Vásárlásaim 2.

A 2023. december 30-án megkezdett történet folytatása.

Amikor negyedszer utaztam Japánba, a gép - a programnak megfelelően - egyórás "pihenőt" tartott Bankokban. A két útitársam - Rimay Béla és Dr. Antal Kálmán - valami "gyorsítót" evett a fedélzeten és a pihenő alatt, állandóan az egyszemélyest látogatták, így egyedül nézegettem a távol-kelet különlegességeit árusító üzletek kínálatát. Sok látnivaló közül a kitömött kígyók voltak számomra a legérdekesebbek. Többször visszatértem a különböző fajtájú és méretű kígyókat árusító boltba. Egyre jobban érlelődött bennem, hogy kellene venni egy példányt, jól nézne ki a különböző országokban vásárolt emléktárgyak között. De melyiket? Azt rövid időn belül eldöntöttem, hogy királykobrát veszek. Azt is tisztáztam magammal, hogy csak kígyót veszek szólóban, nem tetszett a mongúzzal harcoló kivitel.

Rajtam kívül csak az odavalósi eladólányka volt az üzletben, aki nagy érdeklődéssel kísérte vívódásom. Többször közölte velem - angol tudását kézmozdulatokkal kiegészítve - ő nem beszéli a nyelvet, de a főnöke egy félóra múlva visszajön. Hasonló stílusban megnyugtattam, hogy a nyelvtudás nem gond, viszont nincs fél órám az indulásig. (Úgy éreztem, azonos szinten voltunk és reméltem, hogy ő is azt a tíz angol szót ismeri, amit én.)

Mivel - az előzőek miatt - a választék alapos átbeszélésére és az esetleges alkudozásra a legkisebb remény sem volt, mérlegelni kezdtem, hogy az ágaskodó királykobrák közül melyiket éri az a szerencse, hogy magammal viszem. Árcédula - mint a repülőtéri üzleteknél általában - természetesen egyiken sem volt. Próbáltam méret szerint választani. A kisebbeket túl kicsinek tartottam. A nagyméretű - kb. félméteres - pedig olyan sokba kerül, - gondoltam - amennyi nem fér be a "komolytalan dolgokra" szánt keretösszegbe. Hosszas vívódás után végül egy közepes mellett döntöttem. (Az otthoni mérésnél derült ki, hogy 35 centimétert "ágaskodik").

• How much? Tettem fel a leglényegesebb kérdést.
• Twenty. Jött a válasz. Biztonság kedvéért mutatta is.
• All right! OK!

Kiguberáltam a 20 dollárt, a leányzó becsomagolta a királykobrát és még időben beállhattam a repülőgépbe visszaszállók sorába.

Nagojában, a szállodában kicsomagoltam és örömmel állapítottam meg, jó vásárt csináltam. A kollégáim is odavoltak és fogadkoztak, hogy hazafelé ők is vásárolnak maguknak, a nekünk egzotikusnak számító és nem mindennapi szuvenírből.

Hazafelé a gépünk, ismét leszállt Bankokban. A kígyóvásárlási kedv mindkét kollégánál - addigra már - igen alacsony szinten mozgott. Nem volt pénzük, vagy sajnálták kígyóra kiadni, az számomra nem derült ki, de azt láttam, hogy kígyóvásárlás most nem lesz. Azért - mivel időnk bőven volt - elmentünk a "kígyós" boltba. A pult mögött egy formaruhás úriember állt. Folyékony angolsággal érdeklődött, hogy mit szeretnénk vásárolni.

• Ha én vennék, akkor a legnagyobbat venném, kezdte Kálmán.
• Nekem megfelelne olyan, mint a Lacié. Így a Rimay Béla.
• Kérdezzük meg mibe kerülnek. Először a Laciét. Kíváncsi vagyok mennyire verték át, illetve mennyit lehetett volna alkudni.

Kiderült, hogy az "enyém" 20 dollár és alkunak nincs helye. (Büszke voltam magamra.) Ezután a legnagyobb árát kérdezte Kálmán.

• Twenty!
• És ez, mutatott Kálmán a legkisebbre.
• Twenty!

Kiderült, hogy valamennyi királykobra 20 dollár. Az igazat megvallva először bosszantott, de végül rájöttem, hogy jól választottam, mert ha a legnagyobbat veszem meg, az a lakásban túl magára vonta volna a figyelmet. Amit megvettem, viszont pont akkora, amekkora oda illik, ahova szántam.

Utóélet: A kígyó, mint ahogy a kígyóbűvölőknél szokás, egy kerek kosárba került. A hároméves keresztfiam csak messziről nézegette, hiába mondtuk neki: Ez nem bánt, nyugodtan megfoghatod. De ő továbbra is tisztes távolból nézte a "bíígyót". Ha nem nem. Nem erőltettük. Jó pár hónap elteltével egyszer csak jön, kezében a kettétört királykobrával. Büszkén mutatta:

• Már nem félek a"bíígyótól". Legyőztem. Eltörtem!

Mindenki - engem kivéve - örömmel vette bátor "tettét" és nem győzték dicsérni. Én akkor tudtam csak elmosolyodni, amikor sikerült a "bíígyót" úgy megragasztani, hogy csak én látom, a bátor ismerkedés nyomait.