Középpályások, a félvezető ágazat alakítói az Izzóban

Szubjektív arcképek, ahogyan én láttam őket.

Korábbi történetemben megemlékeztem a Félvezető Ágazat pesti vezetőiről: Giberről, Zanatiról, Telegdy Gyuriról, Bauer Béláról, másokról. Akármilyen csatársor se tud azonban meccset nyerni szilárd háttér nélkül: sokszor a középpályások fontosabbak, mint a csatárok. A Félvezető Fejlesztésnek valóban kiemelkedő középpályás sora volt: a laborvezetők. (Így hívták őket, mert osztályvezetők főnökei voltak, de nem lehettek főosztályvezetők – magát az egész Félvezető Fejlesztést hívták Főosztálynak, így a főosztályvezető, vagyis a "nagyfőnök" Giber János majd Zanati Tibor voltak.)

Rájuk, a kiemelkedő képességű laborvezetőkre emlékezem most.

A Félvezető Fejlesztés lényegében mátrix-szervezet volt: technológiák szerint tagolódott vertikálisan, míg termékek szerint horizontálisan. A technológia a félvezető gyártás három fő fázisa: a chipek előállítása, azok felszerelése és tokozása, valamint az eszközök méréstechnikája. Horizontálisan egyrészt az egyes félvezető típusok előállítása, másrészt az egész technológiát behálózó méréstechnikai berendezéspark előállítása volt a szervezeti szempont. A laborok általában fejlesztő és kísérleti gyártási egységekből álltak. Az Elemlabor vezetője Huszka Zoltán, a szerelésé Tóthváradi László, a mérésé Kászonyi László, a Konstrukciós labor vezetője Motál György, a berendezés-fejlesztésé Kenderessy Tamás voltak. (Az egyéb, szintén fontos kiegészítő egységeket most –a rövidség, de nem a nem-fontosság okán – nem tárgyalom.)

Kis kitérő: a félvezetők őskorában, a hatvanas évek elején a félvezető műszaki tudás a három fő technológia között többé-kevésbé egyenletesen oszlott meg: harmada a chipé, harmada a szerelésé, harmada a mérésé. Később ez eltolódott: egyrészt a chipek előállítása (kifejlesztése és gyártása) egyre bonyolultabb és fontosabb lett; megjelentek az integrált áramkörök (lényegében a félvezető chipek határozzák meg a késztermék paramétereit); másrészt az egyre bonyolultabb félvezetők egyre bonyolultabb méréstechnikát (automatizált, nagybonyolultságú mérőberendezéseket) igényeltek és így az arány eltolódott: úgy saccolnám, hogy a műszaki nehézség és tudás megoszlása ma 40:20:40 (sőt, talán 45:10:45) a három terület között – miközben a "hátrább sorolódott, lepontozott" szerelés önmagában is óriási műszaki ismerethalmazt igényel. A chipekhez főleg félvezető fizika és kémia – és egyre inkább elektronika -, a szereléshez inkább finommechanika, gépészet és robotika, a méréstechnikához inkább elektronikai ismeretek szükségesek.

Az Elemlabor vezetője Huszka Zoltán volt. Zoli, a "self-made-man", a Főosztály Motál Gyuri mellett a legátfogóbb félvezető tudású szakembere volt; szerintem országosan is kiemelkedő és rangelső félvezető technológiai ismeretekkel rendelkezett. Nem ismertem hozzá hasonló képességű és ismeretű félvezető technológia szakembert Magyarországon se, a KGST-országokban se.

Zoli értékét külön emelte, hogy valóban self-made-man volt: a suszter-apától született Zoli műszerészként kezdett az Izzóban és fokozatos és intenzív önképzéssel végzett el minden iskolafajtát és emelkedett a legmagasabb polcra a műszaki rangsorban. Mikroelektronikai tudása teljesen univerzális volt, messze nem csak az elem (chip) fejlesztés és gyártás rendkívül széles kérdéskörét fedte le, hanem otthon volt a szerelési és mérési/elektronikus területeken is.

Zoli megátalkodottan makacs vitatkozó hírében állt, akivel nem is volt érdemes vitába szállni. Ő azonban nem makacs volt: olyan alapos volt a tudása, hogy a vitákban mindig az övé volt az utolsó érv – amit aztán a vitapartner egyszerűen védekezésből makacsságnak aposztrofált. Zoli nem makacs volt, hanem tudott; a hozzá tartozó egységeket erős kézzel és szűk szakmai gyeplőn tartotta. Miután nála "házon belül" is voltak kiemelkedő koponyák, ez az irányítás – szakmai szempontból – nem mindig volt a legsimább.

Zoli talán egyetlen méltó szakmai vitapartnere Motál György volt, aki a Konstrukciós Labor vezetőjeként az összes típusfejlesztést irányította, annak minden összetevőjével. Tudományos fokozata is volt: a fizikai tudományok kandidátusa. Rendkívül széles látókörű, nemzetközi kitekintésű szakember volt; tudását Ford-ösztöndíjjal tüntették ki illetve ismerték el; kutatásait a világhírű-világelső amerikai MIT-ben végezte. (Massachusetts Institute of Technology, Boston/Cambridge; közvetlenül a Harvard mellett) Kutatási eredményeit még Kaliforniában is figyelemmel kisérték; a Stanford Egyetemre meghívást is kapott tudományos előadás megtartására. Kiemelkedő tudományos képzettsége miatt az ő igazi "ellenfele" maga Giber János, a főosztályvezető volt – akivel ezek után messze nem is volt rózsás a viszonyuk. Gyuri sem volt könnyű ember és Huszka Zolival, mint két okos dudás voltak egy csárdában: amikor az egyik dudált, a másik igyekezett visszafogni magát. Gyuri félvezető elméleti ismeretei talán meghaladták Zoliéit (utóbbi inkább gyakorlati ember volt) – viszont vitathatatlan volt Zoli primátusa a technológiai-gyakorlati területen.

Gyurinak, mint a típusfejlesztések főnökének nem volt fejlesztési - kisérleti gyártási lába; az ő tevékenységi köre a mikroelektronikai berendezés-fejlesztés kivételével minden más területet átfogott. (Ez a mátrix-szervezet.) Miután a félvezető termék mindig valamilyen típus és nem technológia, az ő munkája meghatározó volt az egész Főosztály szempontjából. (Viszont a technológusok – Huszka Zoli kivételével – éppen a típus-konstrukciós, félvezető elméleti kérdésekhez értettek a legkevésbé.) Egységét alapos szakmai tudással (és fölénnyel) de emberségesen, megközelíthetően vezette.

A szerelés-tokozás vezetője Tóthváradi László laborvezető volt. Szelíd-szolíd, csendes, megbízható, barátságos, nagyon szerethető vezető volt; aki vezető szerepét inkább szervezéssel és irányítással, semmint mély szakmai tudással biztosította. (Persze azért alapos tudással is rendelkezett.) Laci elfogadta, hogy a "két dudás" Huszka Zoli és Motál Gyuri és mellettük ő (meg az irányítása alá tartozó szerelés) mintegy szolgáltató funkciót lát csak el. (Ez nincs teljesen így; a terület szerteágazó és nagyon alapos műszaki tudást követel meg – de kétségtelen, hogy a félvezető eszköz paramétereit nem a szerelés, hanem a konstrukció és a chipek előállítása határozza meg.) Laci stílusa talán Telegdy Gyuriéhoz volt hasonlítható: korrekt, mindenkivel kijövő, feladatait zokszó nélkül, szinte alázattal elfogadó és azokat kifogástalanul ellátó volt. Lacit mindenki szerette; kollégái és beosztottai is. (Jellemző, hogy Laci kiválóan kijött a mindenki más által majdnem kibírhatatlannak jellemzett Pálosi Józseffel is.) Miként maga Laci is, a Szerelési Labor (szerelés-tokozás) is problémamentesen simult bele a Főosztály szervezetébe; nem voltak kiugró szakemberei, de a feladataikat mindig megbízhatóan elvégezték.

A Méréstechnikai Labor vezetője Kászonyi László volt, egy alapos – de nem kiemelkedő - tudású, bővérű, nagyokat hahotázó, hátba-veregető "jó haver". Laci – ellentétben Huszka Zolival – nem kiugró szakmai tudásával vitte a prímet, hanem elképesztő képességű csapatot kovácsolt össze, ahol a "csapat-tudás" volt a lényeg; egyfelé húztak, egymást kiegészítették és segítették. Laci kiemelkedően jó csapatépítő volt. (Ebből a csapatból nőtt ki Laci "alól" Spekla Sanyi, a fejlesztés későbbi vezetője és Szakács Benő, az én későbbi helyettesem és legkedvesebb munkatársam is)

Laciék tevékenysége ugyan kiemelkedő fontosságú volt a félvezetők szempontjából (hiszen ők vitték a prímet a gyártásközi ellenőrzésekben és főleg a végmérésekben – vagyis annak megállapításában, hogy az előállított termék jó-e) – de mégis, a félvezetőt ők már "csak" minősítették, nem gyártották. Ők tartották a kapcsolatot a Félvezető Fejlesztéstől értelemszerűen független Minőségellenőrzéssel (Csornai László csapatával) is. Ugyanakkor, miután a típusfejlesztési tevékenység rengeteg kísérlettel majd a kísérleti példányok megmérésével-kiértékelésével járt, a Méréstechnikai Labor tevékenyen részt vett a Főosztály teljes tevékenységében. Ennek ellenére, az itteni szakemberek inkább voltak kiemelkedő elektronikusok, semmint jó konstruktőrök vagy félvezető technológusok. (Szakács Benő itt is kivétel; ő "all-round" szakember volt – bár természetesen erőssége neki is a méréstechnika volt)

A Félvezető Fejlesztés Berendezés-fejlesztési Labor vezetője Kenderessy Tamás volt. Hasonlóan közvetlen párjának, a Méréstechnikai Labornak vezetőjéhez, kiemelkedő szakmai képességű csapatot hozott össze – bár Tomi maga is kiemelkedő elektronikus tudású szakember volt. Ugyan mechatronikai (szerelési) berendezések fejlesztésével is foglalkoztak, a súlypont a nagybonyolultságú, valóban világszínvonalú elektronikus mérőberendezések kifejlesztése-megépítése volt. Ezen tevékenységük messze túlnőtt a Félvezető Fejlesztés tevékenységén; igaz ágazati hatásuk volt. (Jellemző, hogy súllyal Kenderessy Tomi szakemberei vettek részt a Fairchild-akvizícióban és a Kaliforniában betanuló-dolgozó valamennyi méréstechnikai szakembert a Fairchild édes örömest tartotta volna meg magának, alkalmazta volna mindet, ha tehette volna; ebbéli véleményének nyíltan hangot is adott.) A tevékenységük jellegéből adódott, hogy szinte semmi közük nem volt a félvezetők lelkéhez; nem kellett ismerni az eszközök tulajdonságait – "csak" olyan nagybonyolultságú automatákat kellett kidolgozniuk, amelyek ezeket a megadott, szükséges paramétereket megmérték és kiértékelték. (Ennek során jelentősen meg is haladták a Fejlesztés belső igényeit: a mérő automaták jelentősen bonyolultabb integrált áramkörök mérésére (is) készültek, mint amit a Félvezető Fejlesztés egyáltalán előállított.) Bár a Labor irányításának munkáját egy időben Tomi átadta – magánéleti okok miatt – Schődl Ervinnek, a Pálosi-érában az Elektronikai Fejlesztési Főosztály vezetője újra csak Kenderessy Tamás lett. Ebben az időszakban is kiemelkedőt alkottak; csak egy példa: a "KUKA-robot" elektronikájának megfejtése és reprodukálása. Ez nemzetközileg is kiemelkedő műszaki eredmény volt. Pálosi óriási reményeket fűzött a Tungsram elektronikába fordításához és itt Tomi kiváló alvezére és háttere volt neki – ezt az ígéretes vonalat azonban a sors kettétörte.(Meggyőződésem, hogy ha ez a fordulat megtörténik, a Tungsram nem ott tartana, ahol most.)

Hát, ez aztán egy csodálatos, emberileg-szakmailag kiemelkedő "középpályás sor" volt; lényegében ők vitték a hátukon a pályát (vagyis a félvezető fejlesztést – áttételesen az ágazat jövőjét meghatározó tevékenységet.) És nemcsak mint vezető voltak jók, hanem jó csapattagok is voltak és a maguk területén kiváló csapatokat neveltek – és ennek következtében a hátvédsor is kitűnően "focizott"! 

 Az egész Félvezető Fejlesztés emiatt egy kiemelkedően összetartó kollektíva volt – amelyik együtt maradt a MEV-ben; amelyik a lelkét-lényegét adta az Intermos RT-nek és így a máig fennmaradt, prosperáló magyarországi mikroelektronikának. Bár a Tungsram-lelkűek (életkoruk miatt) lassan kikopnak a munkás korból, a mai Vishay Hungary is viszi tovább a Tungsram korából megörökölt jó csapatszellem fontosságát.