Mozaikok 4.

(A 2024.június 16-i, a július 20-i és az augusztus 3-i történetek folytatása)

Üveggyöngyök

Action Tungsram amerikai érdekeltségünket 1983. őszén látogattuk meg először Demeterrel, amikor átvettük a két magyar igazgatósági pozíciót. Megismerkedtünk vegyes vállalatunk (50-50%) központjával, gyártó üzemével, irodáival - és vezető tisztségviselőivel. Szorgalmasan gyűjtöttem a manager, director, general manager, vice president, sőt senior vice president névjegyeket. Alan Merken, a cég operatív vezetője szerényen president-nek mutatkozott be a névjegyen.

Nyugtáztuk, az USA-ban szeretik a hangzatos munkaköri titulusokat.

Két nap múlva látogatást tettünk a GE Lighting Cleveland-ben székelő vezetőségénél. Akkor még Ketchum-nak hívták a Lighting főnökét, egy régivágású, de hosszabb ideje regnáló, kellemes úriembert. A névjegyén az szerepelt: GE Lighting - Director. A többi staff tag névjegyei is szerények voltak, általában ilyen-olyan manager, product manager, esetleg director - de ez volt a top! A világ egyik legnagyobb lighting cégénél a tisztségviselők a beosztásuknak, felelősségüknek megfelelő titulusokat viselték.

Nagy volt a differencia az Action Tungsram és a GE Lighting vezető szakemberei címei között. A túlcímezés két célt szolgált. Egyrészt azt, hogy a piacon, a vevőknél emeljék meg tényleges jelentőségüket és befolyásukat, - de másrészt figyelemmel az emberi hiúságra olcsóbb volt magas rangokat üveggyöngyökként adományozni, magasabb fizetés helyett.

A GE-s gyakorlat néhány év múlva, Opie érkezése után megváltozott. Ők is alávetették magukat a rangkórságnak, s bevezették a szép, szebb és még szebb elnevezéseket. Így a Tungsram akvizíció nyélbe ütése után az üveggyöngyökből bőven jutott nekünk is.

Limuzin

A limuzin egy meghosszabbított tengelyű és karosszériájú luxusautó, melyben a gépkocsivezető fülkéje elválasztott az utastértől. Legtöbbet bérfuvarozásra használják.

Az Action Tungsram-nál New Jersey-ben megejtett látogatásoknál kialakult rendszer volt, hogy a JFK repülőtéren a cég által bérelt limuzin várta a hosszú repülőúttól megfáradt magyar látogatókat.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a kiutazások - legalábbis Demetertől Gábor Andrásig bezárva - mindig hét végén történtek, munkaidő kímélés céljából és a New York-i érkezés vasárnap délutánra esett. Így az amerikai partnerek hétvégéjét sem kellett elrontani. Már Gábor András vezérigazgatósága idején történt, egyik amerikai látogatásra magunkkal vittük az újpesti párttitkárt is. Érkezés nyári melegben vasárnap délután. Óriási utasforgalom, az útlevél kezelés nem bírta az iramot, a váróterekben nem működött a légkondicionáló. Másfél órát szenvedtünk ebben a szaunában. Végül szabadulva a gőzfürdőből, örömmel fedeztük fel az értünk küldött limuzint.

Beszálltunk és égi mannaként éltük meg a kocsi belsejében váró, légkondicionáló által biztosított hűvös levegőt. Mindnyájan a limuzinban található italokat céloztuk meg és azokból válogattunk szomjúságunkat enyhítendő.

A velünk utazó titkár még nem utazott limuzinban. Hirtelen nem tudott betelni a bőséges választékkal és valamilyen ismeretlen színes italra esett a választása. Szájához emelte, már érezte az ízét, már dicsérte volna, - mikor a reptéri forgatagból kifelé igyekvő limo sofőrje nagyot fékezett. A színes ital kiborult és kidekorálta az ünnepi öltönyt alul-felül. Titkárunk alig megérkezve az USA-ba máris tisztítási költségekbe verte magát, de a szállodai tisztítás idejére szerencsére volt másik öltönye is.

Egyébiránt az újpesti párttitkár a lehető legkellemesebb útitársnak bizonyult. A tárgyalásokon fegyelmezetten és figyelmesen vett részt, érdekelte amerikai üzletünk. Neki köszönhetem, hogy ismerőse révén bejárhattam az ENSZ épületét és körbe autózhattam Manhattan szigetét.

A limuzin utazásokról még egy emlékem maradt. A luxusautó is csak egy gépkocsi, melynek számtalan alkatrésze és funkciója is meghibásodhat. New Jersey-ből utaztunk New York-ba, A Hudson folyó alatt a Lincoln alagúton kellett áthaladnunk. Alig, hogy behajtottunk az alagútba, valami meghibásodott, aminek következtében a limuzin kb. 20-25 km/óra sebességre lassult le. Az alagút 2,5 km hosszú. Egy sávunk volt, előzni nem lehetett. Végig döcögtük a 2,5 km-es távot, nyomunkban autók tucatjaival. Egyetlen sürgető, türelmetlen dudaszó nem hangzott, mindegyik gépkocsivezető végig várta, amig a megrokkant limuzin az alagút másik végén félreállt.

Jetlag

London Gatwick repülőterén szálltunk le Gábor Andrással egy ázsiai útról visszatérve. Hajnal volt, a reptér melletti hotelbe tartottunk pihenni. A hotelből épp akkor lépett ki egy Ernie Berezre, az Action Tungsram egyik amerikai részvényesére hasonlító férfi, aki láthatóan kialvatlanul, szinte félálomban haladt szemben velünk. Közelebb érve aztán kiderült, tényleg ő volt Ernie.

Beletelt egy időbe, míg megismert bennünket. Állapotát látva kíméletesen próbáltunk kommunikálni vele.

- Hello Ernie, hogy vagy? Minden rendben?

Mutatta, hogy igen.

- És most hová mész?

- A reptérre.

- Hová repülsz?

Erre már próbálta összeszedni magát, de nem igazán sikerült, csak egy kérdésre telt.

- Most hol vagyunk?

- Londonban - feleltük.

Kezébe temette az arcát, gondolkodott, memorizált. Majd kibökte:

- Akkor Frankfurtba.

Hja, ilyen a jetlag!

Űrutazás

Action Tungsram tíz éves jubileumának megünneplésére delegáció érkezett az USA-ba. A New Brunswick-i vállalati ünneplés után az amerikai partnerek Los Angeles-ben is szerveztek üzleti programot. A program mellett jutott egy nap a Disneyland önálló megtekintésére.

A látványosságok között megragadta figyelmünket egy űrutazást ígérő helyi attrakció. A hangulat kissé felfokozott volt, mert aznap reggel átéltünk már a szálloda 16. emeletén egy 5,7-es földrengést, ami pl. engem szobám közepén, nadrág felvétel közben majdnem földre döntött. A tv-ben láthattuk, hogy az epicentrum tőlünk kb. 15 km-re esett, de bent a városban akadálytalanul ment tovább az élet. Az ijedtségnél nem történt nagyobb bajunk.

A "veszély"-ből való menekülés öröme mindnyájunkat feldobott. Ez kellett ahhoz, hogy a komoly férfiúkból álló delegáció (Gábor, Bánd, Zentai és én) ne tudjon ellenállni egy vásári mutatványnak és beszálljon egy "űrutazásba".

Jókedvűen vártuk járatunk indulását. Közben Bánd Béla, aki notórius viccmesélő volt, szórakoztatott bennünket. Azzal az ismert viccel, melyben a vidéki bácsit pilóta ismerőse felviszi egy körre. Aztán a bácsi, kinek szervezete nem nagyon bírta a manővereket, leginkább azt reklamálta, hogy amikor fejjel lefelé repültek, a korábbi béltermékek mind a nyakába hullottak.

Kiváló poén, de megérkezett szerelvényünk. Gyanútlanul beszálltunk, majd tíz másodperc alatt elvesztettük minden tájékozódási pontunkat. Berohantunk a tök sötétbe, állandó kanyarok, irányváltások, föl-le menetek követték egymást, nem nagyon megnyugtató hanghatásokkal - és eszeveszett űrutazási sebesség. Minden pillanatban azt vártuk, fejjel lefelé is folytathatjuk az űrutat. Kétségbeesetten kapaszkodtunk, amibe tudtunk, nem hittük, hogy az ülésünk kellő biztonságot nyújt. Hol volt már a reggeli földrengés ijedelme? Egy hang nem jött ki egyikünk torkán sem. Nem tudnám megbecsülni, meddig tartott űrutazásunk, lehet, hogy csak pár perc, - de túl hosszúnak éltük meg.

Amikor végre kiszállhattunk, négy maga elé meredő, bizonytalan léptű, falfehér ábrázatú személy lettünk. Nem hasonlítottunk delegációra. Inkább a viccbeli vidéki bácsira.