Nem a terv szerint

2019.05.26

Abban az időben a hivatalos utazások része volt egy-egy szakmai kiállítás megtekintése is. Egy alkalommal Svédországba, Malmőbe utaztunk egy műszaki kiállításra Iványi Ferivel és Richter Jenővel. (volt még velünk valaki, de nem emlékszem a nevére)

A sikeres bámészkodás és anyaggyűjtés után már hazafelé készülődtünk. Sajnos a hazaindulás napján elég sűrű köd ereszkedett a városra. A kedvezőtlen látási viszonyok miatt törölték a repülőjáratunkat és a komphoz irányítottak bennünket. (akkor még nem létezett a Malmőt Koppenhágával összekötő Öresund híd)

Aki volt régen hasonló kiküldetésben, az tudja, hogy soványka napidíjunkat a hazautazás idejére már régen feléltük, némi apró csörgedezett csak a zsebünkben. Arra számítottunk, hogy majd a repülőgépen kapunk enni. Ezt szóvá is tettük az SAS-nél, erre adtak néhány kupont, hogy majd a kompon beváltják.

A kompra felszállva találtunk egy büfét, de nem fogadták el a kuponjainkat. A komp felső, panoráma fedélzetén volt egy szuper étterem, a pincér úgy nézett ki, mint egy ellentengernagy, és arra gondoltunk, hogy maradék pénzünkért talán ihatunk ott egy sört, majd kérünk hozzá négy poharat. Beóvakodtunk és mutattuk szegényes vagyonkánkat, amikor a pincér észrevette a kezünkben a kuponokat. Az aprót visszaadta, hozott aperitifet, sört, előételnek lazacot, és még a fene tudja mi mindent. Sajnos hamar megérkeztünk Koppenhágába, így nem is tudtunk mindent megenni és meginni.

A késés miatt már lezárták az utasfelvételt a MALÉV gépen, így ott-ragadtunk a dán fővárosban. Reklamálásunkra a MALÉV képviselője közölte, hogy mivel elment az utolsó gép is, neki már nincs itt dolga, megy haza. Néhány életveszélyes fenyegetés hatására végül segített nekünk, kiokosított bennünket, hogy a SAS légitársaság hibájából maradtunk itt, ezért nekik kötelességük gondoskodni rólunk. Rövid telefonálás után, mondta, hogy üljünk le és várjunk, majd jönnek értünk. Hát vártunk, de a képviselőt sem engedtük el. Nemsokára érkezett egy Mercédesz taxi és bevitt minket a városközpontba a légitársaság pazar toronyépületéhez. Itt újra elláttak kuponokkal és jöhetett a habzsi-dőzsi. Csak ámuldoztunk a sok fantasztikus szolgáltatás színvonalán.

Miután berendezkedtünk és ettünk-ittunk, aztán megint ittunk, Feri kitalálta, hogy Katona Pali a koppenhágai képviselő, aki a családjával együtt itt él. Nyomban felhívta őket és nemsokára kedves, szívélyes vendéglátásban volt részünk. Ráadásul másnap Pali felesége, a hivatásos idegenvezetőket túlszárnyaló színvonalú, városnézésre kalauzolt minket. Nagyszerű élmény volt! Délután a menetrend szerinti MALÉV géppel hazatértünk Budapestre.

A tanulság? Néha nem baj, ha nem a terv szerint történnek a dolgok.