Izzós évek 2

Családi életet szeretnék

Folytatom a történetemet remélve, hogy többen felismerik a saját Izzós életüket. Egy dolog mindenképpen bearanyozta akkori életünket az, hogy fiatalok, gyakran vidámak és egészségesek voltunk.

Az előző részben az utolsó gondolat az volt, hogy jött egy megkeresés a Szervezési Főosztályról, ahol éppen a Rádiócsőgyár termelésirányítási rendszerének szervezése indult. Molnár Béla osztályára kerültem 1972. február 1-én. Itt is jó csapat volt Szegedi Laci, Simon Anikó, Bartha Lajos, Molnárné Ica voltak munkatársaim, akiknek csoportvezetője lettem 1974. október 1-től. Bevallom nem emlékszem, hogy milyen rendszert alkottunk, talán semmi kézzelfoghatót. A minta az izzólámpa termelésirányítási rendszere volt, de annak tényleges alkalmazásáról a lámpás kollégák tudnának regélni. Az sikertelenségnek az is oka lehetett, hogy az elektroncsőgyártás pályája a félvezetők térhódítása miatt leszálló ágba került. Emiatt más feladatot is kaptam

Az új tevékenységi kör adatbázis tervezés volt. 1976. március 15-től, áthelyeztek Wágner Magdolna vezette Számítógép Programozási osztályra számítástechnikai rendszerszervező beosztásba. Érdekes helyzet alakult ki, mert nem volt se főnököm - Magdika nagy ívben elkerült - hosszú ideig beosztottam se. Ekkor készítették elő az R-40-es számítógép beszerzést, melyhez kapcsolódóan először műszakiak, számítógép üzemeltető mérnökök, köztük Mály Pista, Göndör Laci, Szabó Jóska is az NDK-ban tanultak. A Robotron nem csak a számítógépet, hanem programokat, pontosabban rendszer koncepciókat is "szállított". A termelésirányítási rendszer egyik legfontosabb eleme a BASTEI adatbázis kezelő rendszer volt. Ennek a megismerése és alkalmazásának előkészítése volt a feladatom. Így a szervezők is sorra kerültek a Robotron tanfolyamok során. A német Robotron cégnél Florek Gyurival - ő a gépgyár szervezési vezetője volt -két tanfolyamon mi is részt vettünk. Nem sok eredményt értünk el (nem a tanfolyamon, hanem a való világban), ekkor már látszott, hogy az offline feldolgozás nem használható hatékonyan a termelésirányítási rendszerben.

Ennek kapcsán érdemes megemlékezni Tiborcz Istvánról a Szervezési Főosztály vezetőről, aki a tablók lelkes híve volt. Tiborcz elvtárs igazi ortodox kommunista volt. Pályája is az igazi káderívelés volt. A Telefongyárban volt műszerész, még a háború előtt felkarolta az ottani igazgató, mert Tiborcz nem volt buta ember, segítette tanulását. Illik megemlíteni, hogy szinte egyedül állok ezzel a véleménnyel, mert nagyon sok ember kifejezetten hülyének tartotta/tartja. Szerintem ők nem képesek beleérezni a helyzetébe, hogy a háború után, a rettegés idején, milyen gyanakvásos légkörben kellet tényleges és elképzelt "ellenségekkel" folyamatosan megküzdenie és karriert csinálni. Az államosítás után a műszaki osztály vezetője lett, és a központosításnál a minisztériumba került. Itt a híradásipari igazgatóságon, melynek vezetője Dienes Béla volt, főmérnök lett.

Az iparigazgatóság felszámolásakor mind ketten az Izzóhoz kerültek. Tiborcz a váci gyár főmérnöke lett. A legenda szerint névnapjára kollegái órával ajándékozták meg, mellyel utalni szerettek volna, óvatosan célozni a "pizsamás értekezletekre". A célzás talált, mert a "főnök elvtárs" az órát széttaposta. Tanácsadója Szabó Árpád volt, régi harcostársa, aki egy ideig a gyöngyösi gyárat igazgatta.

Abban a megtiszteltetésben volt részem, mint korán beérkezőnek, hogy Tiborcz és Szabó Árpi múltba merengésének állandó meghívott hallgatója voltam. Ma sem értem miért volt szükség hallgatóságra, talán azért, mert ezeket a beszélgetéseket én nem mondtam el senkinek előttem nyugodtan élvezhették a "régi szép időket". Innen tudom, hogy együtt kezdték a gyorstalpaló egyetemet, Árpi még a jegyzetfüzetét is megmutatta, ő be is fejezte, Tiborcz nem, mert inkább visszament dolgozni. Ezzel együtt, nem én voltam álmai beosztottja, a váci eset ismeretében is volt képem egy fél négykor kezdődő értekezleten kb. öt órakor fellázadni. Közöltem, hogy kétgyermekes apaként szeretnék családi életet élni. Hát kicsit megállt a levegő, de a megbeszélést befejezte. Igaz utána a munkaidőn túli megbeszélések hamarabb fejeződtek be azzal, hogy Szekeres elvtárs családi életet szeretne élni. Minden esetre én inkább sajnáltam Tiborczot, a későbbi közös külföldi utakon, az állandó gyanakvásaiból erdő rettegésért.

Az R-40-es számítógép a szocialista országok közös gyermeke volt e központi egységét NDK, a lemezmeghajtókat bolgárok, a mágnes szalagos egységeket, talán a kelet-németek gyártották. Hála Istennek nekem nem sok dolgom volt a géppel. Amikor már tarthatatlan volt az elavult számítógép működtetése az Izzó engedélyt kapott arra, hogy tőkés relációból szerezzen be számítógépet. A kapcsolatot az IBM-el vettük fel és elindult egy vállalati működés felmérés BSP (Business System Planing).

Kezdetben, ebben a munkában a vállalat legfelső vezetői, a szakigazgatók vettek rész, aztán egyre "lejjebb" delegálták a munkát. A Kereskedelmi Igazgatóságról rám testálták a feladatot. A tényleges rendszer terv kidolgozására a külsős céget a közgazdasági egyetemi tanárokat (KKM) csapatát bízták meg. A vállalati összekötő szerep rám maradt. Az összefoglaló több ezer oldalas anyag végleges formáját az egyetem mátrafüredi üdülőjében terveztük összeállítani.

Egy kis baleset miatt be kellett gipszelni a lábamat így támogatásra szorultam. A munka befejezésének év vége volt a határideje, így aztán szánkón húzgáltak az éttermi vacsorákra. Az iszonyatos mennyiségű anyagot az gondolom az Izzóban senki nem rágta át. Ez nem azt jelenti, hogy haszontalan lett volna, mert amikor a számítógépes kapacitások tervezése történt, akkor a felmérés adatai alapján hihetetlen méretű számainkkal bizonyítani lehetett a cégünk gépkapacitás igényét.

Amikor a számítógép szállító kiválasztás került sorra, a lehetséges cégeket felkereső "szakértői csapat" tagja lettem. A delegációt változó tagokkal, de mindig Tiborcz vezette, a kereskedelmi igazgatóságról állandó tag voltam. Így a Simens, Honeywell-Bull és az ICL cégeket és néhány olyan referencia céget kerestünk fel, akik ezeknek a gépeit használták.

A Honywell látogatásán kísérőnk egy orosz származású francia volt, valami arisztokrata, gróf, vagy herceg emigráns családból. Ezen az úton Lévai István, az Importbeszerzési Főosztály vezetője is velünk volt. Pistáról sokan tudják, hogy hosszú időn keresztül az Izzó moszkvai irodáján dolgozott és az angol nyelv tudását is ott gazdagította. Tehát, ő foglalta el az anyósülést és menet közben beszélgettek az orosz származású sofőr feladatot teljesítő kisérőnkkel. Ezzel csak egy gond volt, hogy mindketten úgy beszéltek, mint a zsidók, széles gesztusokkal, mert nem mindig találták az orosz, angol, francia és magyar egyvelegből a megfelelő kifejezést, amit aztán mutatni kellett. Utasként, úgy 150-160 km/órás sebességnél elég hideglelős utazás volt.

Pistának ezen az úton még egy nagy alakítása volt, hogy a tiszteletünkre tartott ebédnél kínált italok közül a Bloody Mary-re esett a választása. Az ital megérkezése után egy szép ívű mozdulattal a paradicsomos italt sikerrel döntötte az asztalra.

Erről az útról nem találtam képet, de talán megteszi egy angliai csapatkép is a látogatások sorából.

Londonban az ICL-nél. Balról: ICL-es kísérőnk, Tiborc István, Szabó Kálmán, Mály Pista, és aki még rám ismer, középen láthat