Jegyrendszer a SZU-ban 1984.

A Gyöngyösi Félvezető és Gépgyár és a Tungsram Moszkvai képviselőjének éhezéséről 1984-ben a Szovjetunióban.

Kevesek előtt ismeretes, hogy a Tungsram a 80-as években a szovjet műszaki hírszerzés /magyarul ipari kémkedés/ rajzai és információja alapján a gyöngyösi mérnökök egy éves kitartó munkával lekoppintották az akkori legmodernebb NSZK KUKA-SIEMENS hegesztő és festőrobotot, amit a szocialista országok az akkori embargó miatt nem vehettek meg a németektől.

AZ első mintapéldány 1983-ban Gyöngyösön elkészült, azt kiküldték TOLJATTI-ba a ZSIGULI gyárba. Miután megérkezett a gyárba, a SZU Autóipari Minisztériuma meghívott bennünket a Zsiguli Autógyárba bemutatni és üzembe helyezni a mi hegesztő robotunkat. Gyöngyösről Takács István főmérnök és 2 fejlesztőmérnök megérkezett a moszkvai Seremetyevo reptérre, ahol én- mint a Tungsram moszkvai képviselője- fogadtam őket. A Minisztérium Nemzetközi Kapcsolatok fiatal munkatársa elintézte a vonatjegyeket az éjszakai 4 személyes lefüggönyözött hálókocsiba, és ő is velünk utazott a mellettünk lévő fülkében. (Akkoriban külföldiek a Szovjetunión belül 1000-1200 km- re lévő városokba csak vonattal és csak éjszaka mehettek, nehogy véletlenül lefényképezzenek valamilyen katonai objektumot vagy repteret)

Abban az időben a gyöngyösi szerelők 1 kg sonkával, fél tábla szalonnával,2 kg fehérkenyérrel és 3-5 liter hárslevelű borral utaztak kiküldetésbe a távoli SZU-ba, ismerve az ottani ellátási körülményeket. Én Moszkvából nem vittem magammal élelmiszert, mert ott több-kevesebb sorbanállással általában lehetett valamit kapni.

Így érkeztünk másnap délelőtt a VAZ ZSIGULI autógyár egyszerű, szerénynek mondható munkásszállójába, ahol a moszkvai kisérőnk átadott bennünket az autógyár Nemzetközi Kapcsolatok helyi munkatársának, aki egy lefüggönyözött RAF LATVIJA mikróbusszal bevitt minket a gyárba a kicsomagolt, de ponyvával szépen betakart narancssárga színű robotunkhoz.

Mi azonnal hozzáláttunk a robot beüzemeléséhez, amit 3 nap alatt sikerült befejezni. Ebédet a gyár üzemi ebédlője melletti függönnyel elválasztott szobában kaptunk minden nap, a gyári dolgozók étkezése után.

Régebben a Szovjetunióban a szállodákban és munkásszállókban reggelit sehol nem adtak, azt mindenki maga intézte, ahogy tudta. A gyöngyösiek erre készültek is zsebkés, konzervnyitó, elektromos vízforraló mindenkinél volt, 3 reggelire + 2 vacsorára négyünknek elég volt a 3 gyöngyösi kollega által hozott hideg élelem.

Én nyugtattam őket is, meg magamat is, sebaj majd veszünk munka után az élelmiszerboltban utánpótlást. Így is tettünk. A harmadik nap munka után beálltunk egy élelmiszer bolt előtt álló 15-20 m - es sorba. Nem volt túl hideg kb. mínusz 6-8 fok, enyhe széllel. Kb. fél órai sorbanállás után bejutottunk a boltba, ott még 10-15 perc után közeledtünk a felvágottas pulthoz, ahol az előttünk állók elkezdtek kotorászni a zsebükben, és kivettek egy kb.15 mm széles 40 mm hosszú papírfecnit. Közülünk a legidősebb, Takács István főmérnök, ismertebb nevén Taki, azt mondta: - "Feri ebből baj lesz, mert jegy nélkül nem fognak adni semmit !"

Ő 1929-ben született, 1955-ben 1 évet SZVERDLOVSZK-ban töltött a TURBINA és KAZÁN gyárban mérnök továbbképzésen, és ott akkoriban már átélt ilyen jegyrendszert. Én nyugtattam magunkat, hogy biztos ki fogok sírni valamilyen kaját a 8 éves szovjetúnióbeli tapasztalataim alapján. Odaértünk az eladónőhöz, én kértem tőle fejenként 200 gramm parizert, -más nem is volt neki, az előttünk lévők is csak ennyit kaptak a jegyükre, ő felemelte a kezét és a hangját: polgártárs kérem a talonokat /jegyeket/, ennek hiányában semmit nem tudok adni!!!

Mondtam, hogy mi külföldiek vagyunk az autógyárban dolgozunk, éhesek és nincs semmi ennivalónk. Válasz: a többiek is a gyárban dolgoznak, ott kérjünk élelmiszerjegyet /talont/, és akkor kiszolgálja a jegyen szereplő mennyiséget. Egyébként meg gyorsan álljunk félre, ne zavarjuk a mögöttünk lévő hosszú sor kiszolgálását!!!

Lógó orral hazamentünk a közelben lévő munkásszállóba, ott főztünk négy pohár üres teát/cukrunk se volt már/- és ez volt a vacsoránk !

Másnap reggel jött értünk a belügyes kisérőnk /NKO munkatárs / a szokásos lefüggönyözött RAF LATVIJA mikróbusszal. Mi, szótlanul beültünk. Ő megkérdezte, hogy aludtak az elvtársak?

Én kedvetlenül félhangosan azt mondtam, hogy rosszul, nagyon rosszul. "Csak nem kimaradt a fűtés mert ilyenkor tél vége felé ez elő szokott fordulni. Ezért tettek be mindenkinek még egy lószőr vagy teveszőr pokrócot a szekrény felső polcára. Talán nem találtuk meg?"

Nem ez volt a baj - mondtam, magyar ember éhesen, korgó gyomorral nehezen tud elaludni, és még rosszakat is álmodik. Elmondtam, hogy tegnap munka után sorban álltunk, és végül semmit se kaptunk, egy üres teával feküdtünk le.

Suttogva odahívott magához, ő az első sorban ült-, és nagyon halkan azt mondta: erről a kellemetlenségről senkinek ne szóljunk egy szót se, mert akkor őt lefokozzák, kirúgják és Szibériába kerül. Neki kellett volna az első nap beszerezni és átadni nekünk az élelmiszer- és italjegyeket, melyekért annak az élelmiszer boltnak az alagsorában -ahol az igazgatókat, párttitkárokat is kiszolgálják- sorban állás nélkül kaphatunk rubelért jó minőségű húsárut, sört, vodkát -néha ünnepek előtt még whiskyt is. Higgyük el, 1-2 órán belül a munkahelyünkre hozza a jegyeket.

Mi bementünk a csarnokunkba a robotunkhoz és folytattuk a beüzemelést és betanítást a gyári szakembereknek. Kb. 1 óra múlva jött az NKO-s kisérőnk, engem halkan félrehívott, átadott egy borítékot, benne az élelmiszerjegyek az érkezésünk napjától a hazautazásunk napjáig és még 2 újságpapírba csomagolt tárgyat-az egyik egy rúd finn szalámi, a másik egy üveg 5 csillagos örmény konyak volt kárpótlásként, hogy felejtsük el a kellemetlenséget, amit okozott.

Mi másnap délután sikeresen átadtuk a robotot, megnézte a VAZ főmérnöke és igazgatója, hogy milyen szépen, pontosan hegeszt. Hozták, az általuk már aláírt megrendelőt a következő 42 db robot egy éven belüli szállítására. Az igazgató meghívott bennünket a búcsúvacsorára, ami az irodája melletti különteremben volt pompásan megterítve.

Itt aztán volt sok finomság: kaviár, lazac, szoljánka, sült húsok, sütemények, torták. Vodkában, és konyakban sem szűkölködtünk, alig győztük leöblíteni a finom falatokat.

Itt elfelejtettünk minden korábbi éhezést!