros kisgépek repültek Majloo Szoo és Biskek között, amelyeknek, mielőtt átrepültek egynémely hegy felett, három nagy kört kellett megtenniük, hogy megfelelő magasságba emelkedjenek. Nem volt jelentősége a Szovjetunióban a belső határoknak. Inkább megyehatárokként lehetett őket értelmezni. A Majloo-Szoo-ban épült lámpagyár a szovjet időkben Üzbegisztánon keresztül érintkezett a külvilággal.

Elhatározták ugyanis a szovjetek 1964-ben, hogy lámpagyárat nyitnak az érckitermelés és feldolgozás helyén. Itt jött be a képbe Magyarország és a Tungsram. 1968-ig zárt város volt Majloo Szoo. Később történhettek a szállítások tőlünk. Egy biztos: saját szememmel láttam, hogy a gyárnak szinte csak Tungsram gépei voltak. Ribbon gépe (ha valaki nem tudná: nagy kapacitású, folytonos működésű amerikai konstrukciójú lámpabúra gyártó gép) biskeki (leánykori nevén Frunze) gyártású volt, miután a Szovjetunió megvette annak gyártási jogát. Normállámpát, dekorlámpát és stoplámpát gyártottak sok soron, feltűnő tisztaságban, jó minőségben. Mint minden szovjet gyárban, volt üveggyártásuk, spirálgyártásuk és lámpafej gyártásuk is. A kooperáció ugyanis nem nagyon működött. Vagyis, ha működött - parancsszóra. Pártkönyvet az asztalra! Nem szállítasz? Szabotálsz? Vizsgálat, bűnügy, láger. A világítástechnika azonban nem volt stratégiai ágazat, nem felügyelte a KGB, mindent ki lehetett magyarázni, ezért a szovjet gyárak kerülték egymást.

Nem tudom, ki járt ott a VTG-től beüzemelni, ki ápol emlékeket onnan. Én a kilencvenes és kétezres években jártam ott. Megvendégeltek bennünket. A terülj asztalkám két fogásból állt: ujjnyi zsírban úszó főtt juhhús és vodka. A gyárban tiszta fehér női fityulák tengere. Összeszerelő gépsorok tömkelege. Üzemelt a Ribbon - meglehetősen jól. Természetesen minden GE-érában Kanizsán véghez vitt modernizáció nélkül. Akkor már a Győri Tamás által "Cárevics"-nek elkeresztelt, úriembernek sehogyan sem nevezhető, hatalomittas és pénzszomjas, 150 kilós orosz üzletemberé volt a gyár, aki építési vállalkozóként, ravasz, ám primitív emberként az orosz elnöki adminisztráció "csókosa" volt, aki a "szilovikok" /erőszakszervezetiek/ kedvenceként olyan állami megrendeléseket kapott, mint a Kreml felújítása, az orosz elnök repülőgépének belső kialakítása, stb.

A jelcini korszakban jártunk, az orosz állam szegény volt, messze voltak még a későbbi putyini korszak 100 dolláros olajárai. Nagy ütemben folyt a nemzeti vagyon "közpénz jellegének" magánjellegűvé alakítása. Az erőszakszervezetek erősen "nemzeti érzelmű" tábornokai úgy döntöttek, hogy náluk lesz a legjobb helye a volt szovjet világítástechnikának. Mint ahogyan a "Cárevics" nekünk Budapesten mondotta: "eddig a zsidók nyúltak le mindent, most mi következünk". Nekifogott, hogy erőszakosan felvásárolja a lámpagyárakat. Szerzeményei között volt a majloo szoo-i gyár is, amely innentől fogva megkezdte erőltetett menetű tönkremenetelét. A "Cárevics" azonnal elzálogosította a gyár részvényeit, hamis gépvásárlási szerződésekkel hatalmas hitelt vett fel, amit esze ágába sem volt visszafizetni. A törvénytől nem félt. Az egy tömböt alkotó erőszakszervezetek, vámosok, rendőrség, adóügy, ügyészség, s maguk a bíróságok is - mellette álltak. Pénz kérdése volt minden. Amint szép kerek összeget keresett az üzleten, s már nem kecsegtetett hasonló bevételekkel a gyár vesződséges működtetése, amikor kiszívta a gyárból annak minden életnedvét - lelépett.

Én időközben átszálltam a GE/Tungsram hatalmas tengerjárójáról saját kis halászcsónakomra, azzal hajózva az oroszajkú világ alattomosan háborgó tengerén. Néha elcsodálkozom, hogy a fenébe úsztam meg!?

Mellesleg a büszke hazafi "Cárevics" és bűnsegéd tábornokai voltak végül is, akik romba döntötték az egész szovjet időkből örökölt lámpagyártást. Megfigyeltem, ahol odaadóan és könnyezve lobogtatják a nemzeti zászlót és óránként eléneklik a himnuszt, ott a háttérben veszettül lopnak. Értőknek: Szaranszk már csak árnyéka önmagának, speciállámpából és normállámpából éldegél, Tomszk pislákol, Ufa bezárt, Breszt éppen, hogy elpöfög, profilváltásra készül, Lvov nyomná a normállámpát vásárolt burából (üveggyára rég bezárt), ha lenne gáza meg villanya meg munkása. Kiöregedtek az idős szakik, a fiataloknak a régi, ütött-kopott gépekből kis pénzért lámpát kisajtolni - nem pálya. Szmolenszk orosz vállalkozó autólámpa gyára lesz januártól. A fénycső ideje lejárt. Kalasnyikovó működik és fejleszt, de esze ágában sincs elszakadni a normállámpától, mivel az filléres termék és rengeteg Oroszországban a mélyszegény ember. Tízmilliók élnek a szegénységi küszöb alatt, vagy annak közelében. Kalasnyikovó egy távoli faluban található, ahol nem nagyon van a gyáron kívül más munkalehetőség, és az éhbért fizetésnek hívják.

A kirgiz állam végül kénytelen volt a munkahelyek megtartása érdekében - a nem fizetett adók és járulékok fejében - visszavenni a majlu szoo-i gyárat.

Ekkor történt, hogy magyar külügyi delegáció járt a térségben, amit egy bizonyos magas, kakadu madárra emlékeztető külsejű, magabiztos, öndícsérő, feltűnően sikeréhes miniszter vezetett, akinek az volt a feladata, hogy fejlessze a kapcsolatokat a régióban. Biztosan nem jut el hozzám minden hír, de én mindig olyanokat hallok, amikor ez a miniszter tárgyal, hogy vagy vásárolunk, vagy ajándékozunk. Ahogyan ő vásárol, nem vásárol úgy senki. Nem hallok a kereskedői lét csúcsát jelentő eladásokról, ami a szakma sava-borsa. Vásárolni - ahogyan mondják, de főképpen ajándékozni, a hülye is tud. Eladni jó haszonnal - az a valami! A kirgizeknek megígértetett, hogy magyar segítséggel gyáruk felvirágzik, mivel van Magyarországnak egy nagy múltra visszatekintő világszerte ismert cége, melynek jelszava: "Innovation is our heritage", amely mindent tud a világítástechnikában és mindenre képes. A kirgiz gyáriak természetesen ismerték a céget, hiszen az összes gépükön ott a neve.

Hipp-hopp, Majloo Szoo-ban teremnek a cég emberei, megmondják a tutit, adnak gépeket, és a gyár felvirágzik. Ezzel váltak el a tárgyaló felek. Amikor a Tungsram tulajdonos-vezérigazgatója (Jörg Bauer, megjegyzés Baracskai Ferenc) meghallotta mi a teendője, nyilván azt mondotta, hogy "Jawohl", vagy valami hasonlót, s mélyen elgondolkodott, mert eszébe jutott a magyar tárcavezető Abu-Dzabiban korábban tett látogatása, ahol a legfontosabb megállapodás az volt, hogy a Tungsram leányvállalatot hoz ott létre és gyárat épít 4 millió dollár értékben, amihez a magyar kormány is pénzügyi támogatást biztosít. Most sem volt mivel és nem volt kivel teljesíteni a kapott feladatot, de főleg nem volt világos, hogy minek? Hacsak nem fizet valamilyen misztikus égi sugallat hatására ezért is a magyar állam, vagyis a bőkezű Eximbank, mint a katonatiszt.

Türk testvérünkről van szó!

A Tungsram-vezér verte a reklám-nagydobot, emberei hirdették a megváltó Tungsram eljövetelét minden fórumon, a tévében, a Facebookon, konferenciákon. Lánglelkű műszaki szakemberek álltak elő ezernyi remek ötlettel a függőleges kertészkedéstől az űrkutatásig. Igaz, a bevételeket alapvetően - egészen 2022. áprilisáig, a Tungsram katasztrófa bejelentéséig - a GE-időkből örökölt termékek hozták.

A gond többek közt az volt, hogy a politikai gazda benyalta a Tungsram-propagandát, amely azt terjesztette, amit ő hallani akart. Nem sikerült a cégen belül olyan embert találni, aki tudta volna, milyen állapotban van a majloo-szooi lámpagyár, ezért a cég gyártörténészéhez (!) fordultak, találjon már valaki nyugdíjast, aki tud valamit erről a gyárról. Így jutottak el Koleszár Ferihez.

Moszkvai irodájukhoz nem fordulhattak, mert az olyan fiatal helyi emberekből állt, akik azt sem tudták, kik ők maguk, nemhogy ismerték volna a posztszovjet világítástechnikát. A KPMG térképezte fel az új Tungsramnak az orosz piacot, elvetemült pénzért. Mintha sohasem lett volna korábban a Tungsramnak az egyik legjobban működő külföldi képviselete Oroszországban, amelynek képviselői ismertek mindenkit a szakmában és akiket ismert mindenki. Ezeknél a fiataloknál tájékozottabbak voltak a Tungsram márkát és a gyárat illetően oroszországi vevőik, akik nem értették, mi történt Budapesten, miért törli gondosan a memóriáját és kezd nulláról mindent a cég.

Mondtam Ferinek, hogy úgy alakult, én voltam az, aki felemeltem és tovább vittem Oroszországban a Tungsram alkatrész- és gépágazat zászlaját a GE-érában, bevezettem a GE/Tungsram alkatrészeket Bresztbe, Szmolenszkbe, Szaranszkba, Tomszkba, Ufába, Kalasnyikovóba. Szállítottam gépeket, szivattyúkat, síkszelepeket, pipatengelyeket és más alkatrészeket nekik, amihez a műszaki hátteret főként a VTG, Győri Tamás, a máig aktív Nagy Sándor és a kemencés Laska Imre adták. Dolgoztunk az oroszokkal egészen egy másik katasztrófa kezdetéig, 2022. február 24-ig, amikor Oroszország betört Ukrajnába. Ezért képben vagyok a posztszovjet lámpaipart illetően. Mondja meg a Tungsramnak, hogy két héten belül szállítani tudok egy anyagot, amelyben leírom a kirgiz gyár helyzetét, tulajdonviszonyait, gépállományát, termékskáláját, főbb mutatóit. Ezután oda utazhatnak a tungsramosok vele együtt és megbeszélhetik az együttműködés részleteit.

Eljött 2022. áprilisa - történt, ami történt. Kirgízisztán, Majloo Szoo természetesen feledésbe merült. Nekem azonban fúrta az oldalamat, mi lehet most a helyzet ott. Felhívtam a kapcsolatomat, s megtudtam: a kirgiz állami szervek úgy döntöttek, hogy a gyárat átprofilírozzák, palackgyárat csinálnak belőle, felhagy a világítástechnikával. A lámpát a kirgizek Kínából fogják vásárolni, hiszen nincs messze.

Kirgizisztán ugyanis határos Kínával.